EGÉSZSÉG
A Rovatból

A TikTokon osztotta meg egy nő, hogyan pusztítja el az agyát a demencia, amiben Bruce Willis is szenved

Szerinte a betegség egyik legnehezebb része, hogy folyamatosan elveszíti a régi önmagát az ember, ezért bezárkózik. Most másoknak szeretne segíteni azzal, hogy nyíltan beszél a tüneteiről.
Fotó: Jana Nelson - szmo.hu
2023. február 19.


Link másolása

Jana Nelson még csak 49 éves volt, mikor 2020. július 1-jén demenciával diagnosztizálták. Korábban, 2012-ben hydrocephalust állapítottak nála, ez azt jelenti, hogy az agyat körülvevő víz nem tud elfolyni. Ez, a korábbi agyrázkódások, valamint még a születése előtt elszenvedett magzati alkohol szindróma okozta nála a demenciát.

Pár napja a TikTokon osztotta meg, milyen tünetekkel kezdődött az állapota. A videót már több mint kétmilliószor nézték meg.

Először csak nem akart kikelni az ágyból, mert alvás után is fáradt volt, és nagyon dühös volt, ha véget értek az álmai. Nem tudta befejezni a megkezdett mondatait, vagy újra és újra feltette ugyanazt a kérdést. Egy idő után az is felmerült benne, hogy biztos csak a többiek akarják megtéveszteni, és hazudnak neki arról, hogy miket mondott és csinált, vagy hogy ők dugnak el előle tárgyakat.

Miután egyre nehezebbé váltak számára a beszélgetések, rettegett attól, hogy találkoznia kell valakivel, csak a családjával érezte biztonságban magát. Nehezére esett kinyitni dolgokat, gyakran el is ejtette őket, és frusztrálni kezdte, hogy már nem képes olyasmikre, amiket eddig gond nélkül meg tudott csinálni.

@welcome2dementia What does dementia feel like?#livingwithdementia ♬ original sound - Jana-welcome2dementia

Az 52 éves nő egy másik videóban azt is elmondta, hogy egyre nehezebben fejezi ki magát. Sokszor nehezen találja a szavakat, és bár korábban jól ment neki az írás, most már azzal is problémái vannak. Van, hogy elfelejt valamit, amit ő maga írt le korábban.

@welcome2dementia Another big difference of who I used to be prior to Dementia. My ability to write and verbalize my thoughts so well. I’m grateful I write these thoughts down to share with all of you. #livingwithdementia ♬ original sound - Jana-welcome2dementia

Az egyik orvosa javasolta neki, hogy TikTokon beszéljen a betegségéről, mivel nagyon elszigetelődve érezte magát. Itt szerencsére rengeteg megértő emberre talált: sokan maguk is demenciában szenvednek, mások a beteg családtagjuk révén értik, hogy min megy keresztül.

A demencia nem válogat Nelson szerint, bármilyen idős korban kialakulhat az embernél, rassztól, nemtől és intelligenciától függetlenül.

Ezen a héten Bruce Willis családja jelentette be, hogy a színész frontotemporális demenciában szenved, ami a leggyakoribb formája a betegségnek 60 éves kor alatt. Nelson azt mondta az Insidernek, hogy azóta követi figyelemmel Willis állapotát, mióta bejelentették, hogy afáziában szenved.

"Nagyon hálás vagyok azért, amiért Bruce és a családja nyíltan beszélnek a diagnózisról. Így talán többen ismerik meg ezt a betegséget, elindul a diskurzus, és újabb kutatások a betegség fajtáival kapcsolatban" – nyilatkozta. Ugyanis demencia alatt száznál is több betegséget és állapotot értenek, ezért sokan nem is tudják, mire számítsanak egy ilyen diagnózis után.

Nelson az agyáról készült MR-felvételt is megosztotta. A kép jobb oldalán egy egészséges ember koponya MR-je látható, a bal oldali az övé, ezen látszik, hogy a sötéttel jelölt folyadék körbeveszi a temporális lebenyét, ami az emlékek és a hangok feldolgozásáért felel. Ez hatással van a nyakszirti lebenyre is, aminek a vizuális észlelés a feladata, illetve sorvadást is okoz. A felvételen az is látszik, hogy a corpus callosum egy része – azaz az idegrostok, amelyeken keresztül a bal és a jobb agyfélteke kommunikál – hiányzik.

Arról is beszélt, hogy a demencia egyik legnehezebb része a gyász. Folyamatosan érzi, hogy miket veszít el a régi önmagából, és közben látja, hogy mekkora bánatot okoz a szeretteinek.

"A gondolat, hogy látják a szenvedésem, hogy elveszítik azt, akit szerettek, és közben tehetetlenül nézik, ahogy megtörténik"

- mondta arról, hogy mi a legrosszabb a betegségében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Drámaian megugrott a betegek száma Magyarországon
3,2 millió embert kezeltek a háziorvosok magas vérnyomással, de meghaladta az egymillió főt az iszkémiás szívbetegségben és a diabéteszben szenvedők száma is.

Link másolása

A KSH egyik 2021-es adatokkal dolgozó tanulmánya szerint az elmúlt 11 évben az asztmások és a daganatos betegek száma nőtt leginkább, de 147 százalékkal ugrott meg az agyi erek katasztrófáit érintő diagnózisok és a cukorbetegek száma is - írja a napi.hu.

A 19 évesnél idősebb korosztályban 2021-ben tízezer lakosra:

  • 4007 magas vérnyomásban szenvedő beteg jutott, 2011-ben 3400;
  • daganatos beteg 512 volt, 2011-ben 337;
  • a cukorbetegek száma is drámaian nőtt tíz év alatt, 2021-ben 1406 betegről szólnak a statisztikai adatok, 2011-ben pedig 1072 diabéteszes jutott 10 000 lakosra.

    2021-ben a háziorvosok nyilvántartása szerint összesen 3,2 millió embert kezeltek magas vérnyomással, de meghaladta az egymillió főt az iszkémiás szívbetegségben és a diabéteszben szenvedők száma is.

    A top négy betegszám emelkedés a következő volt:

  • az asztmások száma 272 százalékkal nőtt;
  • a rosszindulatú daganatos betegek száma 158 százalékkal lett magasabb;
  • a cerebrovaszkuláris (agyi ereket érintő) betegségek aránya 147 százalékkal ugrott meg;
  • a diabéteszesek (cukorbetegek) száma 137 százalékkal emelkedett két évtized alatt.

    A demográfiai tendenciákról is katasztrofális képet fest a tanulmány, az idősödő korszerkezet miatt a halálozások száma egyre nagyobb mértékben haladja meg a születésekét.

    Az ezredfordulótól a Covid19-járvány kitöréséig évente 126–136 ezren haltak meg, 2020-ban és 2021-ben a halálozások száma 141, illetve 156 ezerre ugrott, 2022-ben pedig 136 ezer haláleset volt, miközben a szülőképes korú nők száma is folyamatosan csökken.

    A 2022-es népszámlálás adatai szerint már csak 9,6 millió fő élt Magyarországon, 333 ezer fővel kevesebben, mint a 2011-es népszámlálás idején. A 2011. és a 2022. évi népszámlálások között csak Pest és Győr-Moson-Sopron megye népessége gyarapodott 10, illetve 4,4 százalékkal, a többi megyéé és a fővárosé fogyott.

    Eközben 2021-ben az előző évinél 22-vel kevesebb, 6516 háziorvosi és házi gyermekorvosi praxisban volt alapellátás. Az orvossal nem rendelkező, helyettesítésben ellátott praxisok száma 2015 óta a korábbinál meredekebben emelkedett, 2021-re számuk 375-tel, 662-re nőtt.

    2023-ban összesen öt olyan háziorvos praktizál Magyarországon, aki 30 év alatt van. A KSH szerint 2021-ben 42,5 ezer orvosra és 105,3 ezer szakdolgozóra lett volna szükség az országban az egészségügy zavartalan üzemeltetéséhez. Ezzel szemben 41,2 ezer orvos dolgozott, és 101,6 ezer szakdolgozói állás volt betöltve.

    Ötszázalékos volt az orvoshiány Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Bács-Kiskun megyében 4,5 százalékon állt a betöltetlen orvosi állások száma, de Budapesten is óriási orvosi létszámhiánnyal (4,3 százalék) küzd az egészségügy.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • EGÉSZSÉG
    A Rovatból
    A legtöbb Covid-halál egy teljesen másmilyen fertőzés miatt következhetett be egy kutatás szerint
    Legalábbis azon betegek körében, akik lélegeztetőgépre kerültek.
    Fotó: Unsplash - szmo.hu
    2023. május 11.


    Link másolása

    Egy új kutatás szerint azoknak az embereknek egy nagy része, akik lélegezetőgépre kerültek Covid-fertőzés miatt, másodlagos fertőzésként bakteriális tüdőgyulladásban is szenvedtek. Mint kiderült, közülük a tüdőgyulladás következtében többen hunytak el, mint a koronavírus-fertőzés miatt - írja a Science Alert.

    Ez azt jelenti, hogy miközben ezek az emberek a Covid miatt kerültek kórházba, a gépi lélegeztetés következtében kialakult fertőzés miatt nagyobb valószínűséggel haláloztak el, amennyiben a bakteriális probléma nem reagált a kezelési módokra.

    A tanulmány rámutat annak fontosságára, hogy a kritikus állapotban lévő betegeknél rendkívül fontos a másodlagos bakterális pneumónia megelőzése és agresszív kezelése – mondta a Northwestern Egyetem tüdőgyógyásza, Benjamin Singer, aki részt vett a kutatásban.

    Az orvosok 585 intenzív osztályra került beteg állapotát vizsgálták. Az adatokból kiderült, hogy magához a koronavírushoz köthető halálozás viszonylag alacsony volt, de más okok, amelyek az intenzív osztályon való hosszú tartózkodás során jelentkeztek, lerontották ezt az arányt.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    EGÉSZSÉG
    Heti 3-4 alkalom a természetben egyharmadával csökkentheti a mentális betegségekre szedett gyógyszerek fogyasztását
    De segíthet az asztmában és magas vérnyomásban szenvedőknek is. Mihók Barbara ökológus, mentálhigiénés szakértő szerint a planetáris egészségé a jövő. Erről beszélt a Másfélfok sajtóklubban.

    Link másolása

    Végre megjött a tavasz, el lehet tenni a téli ruhákat, élvezhetjük a napsütést, a természet áradását, a színeket, illatokat – kezdte Vigh Péter a hagyományos Másfélfok sajtóklubot, de ezt az örömet sajnos nem mindenki érezheti át. Magyarország európai viszonylatban a mai napig a balti államokban egyetemben toplistás az öngyilkosságok terén. A Nemzeti Népegészségügyi Központnak még a Covid előtti időszakból származó adatai szerint a magyar lakosság 15%-a mentális zavarokkal küzd. Alig van család, amelyet ez nem érint. A jelenségnek pénzügyi-gazdasági vetülete is árulkodó, az ezekeből a betegségből eredendő veszteség a magyar GDP-nek mintegy 3%-át jelenti. Miben segíthet bennünket a természet? Erre keresték a választ a sajtóklub résztvevői Mihók Barbara ökológussal, mentálhigiénés szakemberrel, az ESSRG nonprofit szervezet kutatójával.

    Az előadó megerősítette, hogy a járvány elmúltával, de a jelenlegi, a háború, az infláció és más problémák okozta nyomasztó helyzetben érezhetően megnőttek nem utolsósorban a fiatalok körében a depresszióra utaló jelek, és ez újabb terheket rak a magyar ellátórendszerre.

    A Magyar Pszichiátriai Társaság 2021-ben megjelent tanulmánya szerint évente 600 – 700 ezerre tehető a súlyos, ellátást igénylő depressziósok száma, ennek közvetett és közvetlen terhe 363 milliárd Ft/év, miközben a páciensek töredéke jut el a TB által finanszírozott terápiás-mentálhigiénés szolgáltatásokhoz.

    Ugyancsak riasztó adatot közölt a Vadaskert Gyermek és Ifjúságpszichiátria Kórház és Szakambulancia: a pandémia kitörése után néhány hónap alatt a szorongásos és depressziós esetek száma ötszörösére nőtt, a sürgősségi eseteké pedig 40%-kal emelkedett. Milyen megoldások lehetségesek a konkrét egészségügyi ellátásokon túl?

    Itt lép be a természettel való kapcsolat, és Mihók Barbara felhívta a figyelmet arra, hogy a tudományos kutatásokban világszerte egyre nagyobb hangsúlyt kap ez a megközelítés. Európában már több helyütt írnak fel orvosok „zöld receptet”, de van erre példa nálunk is, hogy különböző mozgásfoglalkozásokon való ingyenes részvételt biztosítanak a háziorvosok, de természetjárást, tantúrákat is ajánlhatnak.

    Tudományosan bizonyított, hogy a természettel való kapcsolat gyorsítja a stressz utáni regenerációt, javítja a hangulati állapotot, a figyelmi és a kognitív funkciókat, ez már egy 20-30 perces kintlét esetében is érezhető. Terápiaként alkalmazzák poszttraumás stressz szindróma, ADHD, sőt, demenciás zavarok mérséklésére is. Az is megállapítható nagy általánosságban a természethez közel élő emberek nagyobb eséllyel fejlődnek és kötődnek jól pszichológiai értelemben. Ez vonatkozhat érzelmi szabályozásunkra, kapcsolati mintáinkra is – magyarázta Mihók Barbara, idézve egy idén januárban megjelent 16 ezer ember vizsgálatával készült finn tanulmányt, amelyből kiderült:

    heti 3-4 alkalom a természetben egyharmadával csökkentheti a mentális betegségekre szedett gyógyszerek fogyasztását, de kevesebb orvosságra szorultak az asztmában és magas vérnyomásban szenvedők is.

    Egy amerikai tanulmány pedig arra mutatott rá, hogy azok, akik zöld terület közelében laknak, éves szinten átlagosan évi 350 dollárral (kb. 120 ezer forint) költenek kevesebbet gyógyszerre, mint azok, akik a természettől távolabb élnek.

    Az sem mindegy, hogy milyen természeti élőhellyel vagyunk kapcsolatban. Egy német kutatás szerint ha természetvédelmi szempontból jobb minőségű helyen vagyunk, ahol nagyobb biodiverzitással, magasabb fajszámmal találkozhatunk, jobbak lesznek az ezzel összefüggő pozitív egészségi mutatók. Ugyanakkor nem feledkezhetünk el a biodiverzitás-krízisről sem: bizonyított, hogy a természet rombolása, a természetes környezet elvesztése rossz hatással van egészségünkre. Ma már közkeletű egészségügyi kategóriának számít a klímaszorongás, az ökogyász, ami azt mutatja, hogy az empátiás érzéseink nemcsak embertársainkhoz, hanem az állat- és növényvilághoz is köthetők – emlékeztetett az előadó.

    Megállapíthatjuk, hogy a humán egészség és a természet egészsége egy és ugyanaz: a természet jólléte visszahat a mi jóllétünkre. Ez a viszonylag új koncepció jelenik meg a „planetáris egészség” fogalmában, vagyis a népegészségügyet nem lehet külön kezelni a bolygónk egészségétől.

    Ezért kell elkezdenünk úgy gondolkozni, hogy az emberi egészség és a természetvédelem szervesen összefüggő területek, és ennek az üzenetnek mielőbb át kell mennie a közbeszédbe. Egyfelől hangsúlyoznunk kell a természetvédelem érdekében a humánegészségügyi érveket, másrészt pedig meg kell előznünk a még mindig csak „elszigetelt csoportoknak” tekintett természetvédők kiégését és segíteni az interdiszciplináris kutatási együttműködést – mondta végezetül Mihók Barbara, akinek meggyőződése, hogy a természettel való kapcsolatot fokozottan be lehet emelni a klinikai gyakorlatba.

    Arra is figyelmeztetett, hogy érvényesíteni kell a környezeti igazságossági szempontokat, nem szabad figyelmen kívül hagyni e téren a társadalmi egyenlőtlenségeket sem.

    Az előadó kérdésre válaszolva emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás utáni természetvédelmi „aranykort” követően a 2010-es években fokozatosan megszűntek vagy elvesztették súlyukat az erre hivatott intézmények, a témának nincsen politikai képviselete, ugyanez tapasztalható a nemzeti parkok, természetvédelmi területek esetében. Pedig itt mindenki közös érdekeiről van szó. Miért nem használjuk fel lehetőségeinket az amúgy is elég rossz állapotban lévő társadalmunk javítására? – tette fel a kérdést Mihók Barbara.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    EGÉSZSÉG
    A Rovatból
    Az orális szex miatt ugrásszerűen megnőtt a torokrákosok száma
    A HPV-vírus miatt járványszerűen terjed a nyugati országokban a torokrák. A megoldás a magas átoltottság lehet.

    Link másolása

    Annyi a torokrákos a nyugati országokban, hogy egyesek már járványként tekintenek a betegség terjedésére, írja a The Conversation. A esetszámok ugrásszerű emelkedéséért a méhnyakrákért is okozó humán papillomavírus (HPV) a felelős. Ez a vírus okozza a garatrák egy speciális típusát, az oropharyngeális rákot, melynek fő tünete a mandulák és a torok hátsó részének nagymértékű megnövekedése.

    A betegség kialakulásának kockázatát elsősorban az orális szex és a partnerek gyakori váltogatása növelheti. Akiknek életük során hat vagy annál több orális szexpartnere van, nyolc és félszer nagyobb eséllyel alakulhat ki a torokrák.

    Az emberek többségének szervezete képes teljesen kiüríteni a HPV-vírust, miután megfertőződtek. Akadnak azonban olyanok, akiknél ez az immunrendszer működésének hibája miatt nem történik meg. Esetükben a vírus beépülhet a gazdaszervezet DNS-ébe és daganat alakulhat ki.

    A szakemberek szerint ezért fontos, hogy minél többen felvegyék a HPV elleni védőoltást. Egyre több közvetett bizonyíték utal ugyanis arra is, hogy

    az oltás nemcsak a méhnyakrák, hanem a szájüregi HPV-fertőzés megelőzésében is hatékony lehet. Vannak arra utaló jelek is, hogy az oltás a férfiak számára is védettséget jelent azokban az országokban, ahol 85 százalék feletti az oltottak aránya, és kialakult egyfajta nyájimmunitás. Mindez néhány évtizeden belül a garatrák visszaszorulását eredményezheti.

    A nyájimmunitás ugyanakkor semmit sem ér akkor, ha alacsony átoltottságú országból származóval létesít szexuális kapcsolatot egy elvileg védett személy. Erre pedig elég nagy az esély, mivel rengeteget utaznak az emberek. A megoldás így marad az oltás, melyet egyre több országban nemcsak a fiatal lányoknak, hanem a fiatal fiúknak is ajánlanak az orvosok.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: