ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

10 alapvető dolog állásinterjú előtt - mégis sokan elfelejtkeznek róluk

Egy állásinterjún, akárcsak az első randin, a legapróbb hibákból lehetnek a legnagyobb égések. Íme tíz tipp, ami segíthet ezeket elkerülni.


Egy jó CV-vel és motivációs levéllel elérted, hogy behívtak interjúra, most már “csak” az állásinterjún kell sikeresen teljesítened? Bár ez sem tűnik nagy ördöngösségnek vagy lehetetlennek, sokan mégis olyan apróságokon csúsznak el, amiket józan, paraszti ésszel evidensnek gondolnánk. Egy kis hiba is elég a nagy buktához - lássuk, mire érdemes odafigyelni.

1. Óvatosan a Facebookkal

via GIPHY

Nem minden leendő munkaadó első dolga, hogy ránéz a pályázók Facebook-oldalára, de bárki megteheti - és ez már egyáltalán nem számít különleges esetnek. Mégis sokan csak legyintenek, ha ezt hallják. Pedig pár kattintással megoldható, hogy eddigi és jövőbeli képeink, posztjaink ne mindenkinek, csak az ismerőseinknek jelenjenek meg. Erre pedig érdemes odafigyelni, nehogy egy durvább buliból származó fotó vagy egy temperamentumos/nem kellően átgondolt bejegyzés miatt bukjuk el az álommelót.

2. Alaposan nézz utána, mivel foglalkozik a cég

“Őszintén szólva nem tudom pontosan, mivel foglalkoznak, de a hirdetésük nagyon tetszett, és úgy gondolom, alkalmas lennék a feladatra.” Egy tipikus példája annak, amikor valaki egyáltalán nem nézett utána a cég tevékenységének, ahová pályázik, de reméli, hogy jó dumával majd kimagyarázza. Nos, ez az, ami biztosan nem fog működni. Ez olyasmi, mint amikor az első randin a másiknak egy idő után világos lesz, hogy a társkereső-oldalon 1. nem olvastuk el, amit saját magáról írt 2. sem azt, hogy milyen partnert keres 3. de még a képeit sem néztük meg.

Egyszóval alaposan utána kell nézni előzetesen a vállalatnak, el kell olvasni mindent, amit a honlapról, a Facebook-oldalukról, a YouTube-videóikból (ha vannak) megtudhatsz. Sőt, érdemes a Google-ben is rákeresni, hogy képben legyél az esetleges sajtóhíreket, a legújabb fejleményeket illetően is.

3. Ne félj használni a kapcsolataidat

Nem a protekció igénybevételére szeretnénk buzdítani, de az előzetes tájékozódás érdekében vétek nem kihasználni a meglévő lehetőségeket. Ha például egy üdítőket gyártó cég területi képviselői pozíciójára pályázol, és van olyan ismerősöd, aki hasonló munkakörben dolgozik, vagy akár régebben dolgozott, mindenképpen érdemes felvenni vele a kapcsolatot. Általában is érdeklődhetsz nála, hogy mit érdemes tudni egy ilyen munkakörrel kapcsolatban, mik lehetnek a nehézségek stb. De az állásinterjúval kapcsolatban is kérhetsz tőle tanácsot, például hogy melyek lehetnek a kritikus kérdések, amelyekre számítani lehet, vagy hogy körülbelül milyen összeget mondj, ha a bérigényre rákérdeznek.

Sőt, még az is lehet - viszonylag kicsi országban élünk -, hogy a konkrét cégről is vannak információi az ismerősödnek, sőt, akár az interjúztatódat is ismerheti. Márpedig minél több dolgot tudsz meg róla és arról, hogy mit (nem) szeret, annál nagyobb esélyed van egy sikeres interjúra.

4. Gyakorlás a tükör előtt

Lehet, hogy első hallásra furcsán vagy kicsit dedósan hangzik, de interjú előtt érdemes a tükörnél gyakorolni. Persze ha 45 éves vagy, és most mész a 100. interjúdra, akkor ezt a pontot átugorhatod. De ha pályakezdő vagy, vagy ha úgy alakult, hogy eddig csak néhány interjún voltál, miközben hajlamos vagy izgulni interjúhelyzetben, mindenképpen gyakorolj!

Azzal, hogy a biztosan terítékre kerülő kérdésekre a tükörképednek válaszolsz, óriási lépést teszel a magabiztosabb fellépés irányába. (Ez egyébként nem is annyira könnyű, mint ahogy elsőre tűnik - de pont ezért lesz hatásos a gyakorlás.) Érdemes többször is elpróbálni, interjú közben látszani fog rajtad az eredmény! Sőt, akár a tesód/párod/lakótársad/haverod is megkérheted, hogy bújjon az interjúztató bőrébe - az ilyen gyakorlás még hatékonyabb.

5. Rossz lehelet

via GIPHY

Ez megint egy olyan evidencia, amire - azt hinnénk -, mindenki gondol. Csakhogy ez nem így van. A tartós rossz lehelet ugyanis egy alattomos dolog abból a szempontból, hogy akit érint, egy idő után hozzászokik. Vagyis nem tűnik fel neki a saját szájszaga (egyébként se könnyű beleszagolni a saját szánkba…). Tehát lehet, hogy te nem is tudsz róla, mégis kellemetlen szagú a leheleted. Ha például van egy vagy több szuvas fogad, esetleg fogínygyulladással, ne adj’ isten fogínysorvadással küzdesz, nagy az esélye, hogy ez a lehelleteden is érződik. A rossz leheletet okozó baktériumok melegágya a fogkő, ami a fenti betegségek egyik kísérője is. Márpedig a fogkő magától nem múlik el - ahogy az általa okozott szájszagot sem szünteti meg egy fogmosás. Ha tehát a legkisebb kétséged is felmerül, érdemes állásinterjú előtt felkeresni egy fogorvost, és kérni egy szakszerű fogkőeltávolítást.

6. A volt munkahelyedről jót vagy semmit

Országos bunkó volt a főnököd, aki minden szakmai és emberi normát felrúgva, megalázóan rúgott ki? Volt egy (-két) szemét munkatársad, akik ellehetetlenítették a munkádat, a hátad mögött rágalmaztak a főnöknél, és végül jól ki is fúrtak az állásodból? Még ha így is jártál, akkor sem jó ötlet erre részletesen kitérni, mikor felmerül a kérdés: miért hagytad ott az előző munkahelyed.

Visszatérve a randipéldához: ez olyan, mintha az első randin az exed kezdenéd ócsárolni. Még ha, tegyük fel, igazad is van: a másik rögtön arra gondol, hogy majd engem is így beszél ki a következő randiján? Ilyenkor érdemes elővenni a diplomáciai érzéked, és egy kissé kimértebb hangot megütni. Mondhatod például, hogy szakmai és emberi szempontból is jelentkeztek olyan különbségek a főnököd/munkatársaid és közted, amelyeket, bármennyire is igyekeztél, nem lehetett áthidalni. De olyan frázisokat is elpuffogtathatsz, hogy úgy érezted, elérted, amit azon a helyen el lehetett, és szeretnél szakmailag továbbfejlődni/egy új területen kipróbálni magad.

7. Óvatosan a parfümmel

via GIPHY

Ismét egy olyan szempont, amely jelentéktelennek vagy triviálisnak tűnhet, mégis sokan átsiklanak felette. Márpedig a túl intenzív illatszerhasználat visszaüthet. Aranyszabály, hogy sosem “parfümözzük túl” az interjúztatót. Persze mondhatnák, hogy oké, hogy ez fontos, de tényleg ennyire? A válasz pedig az, hogy tényleg. Arról nem is beszélve, hogy sokan hiperérzékenyek az illatokra, nekik a szokásos illatmennyiség töredéke is elegendő a szagok érzékeléséhez. Egy ilyen interjúztató esetében kiváltképp rosszul jön ki a túl sok parfüm használata. A kevesebb néha több.

8. Ezt (ne) mondd, ha a hobbijaid kerülnek szóba

Sokan félreértik a CV-k “hobbik” rovatát, és elkezdik sorolni a magánéletük kizárólag számukra érdekes, mindenki más számára érdektelen és unalmas részleteit. Az állásinterjún is elő szokott kerülni ez a témakör, pedig amikor a szabadidőről kérdeznek, nem elsősorban arra kíváncsiak, hogy hogy van a macskád, a párod vagy az anyukád. Ezekre elég egy mondat: szeretem a családom, sok időt töltök velük.

Érdemes inkább az aktív tevékenységeket sorra venni: például ha önkéntes munkát végzel valahol, vagy sportolsz. Természetesen azt tartsd szem előtt, hogy mi a megcélzott pozíció. Egy kutyapanzió recepciósánál nagyon is számít, hogy imádja a kutyáját, egy idősotthon munkatársánál pedig kimondottan ajánlott részletezni a közös programokat anyukáddal.

9. Küldj köszönő e-mailt

Egy állásinterjú után joggal várod, hogy majd értesítenek - akár pozitív, akár negatív az eredménye a te szempontodból. Más kérdés, hogy ez Magyarországon egyáltalán nem magától értetődő, és sokszor csak abból tudja meg az ember, hogy nem őt választották, hogy nincs semmilyen visszajelzés.

Ahelyett azonban, hogy ezen keseregsz, inkább előzd meg a problémát: az interjú után küldj te egy e-mailt, amiben megköszönöd, hogy fogadtak, és ismét elmondod, hogy úgy érzed, ez a neked való munka, amit remélhetőleg meg fogsz kapni. Hozzáteheted, hogy ha netán nem kapod meg az állást, akkor is örömmel veszed, ha leírják, miben kéne fejlődnöd. Egy ilyen köszönőlevél biztosan felkelti a vezetőség figyelmét, hiszen szokatlan, mégis jópofa, kedves gesztus.

10. Apróságok, amelyek semmibe sem kerülnek, mégis rengeteget számítanak

Természetesen ezer és egy olyan dolog van, ami fontos egy állásinterjú szempontjából, és nem lehet bezsúfolni tíz pontba. Mindegyiket nem vesszük sorra, de néhányat pár szóban azért igen. Ilyen például a pontosság: egy késéssel totál elszúrhatod a dolgot.

A másik a megjelenés: nagyon fontos, hogy jól ápolt legyél, és a tested, arcod, kezed minden egyes négyeztcentimétere erről árulkodjon. Az öltözködés is alapvető az első benyomás kialakítása szempontjából, de nem arról van szó, hogy a lehető legdrágább ruhákat vedd fel. Sokkal fontosabb, hogy saját magadat add, a saját stílusod szerint öltözz. Ugyanígy például a frizurád sem kell, hogy a legdrágább sztárfodrász műve legyen, egy eredeti ötlettel - például hogy másképp fésülöd - ezt is tökéletesen fel lehet dobni.

A lényeg, hogy ne a legújabb divatlapban szereplő modell ruházatát próbáld rekonstruálni, hanem a saját szempontjaid, a saját egyéniséged legyen a döntő a megjelenésed kialakításában. Illetve az, hogy a lehető legjobban érezd magad a bőrödben - hiszen ekkor tudod önmagad adni, és kihozni magadból a maximumot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Itt a nyár szenzációja: máris póló készült Mészáros Lőrinc „Gondolom, nem gyalog" mondatával - mutatjuk, hogy néz ki a trendi ruhadarab
Arról egyelőre nincs hír, hogy a fekete felirattal ellátott, valóban egyedi póló kereskedelmi forgalomba kerül vagy nem, de a magyar cég egy játék erejéig kihasználja a milliárdos vállalkozó immár legendás aranyköpését.


A Dorko villámgyorsan lecsapott Mészáros Lőrinc két héttel ezelőtt, Münchenben elhangzott „Gondolom, nem gyalog" aranyköpésére, és már meg is alkotta a nyár várhatóan egyik legtrendibb pólóját, adta hírül a Blikk.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a fekete felirattal ellátott, valóban egyedi póló kereskedelmi forgalomba kerül vagy nem,

de a magyar cég egy játék erejéig kihasználja a milliárdos vállalkozó mondatát. „Kommenteld, te kivel gyalogolnál egy jót, és nyerjetek ma egy-egy pár új Dorko cipőt!” – olvasható a Dorko játékfelhívásában. A történethez hozzá tartozik, hogy a sportos vállalkozás a "nem" szót áthúzta a pólón.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Mészáros Lőrinc barátai társaságában tekintette meg Münchenben a Paris Saint-Germain - Internazionale labdarúgó Bajnokok Ligája döntőt. Magyarország leggazdagabb embere az utat előbb a Liszt Ferenc Repülőtérig magánhelikopterrel, majd onnan magángéppel tette meg, ráadásul a francia csapattal egy szállodában szállt meg.

A 444 stábja itt próbálta megszólaltatni Mészárost, és feltették neki azt a kérdést is, hogy mivel érkezett Münchenbe. Az üzletember száját pedig ekkor hagyta el az azóta klasszikus magasságokba emelkedett „Hát, ööö, gondolom, nem gyalog” mondat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Véletlenül egy orgiaházban szállásolták el a British Airways személyzetét – 24 órán át nem tudtak aludni
A repülőtársaság személyzetének tagjai alig tudtak pihenni, mert egész éjjel nyögések, drogüzletek és prostituáltak zavarták őket. Egy 24 órás orgia is zajlott a motelben.


Legalább 12 munkatársnak foglaltak szállást a British Airways-nél egy milánói szexhotelben, miután tévedésből összekeverték a MO.OM Hotelt a közelben található Motel MO.OM-mal – számolt be róla a Daily Star. Az óránként fizetős szálláshelyen olyan felszerelések voltak, mint vagina alakú kád, tükrös mennyezet, kötözőkészletek, bőr hámok és emberi kutyaketrecek.

Egy névtelen forrás szerint „nyilvánvaló volt, hogy a stábnak nem ezen a helyen kellett volna lennie”.

A beszámoló szerint a személyzet tagjai alig tudtak aludni, mivel egész éjjel nyögéseket hallottak, és tanúi voltak egy 24 órás orgiának,

valamint drogügyleteknek és prostitúciónak is.

A forrás szerint az eset egy komikus, de komoly következményekkel járó hiba volt.

A kialvatlanság miatt a dolgozók másnap nem tudtak munkába állni,

ugyanakkor késésekről vagy járatkimaradásokról nem érkezett hír.

A British Airways a történtek után közleményt adott ki:

„A személyzet egy kis részét nem jóváhagyott hotelszobákban helyezték el a tudtunk nélkül, miután a szokásos szolgáltatónknál elérhetőségi problémák merültek fel. Sürgősen kivizsgáljuk az esetet, hogy többször ne fordulhasson elő ilyen.”

A Daily Star cikke emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt hónapokban több hasonló eset is történt a légitársaság dolgozóival. Egy légiutas-kísérőt letartóztattak, miután meztelenül táncolt az egyik járaton, míg egy korábbi pilótájukat 2023-ban azért bocsátották el, mert felszállás előtt kokaint szippantott egy nő melléről. Ő azóta egy másik légitársaságnál újra repülhet.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Hogyan aludj el ennyire melegben? – hűsítő praktikák a forró, nyári éjszakákra
Egyesek legszívesebben a hűtőben töltenék az éjszakát a kánikulában, de néhány trükk segítségével elviselhetőbbé tehetjük az alvást a mostanihoz hasonló nagy melegben. Még akkor is, ha nincs otthon légkondi.


A kánikulai hőség és a tikkasztó éjszakák jelentősen megnehezítik a pihentető alvást. Szakértők szerint az alváshoz ideális hálószobai hőmérséklet 16–21 °C körül lenne, ami légkondicionáló nélkül szinte elérhetetlen a nyári forróságban. Ilyen melegben gyakran álmatlanul forgolódunk éjszaka, ami nappalra fáradtsághoz és nyűgösséghez vezethet. Az alábbiakban összegyűjtöttünk több bevált tippet és trükköt, amelyekkel enyhítheted a hőség alvásra gyakorolt negatív hatásait, és könnyebben álomba szenderülhetsz a legmelegebb éjszakákon is.

Hűtsd le a hálószobát

Használd a légkondit, ha van. A hálószoba mesterséges hűtése a legegyszerűbb megoldás. Ha van otthon klímaberendezésed, nyugodtan használd – a hűvösebb szoba elősegíti a mély, pihentető alvást. Ne állítsd azonban túl alacsony hőfokra, 24–26 °C is elegendő lehet, hogy komfortosabb legyen a levegő hőmérséklete (és kerüld, hogy a hideg levegő közvetlenül rád fújjon éjszaka).

Tartsd kint a nappali forróságot

Napközben zárva kell tartani az ablakokat, és sötétíteni a szobát (behúzott függönyökkel, leeresztett redőnnyel), hogy a hőség ne jusson be. Hiába csábító a szellőztetés, a nagy melegben a nyitott ablak nem hűti, hanem inkább felforrósítja a lakást, ezért jobban járunk, ha nappal minden nyílászárót és árnyékolót zárva tartunk.

Éjszakai szellőztetés és kereszthuzat

Amint a kinti hőmérséklet estére mérséklődik, szellőztesd ki a lakást! Lefekvéskor vagy éjjel érdemes szélesre tárni az ablakokat – különösen, ha kint már hűvösebb van, mint bent –, hogy friss levegő áramolhasson be. Egy ventilátorral fokozhatod a légmozgást, ha a nyitott ablakkal szemben helyezed el, így kellemes kereszthuzatot generálhatsz. A légmozgás segít elvezetni a test hőjét, és hűvösebb érzetet teremt a szobában.

Ventilátor + jég kombináció

Ha nincs légkondi, egy ventilátor önmagában is sokat segít, de a levegőt még jobban lehűtheted egy egyszerű trükkel. Mielőtt bekapcsolod a ventilátort, helyezz elé egy nagy tál jeget vagy fagyasztott palackokat – ahogy a levegőt átforgatja a ventilátor, a jég hűvösségét szétteríti a szobában. Ezzel házi „légkondicionálót” készíthetsz, ami átmenetileg enyhíti a szoba fülledtségét. Ügyelj arra is, hogy lefekvés előtt minden hőforrást kapcsolj ki a hálóban: az izzó lámpák, elektronikus eszközök (tévé, számítógép, töltőn hagyott telefon stb.) mind plusz hőt bocsátanak ki, feleslegesen melegítve a szobát.

„Tropikus” hálószoba-mentő trükkök

Ha a lakás egész nap átforrósodott, szélsőséges megoldásokhoz is folyamodhatsz a hálóhely lehűtésére. Például furcsán hangzik, de bevált módszer az ágynemű előhűtése: lefekvés előtt csomagold be a párnádat, lepedődet egy tiszta műanyag zsákba, és tedd a hűtőszekrénybe vagy mélyhűtőbe egy órára (ha máshova nem, a fagyasztó fiókjába). Ha nincs ennyi hely a hűtőben, már az is segít, ha csak a kispárnát vagy a pizsamádat teszed be rövid időre a hidegre. Amikor kiveszed, az ágynemű kellemesen hűs lesz – ez azonban nem tart egész éjszaka, de segít elálmosodni az első órában. (Megjegyzés: Nedvesítsd be kicsit a párnahuzatot vagy lepedőt a fagyasztás előtt a hosszabb hatásért.) Emellett fontos, hogy a hálószobai páratartalom se legyen túl magas: a párologtatást, teregetést a hálóban a hőség idején mellőzd, mert a párás levegőben nehezebben párolog a verejtékünk, így melegebbnek érezzük a klímát.

Langyos zuhany, ne jeges

Egy frissítő esti zuhany nagyon hasznos alvás előtt, de ügyelj a víz hőfokára. Ne fürödj vagy zuhanyozz jéghideg vízben! A túl hideg víz hatására a tested hőmérséklet-szabályozása „bekapcsol” és reakcióként még több hőt termel, vagyis az ellenkezőjét éred el a kívántnak. Zuhanyozz inkább langyos vízzel – ezzel elkerülöd a sokkoló hőingadozás miatti utóizzadást, és kellemesen lehűlve bújhatsz ágyba. Lefekvés előtt egy hűvös fürdő (nem jeges, csak tepid, kb. lukewarm) is hasonlóképp segíthet ellazítani és lehűteni a testedet.

Jeges borogatás és hűsítő pontok

A test bizonyos pontjain különösen hatékony a hűtés. Alvás előtt helyezz hideg vizes borogatást vagy jégakkut a pulzuspontokra – például a csuklókra, bokákra, nyakra, térdhajlatra vagy akár az ágyék tájékára – ezekről a helyekről tudod a véráramon keresztül az egész testedet hűteni. Már egy pár perces hűtés is csodát tehet: ahogy a vér átáramlik ezeken a lehűtött testrészeken, szétviszi a hideget és csökkenti a maghőmérsékletet. Tarts készenlétben hideg vizes kis törölközőket vagy zselés jégzacskót erre a célra. Extra tipp: áztasd be a lábfejedet hűvös vízbe lefekvés előtt pár percre – a talpon és lábfejen sok hő leadására képes a test.

Hűsítő testápoló

Érdemes a nyári melegben vízbázisú, könnyű testápolót használni (a zsíros krémek helyett), és tartsd a hűtőszekrényben. Lefekvés előtt kend be vele magad: a hideg krém azonnal lehűti a bőrödet és komfortérzetet ad. Különösen a karokra, lábakra és a tarkóra kenve érezheted a jótékony hatását. Mentolos hintőporral is óvatosan bepúderezheted a bőröd (talpadat, hajlatokat) este – a hintőpor felszívja az izzadtságot és hűsítő érzést nyújt.

„Egyiptomi módszer” – nedves lepedő

Ha semmi nem segít és elviselhetetlen a forróság, próbáld ki az úgynevezett egyiptomi módszert: márts be hideg vízbe egy vékony pamutlepedőt, csavard ki, hogy ne csöpögjön, és takarózz azzal! A nedves textil párolgása során hőt von el a testedtől, így hűtve azt. Még hatásosabb a módszer, ha ventilátor vagy kereszthuzat is van a szobában, ami gyorsítja a párolgást. (Arra ügyelj, hogy ne fázz meg – ha már kellemesen lehűltél, vedd le a nedves lepedőt magadról.)

Tartsd a lábad hűvösen

A lábfej az emberi test egyik „hűtőbordája” – sok hőt képes leadni. Ezért alvás közben segít, ha szabadon hagyod vagy hűtöd a lábfejed. Ne bugyoláld be a lábad vastag takaróba: inkább lógasd ki a takaró alól, hogy szellőzzön, vagy tegyél rá időnként egy hideg vizes kendőt. Ha a lábunk nincs túlhevülve, az egész testünk komfortosabban érzi magát, és könnyebben elalszunk. (Hasonló okból érdemes lefekvés előtt egy kis ideig hűvös padlón vagy csempén álldogálni mezítláb – a talpadon keresztül is sok hőt leadsz.)

Megfelelő ágynemű és hálóruházat

Könnyű, „lélegző” anyagok: Meleg éjszakákon válassz könnyű, légáteresztő anyagú ágyneműt és hálóruhát, amelyek nem füllednek be. A legjobb a jó minőségű pamut vagy a lenvászon – ezek természetes anyagok, amelyek jól szellőznek és felszívják az izzadtságot. A szatén és a selyem hűvös tapintású ugyan, de nem szívja fel a nedvességet; a műszálas poliészter anyagokat pedig érdemes ilyenkor mellőzni, mert azok alatt jobban izzad a bőr. Ha hajlamos vagy izzadni, teríts frottír törölközőt a lepedőre vagy párnára – ez magába szívja a verejtéket, és megóv attól az érzéstől, hogy csuromvizesen ébredj.

Csak lazán, rétegek nélkül

Ilyenkor nyugodtan hagyj el minden vastag takarót, paplant. Elég lehet egy vékony pamut lepedővel betakarózni – vagy aki bátor, akár takaró nélkül is alhat. Minél kevesebb réteg, annál jobb. A pizsamád is legyen bő szabású és könnyű; sőt sokan esküsznek rá, hogy ruha nélkül alszanak a legjobban hőség idején. (Ha egy könnyű pamutpólóban jobban érzed magad, az is rendben van – a textil felszívja az izzadtságot a bőrödről.) A lényeg, hogy ne melegítsd magad feleslegesen vastag ruhákkal vagy ágyneművel éjszakára.

Az ágynemű és pizsama előhűtése

Ahogy már említettük, lefekvés előtt lehűtheted az ágyneműdet. Tedd a párnát és a lepedőt (vagy a pizsamádat) egy műanyag zacskóba és a hűtőbe/mélyhűtőbe egy rövid időre, hogy kellemesen hideg legyen, mikor ágyba bújsz. Bár a hatás nem tart túl sokáig, segít álomba merülni. Egy „jeges forróvizes palackot” is bevethetsz: tölts meg egy gumimelegítő palackot (vagy jól záródó műanyag palackot) hideg vízzel, és fekvéskor tedd az ágyba a lábadhoz vagy öleld magadhoz – átveszi a tested melegét és hűt. Fontos: Lefekvéskor legyen száraz váltó ágyneműd kéznél. Ha éjjel nagyon beleizzadnál a lepedőbe vagy pólóba, jobb lecserélni szárazra, különben dideregni kezdesz a nedves textil miatt hajnalra.

Étkezés és hidratálás a kánikulában

Igyál sok folyadékot napközben: A hidratáltság javítja a hőérzetet és a közérzetet. Már napközben is figyelj a megfelelő folyadékbevitelre – forróságban 2,5-3 litert is igényelhet a szervezet. Elsősorban vizet vagy cukrozatlan teát fogyassz, kerüld a cukros üdítőket és az alkoholt, mert ezek ronthatják a hidratáltságod és akár meg is terhelhetik a szervezeted a melegben. Az alkohol ráadásul rontja az alvás minőségét is, így esti italnak sem jó választás hőség idején.

Óvatosan az éjjeli ivással

Lefekvés előtt közvetlenül már ne igyál meg egyszerre nagy mennyiségű folyadékot. Hiába vagy szomjas, ha tele a hólyagod, az éjszaka közepén többször is fel fogsz ébredni miatta. Készíts az ágy mellé egy palack vizet, hogy ha szomjasan riadsz fel éjjel, pár korttyal olthasd a szomjad. De ne vidd túlzásba az ivást éjszaka, mert az állandó mosdóba járkálás széttöri az alvást. (Tipp: napközben is kortyolgass rendszeresen, ne egyszerre dönts magadba sok vizet. Így elkerülheted, hogy este pótcselekvésként igyál meg egy liter folyadékot lefekvés előtt.)

Könnyű vacsorát válassz

A melegben a szervezet amúgy is leterheltebb, ezért kerüld a nehéz, zsíros és különösen a fehérjében gazdag ételeket késő este. Az ilyen ételek emésztése közben felgyorsul az anyagcseréd, hőt termelsz, és megemelkedik a testhőmérsékleted – ami biztosan nem segíti az elalvást. Inkább könnyű fogásokat (saláta, gyümölcs, zöldségek, joghurt, könnyű szendvics) fogyassz vacsorára a hőség napjaiban, lehetőleg legalább 2-3 órával lefekvés előtt fejezd be az evést. Teli gyomorral sokkal rosszabb aludni melegben (is).

Csípős ételek trükkje

Meglepő módon a csípős fűszerek segíthetnek a lehűlésben, mivel fogyasztásuk hatására beindul az izzadás – ez a test természetes hűtőmechanizmusa. Természetesen ilyenkor is inni kell az elvesztett folyadék pótlására, de az izzadással járó hőleadás összességében hűtő hatású lehet. Fontos ugyanakkor, hogy az erősen fűszeres, csípős ételeket se közvetlenül lefekvés előtt edd: legalább három órával elalvás előtt fogyaszd el ezeket, különben az emésztés még javában zajlik, amikor ágyba kerülsz. Ha nem szereted a csípőset, természetesen nem kell erőltetni – de egy könnyű, fűszeres vacsora (pl. gyömbéres-csilis stir-fry zöldségek) hőségben jól eshet.

Mozgás: inkább reggel, mint késő este

A nyári melegben a sportolást is érdemes a hűvösebb reggeli órákra időzíteni, nem pedig estére hagyni. Az intenzív testmozgás megemeli a testhőmérsékletet és pörgeti az anyagcserét, ami egy forró nap után tovább fűtheti a testedet. Ha késő este edzel, utána nehezebben hűlsz le és nehezebben alszol el – inkább kelj fel kicsit korábban, és reggel végezd el az edzést vagy sétát a friss levegőn. Ugyanez vonatkozik bármilyen megterhelő házimunkára: a lakás takarítását, főzést próbáld a kora reggeli vagy késő esti (lehűlt) időszakra ütemezni, hogy ne hevülj fel túlzottan lefekvés előtt.

Alvási rutin és relaxáció

Tartsd magad egy fix alvási rendhez: Nagy melegben is igyekezz következetes alvási ütemtervet tartani – lehetőleg mindennap körülbelül ugyanabban az időben feküdj le és kelj fel. A testünk belső órája szereti a rendszerességet. Ha néha becsúszik egy-egy késő esti program vagy épp hajnalig nem tudsz elaludni, az természetes; de másnap próbálj visszatérni a megszokott rutinodhoz. A kialvatlanságot lehet egy rövid nappali szundítással kompenzálni, de a legjobb, ha a cirkadián ritmusodat (napi bioritmusodat) nem zökkented ki.

Lazíts le lefekvés előtt

Fontos, hogy ne pörögj túl az ágyba bújás idejére. Vezess be egy megnyugtató esti rutint, ami segít lecsendesíteni az elméd és tested. Például kapcsold ki a kütyüket (telefon, laptop, tévé) legalább egy órával lefekvés előtt, és válts nyugis tevékenységekre: vegyél egy langyos fürdőt, olvass pár fejezetet egy könyvből, hallgass relaxáló zenét vagy végezz nyújtó-lazító gyakorlatokat. Az ilyen szertartások jelzik a szervezetednek, hogy közeledik az alvás ideje. Relaxációs technikákat is bevethetsz: néhány perc mélylégzés, meditáció vagy progresszív izomlazítás elalvás előtt csodákat tehet. Akár ágyban fekve is gyakorolhatod a lassú, egyenletes hasi légzést, ami lelassítja a pulzust. Az aromaterápia is segíthet: párologtass nyugtató illóolajokat (pl. levendula, kamilla) a hálóban, vagy cseppents pár cseppet a párnádra – ezek elősegítik a relaxált állapotot és az álmosságot.

Ne aggódj túlzottan a nemalvás miatt

Paradox módon minél jobban rágörcsölsz arra, hogy „jaj, nem tudok elaludni”, annál nehezebben fog menni. Próbálj meg nem stresszelni az elalvás miatt – fogadd el, hogy meleg van és kicsit tovább tart, míg álomba merülsz. Az aggodalom és feszült idegállapot csak tovább nehezíti, hogy ellazulj. Helyette alkalmazd a fenti praktikákat, és gondolj valami kellemes, megnyugtató dologra elalvás előtt. Ha nagyon nem megy az alvás 20-30 percen belül, kelj fel, igyál pár korty vizet, sétálj egy kicsit a lakásban vagy olvass pár oldalt halvány fény mellett, míg újra el nem álmosodsz – a lényeg, hogy ne kezdj el idegeskedni az ébrenlét miatt.

Biztosíts megfelelő sötétséget és csendet

Ne feledd, hogy nyáron a hosszabb nappalok és a késői naplemente önmagukban is nehezíthetik az elalvást, függetlenül a hőségtől. A természetes fény a cirkadián ritmusunk fő külső szabályozója, és ha este 9-kor még világos van, a szervezet nehezebben kezdi el kibocsátani az alváshormont, a melatonint. Ezért tegyél róla, hogy a hálószoba legyen minél sötétebb estére: húzd be a sötétítő függönyt vagy redőnyt időben, kapcsold le a felesleges lámpákat, és kerüld az erős kijelzők (tévé, telefon) fényét. Ha a szobádba beszűrődnek a városi fények vagy nincs redőny, érdemes beszerezni egy kényelmes alvómaszkot – ezzel biztosíthatod a teljes sötétséget a szemednek. Ugyanez igaz a zajokra is: ha éjjel nyitott ablaknál alszol, használhatsz füldugót, hogy a külső zajok (forgalom, szomszédok, kutyaugatás) ne zavarhassanak meg. Minden apró zavaró tényezőt minimalizálj, így a hőség mellett már nem fognak egyéb körülmények ébren tartani.

Összefoglalva: A kánikulai éjszakák kihívást jelenthetnek, de a fenti tippek kombinálásával jelentősen javíthatsz az alvásod minőségén. Hűtsd a környezeted és a tested, válassz megfelelő ágyneműt és esti rutint, figyelj az étkezésre és folyadékpótlásra – így még extrém melegben is jobb eséllyel fogsz tudni nyugodtan álomba merülni. Alkalmazd a számodra bevált trükköket, és hamarosan tapasztalni fogod, hogy a hőség ellenére is lehet pihentetően aludni!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
Grillre fel! – Ezekért az újdonságokért érdemes várni a napsütést
A nyár nem is lenne igazi egy-egy klassz grillparti nélkül. És bár a grillrácsról nem hiányozhatnak az örök klasszikusok, mint amilyen a hamburgerpogácsa vagy a pácolt sertéstarja, ha te is megnézed a Lidl új kínálatát, könnyen úgy döntesz, hogy itt az ideje az újításnak.


Bár az időjárás még nem döntötte el, hogy májust vagy októbert írunk, a grillszezon előbb-utóbb hivatalosan is beköszönt. Sőt, bizonyára köztetek is vannak olyanok, akik már túl vannak az idei első kerti sütögetésen – ők azok a hősök, akik a tavaszi zápor ellenére is begyújtják a grillt. Ha te inkább kivárnád a napsütést, van egy jó hírünk: a Lidl idén is full extrás kínálattal készül a kerti sütögetések időszakára.

Több mint 60 féle grillcucc a kínálatban – húsimádóknak és ínyenceknek

Aki már most előrelátóan készül a nyári hétvégékre, annak érdemes csekkolnia a Lidl hűtőpultjait, mert több mint 60 féle grilltermék sorakozik fel az idei szezonban. A klasszikus marinált csirke- és sertésszeletek mellett hamburgerpogácsák, grillkolbászok, hot dog alapok, roládok, sőt még fokhagymás-chilis garnéla is bekerült a válogatásba. Nem kizárt, hogy az ínycsiklandó illatok miatt még a szomszédjaid kedve is megjön a grillezéshez.

A grillezés népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy

tavaly április végétől szeptember elejéig közel 6 milliárd forint értékben vásároltak grillterméket a Lidl boltjaiban.

A szabadtéri sütögetés nemcsak menő, de közösségi program is – és úgy tűnik, egyre többen választják ezt a közös kikapcsolódás formájának.

Jönnek a különlegességek – csak a Lidlben

A Lidl idén is csempészett a kínálatba néhány exkluzív újdonságot: például a Faluvégi vízibivaly grillkolbászt, vagy a Kométa bajor és Salsiccia al Vino változatait, amelyek csak náluk kaphatók. Akik szeretik az extra ízeket, azoknak ott van a jalapenos, tacos vagy koriander-lime-os vonal, míg a chilli cheese grillrolád és a bajor grillkolbász (ami semmilyen adalékanyagot nem tartalmaz) a természetesebb ízek kedvelőinek szól.

A Lidl kínálatában nemcsak a húsok, hanem a komplett grillélmény is megtalálható: friss zöldségek, fűszernövények, grillsütők, faszén és praktikus kiegészítők is lapulnak a polcokon.

Szóval ha eljön a „na most már tényleg tavasz van” pillanat, csak egy bevásárlókosárra lesz szükséged, és kezdődhet a sütögetés.

Fotó: Pixabay, Lidl


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk