CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból

Ilyen a Hűvösvölgyi Gyermekvasút egy gyerekvasutas szemével

Képriportunk főszereplője a 13 éves Bernadett, aki beavatott minket a gyermekvasút működésébe.

Link másolása

Töredelmesen bevallom, hogy gyerekkorom óta rajongok a vonatokért. Olyannyira komolyan gondoltam tinédzserként specifikusan a mozdonyvezetői álmokat, hogy az érettségi évében még a leendő vasútgépészeknek tartott nyílt napon is lelkesen részt vettem, de a jövőmet végül a művészet iránt érzett olthatatlan szeretetem vitte el hivatásszerűen egy másik vágányra.

Bár a vasút iránti rajongás leginkább gyerekkoromban tombolt igazán, és mára már nem tudom például betéve az országos vasúti menetrendet, nem bámulom már oly hosszan a kanizsai gyorsokat minden nyáron Széplakon, vagy Gárdonyban a tóban fürdések helyett, de a szerelem a vasút világa iránt egy élethosszig tartó vonzalom maradt, így - művészet kontra vasút - két hű szeretővel is büszkén rendelkezem.

Emiatt is gyerekkoromban mindig irigykedtem a Gyermekvasúton dolgozó pajtásokra, hogy bárcsak én is a csapatuk tagja lehetnék, de sajnos ez a vágy, leginkább a felvételhez nem elegendő általános iskolai jegyeim miatt, sosem valósulhatott meg.

Így még nagyobb nosztalgiával jártam a Hűvösvölgyi Gyermekvasúton, immáron 32 éves fejjel, fotós mivoltomban, bekukkantani ebbe a rendkívül bájos, gyermekek uralta vasúti univerzumba.

Ehhez az élményhez kaptam segítségül aznapi kis kollégámat, a 13 éves Puskás Bernadettet, aki már 3 éve van a Gyermekvasút szolgálatában, most végezte a 7. osztályt.

Jelenleg a Hűvösvölgyi Gyermekvasúton megközelítőleg 600 fiatal vasutas szolgál, akik heti egy alkalommal, 4 hónapig tartó tanfolyamon sajátítják el a világ leghosszabb, 11 km hosszú gyermekvasútjának összes fortélyát. A gyermekvasutasok általános iskola negyediktől nyolcadik osztályig bezárólag dolgozhatnak a vasúton.

A képriportban szereplő Bernadett bevallása szerint nagyon jó volt a járvány okozta 7 hónap szünet után ez év májusában végre ismét találkozni az ott megismert barátaival.

Bernadett megmutatta nekem, milyen a Gyermekvasút belső működése, miközben számos kis pajtással, vagy épp szakmai vezetőjükkel, Szente Dáviddal, illetve a kisvasút felnőtt mozdonyvezetőivel elegyedtem rövidebb beszélgetésekbe.

A hűvösvölgyi állomás forgalmi irodájában üzemelő, 1970-ben kifejlesztett Domino 70-es típusú biztosító berendezés a magyar vasút ikonikus készülékének számít, ezen tudják Bernadették a különböző fényjelzéseket, vágányutakat megadni, nem egy nagyvasúti állomás évekkel ezelőtt még ezzel a rendszerrel üzemelt.

Az 1948-ban épített Széchenyi-hegyi végállomáson található váróteremben tökéletesen visszaköszönnek a korabeli államvasúti nagyállomások építészeti jegyei.

Széchenyi-hegy forgalmi irodájának a hangosbemondója egy korabeli fülkében van elkülönítve: a szűk helyiség falait a bemondásokhoz szükséges kötelezően megadott szövegek poszterei borítják.

A fiatal lány bátyja is a Gyermekvasúton dolgozik, 8. osztályosként, az utolsó évét befejezve a vasúton, így nem volt kérdés Bernadett számára sem, hogy testvérét követve ő is jelentkezik a nagy kalandra.

Széchenyi-hegy végállomás az ország legmagasabban fekvő, 465 méter tengerszint feletti magassággal rendelkező állomása.

Virágvölgy állomás váltórendszere egy nagyon egyedi típus, a váltóállításhoz először egy speciális kulccsal lehet a készüléket feloldani.

A gyermekvasúton nosztalgiamenetben közlekedő C50-es típusú, 1952-ben gyártott dízelmozdonya az ország legöregebb, máig működőképes gépe a fordából, Makhajda Attila mozdonyvezető a fotó készítésekor épp a második szolgálatát töltötte ezen a mozdonyon.

Az úttörő hagyományoknak megfelelően a fiatal vasutas kollégák egymásnak szalutálnak minden be-ill. kijáró szerelvény elhaladásakor, a képen épp Széchenyi-hegy bakterháza, a „Torony” előtt.

Bernadett néhány perccel az indulás előtt beszélget a Gyermekvasúton 1,5 éve dolgozó, MK-45 ös dízelt vezető mozdonyvezetőjével, Nagy Gáborral a Széchenyi-hegyi végállomáson.

Bernadett szerint a legfontosabb dolog, amit kaphatott a Gyermekvasúttól, az maga a közösség, és a számos barátság, ami ide fűzi őt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
A legerősebb képek a pénteki gyerekvédelmi tüntetésről - 50 ezren gyűltek össze a Hősök terén
A péntek este tartott eseményen az áldozatokért és a gyerekért tüntettek a Hősök terén. Durván nagy volt a tömeg: az internetadó elleni tiltakozás óta nem tüntetett ennyi ember Magyarországon.

Link másolása

Az áldozatokért és a gyerekért tüntettek péntek este a Hősök terén. Az eseményen teljesen megtelt a tér, a felszólalók között volt többek között Azahriah, Pottyondy Edina és Osváth Zsolt is.

Durván nagy volt a tömeg: az internetadó elleni tiltakozás óta nem tüntetett ennyi ember Magyarországon.

Itt írtunk arról, hogy bántalmazott áldozatok idéztek fel a Hősök terén zajló nagyszabású tüntetésen olyan mondatokat, amik az egész életüket meghatározták.

A tüntetés után nagyjából 200 tiltakozó nekifeszült a rendőröknek a Fidesz székháza előtt.

Itt vannak a legerősebb képek a tüntetésről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

CÍMLAPFOTÓK
Látványos képek a budapesti áradásról – a Parlament lépcsőjét nyaldossa a víz, de sok a „katasztrófaturista”
A Szeretlek Magyarország fotósa a rakparton és a Római Parton járt. Rég nem látott áradás van a fővárosban.

Link másolása

Ahogy mi is beszámoltunk róla, az előzetes várakozásoknak megfelelően elérte Budapestet a hatalmas dunai árhullám. Emiatt korábban elszállították az ott parkoló autókat, a rendőrség lezárta a vízhez közeli részeket a gyalogosok elől is, szerdán pedig a 2-es villamos közlekedését is le kellett állítani.

A Szeretlek Magyarország fotósa a helyszínen fotózta le a rég nem látott mértékű árvizet, amit a figyelmeztetések ellenére rengetegen testközelből igyekeztem megcsodálni.

A kiöntött Duna már az Országház lépcsőjéig is felért.

A Római-parton szintén nagyon magasan áll a víz. Innen nem messze a napokban frissen ültetett fákat vágtak ki, amire Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze szerint semmi szükség nem volt.

A tetőzés csütörtökön dél körül várható körülbelül 700 centiméteres vízálláson.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Fideszes celebgaléria: így érkeztek Orbán évértékelőjére a közönség tagjai
Fotósunk lencsevégre kapott néhány érkező ismertebb résztvevőt.

Link másolása

A Várkert Bazárban tartotta évértékelőjét Orbán Viktor miniszterelnök. A közönség soraiban szokás szerint a kormány tagjai, a Fidesz képviselői és pártemberei, valamint a párt holdudvarának tagjai foglaltak helyet.

Fotósunk lencsevégre kapott néhány érkező ismertebb résztvevőt:

Demeter Szilárd

Nemcsák Károly

Miklósa Erika

Hidvéghi Balázsék érkeznek

Nagy Feró (a szavai szerint "Fidesz csicska")

Ókovács Szilveszter is megjött

Kálomista Gábor producer érkezik

Huth Gergely


Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
Robbanó petárdák és féktelen bulizás: így búcsúztatták az évet Budapest utcáin – fotók
Több ezren búcsúztatták az évet Budapest belvárosában, ami egy hatalmas, szabadtéri bulivá alakult át. A forgatagban mi is ott voltunk, hogy megmutassuk a szilveszter éjszaka leglátványosabb pillanatait.

Link másolása

Idén is féktelen bulival búcsúztatták az évet Budapesten. A belvárosi utcákban több ezren gyűltek össze, robbantak a petárdák és a tüzijátékok, durrantak a pezsgős üvegek.

A Vörösmarty téren egy kordonnal elzárt területre lehetett elhelyezni a petárdákat és a különböző pirotechnikai látványosságokat. Sokan azonban mégis úgy gondolták, jó vicc inkább az emberek között eldobálni ezeket. Itt szemtanúi voltunk egy kisebb szóváltásnak is egy csapat külföldi fiatal, illetve a biztonsági személyzet között, de szerencsére gyorsan lecsillapodtak az indulatok, és békésen oldott meg a helyzet.

Az egész éjszakán át tartó bulizást láthatóan nem mindenki bírta szuflával:

volt, akinek még éjfél előtt, a járda szélén hányva ért véget a szilveszteri parti.

Fotós kollégánk ott volt a vasárnap esti budapesti forgatagban, hogy megörökítse 2023 utolsó pillanatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET: