HÍREK
A Rovatból

A szívhangrendelet óta tovább nőtt az abortuszok száma – nem ért célba a törvény

Nem lehet sikeresnek mondani a kormány ötletét, hogy az anya hallhassa a magzatát, mielőtt dönt a terhességmegszakításról.


Nem volt siker a kormány úgynevezett szívhangrendelete: szeptemberi bevezetése óta nem hogy csökkent volna, de egyelőre nőtt Magyarországon a művi terhességmegszakítások száma. Bár az eset mögött más okok állhatnak – írja a KSH adatai alapján elkészített elemző cikkében a Válasz Online.

A lap emlékeztet: a szívhangrendeletet Dúró Dóra szélsőjobboldali képviselő ötlete nyomán szeptember 13-án fogadta el az országgyűlés, két nappal később pedig már hatályba is lépett a megosztó szabályozás. Az is kiderült, hogy a Mi hazánk képviselőjének erősen érzelmes című felszólalása („Szívhangtörvény: esély a magzatnak, hogy az utolsó szó jogán életében egyszer kommunikálhasson az édesanyjával”) erősen hajazott egy korábban Szlovákiában már elbukott rendeletre. 1993 óta ez volt az első szigorítás a magyar abortuszrendeleten.

A portál elemzése szerint 2022 szeptemberében három, októberben ismét három, novemberben pedig 0,2 százalékkal nőtt a terhességmegszakítások száma.

A szívhang meghallgatása tehát nem hozta meg a várt hatást: nemhogy kevesebb, de a korábbinál is több terhességet szakíttattak meg a bevezetése után.

Az abortuszok arányának növekedése azért különösen súlyos, mert ez az érték a rendszerváltás óta meredeken zuhan Magyarországon. A 15-49 éves nőkre jutó terhesség-megszakítások száma az 1990-es 31-ről 2021-re 10-re esett vissza. A több hónapon át tartó 9–15 százalékos növekedés ezért kiugróan magasnak számít.

A számok alaposabb vizsgálata után kiderül: az emelkedés már augusztusban megkezdődött. Abban a hónapban a száz születésre jutó abortuszmutató 18 százalékkal volt magasabb, mint 2021-ben. Négy hónap romlott tehát egybefüggően, mégpedig 9 és 18 százalék közötti, igen jelentős mértékben.

Az tehát nem mondható el, hogy az abortuszok száma a szívhangrendelet miatt nőtt volna, de az kimondható, hogy

a szívhangrendelet nem csökkentette az abortuszok számát.

A Válasz Online ugyanakkor utánajárt, hogy mi okozhatta a növekedést. Egy nőgyógyász és egy családvédelmi dolgozó egymástól független tapasztalata szerint több kérelmező is azért akarta minél előbb elvetetni a magzatot, mert úgy tudták, drágulni fog a beavatkozás. Ennek azonban nincs nyoma a jogszabályokban.

A lap azt is észrevette, hogy az elmúlt 24 évben többször is „észrevétlenül” szigorítottak az abortuszszabályozáson: a térítési díj nőtt és a kedvezményt kapók közül zártak ki egész társadalmi csoportokat. 1999-ben még a kérelmezők 92 százaléka jogosult volt díjkedvezményre, vagyis a legtöbben ingyenesen fekhettek be a kórházba, vagy 50-70 százalék kedvezményt kaptak a térítési díjból. Az első Orbán-kabinet idején ez alapjaiban változott, 2001-re a kedvezményezettek köre 57 százalékra zuhant a Családvédelmi Szolgálatok adatai szerint.

Területi alapon a következőre jutott a portál: hat olyan megyét kaptunk, ahol a növekedés mértéke a 15 százalékot is elérte vagy meghaladta. Az emelkedés Békés megyében volt a legnagyobb, 29 százalékos, Baranyában 23 százalékos, Hevesben és Jász-Nagykun-Szolnokban pedig 18-18 százalékos. A hat listavezető megye közül négy északkelet-magyarországi, egy dél-dunántúli és egy nyugat-dunántúli. Konklúziójuk alapján

az ország kettészakadt: egyik felén mintha mi sem történt volna, máshol a helyzet nagyot romlott.

A lap arra jutott, hogy a terhességmegszakítások növekedése mögött a gazdasági helyzet tavaly nyári radikális romlása állhatott: az abortuszok száma a megélhetési válságra adott kényszerű válaszként nőhetett meg. Emlékeztetnek: hasonló történt a 2008–2010-es válság idején is, amikor utoljára nőtt a terhességmegszakítások száma és aránya több évig tartó születési visszaesést okozva.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Befedték az egyik medencét Hatvanpusztán, így a luxi birtokon diszkrétebben pancsolhat a hazudozásban és lopásban megfáradt miniszterelnök
A független országgyűlési képviselő közösségi oldalán arról tájékoztatta követőit, hogy újabb beruházás készült el a hatvanpusztai birtokon.


Április elején írtunk arról, hogy a Gulyáságyú Média ellátogatott Hatvanpusztára, ahol megnézték, hogy áll most az Orbán-rezidencia, és készítettek egy hat perces videót is. A lap Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt kísérte el, a helyszínen több érdekességet és néhány újdonságot is felfedeztek. A lap szerint a birtokon nagy volt a nyüzsgés, emellett felfedeztek egy új építkezést is. A beszámolóból az is kiderült, hogy új pálmaház épül a birtokon. Korábban is volt egy ilyen funkciójú épület a kúria területén, de most egy még impozánsabb és nagyobb épült fel a területen.

Hadházy Ákos most friss hírekről számolt be.

„Befedték az egyik medencét Hatvanpusztán, így a luxi birtokon diszkrétebben pancsolhat ezentúl a hazudozásban és lopásban megfáradt miniszterelnök.

Mert - ahogy legutóbb nyilatkozta - mindenki úgy éljen, ahogy akar és ahogy tud. Épül-szépül az ország, nincs itt semmi válság” – írta Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Videó a Sixtus-kápolnából: így vonult ki XIV. Leó pápa, miközben a bíborosok tapssal köszöntötték
A Vatikán által közzétett felvételen azt is láthatjuk, hogyan imádkozott megválasztása után XIV. Leó pápa.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

A konklávé szerda délután kezdődött, a bíborosok ekkor magukra zárták a Sixtus-kápolna ajtaját. A segítő személyzeten kívül mindenkit kiküldtek, így a fotósokat, operatőröket is.

A Vatikán azonban nem sokkal a pápaválasztás után közzétett egy videót, ami Sixtus-kápolnában készült, és az látható rajta, XIV. Leó pápa elhagyja a konklávé helyszínét. A bíborosok eközben tapssal köszöntik őt.

De a videón azt is láthatjuk, hova vezetett az első útja, hogyan imádkozott, és hogyan gratuláltak neki a megválasztásához.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Megszólalt Szijjártó Péter az ukrán kémvádról: Ezt egy óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni
„Majd hogyha kapunk bármilyen részletet vagy hivatalos információt, akkor tudunk ezzel foglalkozni” - mondta a külügyminiszter.


Ezt egy óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni. Majd ha kapunk bármilyen hivatalos információt, akkor tudunk ezzel foglalkozni - mondta Szijjártó Péter az ATV-nek az ukrán biztonsági szolgálat állításra reagálva, miszerint magyar kémeket lepleztek le Ukrajnában.

„Az elmúlt három évben sajnos bebizonyosodott az, hogy az Ukrajnában zajló háború, részben propaganda háborúból is áll. Tehát a fizikai háború mellett a légtérben, a frontvonalakon zajló fizikai összecsapások mellett zajlik egy propagandaháború” - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

Arra a kérdésre, hogy kapott-e már diplomáciai csatornákon információt az ügyről, és, hogy mi lesz ennek a következménye azt válaszolta:

„Világos, hogy Ukrajnában gyakran alkalmaznak magyarellenes propagandát. Olyan magyarellenes propagandát, amelyről sok esetben kiderült, hogy semmifajta alapja nincsen”.

Szijjártó Péter ezért azt kéri mindenkitől, hogy „minden ilyen ukrán propagandában megjelenő hírrel szemben tanúsítson óvatosságot”.

„Majd hogyha kapunk bármilyen részletet vagy hivatalos információt, majd akkor tudunk ezzel foglalkozni, mindaddig ezt egy óvatossággal kezelendő propagandának kell minősíteni”

– jelentette ki.

Mint azt mi is megírtuk: az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU pénteken közölte, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, és az SZBU azonosította is őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Sixtus-kápolnából a Szent Péter-bazilika erkélyéig – itt vannak a legjobb fotók XIV. Leó pápa első pillanatairól
Miután megválasztották, Robert Francis Prevost magára öltötte a fehér pápai reverendát, trónra ült, és a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

Megválasztása után Robert Francis Prevost a Sixtus-kápolna melletti kis szobába, a „Könnyek termébe” kísérték, ahol először ölthette magára a fehér pápai reverendát. Innen XIV. Leóként lépett ki a bíborosok elé. Ezután a kápolnában trónra ült, majd a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.

Ezután mindenki a Szent Péter-bazilika erkélyéhez vonult, a rangidős diakónus bíboros ugyanis itt jelentette be az új pápát. XIV. Leó ekkor lépett ki a Szent Péter-bazilika erkélyére, ahol elmondta első beszédét is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: