Gárdonyi: az egri remete
Eredetileg Ziegler Gézaként látta meg a napvilágot, a Gárdonyi nevet (ebben a községben anyakönyvezték) csak jóval később, kamaszként, első megjelent írását szignálva vette fel és kezdte használni. Szülei – német származású édesapja és a férjénél tizenhét évvel fiatalabb édesanya – hét gyermeket neveltek, de közülük alig páran érték meg a felnőttkort. A majdani írót kivéve mindegyiküket tragikusan korán érte a halál.
A tragédiákkal terhes gyermekkort az sem könnyítette, hogy a család gyakorlatilag vándoréletmódot folytatott; sehol nem találták a helyüket, néhány évente újabb és újabb vidékre költöztek. Így esett, hogy Gárdonyi, mielőtt felnőttként Egerben letelepedett, összesen huszonegy helyen lakott és hét helyen tanult.
Gárdonyi anyja, Nagy Terézia
Gárdonyi apja, Ziegler Sándor
Gárdonyi emléktáblával jelölt agárdpusztai szülőháza, ma Gárdonyi Géza Emlékház
Az iskolában inkább gyatra jegyeivel tűnt ki, mintsem szorgalmával, bár szabadidejében csak úgy falta az irodalmat, rengeteget olvasott. Az egyik vizsgáján mégis ezekkel a szavakkal buktatta meg professzora: „Fiam, tebelőled sohase lesz nagy ember, de a kenyeredet azért meg tudod keresni.” Öreg tanára még megérte azt, hogy egykori tanítványából elismert, sőt ünnepelt szerző lett, és utóbb szörnyen megbánta bíráló szavait, életének legnagyobb gyalázatának nevezte azt az egykori megrovást.
Mindez már Egerben történt, a Líceumban, hivatalos nevén az Egri Érseki Római Katolikus Tanítóképző Intézetben. Nem sok motivációt érzett magában ahhoz, hogy tanár legyen, mégis inkább ezt az utat választotta, mint az apai vasműves mesterség hagyományának továbbvitelét.
Diákként nyomorúságos évek köszöntöttek rá a szülőháztól távol, alig volt mit ennie, diákmenhelyen, majd egy fáskamrában húzta meg magát. Emellett hivatástudatának hiánya is aggasztotta, noha eleinte még bizakodott: „Kedv, hajlam... majd megjön az is, csak diploma legyen!”
Se a kedv, se a hajlam nem jött, azonban isteni sugallatra, néptanítói képesítését épphogy elégséges minősítéssel vehette át. Már az is megfordult a fejében, hogy beáll szerzetesnek, de a pozsonyi ferencesek rendfőnöke elutasította a kérelmét.
Helyette egészen más lett a sorsa: újságíróként kezdte keresni a kenyerét. Győrben, Budapesten, Szegeden és Aradon is több folyóiratnak dolgozott, publikált például a Budapesti Hírlapban, a Szegedi Naplóban és a Magyar Hírlapban is.
Amikor már épp kezdték megtalálni a szakmai sikerek, a magánélete került válságba. Feleségétől, Csányi Máriától elvált, noha boldogtalan, nem szerelmi házasságuk már a kezdetekkor kudarcra volt ítélve. Az író maga írta kilenc hónapnyi együttélés után: „Ennek a házasságnak vagy válás vagy gyilkosság lesz a vége.”
A magányra, csendre, a nagyvárosi élet már-már fárasztó nyüzsgésétől megfáradt Gárdonyiból egy időre „egri remete” vált, akinek állítólagos különcségei remek pletykáknak adtak táptalajt a szalonok társaságának. Az a hír járta róla, hogy "befalaztatta dolgozószobájának ablakait, odabent teljes sötétség honol, sehol egy árva fénysugár..." Pedig valójában arról lehetett csak szó, hogy a fejfájással küszködő író gyakran bezárta ablaktábláit, hogy ne zavarja a napsütés.
Az egri Gárdonyi-ház napjainkban
Az egri magány ideje alatt rendkívül termékenyen alkotott, ekkoriban írta egyik leghíresebb nagyregényét, az Egri csillagokat is. Írói munkáját lázas és alapos kutatások előzték meg – ellátogatott például Isztambulba is, hogy minél autentikusabb módon láttassa az olvasókkal az ott történteket.
Már első megjelenésekor is elismerték, de az új évezredben is töretlen a népszerűsége: a regényével 2005-ben elnyerte a Nagy Könyv díját is. Több nyelvre lefordították, idén, az író születésének 150. évfordulója alkalmából törökül is megjelent.
Az író 1922. október 30-án hunyt el, és bár úgy rendelkezett, hogy házának kertjében temessék el, Eger városa díszszertartással búcsúzott tőle, huszonhárom harang zúgásával.
A Gárdonyi-év alkalmából idén számos módon emlékeznek meg munkásságáról.
Ha te is szereted Gárdonyi Géza műveit, nyomj egy lájkot!
