Matthew Perry azt akarta, halála után úgy emlékezzenek rá, mint aki sokaknak segített
Ezt fontosabbnak tartotta, mint színész karrierjét. Egy időben malibui otthonát is olyan emberek számára alakította át, akik hozzá hasonlóan függőségekben szenvedtek.
Matthew Perry hétvégi váratlan halálhíre után nem kevésbé volt sokkoló a tény, hogy a színész utolsó Instagram-fotóját abban a jacuzziban készítette el, amibe helyi idő szerint szombat este belefullad. A kép alá egyébként már közel kétmillió kedvelés és több mint 262 ezer komment érkezett a gyászoló rajongóktól.
A Telex most kiszúrt egy olyan podcastet, ahol a súlyos alkohol- és drogproblémákkal küzdő színész arról beszél:
szeretné, ha halála után az emberek úgy emlékeznének rá, mint aki másoknak segített.
„Mikor meghalok, és az úgynevezett eredményeimről lesz szó, jó lenne, ha a Jóbarátok jóval azok mögött a dolgok mögött végezne a felsorolásban, hogy más embereknek segítettem. A halálom után az fog menni, hogy Jóbarátok, Jóbarátok, Jóbarátok, és örülök neki, hogy voltak értékelhető színészi teljesítményeim amellett, hogy az emberek a neten röhöghettek a megpróbáltatásaimon” – mondta a műsorban az 54 évesen elhunyt sztár.
Volt idő, amikor malibui házát olyan férfiaknak építette át, akik függőséggel küszködtek, hogy ott biztonságos helyre találjanak.
„Sok fent és lent jellemezte az életemet, de a legjobb része egyértelműen az volt, hogy ha egy alkoholista vagy drogfüggő megkeres, és azt kérdezi, segítesz nekem, mindig azt tudom mondani: igen, tudok segíteni. Akkor is, ha sokszor magamnak se tudok”
– jelentette ki a podcastben Perry.
Ahogy arról korábban is írtunk, a kanadai színész sokszor beszélt súlyos függőségéről, ami időnként munkájára is kihatott.
A Jóbarátok sztárja életrajzi könyvében is komoly részt szánt a démonaival való küzdelemnek. Az erről szóló ismertetőnket itt lehet elolvasni:
Matthew Perry hétvégi váratlan halálhíre után nem kevésbé volt sokkoló a tény, hogy a színész utolsó Instagram-fotóját abban a jacuzziban készítette el, amibe helyi idő szerint szombat este belefullad. A kép alá egyébként már közel kétmillió kedvelés és több mint 262 ezer komment érkezett a gyászoló rajongóktól.
A Telex most kiszúrt egy olyan podcastet, ahol a súlyos alkohol- és drogproblémákkal küzdő színész arról beszél:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Dobó Ági tavaly ősszel költözött családjával Costa Ricára, ahol fiai, Benedikt és Nataniel folytatták tanulmányaikat. A nyár végén azonban hazatértek Magyarországra, a gyerekeknek pedig vizsgákat kellett tenniük ahhoz, hogy szeptembertől újra bekapcsolódhassanak a hazai tanrendbe.
A modell az Instagramon osztotta meg, hogy a nyár a tanulás jegyében telt. A fiúk minden nap készültek, a táborozásokat is úgy oldották meg, hogy előtte vagy utána különórákon vettek részt. Júniusban Costa Ricában is sikeres vizsgákat tettek, sokszor 90–95 százalék feletti eredményekkel.
Dobó Ági azt írta, hogy számára nem az osztályzatok a legfontosabbak, hanem az, hogy a gyerekek mennyire szorgalmasak és kitartóak voltak. Bár előfordultak viták és nehezebb helyzetek, amikor Benedikt és Nataniel igazságtalannak érezték, hogy egyszerre két iskolát kell elvégezniük, három nyelven és két országban, az édesanya szerint ez sokat adott nekik.
Az Instagram-posztban úgy fogalmazott:
„Az a mondás jutott eszembe, amit anyává válásom idején olvastam, hogy szülőnek lenni azt jelenti, a szíved a testeden kívül dobog. Ez a mondás számomra most nyert igazán értelmet.”
Arról is írt, hogy a vizsgák időszakában ő maga is szorongással, étvágytalansággal és ingerültséggel küzdött. „Úgy izgulni valakiért, hogy tudod, te már az adott szituációban tehetetlen vagy, nincs ráhatásod, egyszerűen sokkoló volt számomra. Nem igazán tudtam helyén kezelni,
ugyanazokkal a tünetekkel küzdöttem, mint minden egyetemi vizsgám előtt, csak most még hatványozottabban. Szorongás, étvágytalanság, hasmenés, ingerültség. Nevezzük vizsgadrukknak, abból a rosszabbik fajtából.”
Hozzátette, hogy a stressz mindig a legtöbbet hozta ki belőle, és bízik benne, hogy ez a fiaira is igaz lesz. Az édesanya külön köszönetet mondott a tanároknak és az iskola vezetésének a támogatásért, és hangsúlyozta, hogy a fiúk egy év Costa Rica-i tanulás után a magyar tanrend szerint is folytathatják a 3. és a 6. osztályt.
Dobó Ágit a közelmúltban a Hal a tortán új évadában is láthatták a nézők.
Dobó Ági tavaly ősszel költözött családjával Costa Ricára, ahol fiai, Benedikt és Nataniel folytatták tanulmányaikat. A nyár végén azonban hazatértek Magyarországra, a gyerekeknek pedig vizsgákat kellett tenniük ahhoz, hogy szeptembertől újra bekapcsolódhassanak a hazai tanrendbe.
A modell az Instagramon osztotta meg, hogy a nyár a tanulás jegyében telt. A fiúk minden nap készültek, a táborozásokat is úgy oldották meg, hogy előtte vagy utána különórákon vettek részt. Júniusban Costa Ricában is sikeres vizsgákat tettek, sokszor 90–95 százalék feletti eredményekkel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiss Ádám különleges fotóval emlékezett meg a házassági évfordulójáról, vette észre a story.hu. A humorista tíz éve vette feleségül Bojanát, akivel két közös gyermekük is született. Az Instagramra feltöltött kép alá egy nap alatt csaknem 13 ezren írtak gratulációt. A poszt szövege is a rá jellemző humorral szólt:
A negyvenedik születésnapjához közelítő Ádám annak idején fehér sportcipőben mondta ki a boldogító igent. Az évforduló kapcsán nemcsak a közösségi oldalán, hanem korábban interjúkban is mesélt arról, milyen az életük együtt. A Nők Lapjának például így beszélt kapcsolatukról: felesége nem rajongóból lett párja, már a Humorfesztivál előtt összekötötték életüket. Bojana építészmérnökként mindig előre gondolkodik és tervez, míg Ádám szerint ő maga a bohémabb fél.
Közös döntéseikben is inkább a praktikum dominál. Mint elárulta, Bojana nem szól bele a munkájába, inkább a mindennapokat, a hetet és a hónapokat beszélik át együtt. Úgy fogalmazott: „Rengeteg kisapuka panaszkodik, hogy a csaja bekergült, nekem nincsenek ilyen gondjaim, egy főnyeremény a feleségem, mindenkinek ilyet kívánok, mint az enyém, csak ő már foglalt sajnos.”
A házaspár egy évvel az esküvő után lett szülővé. Lányuk 2016-ban, fiuk pedig négy évvel később született. A kisfiú érkezéséről a humorista így számolt be: „A csodálatos Feleségem augusztus 4-én 17:11-kor világra hozta a kissfiunkat, Leont. Mama és Baba is jól vannak, Apa és Olívia pedig nagyon boldog. Földöntúli boldogság ez.”
Az Adom a napom című műsorban Kiss Ádám arról is mesélt, hogy a család a budapesti agglomerációban talált otthonra. Amikor megszületett a kislánya, fontos lett számára, hogy családi házban nevelkedjen, akárcsak ő gyerekkorában. A döntésben az is szerepet játszott, hogy édesanyja és testvére ugyanabban a faluban élnek, így a látogatások és a vasárnapi ebédek során ők is megszerették a környéket.
Kiss Ádám különleges fotóval emlékezett meg a házassági évfordulójáról, vette észre a story.hu. A humorista tíz éve vette feleségül Bojanát, akivel két közös gyermekük is született. Az Instagramra feltöltött kép alá egy nap alatt csaknem 13 ezren írtak gratulációt. A poszt szövege is a rá jellemző humorral szólt:
Majka kétszer is előadta a Csurran, cseppen című slágerét a Strand Fesztiválon, majd arra buzdította az embereket, hogy jövőre feltétlenül menjenek el szavazni
A népszerű rapper Zamárdiban is sikert aratott fellépésével, kétszer is eljátszották a Csurran, cseppen című kormánykritikus slágert.
Majka volt az egyik sztárfellépő péntek este a Zamárdiban megrendezett Strand Fesztiválon. A népszerű rapper és csapata természetesen előadta a Csurran, cseppen című rendszerkritikus slágert, méghozzá a korábbi koncertekhez hasonlóan kétszer. Az Index tudósítása szerint
a rapper a Balaton-parti fellépés végén szavazásra buzdította a dalaira bulizó fiatalokat, mondván: feltétlenül vegyenek részt a 2026-os választásokon.
Az RTL X-Faktor című tehetségkutatójának mentora egy drónfelvételt is posztolt az Instagram-oldalán, megmutatva követőinek, mennyien voltak a koncerten.

Ettől mindenki elolvad: Max Verstappen így ölelte magához 3 hónapos kislányát a családi nyaraláson
A Forma–1-es pilóta egy luxusjachtról posztolt több fotót, köztük egy apa-lánya pillanatot is. A családi sorozatot egy sportos felvétel zárja, ahol a vízen szörfözik.
Max Verstappen a nyári szünetet családja körében tölti, és egy meghitt fotót is megosztott három hónapos kislányáról, Lilyről, vette észre a Femina.
A négyszeres világbajnok Forma–1-es pilóta legközelebb csak augusztus végén versenyez Hollandiában, így most minden idejét szeretteivel töltheti.
Kislánya május 2-án született, és most egy luxusjachton készült közös képükön látható, amint Verstappen szeretettel öleli magához.
A képsorozatban párja, Kelly Piquet is feltűnik, valamint Piquet előző kapcsolatából született lánya, Penelope, aki szintén ott van a nyaraláson. A fotók végén a sportoló egy különleges eFoil szörfdeszkán próbálta ki magát a vízen.