EGÉSZSÉG
A Rovatból

Ezt a négy dolgot soha ne tedd egészségügyi vészhelyzetben egy sürgősségi orvos szerint

Nem könnyű higgadtnak maradni ismerősünk váratlan rosszulléte esetén, de ha nem az érzelmek vezérlenek minket, azzal akár életet is menthetünk.


Az orvosok szerint egy váratlan egészségügyi vészhelyzetben akár életet is menthet, ha valakit nem az érzelmei vezérelnek, hanem megfontoltan cselekszik, írja Daily Mail. Dr. John Torres, coloradói sürgősségi orvos négy olyan hibára hívta fel a figyelmet, amit egy ismerős hirtelen rosszulléte esetén sokan elkövetnek.

Ne a hozzátartozókat hívjuk először!

Bármennyire hihetetlen, sokan még most is az illető családtagjait hívják először a mentők helyett egy egészségügyi vészhelyzetben. Az orvos szerint ez komoly hiba: ilyen esetben mindig először a vészhívót tárcsázzuk, hogy a segítség minél hamarabb a helyszínre érhessen.

Ne vigyük a beteget kórházba!

Dr. Torres szerint ugyan ez tűnik egy váratlan helyzetben a leggyorsabb megoldásnak, valójában ez csak tovább késlelteti a páciens ellátásának megkezdését. Ennek egyszerű az oka: a mentőautók tele vannak egy ilyen esethez szükséges orvosi felszereléssel, melyek már út közben segíthetnek a betegen. Az orvos szerint ráadásul, ha az illető állapota út közben tovább romlik, könnyen elvonhatja a sofőr figyelmét az útról, ez pedig jelentősen növeli a balesetveszélyt. Az amerikai egészségügyi nyilvántartások szerint ennek ellenére a sürgősségi osztályokra érkező minden ötödik beteget még ma is autóval visznek a kórházba.

Ne hagyjunk senkit egyedül a sürgősségi osztályon!

Az emberek többsége úgy véli, hogy amint leadta a beteget a sürgősségi osztályon, már nincs is több dolga. Ez nem igaz: maradjunk addig a pácienssel, amíg meg nem kapja a megfelelő ellátást. A betegek közül sokan olyan komoly fájdalommal küzdenek ilyenkor, hogy képtelenek tisztán gondolkodni és válaszolni az orvosok kérdéseire. Gyakran előfordul az is, hogy az ellátásra szoruló személy állapota gyorsan romlani kezd, és ilyenkor életet menthet, ha valaki nyomást tud gyakorolni a kórházi dolgozókra a mielőbbi ellátás megkezdése érdekében.

Ne hagyjuk otthon a telefontöltőt!

Dr. Torres szerint ha lehet, mindig legyen kéznél a telefontöltőnk, és ne hagyjuk otthon egy ilyen helyzetben. Nagyon sokszor előfordul ugyanis, hogy egy egészségügyi vészhelyzet idején akár 6-12 órát is a kórházban kell maradni, miközben mindenki folyamatosan érdeklődik a beteg hogyléte felől. Ezzel szemben töltés nélkül, átlagos használat mellett egy teljesen felöltött készülék jó, ha egy teljes napot kibír. Intenzív igénybevétel esetén ez akár néhány órára is csökkenhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Egy szőrszál kitépése miatt kómába került, agyhalottnak nyilvánították, mégis felébredt, és felépült egy férfi
A kórházban derült ki a sokkoló diagnózis: egy ritka bakteriális fertőzésből vérmérgezés, vagyis szepszis alakult ki nála. „A baktériumok valósággal végigpusztítottak a testén, és sorra leállították az összes szervét” – mesélte a férfi nővére.


Egyetlen rossz mozdulat, egy ártatlannak tűnő, benőtt szőrszál kitépése majdnem a texasi Steven Spinale életébe került. A 36 éves édesapának mindössze 4% esélyt adtak a túlélésre, miután kómába esett, az orvosok pedig attól tartottak, agyhalott. Szerettei azonban sosem adták fel a reményt, és most, évekkel később, biztató hírek érkeztek az állapotáról.

A kálvária 2022-ben kezdődött, amikor Steven a lágyékán lévő benőtt szőrszálat eltávolította, majd nem sokkal később rosszul lett. „Egyszerűen csak elég rosszul éreztem magam, de az orvosok sem tudták, mi okozza a tüneteimet”

– emlékezett vissza a család a kezdetekre. A férfi állapota rohamosan romlott, hamarosan életfenntartó gépekre kellett kapcsolni.

A kórházban derült ki a sokkoló diagnózis: egy ritka bakteriális fertőzésből vérmérgezés, vagyis szepszis alakult ki nála. „A baktériumok valósággal végigpusztítottak a testén, és sorra leállították az összes szervét” – mesélte a férfi nővére, Michelle. Mindez azonban nem volt elég: a kórházban elkapta az A-influenzát, kétoldali tüdőgyulladást és akut légzési distressz szindrómát is kapott, sőt, egy kisebb stroke-ot is elszenvedett, miután a fertőzés elérte a szívét – írta a LADbible. Az orvosok szerint Steven nagy valószínűséggel „agyhalott” volt, és mindössze négy százalék esélyt adtak neki a túlélésre.

Ekkor történt meg a csoda, amiben már kevesen hittek. Az édesapa a számtalan életveszélyes szövődmény dacára magához tért a kómából, és megkezdte a lassú, küzdelmes felépülést. Hozzátartozói a közösségi médiában dokumentálták a gyógyulás minden apró lépését.

A férfi nővére, Michelle tavaly novemberben egy megható videót tett közzé, amelyben Steven „mérföldköveit” mutatta be. „Minden apró lépés egy óriási győzelem. Látni, ahogy újra eszik, gyógytornára jár, és próbál felállni, leírhatatlan érzés” – mondta Michelle. A felvételeken valóban látszik, ahogy a férfi az ágyban ülve étkezik és újra tanul járni, hatalmas erőfeszítések árán.

@michellebell111 #lifesupport #miracle #wakingupfromacoma #drsmakemistakes ♬ Stay by Rihanna. Slowed - ☼

A szepszis a szervezet szélsőséges, életveszélyes válasza egy fertőzésre, amely gyors beavatkozás nélkül szervi elégtelenséghez és halálhoz vezethet. Az amerikai járványügyi központ adatai szerint évente legalább 1,7 millió felnőttnél alakul ki, és legalább 350 ezer haláleset köthető hozzá. A brit egészségügyi szolgálat (NHS) felhívja a figyelmet, hogy aki zavartságot, nehézlégzést, illetve „kékes, szürkés, sápadt vagy foltos” bőrt, ajkakat vagy nyelvet tapasztal, azonnal forduljon sürgősségi ellátáshoz. Steven története a reményről és a szeretet erejéről szól, de egyben komoly figyelmeztetés is: egy látszólag apró sérülés is végzetes lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
EGÉSZSÉG
A Rovatból
Döbbenetes felfedezés: szén-dioxiddal mossák át a Parkinson-kórosok agyát - és működhet
Parkinson-kórral élő időseket vettek rá egy bizarrnak tűnő kísérletre egy amerikai laborban. Az eredmények még a kutatókat is meglepték, a mérgező anyagok ugyanis a vérükben jelentek meg.


Szenzációs áttörést értek el amerikai kutatók: egy egyszerű, irányított légzési technikával képesek lehetnek kitisztítani a mérgező salakanyagokat a Parkinson-kóros betegek agyából. Az új-mexikói egyetem és a The Mind Research Network neurotudósai által vezetett vizsgálatban bebizonyosodott, hogy

a vér szén-dioxid-szintjének rövid ideig tartó, ritmikus emelésével felpörgethető az agy természetes „szennyvízrendszere”

– írta a ScienceAlert. A módszerrel laboratóriumi körülmények között mérhetően több salakanyag távozott a véráramba, ami új reményt adhat a neurodegeneratív betegségek, köztük a Parkinson- és az Alzheimer-kór elleni küzdelemben.

Az agy hulladékeltávolító, úgynevezett glimfatikus rendszere normál esetben

mély alvás közben a legaktívabb, amikor az agy-gerincvelői folyadék hullámai szó szerint átmossák az agyszövetet.

Mivel a Parkinson-kóros betegek gyakran küzdenek alvászavarokkal, ez a tisztulási folyamat sérülhet, ami a káros fehérjék felhalmozódásához vezet. A kutatók rájöttek, hogy a szén-dioxid-szint ingadozása az erek tágulását és összehúzódását okozza, ami egyfajta pumpaként működve segítheti a folyadék áramlását.

Az egyik kísérletben 63 idősebb felnőtt vett részt, akik közül harmincan Parkinson-kórral éltek. Miközben MRI-vizsgálatot végeztek rajtuk, körülbelül 35 másodperces ciklusokban szén-dioxiddal dúsított levegőt lélegeztek be, amit normál levegővel teli szakaszok követtek.

Az eredmények mind az egészséges, mind a beteg csoportban az agy-gerincvelői folyadék áramlásának megváltozását mutatták.

Egy másik, tízfős vizsgálatban a résztvevők három, egyenként tízperces kezelésen estek át. Az ezt követően, 45, 90 és 150 perc múlva levett vérmintákban kimutathatóan megnőtt az agyból származó salakanyagok koncentrációja. Egyiküknél, akinél az Alzheimer-kór egyik biomarkerét is azonosították, a kezelés után a vérben lévő

mérgező amiloid-béta fehérjék szintje kimagaslóan megemelkedett, ami a hatékony kiürülésre utal.

„Azt kerestük, hogyan tudnánk ezt a folyamatot felerősíteni” – mondta Sephira Ryman, a kutatásban részt vevő neuropszichológus. „Ekkor jöttünk rá, hogy éber állapotban is elő tudjuk idézni a mély alváshoz kötött glimfatikus tisztulási folyamatot, méghozzá szakaszos szén-dioxid-adagolással.” A tanulmány szerzői szerint „a szakaszos hiperkapnia képes lehet eltávolítani az Alzheimer-kórban szerepet játszó peptideket és fehérjéket, ami kiemeli a benne rejlő lehetőséget, mint az Alzheimer-páciensek betegséglefolyását módosító terápiát.”

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy

egyelőre nem tudni, a hatás tartós-e, és érdemben befolyásolja-e a betegségek lefolyását.

Az is kérdéses még, hogy a felhalmozódó toxikus fehérjék a betegségek kiváltó okai vagy csupán azok melléktermékei. A csapat most azt vizsgálja, hogy a hasi légzésre fókuszáló gyakorlatok, mint a jóga, a tajcsi vagy a csikung, képesek-e hasonlóan kedvező hatást elérni.

A kutatás bizonyította, hogy laboratóriumi körülmények között már megmozgatható az agyi „csatornarendszer”.

Ha a hatás tartósnak és biztonságosnak bizonyul, új fejezet nyílhat a neurodegeneratív betegségek kezelésében, de ehhez még további vizsgálatokra van szükség.

Via ScienceAlert


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Ebéd után tör rád a kínzó édességvágy? A tested vészjelzést küld, és ennek komoly oka van
Hiába eszel egy kiadós ebédet, utána majd' megőrülsz egy szelet sütiért? Ez a jelenség sokakat érint, de vajon mit tehetsz ellene azonnal?


Alig tetted le a kanalat ebéd után, de máris egy szelet krémes süteményről vagy egy tábla csokiról álmodozol? Nem a gyengeség beszél belőled, hanem a tested küld egyértelmű jelet: valami nincs rendben azzal, amit ebédre ettél. Most kiderül, miért tör rád a kínzó édességvágy, és mit tehetsz ellene azonnal, illetve hosszabb távon.

A jelenség hátterében leggyakrabban egy vércukor-hullámvasút áll.

Ha az ebéded sok finomított szénhidrátot, de kevés fehérjét és rostot tartalmaz, a vércukorszinted az egekbe szökik, majd ugyanolyan gyorsan a mélybe zuhan

– írta a Meglepetés magazin. Ez a hirtelen esés, az úgynevezett reaktív hipoglikémia váltja ki a vészreakciót: a szervezet pánikszerűen próbál gyors energiához jutni, és ehhez a cukor a legkézenfekvőbb eszköz. A finomított szénhidrátok ráadásul az agy jutalmazóközpontját is aktiválják, ami csak tovább erősíti a későbbi sóvárgást.

Az okok között nemcsak a tányér tartalma, hanem a megszokás is szerepel, hiszen sokan gyerekkoruktól szokták meg, hogy az étkezést desszert zárja.

„Az ebéd utáni sóvárgás a tested vészjelzése: azt üzeni, hogy az előző étkezés nem adott tartós energiát, csak egy gyors löketet”

– mutatnak rá a szakértők. Ezt a hatást tovább erősítheti a kapkodó evés, a kialvatlanság, a stressz és a nem megfelelő folyadékbevitel is.

Ha már benne vagy a cukorsóvárgás kellős közepén, pár azonnali lépés segíthet. Először is állj meg egy pillanatra, és gondold át, valóban éhes vagy-e. Igyál meg egy nagy pohár vizet, és várj pár percet, mert a vágy gyakran magától is enyhül. Egy 10 perces séta étkezés után bizonyítottan csökkenti a vércukorszint kiugrását, így a kínzó érzés is alábbhagyhat.

A tartós megoldás azonban az ebéd újratervezésében rejlik.

A cél a hosszan tartó jóllakottság, amit úgy érhetsz el, ha a tányérodon mindig van elegendő fehérje, például hús, hal, tojás vagy tofu,

bőségesen fogyasztasz rostot zöldségek és saláták formájában, a gyors szénhidrátokat pedig lassan felszívódókra cseréled, mint a barna rizs vagy az édesburgonya. Kutatások szerint már az is számít, ha a fehérjét és a rostot eszed meg a szénhidrát előtt, mert ez lassítja a cukor felszívódását.

Ha mégis ellenállhatatlan a vágy, nem kell mindent megvonnod magadtól. „Egy kocka étcsokoládé vagy egy marék mandula kielégíti az édesség iránti vágyat anélkül, hogy újra felborítaná a vércukorszintet, mivel a bennük lévő zsír és rost lassítja a folyamatot” – hangzik a tanács. Jó választás lehet még egy natúr joghurt bogyós gyümölcsökkel vagy egy alma mogyoróvajjal.

A cukoréhséget a mindennapi szokások finomhangolása is enyhíti: a rendszeres étkezés, a megfelelő alvás és a stressz kezelése mind hozzájárulnak a vércukorszint stabilitásához.

Amennyiben a sóvárgás tartósan erős, és olyan tünetek kísérik, mint a remegés, verejtékezés vagy ájulásérzés, érdemes orvos vagy dietetikus segítségét kérni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Még a gyaloglási szokásaid is számítanak, évekkel korábban jelezhetik a Parkinson-kórt
A csökkenő aktivitás a betegség korai következménye. Viszont a lépésszámlálók és okosórák évekkel előbb jelezhetik a csenden zajló alattomos folyamatot.


Gondoltad volna, hogy a napi lépésszám a Parkinson-kór korai jelére is figyelmeztethet?

Egy friss kutatás szerint a mindennapi aktivitásunk, különösen a megtett lépések száma,

összefüggésbe hozható a betegség kialakulásával

írja a Newsweek.

A statisztikák meglepő eredményt hoztak: minden ezerrel több megtett napi lépés átlagosan 8 százalékkal csökkentette a Parkinson-kór kockázatát.

A vizsgálatban közel 95 ezer középkorú felnőtt adatait elemezték, akik éveken át csuklón viselhető aktivitásmérőt hordtak.

A kutatásból kiderült, hogy azoknál, akiket később Parkinson-kórral diagnosztizáltak, már jóval a diagnózis előtt csökkenni kezdett a napi aktivitás.

Az összefüggés azoknál volt a legerősebb, akiknél a betegség a megfigyelést követő néhány éven belül jelent meg. Akiknél viszont csak jóval később, ott a lépésszám és a kockázat közötti kapcsolat már nem volt olyan markáns.

Ez arra utal, hogy a csökkenő mozgás nem a betegség kiváltó oka, hanem sokkal inkább egy korai következménye.

A szakemberek szerint ez a Parkinson-kór úgynevezett prodromális, vagyis bevezető szakaszára utalhat.

Ebben az időszakban a szervezetben már zajlanak a változások, de a tünetek még túl enyhék vagy általánosak ahhoz, hogy egyértelmű diagnózist lehessen felállítani.

A kissé lassabb járás, a rövidebb séták, a kevesebb napi mozgás pontosan olyan jelek lehetnek, amelyeket sokszor a fáradtságnak vagy az életkor természetes velejárójának tudunk be.

Viszont az okosórák és a különféle aktivitásmérők, mint amilyen például a telefonon a lépésszámláló, éppen az ilyen, tudatosan talán fel sem tűnő apró változások kiszűrésében segíthetnek, mivel minden nap nap rögzítik a mozgásunkat.

Fontos azonban hangsúlyozni: az alacsony lépésszám önmagában nem diagnózis, és semmiképpen sem alkalmas a betegség megállapítására. A napi aktivitás csökkenhet sérülés, ízületi fájdalom, hangulati problémák, szív- vagy tüdőbetegségek, de akár egy megváltozott élethelyzet miatt is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk