SZEMPONT
A Rovatból

Elvonulási tünetek, avagy ilyen volt húsz év után visszatérni a Sziget Fesztiválra

Munkatársunk 20 év szünet után kicsit félve ment vissza a Szigetre. Ami ugyan nem olyan, mint volt, de tökéletes elégedettséggel távozott. Szubjektív beszámoló.
Malinovszki András - szmo.hu
2022. augusztus 17.



20 év nagy idő.

20 éve még létezett – igaz csak két taggal – Jugoszlávia nevű ország. Nem hogy be nem zárt még, de akkor nyitott meg a Kultiplex szórakozóhely Budapesten. Nyáron mindenki a Las Ketchup együttes Ketchup Songjára bulizott. (Tudjátok: „Aserejé, a, ejé...”) Nem volt még Facebook, okostelefonok, YouTube, Google-térkép. Abban az évben mutatták be a Jégkorszak első, valamint a Harry Potter- és a Gyűrűk ura-filmek második részét. Koncertezett és lemezeket vett fel még a Kispál és a Borz. Ilyesmik.

Szóval régen volt. Abban az évben 17 éves fejjel eldöntöttük néhány barátommal, hogy bevesszük a (már éppen nem Pepsi) Szigetet. Ahol fellépett többek között a The Cure, Iggy Pop, a Die Toten Hosen, a Nightwish és a Muse. Bár mi leginkább csak pogózni akartunk szeretve tisztelt történelemtanárunkkal és osztályfőnökünkkel a Metal Hammer Színpadon az Auróra léleksimogató lágy dallamaira. Így is történt végül, minden más csak ráadás volt.

A fő, hogy kinn voltunk, reggelig maradtunk, cigizhettünk (pedig már akkor is utáltam), ihattunk, koszosan és büdösen mehettünk haza haveromtól kölcsönkért Marylin Manson-pólóban, (Jut eszembe: ekkor Marylin Manson is csak egy különc rocksztár volt még a nagyközönség számára, nem egy aljas, szadista bántalmazó.) Felháborítóan közhelyes, hogy „mintha tegnap lett volna”, de tényleg szinte mindenre emlékszem. Akkor nem sejtettem még, hogy jó ideig utoljára voltam a Szigeten.

Nem volt ez előre eltervezve, csak valahogy így alakult. Az egyetemi évek inkább a házibulizásról szóltak, egy idő után átszoktam a „kisebb szabású” fesztiválokra (ha egyáltalán), a Sziget meg valahogy kívül esett a látókörömön. Az sem segített, hogy exponenciálisan drágulni kezdett, évről évre egyre inkább a külföldieknek és /-ről szólt (pedig mi sem áll messzebb tőlem, mint a faj- és/vagy kultúrakeveredéses ostobaságok!). És az sem, hogy egy barátom, aki egy darabig még kötelességszerűen járt a fesztiválra, ismerve az úriember iránti viszonyulásomat, úgy fogalmazott nekem:

eléggé elgerendaikárolyosodott a fesztivál.

(Jó ég, azért lesz egy meccsem, mire ezt a szót elfogadtatom a korrektorainkkal...) Értsd: minden kicsit fancybb, kicsit komformabb, kicsit kevésbé poros és underground – és persze kurva drága, hogy az ott lévők azt érezhessék, hogy valami elit társaság tagjai. Lásd még: egykor szuper, családosok és egyszál plédes párok által látogatott ingyenes tó körbekerítve, felszórva némi homokkal, kézműves sör, kézműves burger, tizenkétezer-kilenckilencven lesz, köszi.

Aztán jött 2022, és én elmondhatom, hogy ami nektek két év szünet volt, az nekem húsz. (Kicsit csalok: 2010-ben valójában ott voltam a Kispál-búcsúkoncerten, de szerintem egyetértünk abban, hogy ez nem érvényes találat.) Nem állítom, hogy idén nagyon terveztem a kimenetelt, bár nem tagadom, eszembe jutott a kerek évfordulóm. Aztán ránéztem a lineupra, konstatáltam, hogy az előadók 90 százalékát nem ismerem és a maradékból sem mindenkit kedvelek teljes odaadással. De főleg: megláttam, hogy 30 ezer forint egy napijegy, és néhány nanoszekundumba telt elengednem a gondolatot, hogy hosszú idő után megint félsüket legyek és két napig port fújjak az orromból pár óra buli kedvéért.

De az embernek be kell vallania, ha hülye, és én bizony hülye voltam. És előítéletes. Elhittem, hogy senkiháziak kezében van a popszakma. Pedig csak egy része.

Mert drága munkahelyem felém dobott két ingyenjegyet, én meg nem álltam félre előle, és innentől nem volt indokom nem megírni a Sziget – 20 évvel később munkacímű opuszomat. Úgyhogy hasonkorú barátnőmmel felkerekedtünk, és kibringáztunk a Hajógyári-szigetre meglesni, hogy csinálják ezt manapság a fiatalok. Furcsa volt, de a K-Hídnál tényleg elkapott valami nosztalgia, akaratlanul is vigyorral az arcunkon lépdeltünk befelé, sorban szórtuk a szigetes emlékekmorzsákat, próbáltuk összerakni az összefolyó éveket. És naná, hogy kellett csinálnunk egy képet magunkról és „A Hídról”. Hogy a 20 év nem múlik el nyomtalanul, az azért meglátszott azon, hogy hosszú másodperceket tököltünk a kamera szelfi és nemszelfi módjának beállításaival. És főleg azon, hogy körbenézve eltöprengtem, hogy a velünk vonuló vidám fiatalok egy jó része nem is élt még, amikor én utoljára itt voltam. Bent kiderült, hogy a fellépők közül sem mindenki. Odabenn pedig meglátva a hatalmas port és az alóla épp csak kikandikáló sátrakat tulajdonképp tényleg elfelejtettem, hogy eltelt két évtized, és már száz százalékig önfeledten sétáltunk a helyszínek felé – amiket persze csak félig-meddig terveztünk meg. Ekkor jöttem rá arra is, hogy én kifejezetten szeretek félsüketen port fújni az orromból napokig, és egészen érdekes volt szembesülnöm vele, hogy ez az érzés tulajdonképp: hiányzott.

Ugyanis eddigre minden előítéletem elszállt, és rájöttem, hogy – nekem – mitől Sziget a Sziget. Voltak persze prioritásaim, de nincs annál jobb, mint sátorról sátorra, színpadról szinpadra járva önfeledten fedezni fel vadonatúj arcokat és hangzásokat. (Sokszor alig ismert nyelvekkel együtt.) Kiváló Láng Dávid kollégám EBBEN A CIKKBEN már megénekelte, hogy hiába fanyalognak sokan az elmúló Völgy-élményről, neki a változásokkal együtt még mindig nagyon otthonos és szórakoztató hely a Művészetek Völgye. És hasonlóan vagyok én is:

a változás természetes, naná, hogy a Sziget nem ugyanaz, mint 2002-ben (pláne mint 1993-94-ben), de attól még ugyanúgy kicsit piszkos, kicsit őrült, de teljesen laza és király fesztivál – mint aminek közel három évtizede megszületett.

(Ha rosszmájú akarnék lenni, hozzátenném, hogy Gerendai Károly ellenére.) Oké, tudom én, hogy idetelepül ilyenkor fél Hollandia, és rajtuk kívül még annyi külföldi arc, hogy ha lenne ambíciójuk, már holnap elfoglalhatnák az országot. (Összehasonlítva az ő arcukat mondjuk a Parlamentben ülőkével, azt mondom: bárcsak...). Tény, hogy a magyar szóra ugyanúgy felkapod a fejed, mint egy lengyel vagy délolasz üdülőhelyen, és kötve hiszem, hogy zenei újságírón kívül lenne olyan, aki a lineup maximum felénél többet ismerne. Ez nyilván változás. De a kötetlenség, a lazaság és a nyomokban még mindig felfedezhető underground például alig kopott.

A csütörtöki napon láttunk belga (majdnem) tinédzser korú klasszikus zenészeket (Meskerem Mees), akik a körben üvöltő színpadok között egy szál gitáron és nagybőgőn olyan chillt tudtak varázsolni, hogy fél órára tényleg teljesen leállt a lánc az agyunkban. Lenyűgöző finn hiphopot (Laineen Kasperi), amiből ugyan csak azt a három szót értettük, amit a frontember angolul elmagyarázott, de mégis éreztük, hogy ez valami nagyon vicces, nagyon emberi és nagyon alter cucc. Ott voltak a magyar partivarázslók (Slow Village), akik a Nagyszínpad fő attrakcióival egy időben pár tucat embernek is odaverős bulit prezentáltak. Éjjel leírhatatlan élmény volt a marokkói-francia Bab L'Bluz sámándobos és egyéb, meghatározhatatlan hangszeres dallamaira táncolni önfeledten – még nekem is, aki általában körülbelül annyira élvezem a táncolást, mint egy Kovács Ákos-interjút a hagyományos nemi szerepek helyéről a társadalomban. És bár csak beugrók voltak, mégis seperc alatt keményvonalas feminista lettem Girli rappelésétől és vidáman énekeltem a Fran Palermo melankolik dallamait.

Arra, hogy mennyire érdemes az alternatív, kisebb helyeket keresni, jó példa volt a kilátogatás napjának fő fellépője. A Nagyszínpadon a Bastille még megpróbált valami hangulatot varázsolni, ám a több tízezer embernek játszó húzónév, a tennessee-i származás ellenére egy az egyben brit indie-popot játszó Kings of Leon szomorúan nem tudott mit kezdeni a hatalmas tömeg adta lehetőséggel, és erőtlenebbek voltak, mint egy egyhuzamban harmadik napi katatüntetés nyári kánikulai estéken, TGM-beszéddel dúsítva. A bandához eddig sem fűzött különösebb érzelmi szál, de így, a 25. évükhöz közeledve mintha kicsit a megfáradás jelei mutatkoznának náluk, cseppet mintha nagyobbra nőttek volna, mint amit még kényelmesen kezelni tudnának.

És hát ott volt az egyik kedvencem, a Magic Mirror sátor, ami aztán tényleg egy olyan sziget a Szigeten belül, ami magasan az égbe tartja középső ujját egy olyan ország fővárosának egészen pici csücskében, ahol a civilizált világ legostobább médiatanácsa feljelent egy Hollandiában bejegyzett médiacéget egy leszbikus csók miatt. Itt viszont nincs erre utalás, nincs (bizony, Viktor, nincs!) még provokáció sem, csak felszabadult, gyönyörű, táncoló testek. Hol nőké, hol férfiaké, hol a fene tudja pontosan, de a látvány annyival magával ragadó, hogy nem is érdekel. A távolban talán hallasz felsírni egy Tarlós Istvánt, de mindent feledted az a boldogság, amit a teltházas közönség arcán látsz.

Ezen kívül pedig ott van még az az élmény, amit egy mászkálós akció-kaland videójátékban kapsz, amikor össze-vissza kóricálva mindeféle rejtett kincsekbe botlasz. Hol egy HIV-szűrésbe, hol egy vadnyugati búcsúba, hol egy vietnámi vízi színpadba (innen jár hatalmas külön köszönetem Kraszkó Zita felé), itt egy TikTok-pont, ott egy határvadász-toborzás. (Ahol amúgy ott ül egy béka- és egy királylány jelmezes külföldi srác, akiknek az arcán látszik, hogy minden fogaskereket megmozgatnak, hogy megértsék, valójában mi is történik épp körülöttük.) Nyavalyoghatsz persze a „horror” árakon (ha influenszerként bejelentkezős posztot csinálsz, akkor egyenesen kötelező, mert nincs annál érdekesebb, mint a tizenharmadik ugyanolyan embertől meghallgatni, hogy ezerhárom a sör), de az is tény, hogy ha a kitelepült, tök változatos éttermek helyi kínálatából nem tudsz magadnak megfelelő tápanyagpótlást találni a hajnalig tartó bulihoz, akkor a hiba a te készülékedben van.

A durván nyolc órás kint létembe még sokkal több dolog belefért, mint amit ekkora terjedelemben le tudok írni. Ami biztos, hogy barátnőmmel már hazafelé bringázva megbántuk, hogy nem tudunk több napra menni. Ugyan az „egy hét együttlét” egy kicsit lecsökkent, de az biztos, hogy ha „elhoztam volna anyámat is”, ő is remekül érezte volna magát. Még mindig érvényes a legelső év mondata, a „mindent szabad és semmit sem muszáj”, és gyakorlatilag biztos az is, hogy jövőre is fogok találni egy jó kifogást, és ott leszek. Ami pedig a legbiztosabb, hogy a Sziget valahol még mindig tényleg a szabadság egy kis szigete – egy olyan környezetben, ahol ez egyre égetően fontosabb.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán Kötcséről: Orbán figyelmeztette saját táborát, nem lehet büntetlenül eltávolodni a közösségtől
Orbán Viktor beszéde egyértelművé tette: komoly kihívónak érzi Magyar Pétert - mondja az elemző. Ha a kormányoldal el tudja hitetni, hogy a Tisza adóemelést tervez, az hatásos üzenet lehet, de erre nemzeti konzultációt szervezni Somogyi szerint választási csalás.


A Fidesz vasárnapi kötcsei piknikje idén nem a megszokott módon zajlott: az újságírók elől hermetikus kordonnal zárkóztak el, igaz, élőben közvetítették, amit meg akartak mutatni. Orbán Viktor beszédében azt mondta, ez most más: a csipkelődés elmarad, vigyázni kell a szavakra. Az ellenfelét „kiskakasnak” nevezte, megjegyezve, hogy a kiskakasból nem lesz nagy kakas. Azt állította, a méréseik szerint 106 körzetből 80-at nyernének, emellett új nemzeti konzultációt jelentett be „a kiszivárgott tiszás adóemeléssel kapcsolatban”. Beszéde végén félreérthetetlenül meg is fenyegette közönségét: „Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud, mert, ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve.”

Magyar Péter kordonok nélkül megtartott beszédére hosszú sorokban érkeztek az autók és a buszok, hívei megtöltötték a kicsiny főteret. A Tisza elnöke bejelentette, ezzel az eseménnyel hivatalosan is elindult a párt választási kampánya, és élesedik a párt új mobilos applikációja, ami összefogja majd a támogatóikat. Magyar Péter arról beszélt, végre lezárják a „Gyurcsány–Orbán-korszakot”, és működő Magyarországot ígért, A puliitusra egyetlen szót írtak: adócsökkentés. Hogy ki nyerte a politikai szezonnyitót, arról Somogyi Zoltán szociológussal beszélgettünk.

– Ott volt Kötcsén a kormányfő és az ellenzék vezetője is, így nagyon más volt az idei kötcsei piknik, mint az eddig megszokottak.

– Kötcsén eddig zárt körben hangzottak el a beszédek és a beszélgetések. Most először engedtek be nyilvánosságot, és először hallhattuk élőben a miniszterelnököt. Ez formai áttörés, amely a tényleges politikai verseny visszatérését jelzi. Magyar Péter részéről nem volt tartalmi újdonság, ő eddig is járta az országot, de ennyire közvetlen közelségben a miniszterelnökhöz beszédet mondani még nem láttuk. Beszéde hangsúlyai a megszokott érvrendszert követték,

az újdonságot inkább az jelentette, hogy Orbán egy kiszivárgott papírra hivatkozva nemzeti konzultációt helyezett kilátásba.

Ez egyszerre erős és kockázatos lépés: közvetlenül a Tisza Pártot célozza, azaz róla beszél, amivel el is ismeri, hogy komoly ellenfélként kezeli. Arról itt nem beszélve, hogy ennél egyértelműbb választási csalást is nehéz elképzelni: a kormány közpénzből pártkampányt finanszíroz. Ennél kevesebbért is, az Unió más országaiban kormányok szoktak lemondani.

– A miniszterelnök az Indexen megjelent, mindenféle aláírás nélküli „feljegyzésre” utalt, amit Magyar Péter hazugságnak nevezett, valamint Tarr Zoltán mondataira arról, hogy nem beszélhetnek mindenről, amíg nem nyerték meg a választásokat. Elképzelhető, hogy ez a kormánypártnak a lottóötös?

– Ez azon múlik, hogyan reagál a Tisza. Ha a kormányoldal el tudja hitetni, hogy az ellenfél adóemelést tervez, az hatásos üzenet lehet. Egy szegény országban erős a félelem attól, hogy az emberek még kevesebbet visznek majd haza, így ezzel erőteljesen mozgósítani lehet. Ilyen értelemben

ez kockázat a Tisza számára, amíg nem tudja hitelt érdemlően cáfolni vagy átkeretezni a vele szemben felhozott állításokat.

– A nyilvánosság kezelése mégis felemásra sikerült: volt élő közvetítés, ugyanakkor hermetikusan lezárták a rendezvényt, a sajtót mellékutcába szorították.

– És mindezt részben a Tiszára fogták, ami gyenge indoklás. A „biztonság érdekében” narratíva nevetségesnek hatott: Rogán Antal „szurkolótábor-szétválasztásos” hasonlata kifejezetten szerencsétlenül hangzott az újságírókra nézve, az újságírók ugyanis nem részei alapértelmezésben a szurkolótábornak. Látható volt az is, hogy

a kormánypárt azt akarta, a nap fő attrakciója kizárólag a miniszterelnöki beszéd legyen, ne az érkező közéleti szereplők alkalmi nyilatkozatai,

ezért is jött jól a terület elzárása az újságírók elől. Ez viszont éles ellentmondást teremtett: ha nyitottságot mutatnak, akkor mindezt a sajtó fizikailag elzárása ettől mindezt hitelteleníti.

– Amikor Magyar Péter megérkezett, a sajtó azonnal hozzá fordult, mert tőle lehetett kérdezni. Ő egy új applikációt is bejelentett, amely erősen emlékeztet a Tusványoson Orbán által bejelentett digitális polgári körökre.

– Ezek a részvételi és közösségimédia-technikák nem újak: platformépítés, alulról jövő ötletek gyűjtése, folyamatos online jelenlét. Orbán ugyanezt hangsúlyozta a saját oldalának: jelen kell lenni, aktívan kell működni az interneten. Kicsit ironikusan is hatott a beszédében, hogy egy monumentális világpolitikai vízió után azt kezdte el majdnem mondani, hogy hogyan kell bekapcsolni a számítógépet, és hogy mi az az internet. A kérdés persze az, ebből is érződik, hogy van-e elég aktív fideszes közösség, amelyik ezt a munkát elvégzi. Korábban volt. Van-e most is?

– Orbán azt is mondta, mostantól mindenki tegyen meg mindent a közös győzelemért, mert semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve.” Mit üzen ez?

– Figyelmeztetést a saját tábornak: nem lehet büntetlenül eltávolodni a közösségtől. Úgy látszik, csökken azok száma, akik a Fidesz sikeréért dolgoznak, ezért kellett fegyelmező jelzést adnia.

– Elhangzott még a kormányfőtől az is, hogy az ország 93 ezer négyzetkilométeres, „nem igaz, hogy pont ide, pont ekkor kellett Magyar Péternek rendezvényt szervezni”. Ez is a feszültség jele?

– Az. Ugyanakkor Orbán később azt hangsúlyozta, hogy „kicsi az ország, ezért nem engedhet meg magának rossz kormányt”. Kettős célt követ: egyszerre ébreszteni a saját tábort, mert kell a munkája, egyben megnyugtatni, hogy „80 helyen vezetünk, van tehát értelme velünk dolgozni”.

– Az EU-ról szóló elemzésében a versenyképesség csökkenését számokkal igazolta, de amikor a magyar gazdaság erejét állította szemben az Unió gyengülésével, már nem hozott adatokat.

– Több állítása is vitatható volt, és bizonyos tényezőket elhallgatott. Az Egyesült Államok szerepéről például nem esett szó. A külpolitikai kapcsolatok nála rendre az aktuális érdekekhez igazodnak: ha az érdek úgy hozza, közeledik egy szereplőhöz, ha nem, eltávolodik tőle. Ezt láttuk korábban más vezetők, például Meloni esetében, de mintha ez történne most Trumppal is, akiben csalódott, mert nem hozta meg a békét. Meg, persze semmit sem, amit Orbán a magyaroknak megígért: nem jöttek az amerikai befektetések egyelőre, nem lett új költségvetése az országnak.

– A nemzetközi szabályok helyett most „a nagyhatalmi játszmák ideje jön” – mondta Orbán. Ez a kijelentés egy kicsi ország szempontjából különösen kockázatosnak hangzik.

– Orbán azt gondolja, hogy ő „mindenkivel jóban” van, de ez az állapot erodálódik, mert nem lehet egyszerre mindenkivel jóban lenni. Nagyon udvariasan, de azért elmondta az amerikai álláspontot Trump, nem szeretné, hogy az oroszoktól Európában energiát vásároljanak. Nyilván itt a gázvásárlásról van szó. Mit tud erre Orbán mondani?

– Értékként említette, hogy a Fidesz-KDNP stabilan kormányoz hosszú ideje.

–Ezek a mondatok mind arról szólnak, hogy ez egy olyan érték, amit úgy kell hagyni, és ez pedig egyetlen egy módon történhet, ha őt választják meg újra és újra a magyarok. Viszont

ami szerintem még érdekes és akár vissza is üthet, mindenesetre kockázatos, hogy bevédte Matolcsyt.

Nyilvánosan megdicsérte Matolcsyt egy intézkedése okán. Ez a politika nyelvén azt jelenti, hogy hiába a világ legnagyobb bankrablásában vett részt az egykori jegybankelnök, akit egy egész ország utál beleértve a jobboldal táborát is, Orbán bevállalja ezt a kockázatot. Nem érzi problémának, hogy a Matolcsyt megvédje.

– Összességében mennyire volt erős a beszéd?

– Ha a ember nem néz utána az egyéb tényeknek, hanem egyszerűen csak mint egy politikusi beszédet hallgatja, akkor ennek a külpolitikai része igen markáns, nagyon sokfelé tekintő volt, úgy érezhette az ember magát, hogy egy mélyen átgondolt elemzői beszédet hall. De a miniszterelnök imázsát most nem egyetlen beszéd formálja, hanem az előzmények:

a Tiszával való folyamatos foglalkozás például azt jelzi, hogy komoly kihívónak érzik őket.

Egy beszéd önmagában nem fordít hangulatot; a környezet és a politikai dinamika dönti el, mennyire hat.

– A kormányfő a végén egyszerre sürgette a mozgósítást és ígért számonkérést a saját táborán belül. Mit olvas ki ebből?

– Azt, hogy szerinte még vezetnek, de a győzelem nem magától értetődő. A cél: tűzbe hozni a csapatot, ugyanakkor megakadályozni a kedvvesztést. Ezért hangzott el a „minden számon lesz kérve” üzenet.

– Visszatérve a kampánytechnikákra: Magyar Péter digitális platformja mennyiben kihívás?

– Formailag hasonló ahhoz, amit a kormányoldal hirdet: folyamatos online jelenlét, közösségi bevonás, kérdezz-felelek csatornák. A kihívás mindkét oldalnak az, hogy valódi önkéntes- és aktivistahátteret építsen, amely nemcsak jelen van, hanem dolgozik is.

– Kapu Tibor űrhajós megjelenése egy erősen pártjellegű rendezvényen mennyire volt ízléses?

– Újságírók és elemzők pártrendezvényeken való részvétele szakmailag problémás. Kapu Tibor esete más: ő világossá tette, hogy a projektje számára fontos, ahová hívják, elmegy, és ellenzéki, illetve kormánypárti fórumon egyaránt megszólal. Amíg nem áll ki egyik párt mellett sem, űrhajósként, szakmai minőségben elfogadható, hogy ilyen eseményeken megjelenjen.

– Mi volt a kötcsei nap tanulsága?

– A forma újszerűsége: az élő közvetítés és a fizikai zártság kombinációja erős jelzés a verseny kiéleződéséről.

A Tisza Párt központi témává vált, a kormányoldal pedig egyszerre próbál mozgósítani és bizonytalanságot eloszlatni.

A következő időszakot az dönti el, melyik oldal tud nagyobb fegyelmezettséggel és következetességgel élni az online és offline mozgósítás eszközeivel, illetve hogy 16 év kormányzás után eredendően mennyire untak már rá a választók a miniszterelnökre. Mert az a választás leginkább róla fog szólni, ezt Orbán és Magyar is tudja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Amerikai kommandósok szálltak partra Észak-Koreában, a Trump által elrendelt titkos akcióról most számolt be a New York Times
A SEAL kommandósai egy lehallgatókészüléket akartak elhelyezni, de a 2019-es akció kudarcba fulladt, mert egy halászhajó felfedezte őket. A küldetést szigorúan titokban tartották, sem az amerikaiak, sem az észak-koreaiak nem beszéltek róla, egészen mostanáig.


Mint a filmekben: egy 2019-es téli éjszakán egy csapat amerikai tengerészgyalogos bukkant fel a tengerből Észak-Korea partjainál. A New York Times szerint a szigorúan titkos küldetésüket személyesen Donald Trump hagyta jóvá, és az volt a céljuk, hogy elhelyezzenek egy elektronikus lehallgatókészüléket, amellyel az Egyesült Államok lehallgathatta volna Kim Dzsongun kommunikációját. Az észak-koreai vezető ugyanis egyre kiszámíthatatlanabbnak és veszélyesebbnek tűnt, hol barátilag beszélt Trumppal, hol atomcsapásokkal fenyegetőzött. Mivel Trump tárgyalásokra készült vele, az amerikaiak nagyon szerették volna tudni, valójában hogyan gondolkodik.

A feladatot SEAL Team 6 elit egységének Vörös Osztagára bízták, ők végeztek korábban Oszáma bin Ládennel is. Az akciót hónapokig készítették elő, méghozzá a legnagyobb titokban, mert a New York Times szerint könnyen végződhetett volna túszdrámával, vagy akár egy nukleáris konfliktust is kirobbanthatott volna.

A küldetés rendkívül veszélyes volt.

A csapatot egy kétszáz méter hosszú atomtengeralattjáró vitte az észak-koreai partok közelébe, ahol a katonák hangtalan motorokkal felszerelt mini tengeralattjárókba szálltak. Ezek azonban nyitottak voltak, tehát a tengerészgyalogosoknak órákat kellett eltölteniük a fagyos, mindössze 4 fokos vízben, amíg partot értek. Ezért fűthető búvárruhákat vettek fel.

A terv az volt, hogy miután partra szállnak, percízen elhelyezik a lehallgatókészüléket, majd észrevétlenül távoznak. De azután minden rosszul alakult.

Az első probléma az volt, hogy menet közben nem kommunikálhattak a parancsnoksággal, és a szokásokkal ellentétben drónokat sem küldhettek a terület fölé, mert azonnal lebuktak volna. Emiatt a küldetést gyakorlatilag vakon kellett végrehajtaniuk, nem tudták, hogy mi vár ott rájuk.

A felderítési adatok alapján olyan időpontot választottak, amikor a térségben a lehető legkisebb a forgalom. És sokáig úgy is tűnt, hogy senki sincs körülöttük. A két mini-tengeralattjárók körülbelül 90 méterre a parttól állt meg a sekély, átlátszó vízben. Az egyik azonban túlfutott a célon, ezért visszafordult. Ennek ellenére folytatták az akciót.

A SEAL-ek hangtalanul a parthoz úsztak, majd kiemelkedtek a vízből, és elkezdték levenni a búvárfelszerelésüket. Közben a rossz irányba álló mini tengeralattjárót megpróbálták a többiek megfordítani, és bekapcsolták a villanymotort.

Csakhogy ekkor hangokat hallottak, és észerevettek egy közeledő hajót.

A fedélzetén lévő észak-koreai legénység az amerikai lap szerint azért maradhatott ilyen sokáig észrevétlen, mert a SEAL-ek éjjellátó szemüvegei részben hőérzékelők alapján működtek — és a koreai halászok ruhája annyira átvizesedett, hogy testhőmérsékletük nem különbözött sokban a tenger hőmérsékletétől. A mini tengeralattjátó motorja által keltett hullámok azonban felkelthették a halászok figyelmét, és ha arra néztek, megláthatták a mini tengeralattjárók nyitott fülkéjéből kiszűrődő fényt.

A hajó elindult a tengeralattjárók irányába. A fedélzeten lámpákat kapcsoltak fel, és beszélgetés hallatszott. Az egyik SEAL ekkor tüzet nyitott, és társai követték a példáját.

Fogalmuk sem volt, hogy egy járőrhajóra vagy egy halászhajóra tüzelnek, de úgy érezték, nincs más választásuk. A közeledő hajón mindenki meghalt. A tengerészgyalogosok a holttesteket a vízbe húzták, és késekkel átszúrták az áldozatok tüdejét, hogy a testek biztosan elsüllyedjenek. Ezután vészjelzést küldtek az atomtengeralattjárónak, ugyanis a parancsuk az volt, ha lelepleződnek, azonnal szakítsák félbe a műveletet és meneküljenek.

Az atomtengeralattjáró hatalmas kockázatot vállalva a sekély vizekbe manőverezett, hogy a part közelében vegye fel az egység tagjait. Mindenki kijutott, de az elektronikai lehallgatóeszközt nem helyezték el, az akció tehát kudarcba fulladt.

Minderről a New York Times szerint a Trump kormány semmit sem közölt a katonai és hírszerzési ügyekért felelős kongresszusi bizottság tagjaival, pedig a tájékoztatást törvény írja elő. Később a Biden kormány kivizsgáltatta az esetet, de azt a jelentést is titkosították. Nyilvánosan sem beszélt soha senki az akcióról, egészen mostanáig, így azt sem tudni, hogy az észak-koreaiak mennyit tudtak róla.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Ha itt nem arról van szó, hogy valami cucc túl lett tolva, akkor Lázár agyát kicserélték a hatvanpusztai Frankenstein-kastélyban
A humorista legújabb videójában Putyin, Kim Dzsongun és Hszi Csin Ping pekingi találkozójáról, Szijjártó Péter részvételéről, Lázár János megszólalásairól, Tarr Zoltán szavairól és a kötcsei eseményekről is beszélt.


Újabb videóban vette górcső alá az elmúlt időszak közéleti eseményeit Pottyondy Edina. A humorista legújabb videójában először Vlagyimir Putyin, Kim Dzsongun és Hszi Csin Ping pekingi találkozójáról beszélt.

„Hát ilyen nyomasztó péniszjárást én legutóbb akkor láttam, amikor egy onlyfans modell egyetlen nap alatt ezer férfival bújt ágyba. A győzelem napi ünnepség és fegyverexpo nem csak egy nosztalgikus elvtársi találkozó volt Japán második világháborús legyőzésére emlékezve, hanem félreérthetetlen jele annak, hogy Donald Trump vámháborús mesterterve és külpolitikai pojácáskodása felbátorította a világ diktátorait. A nagypofájú, hantázó, puncimán, csőcserearcú, drivetter traft lakhajú ingatlanügynök fölényeskedése, hazudozásai, blöffjei és zsarolásai most beárazódtak” – fogalmazott Pottyondy, aki szerint

„ez a pszichotrió egyértelmű üzenet a nyugati világnak: Végetek kutyák! És üzenet Trumpnak: köszönünk mindent elnök úr, további sok sikert a békéhez. A vonulós maffiastiló sem véletlen. Illiberális védjegy. Amit a lemenő nap fényéből nem pótol vissza a viagra, azt gangsztázással oldják meg”.

A humorista Szijjártó Péterre is kitért.

„Az Orbán-család külügyminisztere nem csak együtt vonult a Trump ellen szerveződő koalícióval, hanem alázatosan elfoglalta a helyét az illiberális tornasorban, precízen szemléltetve, hogy mit is jelent utolsó csatlósnak lenni. Mondjuk nem lennék boldogabb attól sem, hogyha az első sorban menetelne, csak legalább azt látnám, hogy a személyes ambíciója túlmutat azon, hogy Lavrov hónaljszőre legyen, és a 14 éves gyerekét is magánrepülőgéppel utaztassa”

– fogalmazott Pottyondy.

A humorista aztán megemlítette a Tisza Párt adóprogramját, Tarr Zoltán szavait és az arra érkező kormányzati reakciót is.

„Van a hatvanpusztai kastélykomplexus ismeretlen célú alagsoránál is van lidércesebb: a Tisza-adó, az új halálkampány, az új nemzetpusztulás, az új démon, a többkulcsos adórendszer. Annyira veszélyes, annyira vállalhatatlan, hogy ilyen van a legtöbb nyugati országban, sőt még Kínában is. És ezt a népnyúzó szörnyűséget próbálják rátolni a Tiszára. Annyira veszélyes, annyira vállalhatatlan, hogy ilyen van a legtöbb nyugati országban, sőt még Kínában is.

És ezt a népnyúzó szörnyűséget próbálják rátolni a Tiszára. Meg persze azt, hogy adót akarnak emelni. És hiába cáfolják Magyar Péterék, hiába mondják el minden alkalommal, hogy nincs ilyen terv, sőt éppen hogy adót akarnak csökkenteni.

A Fidesz már ott tart, hogyha lúd, legyen kövér, elégetnek pár tízmilliárdot nemzeti konzultációra a nem létező Tiszasarcról. Kevésbé zavartatják magukat az igazságtól, mint Győzike a Kodály-módszertől. Annyira köti őket a valóság, mint a Toy Story íróit. Mondjuk nagyban megkönnyítette az állampárt helyzetét, hogy Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke egy fórumon elkezdett a politika helyett sunnyogás kell, különben a Fidesz kiforgatja a mondandót kommentbölcsességgel arcoskodni”

– fogalmazott a humorista, aki szerint „ezúttal nem egy ellenzéki Facebook profil, hanem egy kormányzásra készülő párt második embere adta elő a marketing Machiavellit”.

„Értem, hogy Tarr Zoltán azt hiszi, hogy a kiábrándult fideszes visszaábrándul, hogyha nem hall nemzeti lózungot és arrogáns hazudozást. De azért az művészet, hogy egyetlen mondattal sikerült olyan helyzetet teremtenie, hogy az ezer módon adóztató, katát eltörlő, különadókat kivető, világrekord áfát bevezető kormányzat, ami a 15%-os egykulcsos adóra rádobott 10-20-30% inflációt most azzal ijesztgethet, hogy jajaj, mire készül a Tisza” – jegyzi meg.

Pottyondy szerint

„legalább ennyire bizarr, hogy Orbán Viktor azzal akarja visszacsábítani a szavazóit, hogy Tarr Zoltán úgy csavarta a szót, mint digitális harcos a csípőjét egy Rakonczai Imre koncerten, a Főni felháborodik, ha a fideszes know-how-t egy tiszás adja elő, de ha Tarr Zoltán cinizmusa vállalhatatlan, akkor Lázár János ámokfutása hogy nem zavarja őket?”.

A humorista ezután bevágta Lázár János az ATV-ben arról beszélt, hogy a Fidesznek jobb hazugságai vannak, mint a Tiszának, illetve azt is, amikor a Tranziton azt mondta: „Nagyon szépen tudom magyarázni, hogy 15 évig miért nem csináltunk semmit, ez is egy képesség, és a Lázár-infók alkalmasak voltak arra, hogy ezt a képességemet még jobban tökélyre fejlesszem, és más fideszes társaimnak is jó szívvel ajánljam”.

„Be van kólázva, vagy speed, vagy mi a fasz? Ez már lassan a csurran-cseppen klip, csak nem az öreg diktátor, hanem a sunyi segédje kapta az igazságszérumot”

- fogalmaz Pottyondy, majd később hozzátette:

„Ha itt nem arról van szó, hogy valami cucc túl lett tolva, akkor Lázár agyát kicserélték a hatvanpusztai Frankenstein-kastélyban. Ez a fickó egy sima modorú, gátlástalan hazudozó volt. Most meg Kunhalmi Ágnes rossz képességű protekciós unokaöccse”.

A videóban végül a kötcsei események is szóba kerültek. Pottyondy szerint a Magyar-Orbán csatában nehéz eredményt hirdetni.

„A Tisza bemutatta a gazdasági tótumfaktumát, aki egy ex-fideszes államtitkár, az új alelnökét, aki egy nagyon szimpatikus asszony, és Magyar Péter ellopta a show jelentős részét azzal, hogy kordonok és rendőrsorfal mögé szorította a fideszes elitet. Ami eddig exkluzivitásnak és hatalomnak látszott, az most vergődésnek és gyávaságnak, hiába lett 24 év után most nyilvános a kötcsei Orbán-beszéd. A nemzetvezető sem volt különösebben izgi, viszont az nem látszott, hogy zavartatná magát a családja száz és ezermilliárdjaitól, vagy az állandósult gazdasági válságtól, vagy a közszolgáltatások leépülésétől. Pont olyan magabiztos volt most is, mint 5 éve, meg 10 éve, meg 15 éve. Vagy az van, hogy ez a faszi tökéletes színész, vagy egész egyszerűen nem tájékoztatják arról, hogy milyen a közhangulat. Vagy éppen annyira érdekli az ország állapota, mint a finn női biatlonbajnokság” – mondta Pottyondy, aki szerint Orbán Viktor beszédének végén „jött a szokásos keresztapa pillanat”.

„Megint elkattant az öreg, és fenyegetőzött egy sort”

– fogalmaz a humorista.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Vajon igazi lehetőség a 3%-os Otthon Start hitel? - személyes történeteken keresztül jártunk utána
Három olyan emberrel beszélgettünk, akik komolyan elgondolkodtak, hogy felveszik az új, államilag támogatott hitelt. Elmondták, hogy mit vettek számítása, és végül tényleg élnek-e ezzel a lehetőséggel.


A héten elindult az Otthon Start program, ami az elmúlt hetekben sokakat lázban tartott. Hatalmas az érdeklődés a 3%-os hitellel kapcsolatban, ugyanakkor egy rakás kérdés is felmerült az emberekben. Vajon tényleg megéri? És, ha igen, kinek? Elég-e egyáltalán 50 millió forint, és a 10 százalék önerő, vagy ennél jóval többre van szükség ahhoz, hogy valaki tényleg saját otthont vegyen. Egyáltalán lehet-e 50 millióból élhető otthont vásárolni?

Három olyan emberrel beszélgettem a témáról, akik elgondolkodtak, hogy felveszik a 3%-os hitelt. Elmondták, hogy mi alapján gondolkodtak, és, hogy végül tényleg élnek-e ezzel a lehetőséggel.

Norbi a harmincas évei elején jár. A párjával jelenleg Budapesten bérelnek egy 2,5 szobás lakást. Szerencséjük van, hiszen a fővárosi árakhoz képest nem fizetnek érte sokat.

„A lakás tulajdonosa nagyra értékeli a megbízhatóságot, és látásból ismertük egymást, emiatt bizalmi alapon kedvező áron adta bérbe” - meséli Norbi.

Egy ideje már gondolkodtak azon, hogy saját házat vesznek. Már azelőtt elkezdtek nézelődni, hogy a kormány bejelentette volna az Otthon Start programot. „Kertes házat szeretnénk venni az agglomerációban. A minimum 70 négyzetméteres, önálló téglaházat keresünk, jó elosztással, közepes méretű telekkel. Mi egy kissé meguntuk a közös" életet a lakóközösségekkel, ezért szeretnénk egy kertet és privát életteret.”

Norbiéknak szerencséjük van, hiszen van egy nagyobb összegű önerejük. Hitelre viszont így is szükségük lett volna, ezért már hitelminősítést is kértek. Aztán jött a bejelentés a 3%-os hitelről, ami kedvezőbb, mint egy piaci hitel, számunkra pedig pont jó időben indult el a program.

„Próbálunk mindent figyelembe venni. A THM mellett a terhelhetőséget vettük szemügyre, úgy gondoltuk, hogy egyikünk fizetésénél sem lehet nagyobb a törlesztőrészlet, így ha valamelyikünk véletlenül nem tudna dolgozni, akkor sem kell pánikba esnünk.

Igaz, a törlesztő így is magasabb lesz, mint a havi bérleti díj, viszont ha pár év múlva hasonló munkát is végzek, mint most, ez a teher csökkenni fog, a forint pedig többet inflálódik 3,2%-nál, ez biztos”

- mondja Norbi, aki végül egyedül tudja csak felvenni majd a hitelt, hiszen a párjával még nem házasok, az Otthon Start program esetében pedig csak házastárs vagy szülő lehetne az adóstársa.

A házkeresés viszont még úgy sem egyszerű, hogy relatív magas önerővel és a hitellel együtt nagyobb keretük van. „Természetesen nem a terveinknek megfelelő otthonra lesz pénzünk, azokat már vagy eladták, vagy 10-15 millióval drágábban próbálják eladni. Hoznunk kellett pár új kompromisszumot.”

„Brutális, amit tapasztalok. Szinte csak a páromnak köszönhetem, hogy megtaláltuk az ár-érték arányban jónak mondható házakat. Ezekért is többször versenyhelyzetek alakultak ki.”

„Volt olyan eset, ahol a térképmásolat és valóság közti probléma akadályozta volna a hitelfelvételt, majd bekopogott egy készpénzes vevő és ezzel minden probléma elhárult az eladó részéről. A másik gyakori dolog, hogy az irányár tényleg irányár, de nem úgy mint eddig. Korábban 5-10%-ot is lehetett alkudni, most pedig inkább fordítva működik a dolog: ha jó az ingatlan, hajlandóak a vevők licitálni. Az ingatlanosok nagy része hihetetlenül magabiztos, és nyeregbe érzik magukat, de ezt nem bántuk, hiszem nagyon hamar kiderül, ha ez csak látszat. De egyébként a leggyakoribb eset az, hogy a tulajdonos becsli túl az ingatlanát” - meséli.

Igaz, hogy kompromisszumokkal, de jó eséllyel találhatnak olyan ingatlant, amit meg tudnak vásárolni, így számukra jó ajánlat a 3%-os hitel. Vannak viszont olyanok is, akiknek még ezzel a konstrukcióval is hamar el kellett vetni a saját otthon lehetőségét.

Lilla a húszas évei közepén jár, tavaly végzett az egyetemen turizmus-vendéglátás szakon. Jelenleg Zalaegerszegen lakik egy 54 négyzetméteres szoba+nappalis lakásban. A nagymamája élt itt, miután meghalt, az édesapja megörökölte. Egy kicsit felújították, Lilla pedig az egyetem után odaköltözött, hogy elkezdhesse az önálló életét, ne kelljen a szüleivel laknia, de albérletet se kelljen fizetnie. „Ez volt a legkézenfekvőbb döntés. Igaz, már az egyetem alatt is dolgoztam egy hotelben kvázi diákmunkásként. Miután lediplomáztam is itt maradtam, jelenleg recepciós vagyok.”

„Nem mondom, hogy nem tudnék kifizetni magamnak egy albérletet, viszont vidéken is ugyanúgy drága a megélhetés, itt is fizetni kell a számlákat, a boltban is magasak az árak. Ha bérleti díjat is fizetnék, akkor szinte semennyit nem tudnék félretenni arra, hogy egyszer mondjuk vegyek egy saját lakást” - fogalmaz a fiatal lány.

Eredetileg úgy tervezte, hogy 3-4 évig minimum a nagymamája lakásában marad, gyűjtöget, illetve megvárja, hogy hogyan alakul az élete. De amikor az interneten találkozott a 3%-os hitelről szóló hírekkel, elgondolkodott, hogy mi lenne, ha most vágna bele.

„Arra gondoltam, hogy körbenézek, és ha találok, veszek egy nagyobb, újépítésű lakást, aminek jobb az elosztása, nyugisabb helyen van és mondjuk van legalább két külön szoba is. Ez már egy egész jó alap lenne” - meséli Lilla, akinek viszont sajnos nagyon hamar le kellett mondani erről az álomról.


„Már akkor tudtam, hogy ez nem fog összejönni, amikor megláttam, hogy 50 millióból biztosan nem veszek egy sokkal jobb, nagyobb lakást. Ebben viszont akár még engedtem is volna, de anyagilag így sem fér ez most bele számomra” - mondja.

Lillának a szülei felajánlották, hogy a 10%-os önerőben segítenek, illetve a nagymamája lakását is kiadják egy időre, az abból befolyó pénzből pedig állják a törlesztőrészlet egy részét. A fiatal lánynak így csak ki kellett volna pótolnia ezt az összeget, amit meg is tudott volna tenni.

Az olyan kaliberű lakások, amiket ő kereset volna viszont egyrészt drágábbak voltak, illetve, miután egy-két lakást megnézett, ő is realizálta, hogy ha bizony nem tud előrukkolni egy nagyobb összeggel, és nem foglalóz le egy lakást, rögtön jön más, aki ezt megteszi.

„Az eladók most szinte válogathatnak a vevők között, szóval ha jön valaki, aki rögtön letesz nekik 20-30 millió forintot, akkor máris elhappolják előled a lakást.”

„Nekem csak akkor lett volna ennyi pénzem, ha eladjuk a mostani lakást. A szüleim viszont ezt nem szerették volna, és őszintén szólva én sem, mivel van egy 15 éves öcsém, akinek pár év múlva szintén jól fog jönni, ha lesz hol elkezdenie a saját életét”- fogalmaz.

Lilla így végül hamar letett a lakásvásárlásról. Csak úgy, mint Róberték.

Róbert a negyvenes évei közepén jár, a barátnőjével egy vidéki városban élnek. Jelenleg egy 90 négyzetméteres lakást bérelnek 220 ezer forintért. Nincs gyermekük, nem is terveznek, így alapvetően nem volt céljuk, hogy saját ingatlant vásároljanak. Viszont a 3%-os hitel hallatán ők is elgondolkodtak ezen. Ők viszont már ezen a ponton el is vetették az ötletet.

„Sokat gondolkoztunk, és arra jutottunk, hogy egyszerűen nekünk nem éri meg elmenni az albérletből. Ha beletoljuk az önerőt, akar nagyjából az összes félretett pénzünket feléljük, és be tudunk költözni egy fele ekkora lakásba.”

„Ráadásul a hitel havi törlesztőrészlete is több lenne, mivel az körülbelül 270 ezer forint környékére jön ki havonta.

És ehhez hozzájön még az is, hogy 25 évre felvennék egy hitelt, amit úgy 70 éves koromig fizethetnék, tehát addigra mondhatnám el magamról, hogy van egy saját lakásom. Amúgy tök feleslegesen, hiszen nem tervezünk gyereket, tehát nem létfontosságú, hogy valakinek például utánunk legyen egy öröksége” - foglalta össze Róbert.

Norbi, Lilla és Róbert sztorija viszont nem egyedi. A cikk készítése során több tucat emberrel beszélgettem a saját helyzetéről, gondolatmenetéről, és nagyjából mindenkinek az esete felsorakoztatható valamelyik fenti történet mögé, annyi különbséggel, hogy különböző élethelyzetekben vannak és minimálisan eltérő anyagi háttérrel rendelkeznek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: