HÍREK
A Rovatból

Elkezdték kitalálni, kiknek milyen előjoga legyen a koronavírus-oltásnál Izraelben

Az oltottak különleges igazolványt kapnak, amivel számos korlátozás alól mentesülhetnek.


Megkezdték az oltottak előjogainak meghatározását Izraelben a lakosság több mint húsz százalékának beoltása után - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.

A második oltás után egy héttel kaphatják majd meg az izraeliek az egyelőre fél évre érvényes "zöld útlevelet", vagy oltási könyvet, amelynek birtokában mentesülnek majd a karantén alól, ha vírushordozóval érintkeztek, vagy külföldről tértek vissza. Viszont továbbra is érvényben marad a maszkviselési és a 2 méteres távolságtartási kötelezettség, amíg az ország a koronavírus járvánnyal küzd.

A mobiltelefonon is felmutatható igazolás birtokában tesztelés nélkül lehet majd részt venni különböző kulturális- és sporteseményeken, és vizsgálják annak lehetőségét, hogy felmutatásával ellenőrzés nélkül be lehessen lépni a majdan újra megnyíló konditermekbe és uszodákba, koncertekre, szállodákba, múzeumokba, kávéházakba és éttermekbe, valamint bevásárlóközpontokba.

Emellett a ynet szerint egy ideiglenes, 72 órára szóló engedélyen is gondolkodnak, amelyet azok kaphatnak meg három napra, akik nem oltatták be magukat, de a tesztjük negatív volt.

Az oltottak különleges igazolványa várhatóan csak februárban, a jogi akadályok leküzdése után készülhet el, mert a jogszakértők szerint sérti a jogegyenlőség elvét azokkal szemben, akik elvi vagy egészségi okokból nem részesülnek az oltásból, vagy 16 évnél fiatalabbak, akiknek beoltását egyelőre nem tervezik.

Vasárnap újabb 700 ezer adag oltás érkezett a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyagból, amit Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Juli Edelstein egészségügyi miniszter személyesen fogadott a légikikötőben.

Izrael a 12-es kereskedelmei televízió értesülése szerint titkos egyezményt kötött a Pfizerrel, mely szerint cserébe az ezentúl heti rendszerességgel érkező szállítmányokért Jeruzsálem oltásokkal kapcsolatos adatokat szolgáltat az ország lakóinak orvosi adatait 30 évre visszamenőleg tartalmazó, a helyi egészségbiztosítóknál őrzött adatbázisokból.

Jelenleg a kapacitás napi 150 ezer adag beadása, de ezt szeretnék napi 200 ezerre emelni a gyors oltási kampányban, amely a tervek szerint március végéig a 16 évesnél idősebb lakosság számára hozzáférhetővé teszi a koronavírus elleni vakcinát.

Március 23-án parlamenti választásokat tartanak, és Benjámin Netanjahu, illetve pártja, a Likud elsősorban a sikeres oltási kampánnyal próbálja megszerezni az emberek szavazatait. Vasárnap megkezdték a pedagógusok oltását, és nekilátnak az 55-től 60 éves, majd azt követően az 50 év felettiek behívásának. A következő hetekben várhatóan lassulni fog az eddigi tempó, mert elkezdték újraoltani három hét elteltével a második dózissal az egyszer már oltottakat.

Nachman As koronabiztos szerint az idősek és a veszélyeztetettek nagymértékű védettsége nyomán akár magasabb új fertőzési adatok mellett is meg lehet majd kezdeni a zárlat feloldását, mert hiába lesz sok új fertőzött, a veszélyeztetettek védelmével az oltások nyomán nem fog emelkedni a kórházban ápoltak, a súlyos betegek száma.

Vasárnap 92 ezer 967 teszt elvégzése alapján 6 706 új vírushordozót azonosítottak a 9,3 milliós Izraelben, ami a teszteltek 7,4 százalékát jelenti.

Március óta 494 ezer 338-an fertőződtek meg koronavírussal. Jelenleg 69 ezer 861 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 3671-en haltak meg. Jelenleg 1715 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 1044-en súlyos állapotban vannak, 251 embert kapcsoltak lélegeztetőgépre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor alatt élő adásban rogyott össze egy papírdoboz
A miniszterelnök beköszönt a Patrióta élő adásába, de nem számítottak rá. Hellyel kínálták, de ő visszautasította, és mást választott. Hiba volt.


Nem sokkal az előtt, hogy Orbán Viktor beszédet tartott Kötcsén, a jobboldal szokásos Polgári Piknikjén, váratlanul beugrott a Patrióta YouTube-csatorna élő adásába, ahol többek között Deák Dániel és G. Fodor Gábor közvetítette az eseményeket.

Egy ideig mögöttük, mintegy bekönyökölve beszélt a műsorban – ahol láthatóan nem voltak felkészülve az érkezésére –, majd a miniszterelnök úgy döntött, hogy mégis keres magának egy ülőalkalmatosságot.

Pechére ez egy Patrióta feliratú kartondoboz volt, ami aztán össze is rogyott alatta.

Később adtak neki egy széket, amit vagányul megfordított, és onnan folytatta a beszélgetést.

Nem ez volt az egyetlen szokatlan momentum Orbán Viktortól. Ahogy arról korábban írtunk, beszédében többek között megfenyegette sajátjait arra az esetre, ha nem kellő mértékben teszik oda magukat a kampányban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Érdemes lesz nézni, hogy az elszabadult Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai
A TISZA Párt vezetője szerint a miniszterelnök nem érti az emberek gondjait, és nem is akar velük foglalkozni. Úgy véli, Orbán saját hívei is érzik a gyengeséget.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter programpontjainak és új szereplőinek bejelentése után Orbán Viktor is felszólalt Kötcsén. A miniszterelnök a szokásos Polgári Piknik keretében hosszú világpolitikai elemzést adott, majd arról beszélt, hogy a Fidesz vezeti a közvéleménykutatásokat, ők az esélyesek, és hosszan sorolta, szerinte milyen borzalmas következménnyel járna egy Tisza-kormány.

A miniszterelnöki beszédre nem sokkal később már reagált is Magyar Péter a Facebookon: a Tisza Párt vezetője élesen bírálta a miniszterelnököt, és úgy fogalmazott: „A remegő, fenyegetőző császár a mai lázálmaival hivatalosan is lezárta az Orbán–Gyurcsány korszakot.”

Magyar szerint beszédes volt a helyszín is. „Érdekes volt nézni a kordonokkal és TEK-esek százaival védett sátorban ülő janicsárok döbbent arckifejezését. Ők is pontosan érezték, hogy ez ma itt a vég kezdete.” Úgy látja, a miniszterelnök „ma bebizonyította, hogy nem érti a magyar emberek problémáit és nem is akar azokkal foglalkozni”.

A politikus posztjában arról is írt, hogy

„a megélhetési tapsolók reggel talán még bíztak abban, hogy tényleg létezik a győzelmi terv, vagy valami orbáni V-2-es csodafegyver, de egy óra után belátták, hogy ez a jacht elment”.

Hozzátette: „Nem véletlenül zárta a török császár a világmegfejtését a sajátjainak szánt leplezetlen fenyegetéssel.”

Magyar Péter szerint érdemes lesz figyelni, hogy

„az elszabadult Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai, vagy inkább magára hagyják a bukott basát”.

Azt írta, a Tisza Párt közösségének mostantól még nagyobb a felelőssége, mert szerinte ez az egyetlen politikai erő, amely képes kormányozni, visszarántani az országot „a szakadék széléről” és egy működő, emberséges Magyarországot építeni.

Posztja végén úgy fogalmazott: „Munkára fel! Zászlókat a magasba, fel győzelemre!” A bejegyzést azzal zárta, hogy gratulált Orbán Viktornak és feleségének 39. házassági évfordulójukhoz, és hozzátette: „A negyvenediket már egy Tisza-kormány alatt tudják ünnepelni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Orbán Viktor a világpolitikáról: Lesz-e orosz katonai győzelem? Lett. Felosztják-e Ukrajnát? Igen.
A miniszterelnök szerint a teljesen új amerikai politika lényege az, hogy szembenéznek a tényekkel, amik nem túl vidám pontok.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 07.



Orbán Viktor a 2025-ös kötcsei beszédében részletesen szólt a világpolitika fejleményeiről is.

„Tavaly számos kérdést hagytunk nyitva. Idén szinte mindegyikre megkaptuk a választ. Lesz-e új amerikai elnök és politika? Lett. Lesz-e új német kormány? Lett. Kikászálódik-e Franciaország a kormányválságokból? Nem? Visszatérhet-e újra a V4? Igen. Lesz-e orosz katonai győzelem? Lett. Felosztják-e Ukrajnát? Igen. Sikerül-e megoldania az uniónak az alapdilemmáját, amit az euró testesít meg? Nem. Ezek voltak a kérdések, ezeket a válaszokat kaptuk” – mondta a miniszterelnök, majd hozzátette: nemcsak új amerikai elnök van, de új geostratégiai politika is van.

Orbán úgy gondolja: ha ez a globális kereskedelmi rend fennmarad, az USA riválisai jobban kerülnek ki ebből, mint maga az Államok. A teljesen új amerikai politika lényege az, hogy szembenéznek a tényekkel, amik nem túl vidám pontok.

„Az első ilyen az, hogy Kínának behozhatatlan demográfiai, technológiai és tőkeelőnye van, kínai beszállító nélkül nem működik az amerikai gazdaság és a kínaiak végül hitelezőkké válnak. Szembenéztek azzal a ténnyel is, hogy Oroszország a háborút megnyerte.

Csapatok küldése nélkül az orosz győzelem elkerülhetetlen, viszont csapatokat nem küldenek. A következő években Oroszországot Kínáról nem lehet leválasztani” – mondta a miniszterelnök.

Orbán szerint Kína katonai beavatkozás nélkül be fogja integrálni a délkelet-ázsiai országokat a gazdaságába, az Egyesült Államok pedig – Orbán olvasatában – azt is belátta, hogy Európa gyenge.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor a sajátjainak üzente: Semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve
Azt üzente, hogy mindenki tegyen meg mindent, mert mindent alá kell rendelni a győzelmüknek. Kötcsén tartott előadást a miniszterelnök.


Orbán Viktor hosszú, helyenként előadásszerű beszédet tartott Kötcsén, ahol egyaránt beszélt a világ aktuális helyzetéről és a választásokig Magyarországra váró időszakról, illetve a szavazás tétjéről.

A beszédből több redditező és Török Gábor is felfigyelt egy érdekes mondatra. Ez így hangzott:

„Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud, mert, ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”

– a miniszterelnök ezt a kampány alatt az "övéire" váró feladatok kapcsán mondta.

…és az ostoba csinovnyikok megtapsolják. Teljesen beteg.
byu/Green-Bullfrog-6858 inhungary

Korábban már volt olyan, hogy a miniszterelnök elszámoltatással és nagytakarítással ijesztgette ellenfeleit, de az most fordult elő először, hogy saját híveinek, "harcosainak" üzent fenyegető hangnemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: