Hátborzongató üzenetet hagyott egy nő, miután 27 percig halott volt, és újraélesztették
A kórházban magához tért a klinikai halál állapotából az amerikai nő, és azonnal papírt kért, és ráírt valamit. Majd elmondta, mire emlékszik azokból a percekből.
Mi történik, ha meghalsz? Erre valójában senki nem tud biztos választ. Vagy mégis?
Van néhány ember, akik talán jobban értik, mi vár ránk a halál után, mert ők valóban megtapasztalták.
Sokszor hallani olyan emberekről, akiknél beállt például műtét közben a klinikai halál, majd újraélesztették őket, és furcsa látomásokról számoltak be utána.
Tina Hinesnak még 2018 februárjában állt meg a szíve, és férje, Brian hiába próbálta újraéleszteni, meghalt.
A kórházba menet Tinát hatszor élesztették újra az orvosok, összesen 27 percig volt a klinikai halál állapotában.
A kórházi intubálás után azonban felébredt, és azonnal tollat és papírt kért, hogy leírhasson egy baljós üzenetet a családjának.
Tina alig olvasható kézírással írta az „igazi” szót írta le. Később az AZfamily.com-nak azt mondta, hogy "Annyira valódi volt, a színek olyan élénkek voltak."
Azt mondta, hogy látott egy alakot, akit ő valamiért Jézusnak hitt, persze az ehhez hasonló élmények nem is olyan ritkák.
A legtöbb ember egyébként nem emlékszik arra az időszakra, amikor technikailag halott volt, mindössze 10-20 százalékuk tapasztal valamilyen élményt ezalatt.
Bár a víziók misztikusnak tűnnek, a tudósok egyre közelebb kerültek ahhoz, hogy kiderítsék, mi történik ezekben a halálközeli élményekben valójában.
A Michigani Egyetem kutatói 2013-ban végeztek vizsgálatot néhány patkányon. Az agy aktivitásának felfutása közvetlenül a halál előtt magasabb, mint a leginkább éber, tudatos állapotban.
A tanulmány vezetője, Dr. Jimo Borjigin, a Michigani Egyetem munkatársa azt mondta:
"Sokan azt gondolták, hogy az agy a klinikai halál után inaktív vagy hipoaktív, kevesebb aktivitással, mint az ébrenléti állapotban, mi viszont azt mutattuk ki, hogy ez egyáltalán nem így van.
"Az agy sokkal aktívabb a haldoklási folyamat során, mint az ébrenléti állapotban."
A kilenc patkányt megfigyelés alatt tartották, amíg elpusztultak, és a szívük megállása utáni 30 másodpercben a magas frekvenciájú agyhullámok meredek növekedését mérték.
Lehetséges, hogy Tina és társai tapasztalatai csak a magas frekvenciájú agyhullámok hirtelen megugrásának az eredménye?
Mi történik, ha meghalsz? Erre valójában senki nem tud biztos választ. Vagy mégis?
Van néhány ember, akik talán jobban értik, mi vár ránk a halál után, mert ők valóban megtapasztalták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Miközben a Parkinson-kórral élők száma 2050-ig akár a háromszorosára is nőhet, egy nagyszabású, közel 11 ezer fős vizsgálat most rámutatott, mennyire másképp sújtja a betegség a férfiakat és a nőket, és hogy a leggyakoribb tünetek sokszor teljesen „láthatatlanok”.
A Parkinson-kór egy progresszív idegrendszeri betegség, amelyben az agy „substantia nigra” nevű területén pusztulni kezdenek a dopamint termelő sejtek.
Bár leginkább mozgászavarként ismert, amely nyugalmi remegéssel, lelassult mozgással, izommerevséggel és egyensúlyproblémákkal jár, a betegséghez számos nem motoros tünet is társul. Ezek közé tartoznak a hangulati változások, a memória és a gondolkodás nehézségei, az alvászavarok, valamint olyan autonóm működési problémák, mint a székrekedés vagy az alacsony vérnyomás, melyek gyakran jobban rontják az életminőséget, mint a látható mozgásbeli panaszok.
Egy nagyszabású kutatásban 10 929, Parkinson-kórral élő aszemély vett részt, akik kérdőíveket töltöttek ki és nyálmintát adtak genetikai elemzésre.
Ez jelenleg a legnagyobb aktív Parkinson-kohorszvizsgálat a világon. Az eredmények megerősítették, hogy a nem motorikus tünetek rendkívül gyakoriak: a résztvevők 52 százaléka szaglásvesztésről, 65 százaléka memóriaváltozásokról, 66 százalékuk pedig fájdalomról és szédülésről számolt be.
Különösen kiugró adat, hogy a betegek 96 százaléka küzdött valamilyen alvászavarral, például álmatlansággal vagy nappali álmossággal.
A kutatás tisztább képet adott a kockázati tényezőkről is. Az életkor továbbra is az elsődleges rizikófaktor, a tünetek átlagosan 64 éves korban kezdődtek, a diagnózist pedig 68 évesen állították fel.
Bár a betegek negyedénél a családban már előfordult a kór, az eseteknek csupán 10-15 százaléka köthető egyértelműen specifikus génmutációkhoz.
A betegség kialakulásáért a legtöbb esetben – 85-90 százalékban – a genetikai hajlam, a környezeti hatások és az idősödés komplex kölcsönhatása felelős.
A betegség másfélszer gyakrabban fordul elő férfiaknál, és a tünetek is eltérően jelentkeznek a nemek között.
A nők átlagosan fiatalabbak voltak a tünetek megjelenésekor (63,7 év a férfiak 64,4 évével szemben) és a diagnózis idején is (67,6 év a férfiak 68,1 évével szemben). A nők körében gyakoribb volt a fájdalom (70 százalék a férfiak 63 százalékához képest) és az esések (45 százalék a 41 százalékhoz képest).
Ezzel szemben a férfiaknál gyakrabban fordultak elő memóriaváltozások (67 százalék a nők 61 százalékával szemben) és impulzív viselkedésformák, különösen a szexuális jellegűek (56 százalék a 19 százalékkal szemben), bár a legtöbb résztvevőnél az impulzivitás enyhe volt vagy teljesen hiányzott.
A tanulmány egy pillanatképet ad, de nem hasonlítja össze a betegeket egy egészséges kontrollcsoporttal, és nem követi a tünetek időbeli változását. Mindezek ellenére az eredmények kulcsfontosságúak lehetnek a kockázati tényezők jobb megértésében, ami elvezethet a veszélyeztetettek korábbi azonosításához és a betegség személyre szabottabb kezeléséhez.
Miközben a Parkinson-kórral élők száma 2050-ig akár a háromszorosára is nőhet, egy nagyszabású, közel 11 ezer fős vizsgálat most rámutatott, mennyire másképp sújtja a betegség a férfiakat és a nőket, és hogy a leggyakoribb tünetek sokszor teljesen „láthatatlanok”.
A Parkinson-kór egy progresszív idegrendszeri betegség, amelyben az agy „substantia nigra” nevű területén pusztulni kezdenek a dopamint termelő sejtek.
Bár leginkább mozgászavarként ismert, amely nyugalmi remegéssel, lelassult mozgással, izommerevséggel és egyensúlyproblémákkal jár, a betegséghez számos nem motoros tünet is társul. Ezek közé tartoznak a hangulati változások, a memória és a gondolkodás nehézségei, az alvászavarok, valamint olyan autonóm működési problémák, mint a székrekedés vagy az alacsony vérnyomás, melyek gyakran jobban rontják az életminőséget, mint a látható mozgásbeli panaszok.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lehet, hogy a lábujjaik mutatják meg először, hogy baj van.
Az alattomosan emelkedő vércukor finom érzészavarokkal és apró mozgásbeli nehézségekkel jelentkezhet. Ott, ahol a legkönnyebb nem észrevenni.
A cukorbetegség ugyanis rendszerint lassan, észrevétlenül alakul ki, feltűnő tünetek nélkül. A tartósan magas vércukorszint azonban hosszú távon súlyos idegkárosodást okozhat.
Ezt az állapotot diabéteszes neuropátiának nevezik, és leggyakrabban a lábakat érinti, mert az idegek itt a leghosszabbak, ezért a legérzékenyebbek a károsodásra.
Az idegkárosodás következtében az érintettek zsibbadást, bizsergést, égő érzést, vagy az izmok gyengülését tapasztalhatják.
Sokan nem is gondolnak rá, de ha valaki nehezen tudja külön mozgatni a lábujjait, vagy gyengébbnek érzi őket, az már az izomműködés zavarára utalhat, amit diabéteszes idegkárosodás is okozhat.
A diabéteszes idegkárosodás egyik leggyakoribb és legveszélyesebb tünete, amikor az érintettek kevésbé érzik a fájdalmat, a hőmérsékletet vagy a nyomást a lábukban.
Ez azért különösen kockázatos, mert a kisebb sérülések vagy sebek teljesen észrevétlenek maradhatnak, ami súlyos fertőzésekhez vezethet.
A panaszok gyakran fokozatosan súlyosbodnak, és idővel más tünetek is megjelenhetnek, például éjszakai lábfájdalom, égő vagy szúró érzés, illetve járás közbeni bizonytalanság. Ha valaki a lábujjai mozgásának megváltozását, zsibbadást vagy bármilyen érzészavart tapasztal, azonnal érdemes orvosi vizsgálatot kérni.
Különösen sürgős a helyzet, ha nem gyógyuló seb vagy fekély jelenik meg a lábon, fertőzés jelei mutatkoznak, esetleg hirtelen erős fájdalom, gyengeség vagy jelentős érzéskiesés lép fel. A diagnózis általában vérvizsgálattal, például az A1C érték mérésével, valamint neurológiai vizsgálattal történik, ahol az orvos egy speciális eszközzel, úgynevezett monofilamentummal ellenőrzi a védőérzést, továbbá a reflexeket és a keringést.
Jelenleg sajnos még nincsen olyan kezelés, ami a már kialakult idegkárosodást visszafordítaná, ezért a megelőzés és a vércukorszint szigorú kontrollja a legfontosabb.
A fájdalmas tünetekre azonban léteznek hatékony, egyénre szabott gyógyszerek. A kezelés alapja tehát a vércukorszint megfelelő szinten tartása, ami lassíthatja a további romlást. A mindennapokban kulcsfontosságú a rendszeres otthoni lábellenőrzés: a bőr és a körmök átvizsgálása, valamint a cipő belsejének ellenőrzése.
A cukorbetegeknek javasolt az évenkénti átfogó lábvizsgálat, a magasabb kockázatú csoportba tartozóknak – például akiknek lábdeformitásuk van, dohányoznak, vagy korábban volt már fekélyük – pedig ennél is sűrűbb kontroll szükséges.
Furcsa, hálószerű kiütés jelent meg a bőrödön? Egy ártalmatlannak hitt szokás állhat a háttérben
A bőrünk így tiltakozik a laptopból vagy ülésfűtésből áradó folyamatos hő ellen. Ha nem hagyjuk abba, a folt maradandóvá válhat, sőt, bőrrák is kialakulhat.
Aki esténként az ölében tartja a laptopját, bekapcsolja az ülésfűtést vagy melegítőpárnával melegíti magát, könnyen lehet, hogy észrevétlenül „lassan süti” a bőrét.
Orvosok egyre gyakrabban hívják fel a figyelmet a „pirított bőr szindrómának” nevezett jelenségre, amely ezekből a mindennapos szokásokból fakadhat, és ritka esetekben komolyabb bajt is okozhat.
Az orvosi szaknyelvben erythema ab igne néven ismert állapotot a bőr tartós, ismétlődő, alacsony fokú hőhatása vagy infravörös sugárzása okozza.
A jelenségre egy TikTok-videóban hívta fel a figyelmet Dr. Joe Whittington, aki szerint az emberek lényegében „lassan megsütik” magukat az állandó hőforrásokkal. A jellegzetes tünet egy vörösesbarna, hálószerű elszíneződés, amely az érintett bőrfelületen alakul ki – írta a LADbible.
Ez akkor történik, amikor a bőröd túlságosan meghitt viszonyba kerül az állandó hőforrásokkal – például egy melegítőpárnával vagy hősugárzóval.
Sokan azt gondolnák, hogy az ilyen hőhatás égési sérülést okoz, de valójában nem erről van szó. A kiütést kiváltó hőmérséklet nem elég magas ahhoz, hogy megégessen, de kitágíthatja a bőr alatti felszíni ereket.
Ez okozza idővel a bőr elszíneződését. A tipikus modern kiváltók közé tartozik a laptop, a melegítőpárna, az elektromos takaró, a hősugárzó, az ülésfűtés és a melegvizes palack is.
Dr. Joe szerint a bőrünk ilyenkor azt üzeni: „Hé, nem vagyok gofrisütő.”
Ha a hőhatás megszűnik, a kiütés általában hetek alatt lassan elhalványul. „De ha továbbra is lassan ‘sütögeted’ magad, az valójában károsíthatja a bőrödet és az ereket, és a kiütés tartóssá válhat. Sőt, egyes esetekben bőrrákkal is összefüggésbe hozták” – tette hozzá a szakértő.
Bár a rák kockázata nem gyakori, szakértők szerint a tartós hőhatás a bőrsejtekben daganatos elváltozásokat indíthat el, például laphámrákot, Merkel-sejtes karcinómát vagy bőrlimfómát.
Bár a rák nem gyakori szövődménye a ‘pirított bőr szindrómának’, fontos, hogy minden észlelt bőrváltozásról beszélj szakorvossal.
A megelőzés egyszerű: csökkentsük a hőforrás intenzitását és a használat idejét, vagy tegyünk fizikai akadályt a bőr és a melegedő eszköz közé. Ha a laptop a probléma, tegyél közéd és a készülék közé ölbe helyezhető asztalt vagy más védőréteget.
A kiütésnek hetek alatt halványodnia kell. Ha nem, fordulj orvoshoz!
Aki esténként az ölében tartja a laptopját, bekapcsolja az ülésfűtést vagy melegítőpárnával melegíti magát, könnyen lehet, hogy észrevétlenül „lassan süti” a bőrét.
Orvosok egyre gyakrabban hívják fel a figyelmet a „pirított bőr szindrómának” nevezett jelenségre, amely ezekből a mindennapos szokásokból fakadhat, és ritka esetekben komolyabb bajt is okozhat.
Az orvosi szaknyelvben erythema ab igne néven ismert állapotot a bőr tartós, ismétlődő, alacsony fokú hőhatása vagy infravörös sugárzása okozza.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A tavaszi fáradtság nem létezik – svájci kutatók szerint egészen más áll a kimerültségünk hátterében
A Bázeli Egyetem kutatása nem talált bizonyítékot a szezonális kimerültségre. A jelenség mögött valójában az óraátállítás, a D-vitamin-hiány és a pollenallergia áll.
Végre kisüt a nap, rügyeznek a fák, a téli szürkeséget felváltja a madárcsicsergés, az ember mégis úgy érzi magát, mintha egy úthenger ment volna át rajta.
Reggelente kínszenvedés kikelni az ágyból, a kávé literszámra fogy, a munkahelyi koncentráció pedig a nullához közelít.
Ilyenkor a legtöbben megvonják a vállukat, és ráfogják a jól ismert, mindenki által elfogadott jelenségre: utolért a tavaszi fáradtság. Évtizedek óta kényelmes takaróként húzzuk magunkra ezt a kifejezést minden márciusban, amikor az energiaszintünk megmagyarázhatatlanul zuhanni kezd.
De mi történik akkor, ha az a biológiai állapot, amire a kimerültségünket fogjuk, a valóságban egyáltalán nem is létezik?
Bármilyen meglepő, a legújabb tudományos vizsgálatok alapjaiban cáfolják a tavaszi fáradtság mítoszát. Svájci alváskutatók, Christine Blume és Albrecht Vorster négyszáztizennyolc ember bevonásával végeztek egy tizenkét hónapon át tartó, hathetente ismételt felmérést. A kutatás során a résztvevők kimerültségét, nappali álmosságát és álmatlanságát vizsgálták, ám a várt eredmény elmaradt.
Semmilyen bizonyítékot nem találtak arra vonatkozóan, hogy az emberek tavasszal fáradtabbak lennének, mint az év bármely más szakaszában. A kimerültséget mérő pontszámok egyszerűen nem emelkedtek meg a tavasz beköszöntével.
„Ha a tavaszi fáradtság valódi biológiai jelenség lenne, a gyorsan hosszabbodó nappalok időszakában ennek látszania kellene” – mondta Christine Blume, a Bázeli Egyetem pszichológusa a Journal of Sleep Research folyóiratban.
A szakember szerint a tavaszi fáradtság valójában sokkal inkább egy kulturális címke, mintsem egy önálló szezonális szindróma. „Ez egy társadalmilag teljesen elfogadott magyarázat” – tette hozzá a kutató a Journal of Sleep Research hasábjain, rávilágítva arra, hogy egyszerűen megtanultuk ezt a kifejezést használni a tavasz eleji nyomottságra.
Ettől függetlenül a kimerültség, amit rengetegen tapasztalnak ezekben a hetekben, nagyon is valóságos, csupán az okokat kell máshol keresnünk. A háttérben több, jól azonosítható és kezelhető tényező áll.
A téli hónapokban a biológiai éjszaka jóval hosszabb, a szervezetünk több alvást igényel, és általánosságban is fáradtabbnak érezzük magunkat. Amikor beköszönt a tavasz, a napfényes órák száma hirtelen megnő, az emberek elkezdenek aktívabb életet élni, az alvásidő pedig lerövidül. Ez a hirtelen váltás komolyan ütközik a télen megszokott hétköznapi rutinunkkal.
Emellett a szervezetünk D-vitamin-raktárai a tél végére teljesen kimerülhetnek. Ehhez adódik hozzá a hónapokon át tartó mozgáshiány, valamint a téli étkezési szokások: a nehéz, zsíros ételek fogyasztása és a friss zöldségek, gyümölcsök hiánya mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ólmos fáradtsággal induljunk neki az új évszaknak.
A helyzetet tovább rontja az óraátállítás, amely bizonyítottan óriási terhet ró az emberi szervezetre. Az Egyesült Államokban március nyolcadikán tekerték előre a mutatókat, és a tapasztalatok évről évre riasztóak.
A tavaszi időszámításra való átállás rövid távon drasztikusan megnöveli a közlekedési balesetek számát, emeli a kardiovaszkuláris megbetegedések kockázatát, és súlyos hangulati ingadozásokat idéz elő. A szakmai szervezetek évek óta küzdenek a szezonális időátállítás eltörléséért és az állandó téli időszámítás bevezetéséért.
A tavasz beköszönte egy másik, sokszor alulértékelt energiavámpírt is magával hoz: a szezonális allergiát. A levegőben szálló pollenek nemcsak tüsszögést és orrfolyást okoznak, hanem komoly fáradtságot és úgynevezett agyi ködöt is.
Ennek oka rendkívül prózai: az orrdugulás miatt a betegek éjszaka folyamatosan felébrednek, az alvásuk felszínessé válik, így a szervezetük képtelen regenerálódni.
Azonnali, bizonyítékokon alapuló lépéseket tehetünk a kimerültség ellen. A legfontosabb a belső óránk újrakalibrálása a napfény segítségével.
Ha a kora délelőtti órákban tizenöt-harminc percet töltünk természetes fényben, az helyrebillenti az éberség és az álmosság ciklusát, éjszaka pedig támogatja a megfelelő melatonintermelést.
A kora délelőtti tizenöt-harminc perc napfény optimalizálja az alvás–ébrenlét ciklusokat. Ugyanilyen kritikus a következetes alvásritmus kialakítása.
Hétköznap és hétvégén is ugyanabban az időpontban kell lefeküdni és felkelni, az óraátállítás körüli napokban pedig érdemes napi tíz-tizenöt perces fokozatos eltolással csökkenteni a szervezetünket érő sokkot.
A pollenszezonban a zárt ablakok, a légkondicionálók és a speciális szűrők használata sokat segíthet. Egy hosszabb kinti séta után az azonnali zuhanyzás és ruhacsere eltávolítja a polleneket a bőrről és a hajról, megakadályozva, hogy azokat bevigyük az otthonunkba.
Végre kisüt a nap, rügyeznek a fák, a téli szürkeséget felváltja a madárcsicsergés, az ember mégis úgy érzi magát, mintha egy úthenger ment volna át rajta.
Reggelente kínszenvedés kikelni az ágyból, a kávé literszámra fogy, a munkahelyi koncentráció pedig a nullához közelít.
Ilyenkor a legtöbben megvonják a vállukat, és ráfogják a jól ismert, mindenki által elfogadott jelenségre: utolért a tavaszi fáradtság. Évtizedek óta kényelmes takaróként húzzuk magunkra ezt a kifejezést minden márciusban, amikor az energiaszintünk megmagyarázhatatlanul zuhanni kezd.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
