Újabb legendás budapesti ház tűnik el örökre a föld színéről
Nagyon szomorúan olvastam azt a bejegyzést, amit egy ismerősöm osztott meg nemrég az üzenőfalon. A poszt arról szólt, hogy elkezdődött a Vajdahunyad utca egyik legrégebbi házának bontása. Ilyenkor az ember szíve elszorul. A Vajdahunyad utca önmagában is érdekes hely a sok csodaszép, de méltatlan állapotban lévő, omladozó vakolatú épülettel, ráadásul évek óta nem jártam arra, ezért elhatároztam, hogy utoljára lefényképezem a bontásra ítélt házat, és elbúcsúzom tőle.
„Néhány napja megkezdődött a Vajdahunyad utca egyik legrégebbi házának, a Vajdahunyad utca 7 szám alatti, több mint 150 éves lakóház bontása” - írja a Civilek Józsefvárosért Facebook-oldal. „Az épület 1865-ben épült Hild Károly (Hild József testvére) tervei alapján. Első tulajdonosa Sárosi Ferenc operaszerző és az Operaház karmestere volt. A ház homlokzatán puttók tartotta kottán Sárosi Ferenc legnépszerűbb operájának, az Atalának egy sora áll. A 20.század első felében az elismert cigányprímás, Pertis Pál családja lakott itt.
A közelmúltban a ház állapota megromlott, amihez a szakvélemény szerint az elmaradt karbantartásokon kívül a környező telkeken építések következtében létrejövő talajvízmozgások is hozzájárulhattak. Az épület megsüllyedt, tartószerkezete megcsavarodott. 2018-ban egy helyi befektető vásárolta meg az ingatlanok jelentős részét, és november közepén megkezdték az épület bontását. A tervek szerint a Vajdahunyad utca 5-9 telkeken mélygarázsos szálloda, illetve társasház fog épülni.”
Először is: ki volt Sárosi Ferenc? 1855-ben született Schauer néven, és mivel édesapja a Nemzeti Színház zenekarának tagja volt, már fiatalon több hangszeren játszott. Gimnazistaként a kegyesrendiek istentiszteletén ő orgonált. Érettségi után teológiát kezdett tanulni, ám győzött a zene, és 1872-től a Nemzeti zenekari tagja lett, először kisdobon és más ütősökön játszott. De tudott zongorázni, orgonázni, hegedülni, gordonkázni, fuvolázni, sőt játszott violán, vadászkürtön és hárfán is. Később az Operaház magánénekeseinek korrepetitora lett.
A legfontosabb információ, aminek itt még jelentősége lesz, az, hogy
írt egy operát is: az Atalát 1881 november 5-én adták elő a Nemzeti Színházban.
„Mint zeneköltő Atala címü nagy drámai operájával keltett figyelmet, amely még 1881. került szinre először a nemzeti szinházban, nagy sikert aratva” - írja róla a Pallas Nagylexikon. „Második drámai operája Abencerrage (Bartók Lajos szövegére) már az új operaházban került szinre 1887., amely az előbbieknél még nagyobb sikert aratott. Irt több zenekari nyitányt, karéneket és illusztráló zenét drámai szinművekhez. Zeneiránya középutat tart az új és a klasszikus opera-stilusok közt.”
Az Atala, Chateaubriand műve egy anyja által keresztényként nevelt indián lány történetét dolgozza fel. A lány megment a haláltól egy fiatal férfit, miután az a területükre tévedt. Egymásba szeretnek. Kiderül, hogy a megmentett fiú ismeri és szinte apjaként szereti a lány apját. Menekülésüket egy hittérítő remete segíti, aki azt tervezi, összeadja a lányt és a fiút. Atala azonban megrémül, és nem sokkal később ágynak esik, majd elmondja, hogy az anya a halálos ágyán megeskette 16 éves lányát, hogy élete végéig szűz marad. A fiú és a remete rémületére Atala ezt is elmondja, hogy mérget vett be – a remete hiába próbálja megmenteni orvosságokkal, különféle szerekkel, a lány meghal.
A történetből dr. Váradi Antal írt szövegkönyvet. Sárosi Atalája évekig volt műsoron, akkora sikert aratott.
Valószínűleg ennek az operának a honoráriumából vásárolta a józsefvárosi házat az 1880-as években, és ezért kerülhetett egy kis kottarészlet a homlokzatra.
Ha arra mentek és jól megfigyelitek a dísz részleteit, akkor az utcán állva, szabad szemmel láthatjátok a violinkulcsot, a hangjegyeket, a puttócskák kezében a hangszereket, és középen a lírát. Mintha egy már szinte kivehetetlen képmás is szerepelne a díszek között, nekem legalábbis szakállas férfinak látszik az egyik részlet.
Bár benőtte a vadszőlő, csakúgy, mint az egyik szomszéd ház oldalát, a homlokzat lenyűgöző. Pont akkor állt meg ház előtt két férfi, hogy megcsodálja, amikor odaértem. Nézegették a mintákat, nagyon tetszett nekik, és amikor beszélgetni kezdtünk, kiderült, nem is tudtak róla, hogy az épületet bontásra ítélték, meglepte őket.
Az épület történetére vonatkozóan egyébként a Civilek Józsefvárosért Facebook-oldalon az egyik hozzászóló az alábbi adatot tette közzé: „Ami a levéltári források (BFL XV.17.b.312 Pest város Építő Bizottmánya és XV.17.d. 329 Építési ügyosztályok tervtára) alapján: 1865-ben valóban Hild Károly tervezett ide egy földszintes új épületet Sipos Andrásnak. 1929-ben Portéka Jenő építész (kivitelező építőmester: Spitz Lipót) Pertis Jánosnak a korábbi épület felhasználásával a mai csinos emeletes épületre alakította át az egykori falusias házat.”
N. Kósa Judit egy 2006-os cikkében pedig azt írta a házról, hogy „egy 1882-es lakcímjegyzék szerint két tulajdonosa volt: ifj. Schauer Ignácz és Ferencz. S ha van ifjabb, kell lennie idősebb Schauer Ignácznak is: ő pedig nem más, mint egy zenész, Bodzafa utca 6. alatti lakcímmel.”
Nekem azért szöget ütött a fejembe, hogy a ház később Pertis Pali cigányprímás családjáé volt, és a fent már idézett kommentben is az áll, hogy 1929-ben alakították át kétszintesre az épületet, és egy másik hozzászólásban 1929-es homlokzati látványterv (rajz) is szerepel, kottarészlettel, puttókal, középen az antik lírával. Mi van akkor, ha nem Sárosi készíttette a homlokzat díszeit, hanem később kerültek oda?
Végül is mindegy. Akkor is az egyik színfoltját veszíti el a került. És az egész város. Most nézzétek meg, amíg nem késő.
