Az átadás előtt láthatjátok az új Várkert Bazárt
Ma, azaz április 3-án adják át az Ybl Miklós tervei alapján épült, teljes szépségében felújított Várkert Bazárt, amelynek megnyitását programsorozat ünnepli. Az átadási műsor után a Bazár déli palotájában három kiállítás nyílik: a Budapesti Történeti Múzeum Ostromok és hétköznapok címmel a Várkert Bazár területének történetét mutatja be a felújítás során fellelt régészeti emlékek alapján, A modern reneszánsz derült idomai című tárlat Ybl műveiből válogat és a Bazár építkezésének történetéről számol be, a műemlék rekonstrukciójának munkálataiba pedig az Egy építkezés képei című fotókiállítás ad betekintést.
Mivel április 6-án lesz Ybl Miklós születésének 200. évfordulóját, a programok egy részével emlékezhetünk hazánk egyik legkiválóbb építészére: 5-én koszorúzás lesz Ybl Miklós szobránál, bemutatják a Magyar Nemzeti Bank által kibocsájtott Ybl-emlékérmet és a Magyar Posta emlékévhez kapcsolódó alkalmi bélyegblokkját, majd helyszíni bejárást tartanak a Bazár épületében a vezető építészek vezetésével.
1984-óta teljesen zárva van, 1996-ban pedig felkerült a World Monuments Found (WMF) műemlékvédő szervezet a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékeit nyilvántartó listájára.
Bár a Várbazár területén még folyik a munka, fotósunk segítségével megmutatjuk, milyen gyönyörű lett az épületegyüttes.

Ha tetszett, nyomj egy lájkot!