SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Séfek séfe: Majka nem bírta lenyelni a rántott zúzát, annyira nem ízlett neki

A rapper már a kóstolás előtt jelezte, hogy ő nem eszik meg olyan húst, amin mócsing van.

Link másolása

A TV2 Séfek séfe című főzős vetélkedő műsorának legutóbbi adásában magyaros ételeket kellett street foodként tálalni a versenyzőknek. Alapanyagoknak a zúzát, a pacalt és a malaclábat kapták, a főétel mellé pedig churrost, vagyis tolófánkot kellett készíteniük.

A kóstolók ezúttal rapperek voltak, akik közül nem hiányozhatott Majka sem. Amikor Ördög Nóra bejelentette a fogásokat, a rapper rögtön mondta, hogy ő nem hajlandó megenni olyan húst, amin mócsing van. Pechjére rögtön az első főételben ott volt a rántott zúza, amiről csak azután tudta meg, hogy zúza, amikor megkóstolta.

"A rántott zúza borzalmas. Beleharaptam, és egyből ezt a nyúlós...nem is tudom mi az...az a nagyon régi rágógumi, amit előtted még négyen rágtak, és az be van panírozva. Borzalmas"

- mondta a kamerának.

Annyira nem ízlett neki, hogy ahelyett, hogy lenyelte volna, kivette a szájából, miközben furcsa fintort vágott.

Nem ő volt egyébként az egyedüli, akinek nem jött be a fekete csapat rántott zúzája. Ennek ellenére többen is Krausz Gáborék tányérjára szavaztak, ám végül a kékek győztek, a pirosak étele pedig csak egy rappernek ízlett a legjobban, ezért ők veszítettek. A párbajfőzésen a fekete csapat versenyzői is részt vettek, de ezúttal egy piros csapattagnak, Fehér Alexandrának kellett távoznia.

VIDEÓ: Majka a Séfek séfében kóstol

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Videón, ahogy milliárdosok hajói ütköztek a Monacói Nagydíj mellett
A kamera felvette, ahogy egy motorcsónak teljes sebességgel nekiütközött két másik hajónak, majd felugratva a mólóra állt meg. Két járókelőt csak a szerencse mentett meg a végzetes tragédiától.

Link másolása

Miközben a helyi hős, Charles Leclerc, a Ferrari pilótája megnyerte a 70. Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérőjét, Monte-Carlo kikötőjében egy hihetetlen balesetet örökített meg egy kamera - írta meg a 24.hu.

A felvételen az látszik, hogy egy motorcsónak teljes sebességgel nekiütközött két másik hajónak, majd felugratva a mólóra állt meg, miközben két járókelőt csak a szerencse mentett meg a végzetes tragédiától.

A pletykák szerint a baleset pontosan ott történt, ahol a Williams amerikai pilótájának, Logan Sargeant-nak a családja is tartózkodik ezen a héten.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Magyar Péter Rost Andreával bulizott Azahriah vasárnapi koncertjén a Puskás Arénában
A Sváby Andrásnak adott élő interjú után rögtön Azahriah koncertjére ment a politikus. Hétfőn folytatja az országjárását, ezúttal Jász-Nagykun-Szolnok megyébe látogat.

Link másolása

A TISZA Párt politikusa korábban a Facebook-oldalán is jelezte, hogy a Sváby Andrásnak adott élő interjú után már rohan is a Puskás Arénába, hogy Azahriah harmadik Puskás Arénában tartott koncertjén eressze ki a gőzt.

Magyar Péter vasárnap este a Facebook-oldalán posztolt a koncertről, ahol Rost Andreával együtt bulizott.

A képhez csak annyit írt:

Showtime.


Az országjárás pedig folytatódik: hétfőn hajnalban már indul is Jász-Nagykun-Szolnok megyébe.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Botrány Cannes-ban: összebalhézott egy biztonsági őr egy színésznővel
Néhány nap alatt kétszer történt botrány a Cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén. Először egy énekesnővel, utána pedig egy színésznővel gyűlt meg a baja egy francia származású női biztonsági őrnek.

Link másolása

Pár nap leforgása alatt két színésznőt is kiborított egy női biztonsági őr a cannes-i filmfesztiválon – számolt be róla a Blikk.

Először Kelly Rowland énekesnő adott hangot meglepődöttségének, szerinte a nem megfelelő bánásmód hátterében rasszizmus áll. Pár nappal később viszont Massiel Taveras színésznő kezdte el lökdösni ugyanazt a biztonsági őrt, akivel korábban az énekesnő is szembeszállt.

A színésznő szombaton délután egy elegáns és egyedi ruhában érkezett az eseményre. Mialatt a meghívottak sorában felfelé haladva két kísérője segítségével próbálta kibontani maga mögött a festménynek is beillő impozáns uszályt, az említett biztonsági őr ezt folyamatosan akadályozta, sőt, még akkor is lefogta egyik kezével a színésznőt, amikor az a lépcső tetején visszafordult, hogy integessen a rajongóknak.

A felvételeken úgy tűnik, mintha a biztonsági őr a bejárat felé lökné a celebritást, akiből ez dühös reakciót váltott ki, és ellökte magától a biztonsági őrt.

A cannes-i reflektorfényben álló biztonsági őr kollégái azonban azt nyilatkozták később, hogy a biztonsági őr megfelelően járt el, csak a munkáját végezte.

„Nagy nyomás alatt dolgozott, hogy az embereket folyamatosan mozgásban tartsa, és ne alakuljon ki tumultus a szőnyegen”

– mondta a fesztivál egyik veteránja, aki 20 éve minden májusban dolgozik az üdülőhelyen. Hozzátette: szerinte nem volt lökdösődés vagy szidás, a biztonság volt a lényeg, és a szerződésekben meghatározott szigorú menetrendekhez a hírességeknek is alkalmazkodniuk kell.

Az érintett felügyelőnő nem ismert személyiség, de annyit lehet tudni róla, hogy francia és csak alkalmi szerződést kötött a fesztivál szervezőivel.

Az incidensről készült felvételt ITT lehet megtekinteni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Nyerő Páros 2024-es évadában felbukkan Hujber Ferenc és Berki Mazsi is
A tavalyi küzdelemből Curtis és párja, Barnai Judit került ki győztesen. Idén újabb nyolc pár küzd meg egymással.

Link másolása

Nyolcadik évadával tér vissza a képernyőre a Nyerő Páros című páros vetélkedő, amit legutóbb Curtis és párja, Barnai Judit nyertek. Az RTL a Fókusz adásában jelentette be a hamarosan versenybe szálló párokat:

„Habozás nélkül, ugyanis hatalmas önismereti tréningnek gondolom az ilyen műsorokban való szereplést. (…) Már megkérdeztem erről, nincs ellenvetése, sőt, érdekes tükre lenne a párkapcsolatunknak. Tizennyolc évvel fiatalabb, mint én, sokkal jobban kezelné ezt a világot”

– mondta el Hujber Ferenc a 24.hu-nak adott interjújában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: