SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Varga Viktor arra kér mindenkit, ne sajnálják, inkább vele együtt csodálják „ezt az Amazonast, ami itt van”.

„Én egy kalandor vagyok. Imádom azt, hogy extrém helyzetekbe kerülök és extrém esetek történnek meg velem.” – tudatta követőivel. Végre azt is megtudhattuk, miért lett híres ember.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. december 31.



Lábszárig érő vízben, festői napnyugtával a háttérben jelentkezett be Varga Viktor abból, ami megmaradt a lakóhelyéből.

Gyorsan megnyugtatott mindenkit, hogy ne sajnálják, mert számára lenyűgöző érzés megtapasztalni a természet erejét, milyen kicsi valójában az ember.

Azt mondta:

„Egy percig sem sírtam. Nem értem azokat a kommenteket például, hogy »megérdemelte«, meg »jaj, szegény, de sajnálom«. Nyilván erre fel voltam készülve, tudtam, hogy ez lesz. Csak nem vártam ilyen hamar.”

Házát is azért építette lábazatra, csak sajnos a jurtája esetében még nem készült el a magasítás. Még viccelődni is volt kedve, elmondta, mindig is szeretett volna tó partján lakni, most megkapta, bár ha egy évvel később történik ugyanez, akkor már a teraszáról élvezhette volna nyugalomban az ideiglenes tó mellől a látványt, se nem a tóban ücsörögne, mint most. Majd a küldetéséről beszélt:

„Én egy kalandor vagyok. Imádom azt, hogy extrém helyzetekbe kerülök és extrém esetek történnek meg velem.

Azt hiszem, hogy ezzel valószínűleg van feladatom is, nem véletlenül lettem híres vagy ismert. Mert valamit át kell adnom nektek, akik nézitek, akik nem fogtok ilyeneket szerencsére átélni, vagy nagyon kicsi a valószínűsége. Hogy ilyenkor hogy lehet reagálni.”

Végezetül arra kért mindenkit, ne sajnálják, inkább vele együtt csodálják „ezt az Amazonast, ami itt van”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
„Szeretnék visszatérni az életbe” – először szólalt meg Sallai Nóra a tragikus autóbalesete óta
A Jóban Rosszban egykori színésznője közel egy évvel ezelőtt szenvedett súlyos autóbalesetet kisfiával. Az 5 éves Bende életét már nem tudták megmenteni, Nóra állapota pedig sokáig kritikus volt.


Tavaly szeptemberben szenvedett súlyos autóbalesetet Sallai Nóra és ötéves kisfia, amikor egy másik sofőr letarolta őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, sürgősen vérre volt szüksége. Ugyan a kisfiát is kórházba szállították, Bende életét már nem tudták megmenteni, néhány nappal a szörnyű baleset után a kórházban meghalt.

A Jóban Rosszban egykori színésznőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok, sokáig kritikus volt az állapota. Hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd hosszú kezelések követték egymást.

A tragikus baleset óta csak informátorok meséltek arról, hogy éppen hol tart Sallai Nóra kezelése, és hogy van a színésznő. Most azonban ő maga is megszólalt és a story.hu-n keresztül üzent a nyilvánosságnak.

„Szeretnék minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe. Ezt vettem célul. A családom és a barátaim segítenek ezen az úton!”

– fogalmazott Sallai Nóra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Bennem összeomlott minden” – mégsem házasodott össze József gazda és 36 évvel fiatalabb szerelme
A 21 éves egyetemista lány szülei közbeléptek: Patríciát pár héttel az esküvő előtt vitte el az édesanyja József gazda házából.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 08.



Nemrég még a fellegekben járt József gazda, aki boldogan tervezte az esküvőjét 36 évvel fiatalabb menyasszonyával. A Házasodna a gazda sztárjának azonban darabokra hullott a szíve, ugyanis le kellett fújni a ceremóniát, mivel a 21 éves lányt eltiltották tőle a szülei.

József gazda tavaly egyedüliként kapott második esélyt a Házasodna gazda történetében arra, hogy megtalálja élete párját. Hiába volt meg első látásra a vonzalom a választottja és közte, a forgatások után elárulta, Erika szokásai és elvei nem valók az ő házába, ezért hagyta kisétálni az életéből. A szakítás után Istenre bízta, hogy lesz-e még valaha párkapcsolata. A szerelem akkor kopogtatott be hozzá, amikor nem számított rá. Egy 21 éves, nyíregyházi lányba szeretett bele, akit idén márciusban ismert meg, és a kapcsolatuk olyan gyors ütemben fejlődött, hogy szinte azonnal meg is kérte a kezét.

A debreceni egyetemista és közte lévő 36 év korkülönbség saját bevallása szerint először megijesztette. Mivel komoly szándékai voltak Patríciának, magához költöztette Felsőlajosra. Július elején pedig még arról mesélt, hogy bár Patrícia szülei nem támogatják a frigyet, be akarják bizonyítani, hogy mindent elsöprő szerelem az övék, így kitűzték az esküvőjük dátumát augusztus 29-re.

Pár héttel később azonban váratlan fordulat következett be.

„A szülők nem támogatták a kapcsolatunkat, főleg az anyukája, és történt valami, amit magam sem tudok megemészteni. Júliusban Patríciának még volt egy vizsgája, ami nem sikerült, ezért Debrecenben maradt, majd visszajött hozzám, aztán egyszerűen elvitte az édesanyja. Nem értettem, mi történik, minden dugába dőlt... Azzal a kérdéssel ment el, hogy visszafogadom-e, mondtam neki, el sem engedlek, lezsibbadtam teljesen. Úgy nevelték a szülei, hogy ki tudják rántani alóla a szőnyeget. Ő még nem tud megállni a saját lábán, bizonytalan”

– árulta el a Blikknek az összetört szívű József gazda.

„Pár héttel az esküvő előtt vitte el az édesanyja, július 8-án egy terepjáróval, emlékszem, pont esett az eső. Bennem összeomlott minden, én akkor nagyot csalódtam benne, úgy éreztem, hogy megszívatott. Utólag jöttem csak rá, hogy vissza akar jönni hozzám. Ha ezt kibírja a kapcsolatunk, akkor mindent túlélünk, és csak megerősít bennünket”

– mondta az RTL sztárja.

„Összetörtem a kudarcba fulladt az esküvő, nagyon rosszul érzem magam. Most várom a fejleményeket, mert látok esélyt arra, hogy visszajön. Hátha megértik a szülei, hogy komolyan akarjuk, vagy pedig át vagyok verve családostól, mindenestől”

– jegyezte meg csalódottan József, aki hozzátette: a rengeteg munka legalább lefoglalja, mert másképp ki sem bírná az őrjítő várakozást és reménykedést.

Az ötgyermekes édesapa úgy gondolja, Patrícia személyében megtalálta a nagy őt, éppen ezért nem akarja elengedni a kezét, de jelenleg tehetetlennek érzi magát. Még hívni sem meri a menyasszonyát, nehogy kellemetlen helyzetbe hozza, így viszont alig tud róla valamit.

Az elmaradt esküvő ellenére viszont még mindig bízik abban, hogy a kedvese idővel visszatér hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meglepő kijelentést tett Ambrus Attila sztárboxos veresége után: erre készül a Viszkis
Szerinte ellenfele, BSW Matyi nyeri majd a kategóriájukat. A meccs elvesztésével, pedig egy fogadást is elbukott, így mindenképp elmegy majd a rapper egyik koncertjére.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 09.



Vasárnap este lépett a ringbe BSW Matyi és Ambrus Attila a Sztárbox idei évadának első adásában. A kezdeti ismerkedést követően a zenész hamar átvette az irányítást: a 35 éves rapper lényegesen többször talált be Attilának, aki azonban végig kitartóan küzdött a ringben. A négy menet után a találkozó győztese egyhangú pontozással BSW Matyi lett, aki ezzel továbbjutott az elődöntőbe.

„Nyilván a srác nem tudott kiütni, pedig két olyan ütést bekaptam, hogy láttam a csillagokat is...”

– mondta a Blikknek Ambrus Attila nem sokkal az összecsapás után.

„Ezt a sorozatot ő fogja megnyerni. Nekem van egy olyan érzésem, hogy ezt a Matyi gyereket nem fogják megverni. És sajnos elbuktam a fogadásomat, így el kell mennem a koncertjére is...”

– fogalmazott a Viszkis, akit tapasztalata és kitartása ezúttal nem vezetett sikerre, az élet más területein azonban még várnak rá kihívások.

„Szeretem a zenét, dobolok is. Az a célom, hogy hatvanéves koromra csináljak egy dobzenekart, illetve egy börtönzenekart. Vagyunk egy páran ebben a műfajban... Tanulom a zenét, hetente járok tanárhoz, de el fogok menni Matyi koncertjére is, sőt, még jegyet is veszek rá”

– jelentette ki az 57 éves Ambrus, aki hozzátette: továbbra sincs üresjárat az életében, keramikusként sokat piacozik, önkormányzati rendezvényekre jár, illetve kóstolóval egybekötött csapatépítőket is tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Itt vannak Az Árulók új évadának szereplői: Szinetár Dóra, Hajdú Péter és Veiszer Alinda is feltűnik majd a műsorban
Egyelőre 11 szereplőről tudni, de a csatorna azt ígéri, hogy a lista korántsem teljes.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 08.



A Sztárbox 2025 élő adásában kiderült, kik lesznek Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 4. évadának első játékosai. A műsorban bejelentették, hogy Józan László színművész és Torghelle Sándor válogatott futballista csatlakoznak a realityhez.

De nem kellett sokat várni, a csatorna hétfőn további neveket is elárult.

Az idei évad szereplői között biztosan ott lesz:

Ács Fruzsina humorista, pszichológus

Anger Zsolt színész, rendező

Ceglédi Zoltán politikai elemző

Hajdú Péter producer, műsorvezető

Sárközi Ákos séf

Schoblocher Barbara énekesnő

Szinetár Dóra színésznő

Veiszer Alinda riporter

Wolf Kati énekesnő

A szereplőlista korántsem teljes, a további résztvevők nevére a közeljövőben derül fény - jegyezte meg az RTL.


Link másolása
KÖVESS MINKET: