EGÉSZSÉG
A Rovatból

Melyek a koronavírus járvány okozta kiégés jelei, és hogyan védekezhetünk ellene?

Egyre többen érzik, hogy nem urai a saját életüknek, hogy tehetetlenek. Fontos, hogy felismerjük magunkon a kiégés jeleit, és tudatosan kezeljük - mondják a szakemberek.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2021. február 18.



Nemcsak a szakadatlan munka, a túlfeszített életvitel, az eredmények, sikerek hajszolása vezethet kiégéshez, hanem minden olyasmi, amiből egy idő után elegünk van és úgy tűnik, nem tudunk ellene tenni. Milliók vannak így most a coviddal, illetve annak a mindennapjainkra gyakorolt hatásával és következményeivel.

Nem sokan mondhatják el magukról, hogy az elmúlt egy évben nem jutottak el legalább egyszer tűréshatárukig: stressz a munkában, online iskola, közösségi elszigeteltség, miközben senki nem tudja, hogy meddig fog tartani a járvány. Van-e ebből kiút?

A New Scientist Christina Maslach-hoz, a Berkeley egyetem pszichológusához fordult, aki az 1970-es évek óta számít a „burnout” egyik legfőbb szakértőjének.

Maslash kutatásai szerint

a kiégés akkor következik be, ha három tényező egybeesik: az érzelmi kimerültség mindent elsöprő érzése, ha az emberen úrrá lesz a cinizmus és a közöny, és úgy érzi, hogy képtelen bármit is elvégezni.

Aki idáig eljut, sok alvás után is kimerült, érzelmileg eltávolodik szeretteitől és nem érdekli a munkája sem. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2019-ben még „munkahelyi jelenségnek” nevezte a burnout-ot, amely „a krónikus, rosszul kezelt munkahelyi stressz eredménye.” A neves pszichológus szerint a jelenlegi helyzetben is hasonlóak az élmények, csak újfajta stresszekkel is szembe kell néznünk.

Carmine Pariante, a londoni King’s College pszichiátere szerint a fiataloknál, a kisgyermekes anyáknál vagy azoknál, akiknek már korábban is voltak mentális egészségi problémáik, feltűnő volt a romlás. Hasonló eredményre jutottak amerikai kutatók is. Egy orvosok között végzett felmérésből például kiderült, hogy a nőknél gyakrabban volt tapasztalható a kiégés, mint a férfiaknál, feltehetően azért, mert több jutott nekik a megnövekedett otthoni terhekből is.

Azoknál az egészségügyi dolgozóknál pedig, akik az első vonalban küzdöttek a járvány ellen a feltöltődés lehetőségének hiánya okozhat kiégést. De a számos országban többször bevezetett karantén és egyéb korlátozások is egyre több embert tesznek sebezhezővé, és ez olyanokat is érinthet, akik az első bezártságot még jól viselték.

Maslach hangsúlyozza: a burnout nem mentális zavar, bár súlyos esetben odavezethet. Sokkal inkább természetes reakció egy tűrhetetlenné vált helyzetre.

Pariante szerint a kiégés a depresszió és a szorongás jelentős kockázati tényezője. Idesorolható továbbá a tehetetlenség érzése, ez főleg az első vonalban dolgozó orvosokat, ápolókat érinti. Nemcsak a fertőzöttek folyamatos ellátása a kimerítő, hanem az az érzés is, hogy bármikor elkaphatják a vírust és szeretteiket sem tudják megvédeni tőle.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Egy szőrszál kitépése miatt kómába került, agyhalottnak nyilvánították, mégis felébredt, és felépült egy férfi
A kórházban derült ki a sokkoló diagnózis: egy ritka bakteriális fertőzésből vérmérgezés, vagyis szepszis alakult ki nála. „A baktériumok valósággal végigpusztítottak a testén, és sorra leállították az összes szervét” – mesélte a férfi nővére.


Egyetlen rossz mozdulat, egy ártatlannak tűnő, benőtt szőrszál kitépése majdnem a texasi Steven Spinale életébe került. A 36 éves édesapának mindössze 4% esélyt adtak a túlélésre, miután kómába esett, az orvosok pedig attól tartottak, agyhalott. Szerettei azonban sosem adták fel a reményt, és most, évekkel később, biztató hírek érkeztek az állapotáról.

A kálvária 2022-ben kezdődött, amikor Steven a lágyékán lévő benőtt szőrszálat eltávolította, majd nem sokkal később rosszul lett. „Egyszerűen csak elég rosszul éreztem magam, de az orvosok sem tudták, mi okozza a tüneteimet”

– emlékezett vissza a család a kezdetekre. A férfi állapota rohamosan romlott, hamarosan életfenntartó gépekre kellett kapcsolni.

A kórházban derült ki a sokkoló diagnózis: egy ritka bakteriális fertőzésből vérmérgezés, vagyis szepszis alakult ki nála. „A baktériumok valósággal végigpusztítottak a testén, és sorra leállították az összes szervét” – mesélte a férfi nővére, Michelle. Mindez azonban nem volt elég: a kórházban elkapta az A-influenzát, kétoldali tüdőgyulladást és akut légzési distressz szindrómát is kapott, sőt, egy kisebb stroke-ot is elszenvedett, miután a fertőzés elérte a szívét – írta a LADbible. Az orvosok szerint Steven nagy valószínűséggel „agyhalott” volt, és mindössze négy százalék esélyt adtak neki a túlélésre.

Ekkor történt meg a csoda, amiben már kevesen hittek. Az édesapa a számtalan életveszélyes szövődmény dacára magához tért a kómából, és megkezdte a lassú, küzdelmes felépülést. Hozzátartozói a közösségi médiában dokumentálták a gyógyulás minden apró lépését.

A férfi nővére, Michelle tavaly novemberben egy megható videót tett közzé, amelyben Steven „mérföldköveit” mutatta be. „Minden apró lépés egy óriási győzelem. Látni, ahogy újra eszik, gyógytornára jár, és próbál felállni, leírhatatlan érzés” – mondta Michelle. A felvételeken valóban látszik, ahogy a férfi az ágyban ülve étkezik és újra tanul járni, hatalmas erőfeszítések árán.

@michellebell111 #lifesupport #miracle #wakingupfromacoma #drsmakemistakes ♬ Stay by Rihanna. Slowed - ☼

A szepszis a szervezet szélsőséges, életveszélyes válasza egy fertőzésre, amely gyors beavatkozás nélkül szervi elégtelenséghez és halálhoz vezethet. Az amerikai járványügyi központ adatai szerint évente legalább 1,7 millió felnőttnél alakul ki, és legalább 350 ezer haláleset köthető hozzá. A brit egészségügyi szolgálat (NHS) felhívja a figyelmet, hogy aki zavartságot, nehézlégzést, illetve „kékes, szürkés, sápadt vagy foltos” bőrt, ajkakat vagy nyelvet tapasztal, azonnal forduljon sürgősségi ellátáshoz. Steven története a reményről és a szeretet erejéről szól, de egyben komoly figyelmeztetés is: egy látszólag apró sérülés is végzetes lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
EGÉSZSÉG
A Rovatból
„A legtöbb fájdalom miatt nem kell aggódni” – mondja az orvos, majd felsorolja azt az ötöt, ami miatt azonnal mentőt kell hívni
A mindennapi nyavalyák többnyire ártalmatlanok, de létezik öt kivétel, ami azonnali cselekvést igényel. Ezek a piros zászlók, amelyeket soha nem szabad figyelmen kívül hagyni.


Mindenkinek fáj valamije, szinte állandóan. A hátad, a fejed, a mellkasod – mert rosszul aludtál, sokat ittál, vagy csak úgy. A legtöbbször tényleg nem jelent semmit, és az ember nyomja is tovább, mintha mi sem történt volna.

De néha a tested nem csak nyafog, hanem vészjelzést ad le, és ha ezt ignorálod, abból komoly baj lehet.

Egy londoni háziorvos, Dr. Ellie Cannon most összeszedte azt az öt fájdalomtípust, amit soha, semmilyen körülmények között nem szabad félvállról venni. Ahogy ő fogalmaz: „A legtöbb fájdalom miatt nem kell aggódni. A legtöbbet még csak kezelni sem kell. De ritka esetekben valami komoly dolog áll a háttérben, ezért mindig jó, ha az ember képben van, mire kell figyelni.”

Kezdjük a klasszikussal, a mellkasi fájdalommal.

Persze, lehet csak egy kiadós gyomorégés, de ha a fájdalom hirtelen jön, tartós, és több mint 15 percig nem múlik, ráadásul kisugárzik az állkapcsodba vagy a bal karodba, akkor az már nagyon nem a csípős vacsora. Ez a szívinfarktus nagyjelenete lehet. De nem ez az egyetlen életveszélyes forgatókönyv.

Ha a fájdalom éles, és minden lélegzetvétellel vagy köhögéssel rosszabb lesz, az akár tüdőembóliára is utalhat,

ahol egy vérrög elzárja a tüdő vérellátását. Ezt nehézlégzés vagy véres köpet is kísérheti. „Emberek ezrei esnek át szívinfarktuson minden évben, és eleinte észre sem veszik” – mondja Dr. Cannon, hozzátéve, hogy az „embóliák ritkábbak, de azonnal kezelni kell őket.”

A hasi fájdalom is egy trükkös pálya.

Ha a fájdalom a jobb felhasban jelentkezik, és a válladba sugárzik, az az epehólyagod gyulladása lehet, ami kezeletlenül súlyos fertőzésbe csaphat át.

A hullámokban érkező görcsös fájdalom, amit hányás vagy súlyos székrekedés kísér, bélelzáródást jelezhet, amit gyakran csak sürgős műtéttel lehet megoldani.

A nőknek különösen figyelniük kell: az erős, alhasi fájdalom méhen kívüli terhesség jele lehet, ami belső vérzést okozhat. Férfiaknál ugyanez a hirtelen fájdalom a herecsavarodás tünete is lehet, ami, ha nem műtik meg azonnal, a here elhalásához vezet. Dr. Cannon szerint van egy egyszerű ökölszabály: „Ha a hasi fájdalmat valami komoly dolog okozza, a gyötrelem valószínűleg elviselhetetlen lesz. Ha csak enyhén idegesítő, akkor valószínűleg semmi komoly.”

A hátfájás szinte népbetegség,

de van, amikor többről van szó, mint egy rossz mozdulatról. Ha a hátfájás a nemi szervek körüli zsibbadással, frissen kialakult vizelet- vagy székletürítési problémákkal, vagy mindkét láb fájdalmával jár együtt, az a cauda equina szindróma nevű, azonnali beavatkozást igénylő állapot lehet. Itt a gerincoszlop alsó részén lévő idegkötegek nyomás alá kerülnek, és műtét nélkül maradandó bénulás lehet a vége.

Egy másik vészjel a hirtelen, „szakító” érzés a hátban vagy a lapockák között, ami aorta disszekcióra, a szív fő verőerének szakadására utalhat.

„Minden héten látok hátfájós pácienseket a rendelőmben” – mondja a doktornő. „Szinte minden eset ártalmatlan. De időről időre van egy, amely azonnali figyelmet igényel.”

A fejfájás is mindennapos,

de a hirtelen kezdődő, elviselhetetlenül erős fájdalom agyvérzés jele lehet. „Ez a fejfájás olyasmi, amit soha nem szabad figyelmen kívül hagyni” – figyelmeztet Dr. Cannon.

Ha a fejfájást arcgyengeség, karzsibbadás vagy beszédzavar kíséri, az valószínűleg stroke, és azonnali mentőt kell hívni.

Ha pedig hányás, láz és fényérzékenység is társul hozzá, az agyhártyagyulladásra utalhat. „Ha fejfájást tapasztalsz, nézz a tükörbe, hogy észrevedd a stroke jeleit” – tanácsolja.

Végül a vádli.

A leggyakrabban csak egy meghúzódott izomról van szó, de ha a fájdalmas vádli duzzadt és meleg is, az mélyvénás trombózisra utalhat. Ez egy vérrög a lábban, ami életveszélyes, mert eljuthat a tüdőbe. A kockázatot növeli a tartós inaktivitás, egy friss műtét vagy a rák.

„A mélyvénás trombózis egyike azoknak a halálos állapotoknak, amelyeknek a jeleit sokan nem ismerik”

– mondja Dr. Cannon. „A vádli fizikai elváltozásai valami nagyon komoly dolog jelei lehetnek.”

Via MailOnline


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Döbbenetes felfedezés: szén-dioxiddal mossák át a Parkinson-kórosok agyát - és működhet
Parkinson-kórral élő időseket vettek rá egy bizarrnak tűnő kísérletre egy amerikai laborban. Az eredmények még a kutatókat is meglepték, a mérgező anyagok ugyanis a vérükben jelentek meg.


Szenzációs áttörést értek el amerikai kutatók: egy egyszerű, irányított légzési technikával képesek lehetnek kitisztítani a mérgező salakanyagokat a Parkinson-kóros betegek agyából. Az új-mexikói egyetem és a The Mind Research Network neurotudósai által vezetett vizsgálatban bebizonyosodott, hogy

a vér szén-dioxid-szintjének rövid ideig tartó, ritmikus emelésével felpörgethető az agy természetes „szennyvízrendszere”

– írta a ScienceAlert. A módszerrel laboratóriumi körülmények között mérhetően több salakanyag távozott a véráramba, ami új reményt adhat a neurodegeneratív betegségek, köztük a Parkinson- és az Alzheimer-kór elleni küzdelemben.

Az agy hulladékeltávolító, úgynevezett glimfatikus rendszere normál esetben

mély alvás közben a legaktívabb, amikor az agy-gerincvelői folyadék hullámai szó szerint átmossák az agyszövetet.

Mivel a Parkinson-kóros betegek gyakran küzdenek alvászavarokkal, ez a tisztulási folyamat sérülhet, ami a káros fehérjék felhalmozódásához vezet. A kutatók rájöttek, hogy a szén-dioxid-szint ingadozása az erek tágulását és összehúzódását okozza, ami egyfajta pumpaként működve segítheti a folyadék áramlását.

Az egyik kísérletben 63 idősebb felnőtt vett részt, akik közül harmincan Parkinson-kórral éltek. Miközben MRI-vizsgálatot végeztek rajtuk, körülbelül 35 másodperces ciklusokban szén-dioxiddal dúsított levegőt lélegeztek be, amit normál levegővel teli szakaszok követtek.

Az eredmények mind az egészséges, mind a beteg csoportban az agy-gerincvelői folyadék áramlásának megváltozását mutatták.

Egy másik, tízfős vizsgálatban a résztvevők három, egyenként tízperces kezelésen estek át. Az ezt követően, 45, 90 és 150 perc múlva levett vérmintákban kimutathatóan megnőtt az agyból származó salakanyagok koncentrációja. Egyiküknél, akinél az Alzheimer-kór egyik biomarkerét is azonosították, a kezelés után a vérben lévő

mérgező amiloid-béta fehérjék szintje kimagaslóan megemelkedett, ami a hatékony kiürülésre utal.

„Azt kerestük, hogyan tudnánk ezt a folyamatot felerősíteni” – mondta Sephira Ryman, a kutatásban részt vevő neuropszichológus. „Ekkor jöttünk rá, hogy éber állapotban is elő tudjuk idézni a mély alváshoz kötött glimfatikus tisztulási folyamatot, méghozzá szakaszos szén-dioxid-adagolással.” A tanulmány szerzői szerint „a szakaszos hiperkapnia képes lehet eltávolítani az Alzheimer-kórban szerepet játszó peptideket és fehérjéket, ami kiemeli a benne rejlő lehetőséget, mint az Alzheimer-páciensek betegséglefolyását módosító terápiát.”

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy

egyelőre nem tudni, a hatás tartós-e, és érdemben befolyásolja-e a betegségek lefolyását.

Az is kérdéses még, hogy a felhalmozódó toxikus fehérjék a betegségek kiváltó okai vagy csupán azok melléktermékei. A csapat most azt vizsgálja, hogy a hasi légzésre fókuszáló gyakorlatok, mint a jóga, a tajcsi vagy a csikung, képesek-e hasonlóan kedvező hatást elérni.

A kutatás bizonyította, hogy laboratóriumi körülmények között már megmozgatható az agyi „csatornarendszer”.

Ha a hatás tartósnak és biztonságosnak bizonyul, új fejezet nyílhat a neurodegeneratív betegségek kezelésében, de ehhez még további vizsgálatokra van szükség.

Via ScienceAlert


Link másolása
KÖVESS MINKET:


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Ebéd után tör rád a kínzó édességvágy? A tested vészjelzést küld, és ennek komoly oka van
Hiába eszel egy kiadós ebédet, utána majd' megőrülsz egy szelet sütiért? Ez a jelenség sokakat érint, de vajon mit tehetsz ellene azonnal?


Alig tetted le a kanalat ebéd után, de máris egy szelet krémes süteményről vagy egy tábla csokiról álmodozol? Nem a gyengeség beszél belőled, hanem a tested küld egyértelmű jelet: valami nincs rendben azzal, amit ebédre ettél. Most kiderül, miért tör rád a kínzó édességvágy, és mit tehetsz ellene azonnal, illetve hosszabb távon.

A jelenség hátterében leggyakrabban egy vércukor-hullámvasút áll.

Ha az ebéded sok finomított szénhidrátot, de kevés fehérjét és rostot tartalmaz, a vércukorszinted az egekbe szökik, majd ugyanolyan gyorsan a mélybe zuhan

– írta a Meglepetés magazin. Ez a hirtelen esés, az úgynevezett reaktív hipoglikémia váltja ki a vészreakciót: a szervezet pánikszerűen próbál gyors energiához jutni, és ehhez a cukor a legkézenfekvőbb eszköz. A finomított szénhidrátok ráadásul az agy jutalmazóközpontját is aktiválják, ami csak tovább erősíti a későbbi sóvárgást.

Az okok között nemcsak a tányér tartalma, hanem a megszokás is szerepel, hiszen sokan gyerekkoruktól szokták meg, hogy az étkezést desszert zárja.

„Az ebéd utáni sóvárgás a tested vészjelzése: azt üzeni, hogy az előző étkezés nem adott tartós energiát, csak egy gyors löketet”

– mutatnak rá a szakértők. Ezt a hatást tovább erősítheti a kapkodó evés, a kialvatlanság, a stressz és a nem megfelelő folyadékbevitel is.

Ha már benne vagy a cukorsóvárgás kellős közepén, pár azonnali lépés segíthet. Először is állj meg egy pillanatra, és gondold át, valóban éhes vagy-e. Igyál meg egy nagy pohár vizet, és várj pár percet, mert a vágy gyakran magától is enyhül. Egy 10 perces séta étkezés után bizonyítottan csökkenti a vércukorszint kiugrását, így a kínzó érzés is alábbhagyhat.

A tartós megoldás azonban az ebéd újratervezésében rejlik.

A cél a hosszan tartó jóllakottság, amit úgy érhetsz el, ha a tányérodon mindig van elegendő fehérje, például hús, hal, tojás vagy tofu,

bőségesen fogyasztasz rostot zöldségek és saláták formájában, a gyors szénhidrátokat pedig lassan felszívódókra cseréled, mint a barna rizs vagy az édesburgonya. Kutatások szerint már az is számít, ha a fehérjét és a rostot eszed meg a szénhidrát előtt, mert ez lassítja a cukor felszívódását.

Ha mégis ellenállhatatlan a vágy, nem kell mindent megvonnod magadtól. „Egy kocka étcsokoládé vagy egy marék mandula kielégíti az édesség iránti vágyat anélkül, hogy újra felborítaná a vércukorszintet, mivel a bennük lévő zsír és rost lassítja a folyamatot” – hangzik a tanács. Jó választás lehet még egy natúr joghurt bogyós gyümölcsökkel vagy egy alma mogyoróvajjal.

A cukoréhséget a mindennapi szokások finomhangolása is enyhíti: a rendszeres étkezés, a megfelelő alvás és a stressz kezelése mind hozzájárulnak a vércukorszint stabilitásához.

Amennyiben a sóvárgás tartósan erős, és olyan tünetek kísérik, mint a remegés, verejtékezés vagy ájulásérzés, érdemes orvos vagy dietetikus segítségét kérni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: