CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból

Egész nap követtük a Vivicittá csinos futónőjét

Így néz ki egy 2 állásban dolgozó fiatal nő napja, amikor élete első félmaratonját futja le.


A vasárnapi Vivicittán Zsófi napját követtük végig, hogy meglássuk, hogy is néz ki egy 2 állásban dolgozó fiatal nő napja, amikor élete első félmaratonját futja le. A sok munka és természetesen a barátok mellett mindig talált időt a felkészülésre, bár elmondása szerint nem ment egyszerűen. Nagy Szabolcs képriportja.

kép (1)

A reggeli ébredés után máris elkezdett izgatottan készülődni. Hétköznapi magassarkúját futócipőre váltotta.

kép (2)

Míg teknősei ettek, ő is leküzdött pár falatot, de az izgalom miatt nem kívánt többet.

kép (3)

Előkereste a sok női kiegészítő közül a futáshoz szükségeseket.

kép (4)

Egy kis hajvasalás sem maradhatott el, hisz fotósunk végig vele lesz a nap folyamán.

kép (5)

A megfelelő táska kiválasztása és felkutatása után minden szükséges kellék és nem kis mennyiségű ruha is belekerült.

kép (6)

A táskába pakolt ruhák kiválasztása sem volt egyszerű, de a szokásos reggeli - mit vegyek fel? - kérdéskör még nehezebben ment.

kép (7)

Miután kiléptünk a házból a bemelegítés is elkezdődött, hiszen futnunk kellett a vasárnap reggel 7-kor nem túl gyakran közlekedő villamoshoz.

kép (8)

A villamoson már érződött Zsófin a feszültség. Izgatott volt nagyon, mert mégis csak ez lesz első 21 kilométeres futása.

kép (9)

A szigetre érkezés után egy hatalmas fa tövében, többed magunkkal letelepedtünk egy plédre és elkezdődött a versenyre szánt ruházat felvétele, pulzusmérő óra előkészítése, cipőfűzők megkötése.

kép (10)

A feszültség oldása miatt és mert mégis csak arról szólt ez az esemény, hogy jól erezze magát az ember, Zsófi ideiglenes magára tatováltatta az esemény logóját.

kép (11)

Az első néhány kilométer nehézségeinek ellenére a célegyenesre mosolyogva fordult, hiszen már semmi sem állíthatta meg. Így elmondhatja magáról, hogy képes rá, és megcsinálta.

kép (12)

A célba érkezés után arcára a fáradtság, és látszik rajta a folyadékveszteség.

kép (13)

De nem sokára visszatért a jó kedve és már pimaszkodik is, miközben azért még küzd azzal az igazi aligbírokalábamonmegállni fáradtsággsal.

kép (14)

Pihenésképpen gyorsan elemzi a futását, hogy ebből is tanulva, frissen emlékezetébe tudja vésni a tapasztalatokat és ezeknek az információknak a birtokában tudjon nekiállni a következő céljának az eléréséhez.

kép (15)

Amíg barátai és egyben szurkolótábora a rövidebb távot futja éppen, Zsófi nekiállt nyújtani a futás utáni izomláz és sérülések elkerülése miatt. Ezt a részt kevésbé szereti. =D

kép (16)

A kimerítő nap után pedig boldogan dőlhetett be az ágyába, hiszen büszkén pipálhatja ki a félmaraton teljesítését a bakancslistáján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
„Legyetek bátorak!” – a legerősebb fotók a Tisza Párt szombati tüntetéséről
Piros-fehér-zöld volt a Kunigunda utca a szombati tüntetésen a rengeteg magyar zászló miatt. Fotósunk egy tucatnyi képen örökítette meg a legjobb pillanatokat.


Százezres tömeget várt Magyar Péter szombat délután az MTVA-székházhoz meghirdetett tüntetésre.

„Ha eleged van a kormányzati propaganda folyamatos hazugságaiból, ha olyan országot szeretnél a gyerekeidnek és unokáidnak, ahol a szólásszabadság és a valós tájékoztatás az alap, akkor köztünk a helyed!”

– írta a Tisza Párt az esemény rövid leírásában.

Ha a remélt nagyságú tömeg talán nem is jött össze, így is rengetegen gyűltek össze a délután három órára meghirdetett kezdésre. A szervezők többször is elmondták a színpadon, hogy ennél nagyobb tüntetés ezen a helyszínen még nem volt.

A nagyjából két és fél órás demonstráción Magyar Péter mellett felszólalt Nagy-Bandó András, Hadházy Ákos, Incze Zsuzsa, Nagy Navarro Balázs, Bruti és Nagy Ervin is.

Fotósunk, Nagy Boglárka ilyennek látta a Tisza Párt szombat délutáni megmozdulását:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Körbekordonozott közönség, mesterlövész a tetőn – így gyülekeztek a résztvevők Orbán Viktor október 23-i beszédére
Orbán Viktor szerda délelőtt a Millenárison áll színpadra. A közönség csak karszalaggal, egyetlen irányból közelíthette meg a helyszínt.


Csak karszalaggal, csak a Fény utcai piac felöli oldalról juthatott be a közönség a Millenáris Parkba, hogy meghallgassák Orbán Viktor október 23-i ünnepi beszédét.

Az újságírókat hermetikusan elzárták, a helyszínt mesterlövészek biztosítják.

A színpadon 10-kor kezdődött a műsor, Orbán Viktor 11-kor áll majd színpadra.

Fotógalériánk a helyszínről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Galéria: több ezer fiatal vonult a Rákóczi Szövetség 1956-os megemlékezésén
A Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták – lengyel társaikkal együtt – a történelmi helyszíneknek számító Műegyetem és Bem tér között vonultak fel zászlóikkal.


Már kedd délután megkezdődtek az idei október 23-i megemlékezések. A Rákóczi Szövetség közleménye szerint közel 8000 Kárpát-medencei középiskolás és egyetemista kapcsolódik be október 23-i programjaikba lengyelországi társaikkal együtt, hogy tisztelegjenek 1956 hősei előtt és élményszerű ismereteket szerezzenek a forradalomról és szabadságharcról. Budapesten a Gloria Victis 1956-os emlékünnepségen októberben 3000 fiatal vesz részt. Mellettük a Szövetség szervezésében 111 középiskola 5000 diákja utazik a Kárpát-medencében legalább egy határ átlépésével egy másik magyar közösséghez ünnepelni.

A három napos rendezvény meghatározó eleme – az állami ünnepség részét képező – műegyetemi megemlékezés. Itt ünnepi beszédet mondott: Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint a külhoni diákok nevében Sörös Andor vajdasági egyetemista.

A Műegyetemtől indul a fáklyás felvonulás a történelmi útvonalon a Bem térre, ahol megemlékezés és koszorúzás várta az emlékezőket.

A Szeretlek Magyarország fotósa a helyszínen járt, galériánkban megtalálhatók a Rákóczi Szövetség megemlékezésének képei:

Október 23-án a várhatóan a két legnagyobb esemény a kormány és a Tisza Párt megemlékezése lesz. Ezek helyszín szempontjából egymáshoz közel, de időben néhány órás eltéréssel lesznek megtartva. Míg Orbán Viktor Budapesten, a Millenárison mond ünnepi beszédet délelőtt 11 órától, Magyar Péterék október 23-án 15:00 órára várják az embereket a Bem térre, ahonnan a Széne térre fognak átvonulni.

@szeretlekmagyarorszag.hu Elindultak az 56-os ünnepségek, először a Rákóczi Szövetség, és az önkéntesen, egy szabadnapért cserébe felutazó diákok sokasával #október23 #1956 #rákócziszövetség #szeretlekmagyarország #szmo ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
Fotókon a Farkasréti temető, ahol mindenszentek és halottak napja előtt már rengeteg gyertya ég
Fotósunk a Farkasréti temetőben járt, és az ünnep előtti estén készített képeket.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. október 31.



Mindenszentek és halottak napja előtt már sokan ma kimentek a temetőbe, hogy megemlékezzenek szeretteikről. November 1-jén ünnepeljük az összes szentet, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg - közli a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Azt írták: ezen a napon "imáinkban emlékezzünk meg azokról a szentekről, akik példájukkal megmutatták nekünk", hogyan kell követni Jézust.

Fotósunk a Farkasréti temetőben járt, és az ünnep előtti estén készített képeket:


Link másolása
KÖVESS MINKET: