10 extra élmény, ami miatt imádjuk a Művészetek Völgyét
A legközelebb akkor állnánk a valósághoz, ha azt írnánk: az egész Művészetek Völgye feledhetetlen volt, az első perctől az utolsóig. Mégis, talán az alábbiak hagyták a legmélyebb nyomot.
A Momentán udvar programjai
A tavaly debütált udvar alighanem a Völgy utóbbi éveinek legnagyobb sikertörténete: rekordgyorsasággal szerették meg az emberek, az első alkalomhoz hasonlóan most is gyakorlatilag végig telt házzal üzemelt. Ráadásul a szervezők nem ültek bele a tutiba, a program legalább 80 százalékát megújították tavalyhoz képest. Persze a legnagyobb kedvenc RögvEst nem maradhatott ki, de a klasszikus verzió mellett többször csavartak is rajta. Például volt egy híradós változat, ahol Erős Antónia segítségével improvizált a csapat aktuális hírekre.
A tavaly itt debütált Főhős ezúttal is remek vendégekkel zajlott, a legnagyobb tömeg talán Mácsai Pálra volt kíváncsi: az utolsó előtti napon kis túlzással egy gombostűt sem lehetett leejteni az udvarban. Új vállalkozás volt az Éjjel-nappal Momentán, aminek keretében egy szappanopera újabb és újabb epizódjait rögtönözték kilenc napon át, szokás szerint szenzációsan. A végén azzal búcsúztak: ha a szervezők harmadjára is bizalmat szavaznak nekik, jövőre találkozunk. Nos, nagyon meglepődnék, ha nem így lenne.
A Zenés Versimpró és a Versműhely szerzeményei
A Kaláka Versudvarban Lackfi János vezetésével minden évben szellemesebbnél szellemesebb átköltések születnek. A recept kezdettől fogva változatlan: a közönség bedob öt szót, Lackfinak és költő vendégének pedig ezek felhasználásával kell spontán verset rögtönözniük. Másodjára a zenész vendég dob fel egy népdalt, erre kell a két költőnek alternatív szöveget alkotnia. Kora délután, a Versműhely keretében pedig a vállalkozó szellemű fesztiválozók közül bárki részt vehet a közös alkotásban.
A termést Lackfi hivatalos Facebook-oldalán lehet böngészni, érdemes visszapörgetni a posztokat, egyik költemény zseniálisabb, mint a másik. Ízelítőül íme a házigazdának az a szösszenete, amelyben az általunk is megírt eltévedt IC hírét (egy szerelvény véletlenül Sárvárra futott be Répcelak helyett) foglalta versbe, méghozzá Radnóti stílusában:
Nekem úticélom e lángoktól ölelt
Kis város, hová eljutnom nem lehet.
Ki kalauz a MÁV-nál, annak térkép e táj,
Uzsonnázik bicskával, míg a masiniszta szundikál.
Sárvár felé menet láttam ökröt, sokat.
Utasok közt anyókát, ki halkan sírogat,
Pedig élnek itt sztárok, brókerek bűntelen,
Utasok, kik értetlenül sírnak egy helyjegyen.
Sárváron már leszállok, állok a peronon,
Kártérítés nincs, a poggyászom markolom.
Van itt, kinek ráment a cége, vagy házassága,
Hogy rosszkor futott be, épp egy rossz állomásra.
Lassan esteledik, fázom és éhezem,
A vécéfalról csorog sok vérző érzelem.
A hajnalig tartó örömzenélések
Más fesztiválokon is ki szokott alakulni spontán jammelés az esti koncertek végeztével, de valószínűleg sehol se jellemző ez akkora intenzitással, mint a Völgyben. Jó eséllyel Kapolcson is, de én elsősorban a taliándörögdi helyzetről tudok beszámolni. Itt a fő epicentrum tavalyig a Kolics Borudvar volt, emellé idén felzárkózott a Katica Büfé is, mivel ide került át a legtöbb underground zenekarnak teret adó Elevenkert színpada.
Voltak stabil arcok, akik mind a tíz napot lent töltötték és gyakorlatilag minden este hajnalig nyomták a Kispál, Cseh Tamás, Quimby és hasonló örökzöldeket. Hozzájuk csatlakoztak estéről estére azok a zenészek, akik csak egy-két napra látogattak le, de abból a lehető legtöbbet akarták kihozni. Egészen csodálatos kollabirációk alakultak ki ennek köszönhetően, sokan régi ismerősök voltak, de új barátságok is bőven születtek, a végén "akkor Pesten folytatjuk!" elbúcsúzással.
A fellépők is fesztiválozókká váltak
Ez lényegében az előző ponttal függ össze, de mégis több annál. Sok olyan fellépő is, akik az éjjeli zenélésekben nem vett részt, maradt még néhány napot a saját koncertje után. Csak úgy, nyaralni és élvezni a Völgy-életérzést. Müller Péter Sziámi a közeli nyaralójából ingázott (ő mellesleg a koncertjein túl még egy lecsófőzést is bevállalt), de sokan nemes egyszerűséggel a helyszíni sátrazást választották. És teljesen egyenrangú részei lettek a Völgy életének: hétköznapi emberekként sétálgattak az utcán, álltak sorba fröccsért és zsíros kenyérért, elegyedtek szóba a többiekkel, vagy hallgattak bele a koncertekbe. Ilyesmi egyedül talán Orfűn jellemző még, de itt még sokkal inkább.
A Concerto Budapest hangversenye
Hosszú kihagyás után idén újra volt szimfonikus zenekari koncert a Völgyben, méghozzá a taliándörögdi Nemzeti Szín-Téren. A Concerto Budapest Dinyés Dániel vezényletével Beethoven, Mozart és Haydn műveit játszotta, szólót Kolonits Klára énekelt. Az itteni színházi előadások nézőszámához képest nem voltak túl sokan, és sajnos én se tudtam végig maradni, de így is nagy élmény volt. Fent a csillagos ég, háttérben a tücskök ciripelése - ez bármelyik zárt koncertteremhez képest felülmúlhatatlan pluszt ad. Remélem, lesz jövőre is.
Fényfestés a taliándörögdi katolikus templomon
Ez volt talán a leglátványosabb dizájnelem az egész fesztiválon. Sok szót nem érdemes vesztegetni rá, a lényeg látszik a képeken. A Fonó dörögdi helyszíne mellett álló templomra minden este más mintát vetítettek ki, utánozhatatlan hangulatot teremtve.
Az időjárás
A Völgyben ez mindig kardinális kérdés, hiszen pár kivétellel az összes helyszín szabadtéri, így az esős idő csúnyán keresztbe tehet a programoknak. Idén is akadtak kellemetlen pillanatok (leginkább a záró Morcheeba-koncerten, lásd a következő pontot), összességében viszont ritka szerencsésen alakult az időjárás. Vasárnap estig legfeljebb négy vagy öt alkalommal esett, de szinte mindig hajnalban vagy délelőtt, így semmilyen programot nem kellett lemondani miatta.
Koncert közben kb. kétszer negyed órányi eső rémlik, az sem volt vészes. Ez mindent egybevéve ritka szerencsés arány, ha lehet hinni Márta István visszaemlékezésének (és miért ne lehetne), régebben volt olyan Völgy is, ahol tíz napból alig kettő volt csapadékmentes. Most viszont legnagyobb részt vagy kánikula, vagy éppen kellemes idő volt, és még éjszakánként sem hűlt le olyan nagyon a levegő. Kiegyeznék ugyanezzel jövőre is.
A Morcheeba-koncert
A tavalyi Quimby után idén még nagyobb dobással álltak elő a szervezők, hogy rávegyék az embereket a maradásra a záró vasárnapon: a világhírű Morcheeba két tagját hívták meg sztárfellépőnek a MOL-Nagyon Balaton Panoráma Színpadra. Skye és Ross teljes zenekari kísérettel érkezett, és kimondottan jó bulit nyomtak (alig ismertem pár számot tőlük, mégis élveztem), de a koncert nem emiatt lett igazán emlékezetes.
Nagyjából fél óra után egy félmeztelen, szakállas ember bukkant fel a színpadon, majd miután leszedték, rövid időn belül még kétszer feljutott, utoljára ráadásul sztriptízelt is az énekesnőnek, anyaszült meztelenül vezették el. Teljes rejtély, hogy sikerült nemhogy egyszer, háromszor is kijátszania a biztonságiakat a Völgy minden bizonnyal legjobban biztosított koncertjén. Slusszpoén, hogy utána megszökött az őrizetből, két napig semmilyen életjelet nem adott magáról, csak kedden délután került elő. Motivációit azóta is homály fedi. Skye Edwards mindenesetre rendkívül elegánsan kezelte a helyzetet, lényegében a vicces oldaláról fogta fel, legalábbis a konferálásából ez jött le.
Ezen túlmenően sem alakult zökkenőmentesen a koncert. Már napokkal előbb tudni lehetett, hogy éjjel megérkezik a kánikulát váltó hidegfront, aminek az este 9 órás kezdésre látható jelei is lettek hatalmas villámlások képében. A szél is egyre erősödött, az Időkép mobilalkalmazása lényegében apokalipszisre figyelmeztetett, csak azért szurkolhatott mindenki, hogy legalább a koncert végéig ne érjen ide az eső. Nos, nem jött össze, pontban 10 órakor elkezdett szakadni. A zenekar le is ment a színpadról, de előtte még gyorsan eljátszották legnagyobb slágerüket, a Rome Wasn't Built in a Day-t. Kár, hogy nem bírt várni még kicsit a vihar, egyébként minden bizonnyal másfél órát játszottak volna. Azért így is megérte elmenni rá, remélem jönnek még és bepótolják.
Azt meséld el, Pista!
Mácsai Pál nemcsak a Momentán Főhős című előadásának vendége volt, egy saját produkciójával is fellépett a Völgyben. Ez nem volt más, mint legendás Örkény-estje, aminek keretében az író bőrébe bújva mesél életéről egy karosszékben ülve. Már láttam egyszer, emlékeim szerint 12 vagy 13 éve, és teljesen szürreális érzés volt, hogy ennyi idő elteltével Taliándörögdön újra megnézhettem. Mácsai kisugárzása fantasztikus, képes úgy előadni a történetet, mintha valóban Örkény István termett volna itt a múltból. Nincsen semmi felesleges sallang, csak leül és beszél, mégis mindenkit magával ragad. Erre mondják, hogy egyszerű, mégis nagyszerű.
Összegezve: az utánozhatatlan Völgy-hangulat
Ezt már több cikkben is leírtam, nem is nagyon akarnám ismételni magamat. A lényeg röviden annyi, hogy Kapolcson és még inkább Taliándörögdön kizökken az ember a megszokott időszámításból. Egy-két nap akklimatizáció elég rá, hogy a legtősgyökeresebb fővárosi (például én) is teljesen átálljon a "slow life" életritmusra. Igazi mikrokozmoszt alkotnak a Völgyfalvak, Budapest innen elképesztően távolinak tűnik. Közben pedig minden jó program házhoz jön, amivel egyébként csak ott lehetne találkozni.
A visszailleszkedés elképesztően nehezen megy: tíz nap után tavaly és idén is szabályos depresszió tört rám a távozás közeledtével, ami hazaérve napokig, sőt talán egy hétig is kitart. Nagyon sok ismerősöm számolt be hasonló tünetekről, úgyhogy tényleg lehet valami alapja. Mindenesetre már várom, hogy visszaigazolhassam a jövő évi fesztivál Facebook-eseményét.
(További képeket IDE KATTINTVA nézegethetsz.)
Ha tetszett a cikk, kattints a megosztásra:
