BUDAPEST
A Rovatból

Tudtad, hogy ezt a 12 világhírű filmet Budapesten forgatták világsztárokkal?

Ismered ezeket a helyeket, ahol már megfordult Bruce Willis, Vin Diesel vagy éppen Eddie Murphy?


Összegyűjtöttünk néhány remek vagy éppen nem annyira remek alkotást, ami Budapesten készült és kiegészítettük néhány videoklippel is. Közös bennük, hogy mind világhírű és mindben világsztárok öregbítették fővárosunkat.

1. Én, a kém

Ikonikus jelenet: Eddie Murphy és Owen Wilson szorult helyzetben lóg a Clark Ádám tér felett, háttérben a Lánchíddal, fejük felett magyar zászlóval, közben a dühös, hazafelé igyekvő magyarok bőszen dudálnak (és valószínűleg azt kiabálják: hé, nehogy az én kocsimra essél már!)

Alex Scott (Owen Wilson), a titkos ügynökök James Bondja új bevetésre indul. Vissza kell szereznie azt a szuperfegyvert, amelyet egy gátlástalan bűnöző, Arnold Gundars (Malcolm McDowell) lopott el az amerikai kormánytól. A fegyverkereskedő szenvedélyes bokszrajongó, aki egy nagy meccset akar összehozni Budapesten a veretlen Robinson (Eddie Murphy) és a regnáló Európa-bajnok között. Az amerikai elnök megkéri a bokszolót, hogy civilként segítse az ügynököt a fegyver felkutatásában. Scottnak így sikerül bejutnia Gundars budapesti főhadiszállására. Az igazi csatát azonban nem itt, hanem a végtelenül beképzelt és kibírhatatlan öklözővel kell megvívnia.

Az Én, a kémet nem csak itt forgatták, itt is játszódik, számos ikonikus helyet megfigyelhet az, aki szereti Budapestet. Itt egy videós összeállítás a film 10 legjobb jelenetéből, csak figyelj (az említett jelenet, a mi kedvencünk 3:40-től kezdődik).

2. Underworld

Az Alkonyat előtti idők meglepően népszerű vámpíros-farkasemberes filmjét is Budapesten forgatták, külön öröm egy-egy magyar utcanevet látni a jelenetek között. Persze ha már Underworld, nem hiányozhat az Underground, azaz a magyar metró sem, az orosz kék metrókocsikat többször is láthatjuk a filmben. Más magyar vonatkozása is van: szerepet kapott ugyanis Görög Zita (Amelia), Kuctha Judit (Zsuzsa) és Pinke Attila (Wolfgang) is.

Évszázadok hosszú során át két faj fejlődött ki, valahol az emberi kultúra mélységeiben rejtőzködve - az arisztokratikus, kifinomult Vámpírok és a brutális, vadállatias Lycanok (farkasemberek). Az emberek számára a létezésük csupán egy mítosz suttogása. De egymás számára egy életen át halálos riválisok ők, akik titkos háborúra esküdtek fel egymás ellen, háborúra mindaddig, míg végül csak az egyik faj marad majd életben. A folyamatosan zajló küzdelem közben egy Vámpír harcos, Selene (Kate Beckinsale) egy Lycan összeesküvés nyomára bukkan: egy embert, egy fiatal, az egész háborúról mit sem sejtő "földi" orvost akarnak túszul ejteni. A harcos vámpírlány mindenhová követi Michaelt (Scott Speedman), s közben azon kapja magát, hogy eddig soha nem tapasztalt kötődést érez a férfi iránt. Ahogy Selene minden követ megmozgat, hogy megmentse Michaelt és felderítse a férfit fenyegető Lycan összeesküvést, a vámpírlány olyan titok nyomára bukkan, amelynek félelmetes következményei vannak mindkét törzs számára.

Így készült az Underworld (magyar szinkronnal):

3. München

Steven Spielberg rendezte azt a szuperprodukciót, ami az 1972-es müncheni terrortámadást mutatja be. Eric Bana és Daniel Craig játsszák a főszerepet, 2005-ben a nagyszabású film miatt lezárták például az Andrássy utat is. A filmben persze nem Budapestet "alakítja" fővárosunk - az Operaház környéke a filmben Róma és Párizs, a Marriott Hotel Londont és a Puskás Stadion Münchent.

Steven Spielberg részben Magyarországon forgatott nagyszabású alkotása, a München egy nemzetközi szereplőgárdát felvonultató, lebilincselő történelmi thriller, amely az 1972-es müncheni olimpián a 11 izraeli sportoló meggyilkolását követő eseményeket dolgozza fel.

A megtörtént események alapján készült film azt a titkos izraeli különítményt követi nyomon, melynek feladata a müncheni mészárlással gyanúsított 11 palesztin felkutatása és likvidálása volt - valamint azt boncolgatja, milyen személyes áldozatokat követelt ez a bosszúakció a csapattól és annak vezetőjétől.

4. Evita

Az 1996-os film Buenos Airesben játszódik, amit fővárosunk "alakít" több jelenetben is. Keleti pályaudvar, Szabadság tér, Andrássy út - ezeket mind megtaláljuk az Eva Peront játszó Madonna és Antonio Banderas főszereplésével készült szuperprodukcióban. Kissé szomorú, hogy azért forgatták nálunk a 40-es években játszódó filmet, mert Buenos Aires addigra túl modern lett és nem lett volna hiteles.

Törékeny, szőke asszony áll egy hatalmas ország elnöki palotájának az erkélyén. Előtte százezres rajongó, zokogó tömeg, s ő könnyekkel a szemében búcsúzik: "Ne sírj értem, Argentína". Ő Evita Peron, a nő, aki hihetetlen mélységekből jött és hihetetlen magasra jutott. A nő, akit istenként imádtak, mert nem akart más lenni, mint egyszerű ember: bár a pompa lett az osztályrésze, nem felejtette el, mit jelent a nyomor.

Madonna Budapesten:

Antonio Banderas pedig az Operaháznál dühöng:

5. Die Hard 5

Nem is olyan régen volt, hogy a 76-os troli messze elkerülte a Hősök terét, mert ott éppen Bruce Willis lövöldözött. A Die Hard 5 (ami Moszkvában játszódik) végül nem lett túl nagy siker, de legalább több magyar arcot is fellelhetünk a szereplők közt, például Árpa Attilát, Ganxsta Zolit és Növényi Norbertet, akik az orosz maffia tagjai voltak és Kamarás Ivánt.

Régi ismerősünk, a zsaru John McClane megtudja, hogy a fiát, Jacket letartóztatták Oroszországban. Bár elhidegültek egymástól, azonnal a segítségére indul, és Moszkvába utazik. Megdöbbenve szembesül azzal, hogy a fia beépített ügynökként azon dolgozik, hogy megvédje a kormány informátorát, Komarovot. A nézeteltéréseiket félretéve össze kell fogjanak, hogy kimenekítsék a férfit az országból, és megakadályozzák azt a bűntényt, amely katasztrófával fenyegeti a világot. Ehhez Csernobilon át vezet az út.

Egy akciójelenet az Üllőin:

Itt már nagyobbat szól:

A Kálvin téren pedig összetört egy Mercedes (és egy kedves rendőrnő kérte a nézelődőket, hogy ne tegyék):

6. Z világháború

A filmet Budapesten forgatták, ráadásul rengeteg magyar statisztát alkalmaztak. Jobban mondva volna, hisz - az Index cikke szerint - mindössze 12 magyar zombi kapott végül szerepet a filmben (plusz egy moszkvai híradós bejátszás alatt 2 másodperc elejéig még néhányan), mert a forgatás alatt Brad Pitt átvariálta a sztorit.

Sok olyan jelenetről számoltak be magyar statiszták akkoriban, amik végül nem kerültek be a filmbe. A magyarok orosz katonákat és zombikat játszottak, a jeleneteket pedig egy kőbányai konzervgyárban vették fel és persze ki ne emlékezne a fegyverlefoglalós történetre. Utóbbi az egész nemzetközi sajtót bejárta, miszerint a TEK 85 működőképes gépfegyvert foglalt le.

Egy átlagos nap Gerry Lane, az egykori ENSZ-alkalmazott a családjával araszol a csúcsforgalomban. Hamarosan arra lesz figyelmes, hogy az emberek egymásra támadnak. A városban kitör a káosz, kiderül, hogy halálos járvány ütötte fel a fejét, ami harapás útján terjed. A globális méretűvé váló zombijárvány azzal fenyeget, hogy elpusztítja az emberiséget. Miután Lane biztonságba helyezi családját, a munkájához visszatérve azon dolgozik, hogy megtalálja a járvány forrását, és megállítsa a terjedését.

7. Vörös Zsaru

Minden idők egyik legkeményebb színésze járt Budapesten, a Vörös Zsaru főszerepét ugyanis Arnold Schwarzenegger játszotta. 1988-ban Budapest "még Moszkvább" volt, mint a 2012-es Die hard idején: a fimben természetesen az orosz fővárost alakítja fővárosunk.

Azért is híres az alkotás, mert ez volt az első olyan amerikai film, ami engedélyt kapott a moszkvai Vörös téren való forgatásra. A záró jeleneten kívül mégis Budapest játszotta az orosz fővárost.

Ivan Danko százados a moszkvai drogmaffiát készül leleplezni. A bűnözők vezérének, Viktor Rostának öccsét egy akció során megöli a szovjet rendőr. Viktornak viszont sikerül elszöknie Chicagóba. Danko pedig vadászkopó módjára üldözi őt, mivel az ő társát a razzia során az orosz maffiózó ölte meg. Amerikában azonban már mások a szabályok. Ezt leginkább a nagyszájú amerikai zsaru, Ridzik felügyelő érezteti vele, akit kényszerből társául adtak a nyomozáshoz.

8. A holló

Budapest a 19. századi Baltimore-t játssza A holló című filmben, amit 2012-ben forgattak le. A John Cusack főszereplésével készült produkció Edgar Allan Poe műveiben található gyilkosságok valósággá válásáról szól.

Amikor a 19. századi Baltimore-ban egy anya és lánya brutális gyilkosság áldozata lesz, Emmett Fields nyomozó megdöbbentő felfedezést tesz: a bűntény egy fiktív esetre emlékeztet, amiről gyomorforgató részletességgel számolt be a helyi újság a társadalom margóján tengődő író, Edgar Allan Poe egyik történeteként. Miközben a rendőrség magát Poe-t is kihallgatja, újabb embertelen gyilkosság történik, amit egy másik népszerű Poe-sztori ihletett.

Miután rájön, hogy az eszelős sorozatgyilkos Poe elbeszéléseit használja véres hadjárata alapjául, Fields igénybe veszi az író segítségét az őrült megállításához. Amikor kiderül, hogy egy Poe-hoz közel álló személy lehet a következő áldozat, magasabb lesz a tét, és a detektívtörténet műfajának feltalálója élesíti saját okfejtő képességeit, hogy megoldja az ügyet, mielőtt túl késő lenne.

Előzetes:

Budapest nem csak a filmek, hanem a videoklipek kedvelt forgatási színhelye, olyan ikonikus dalok klipjeinek adott helyet hazánk, mint a Moonlight Shadow vagy Michael Jackson lemezelőzetese. A listára szándékosan kerültek fel ők néhány film vagy sorozat helyett, hogy színesítsék a felhozatalt.

9. Michael Jackson - History

A klip a History lemez (1995) promóciójaként készült, mielőtt elindult volt a History Tour, Michael Jackson egyik legsikeresebb és legnagyobb turnéja.

10. Gwen Stefani - Early Winter

A gyönyörű énekesnő az idei novemberre is találó, azaz korai tél című dalához készült videoklipben közeli barátságot köt a Keleti pályaudvarral. Szerelmes sorai alatt a háttérben megpillanthatunk egy-egy szépen kicsinosított szerelvényt is.

11. Katy Perry - Firework

Napjaink egyik legtöbb slágerét szállító énekesnője nem fukarkodott a Budapest szépségeit bemutató képekben: itt egy Duna, itt egy éjjeli kép a Lánchídról, ott egy kivilágított Budai vár. Katy Perry így viszi hírünket a világban. Ezt már szeretjük kéremszépen!

12. Groove Coverage - Moonlight Shadow

Egy ikonikus sláger, tetőtől talpig, "átólcettig" tele Budapesttel! Régi, piros, összefirkált telefonfülke, Andrássy út, Hősök tere, Deák Ferenc tér, villamos, Alagút, Gresham palota, Lánchíd... Minden ami kell egy igazán jó kliphez. Te tudtad, hogy a Moonlight Shadowt itt forgatták, Pesten?

Sem a filmek, sem a videoklipek listája nem teljes, a klipek közé simán beférhetett volna Selena Gomez vagy Lenny Kravitz. Válogattunk néhányat a legjobbak közül, nyugodtan egészítsétek ki a listát linkekkel, hozzászólásban! :)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Egy nap a Budai Várnegyedben – történelem, gasztronómia és mesés panoráma
A Budai Várnegyed nemcsak a történelem és a kultúra szerelmeseinek paradicsoma, hanem azoknak is, akik tartalmas, mégis könnyed programokat keresnek egy napra.


A Budai Várnegyed szűk, macskaköves utcái és ikonikus épületei között sétálva az ember könnyen kiszakadhat a 2025-ös valóságból. Adunk pár tippet arra, hogy ha ezen a környéken töltenétek el egy napot, mi mindent lehet érdemes útba ejteni.

A látnivalók és programok mellett pedig három különleges gasztronómiai helyszínt is ajánlunk, hiszen egy jó ebéd vagy vacsora hozzátartozik a tökéletes naphoz.

Ebédre a történelmi múlttal rendelkező, magyaros ételeket kínáló Főőrség Éttermet, vacsorára pedig a Hilton Budapest éttermét, a Lángot ajánljuk. Az estét pedig érdemes egy koktéllal a White Raven Skybarban zárni.

Halászbástya és Mátyás-templom – kilátás és történelem kéz a kézben

Nem lehet úgy a Várban járni, hogy ne sétálnánk végig a Halászbástya ívein, ahonnan pazar kilátás nyílik a Dunára és a pesti oldalra. A közvetlen közelében álló Mátyás-templom színes csempéivel és gazdag belső díszítésével pedig a város egyik legkülönlegesebb temploma.

Országos Széchényi Könyvtár – csendes kincsesbánya

Bár elsőre túl komoly programnak tűnhet, az OSZK egy igazi kincsesbánya: külön gyűjteménye van a régi térképeknek, kéziratoknak, és az irodalom szerelmeseinek külön öröm lehet látni Petőfi vagy Arany saját kézírását. Az épület önmagában is impozáns, és ha előre bejelentkeztek, izgalmas tárlatvezetéseken is részt lehet venni.

Magyar Nemzeti Galéria – festmények a palotában

A Budavári Palota falai között működő Magyar Nemzeti Galéria már önmagában is lenyűgöző: a történelmi épületben magyar mesterek ikonikus művei sorakoznak, Munkácsytól Csontváryig. Az időszaki kiállítások gyakran hoznak kortárs meglepetéseket is, így akkor sem unalmas, ha már jártunk itt korábban.

A legújabb kiállításukról itt olvashattok bővebben: Indák, virágok és modern nők – a szecesszió legszebb plakátjaiból nyílt kiállítás a Nemzeti Galériában

Ebéd a Főőrség Étterem és Kávéházban

A Budai Vár közepén, a Szent György téren található Főőrség Étterem és Kávéház ideális választás ebédre, akkor is, ha csak egy gyors fogásra térnénk be, és akkor is, ha hosszabban időznénk a napfényes teraszon. Az étlap elsősorban magyaros, klasszikus ízekre épül, az adagok kiadósak, az árak pedig meglepően barátságosak a környékhez képest.

Az étlapon több olyan fogás is van, ami gyakorlatilag levehetetlen. Az egyik ilyen étel a gulyásleves, ami a turisták miatt is a legkeresettebb fogásuk. Tartalmas, ízes, és pont olyan, amilyet otthon készít a nagymamánk.

Ezen kívül a kardra húzott csülök és a kétszemélyes császármorzsa is az étterem védjegyeivé váltak.

A vegetáriánusoknak vagy könnyedebb ebédet keresőknek jó választás lehet az étlap egyik új fogása: a parajrizottó. Ezt kérhetjük alapverzióban, de akár húsos feltéttel is. A másik meggyőző újdonság a Laci pecsenye, ami egy konfitált sertéstarja lecsós burgonyával. Laktató, de mégis nagyon nyári fogás.

De ha csak valami street food jellegű opcióra vágyunk a Főőrség szendvicsét érdemes lehet kipróbálni. Házi cipóba kerül csülök, tormakrém és savanyúság.

Az új desszertek közül pedig szinte lehetetlen választani: a bazsalikomos eper rendkívül krémes, mégis frissítő, az ibolyás és áfonyás Virágoskert pedig amellett hogy gyönyörű és ízletes, még cukormentes is.

Ha az ebéd után még marad idő, az étterem emeletén egy kisebb, ingyenesen látogatható kiállítás is található, ami a Magyar Királyi Testőrség történetét mutatja be – érdemes vetni rá egy pillantást.

Cím: 1014, Szent György u.

foorseg.hu

Ha gyerekkel kelnétek útra, akkor is van pár tippünk:

Szaffi játszótér – mesevilág a szabadban

A Várnegyed egyik legbarátságosabb zuga a Szaffi játszótér, ahol a legkisebbek is otthon érezhetik magukat. Árnyas fák, biztonságos játékok, meseszerű környezet – a szülők pedig addig is fellélegezhetnek pár percre.

Mesemúzeum – ahol életre kelnek a történetek

A Mesemúzeum egy igazi gyöngyszem, amely játékosan és interaktívan mutatja be a magyar népmesék világát.

A „Magyar tündérmese világa” című állandó kiállításban meseutat járhat be a látogató: a meseindító üveghegyen átkelve, próbákat teljesítve, akadályokat leküzdve juthat az áhított „felekirályságig”. Az állandó kiállítás mellett egy külön teremben időszaki kiállítás is várja a látogatókat.

Vacsora a LÁNG étteremben

A Hilton Budapest éttermeként működő Láng a Budai Vár szívében, az UNESCO világörökség részét képező történelmi környezetben várja vendégeit. Ez az a hely, ahol az ízek, a történelem és a panoráma utánozhatatlan módon találkoznak.

Az étlap nemrég megújult, de változatlanul magyar és nemzetközi klasszikusokat dolgoznak fel, modern technológiákkal.

Mind az előételek, mind a főételek között megjelennek hagyományos magyar alapanyagok és ételek, mint például a libamáj, a mangalica szűz vagy a túros csusza (marhapofával).

De ha nem ragaszkodnánk az otthon ízeihez, akkor is van jópár húsos és húsmentes opció.

A csúcstechnológiával felszerelt konyha és a szakértő csapat biztosítja, hogy minden tányér egy ízekben gazdag, vizuálisan is lenyűgöző élményt nyújtson.

A Láng nem a rohanós étkezések helyszíne. Itt ráérős, beszélgetős vagy kifejezetten romantikus vacsorákhoz teremtettek miliőt.

A finoman megvilágított tér az ablakokon túl pedig a Halászbástya és a város fényei gondoskodnak a hangulatról.

Cím: 1014, Hess András tér 1-3.

langrestaurant.hu

Koktél a White Raven Skybarban

Április 24-től ismét nyitva a Hilton tetején található White Raven Skybar & Lounge, amelyet nem véletlenül emlegetnek Budapest egyik legexkluzívabb rooftop bárjaként.

De a hely varázsát nemcsak a lenyűgöző kilátás adja, hanem a különleges koktélok, a Halimba kristálypohárban kínált prémium italok és a megújult bárfalatok is.

A 2025-ös itallap egyik leglátványosabb újdonsága a Snap & Sip koktélszekció. Ezek az italok kifejezetten instakompatibilisek: különleges poharakban, aprólékosan megtervezett tálalással érkeznek.

Ezen kívül új Signature koktélok is kerültek a menübe, amiket különböző zenei korszakok inspiráltak. Ilyen például a Back to Black (whiskey, karamell, banán) vagy a Dancing Queen (guava, popcorn, lime). A signature koktélokat a White Raven saját mixerei, Czirják Mátyás és Martin Hauser alkották meg.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is folytatódik az együttműködés a Laurent Perrier pezsgőházzal: a La Cuvée Bruttól egészen a Grand Siècle No. 26-ig többféle tétel érhető el náluk. Tematikus pezsgőkóstolókat és exkluzív eseményeket is terveznek majd a szezonban.

A nyár egyik fénypontja minden bizonnyal a június végi Midsummer Party lesz: DJ, tánc, látványos naplemente. Tökéletes alkalom, hogy a város felett ünnepeljük az év leghosszabb napját!

whiteravenskybar.com

+1 tipp: Ha jó áron keresel csendes szállást a Vár közelében

Egy nap alatt ugyan bejárható a Várnegyed, de ha szeretnél még egy kicsit tovább maradni, vagy csak kipihenten kezdenéd a napot, érdemes a környéken megszállni. Erre kiváló választás a Carlton Hotel Buda Castle****, amely a Budai Vár lábánál, egy csendes mellékutcában található.

A szálloda egyszerre hangulatos és praktikus: közel van a látványosságokhoz, de a nyüzsgéstől távol, nyugodt környezetben kínál pihenést.

Az idei évben ráadásul elnyerte a „2025-ös Alvásbarát Hotel” díjat, amit a Magyar Alvás Szövetség ítélt oda azoknak a helyeknek, amelyek kiemelten figyelnek a vendégek nyugodt alvására.

A zajszigetelt szobák, a prémium matracok, a természetes fényviszonyok és a személyre szabható hőmérséklet mind hozzájárulnak ahhoz, hogy itt valóban kipihenje magát az ember, legyen szó városnézésről vagy üzleti útról. A szálloda igazgatója, Sárvári Krisztina szerint a legnagyobb elismerés számukra továbbra is a vendégek visszajelzése.

Ha tehát fontos a nyugalom, a kényelem és a megfizethető ár, a Carlton remek választás a Budai Vár közelében.

Cím: 1011, Apor Péter utca 3.

carltonhotel.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
A kockásfülű nyúltól Noé bárkájáig: itt van Kolodko Mihály összes budapesti miniszobra térképpel
Az elmúlt években rengeteg Kolodko-gerillaszoborral gazdagodtak a főváros utcái. Mutatjuk az összeset!


Szaporodnak a mini gerillaszobrok Budapest utcáin.

Séta közben biztosan ti is láttatok már legalább egyet.

Alkotójuk, Kolodko Mihály szobrászművész szülővárosában, Ungváron kezdett el pici szobrokat elhelyzni a köztereken. Célja ezekkel az alkotásokkal az, hogy viccesen, játékosan, mindig valamilyen csavarral állítson emléket mesehősöknek, hírességeknek vagy művészeknek.

Mivel sokan vagytok kíváncsiak a Kolodko-gerillaszobrokra, úgy gondoltam, az összeset megmutatom nektek, és azt is megjelölöm, hogy a szobrok pontosan hol találhatók.

A cikket 2019-ben írtam, amikor még jóval kevesebb Kolodko-miniszobor volt Budapesten. Most, 2025-ben, amikor frissítettem az anyagot már több mint 40 Kolodko Mihály köztéri miniszobor látható a fővárosban. Nem egyszer megtörtént, hogy egyszerre több alkotást is elhelyezett az utcákon.

Kolodko Mihály miniszobrok a budai oldalon

Yoda miniszobor

A birodalom visszavág Yoda mesterét a 4-es metró Gellért téri megállójánál találjátok.

Kolodko Mihály Yoda miniszobra a Szent Gellért téren

Bombába kapaszkodó kis Vuk szobor

A Gellérthegy oldaláról lóg kétségbeesetten a figura, amelyik azt a jelenetet ábrázolja, amikor a kis rókakölyök a rajzfilmben egy ágba kapaszkodva lógott egy fán.

Lecsó (Remi)

A "L'ecsó" című animációs film patkány séfjét ábrázoló szobor az Erzsébet híd budai hídfőjénél, a rakpart kőfala mellett található.

Kolodko Mihály Lecsó miniszobrát az Erzsébet híd alattt taléljátok, a budai oldalon

"Nincs kompót!" vagy: "Az oroszok már a spájzban vannak" miniszobor

Az orosz (pardon, szovjet) katona szobra a Várkert Bazár előtti promenádon, egy mélyedésben áll, egy spájz ajtajában. Az kis ajtó ki- és behajtható. A szobor egyrészt Oroszország ukrajnai inváziójára emlékeztet, másrészt a legendás magyar filmre, A tizedes meg a többiekre.

@mysecretbudapest #visitbudapest #visithungary #mysecretbudapest #kolodko #kolodkomihaly #ministatue #minisculpture #streetart #russianinvasion #history ♬ War, army, battle march snare drum - Studiolance

Aranka néni és Béla bácsi a II. kerületben, egy virág tetején

A Pasaréti téri, sokak által ismert kereskedő házaspárnak emléket állító miniszobor a tér közelében, a Kelemen László utcában található. Aranka néni és Béla bácsi évtizedeken árusított virágot. Aranka néni halála után Bála bácsi egyedül vitte tovább az üzletet 2021-ben bekövetkezett haláláig. A helyi közösség kezdeményezte, hogy állítsanak emléket a házaspárnak.

Íme, Göröntsér Vera fotója a Köztérképen a szoborról:

Aranka néni és Béla bácsi miniszobra Pasaréten Kolodko Mihály alkotása

Egyszer volt Budán kutyavásár miniszobor-csoport

A kutyás miniszobrok az I. kerületben, a Batthyány utca és a Hattyú utca találkozásánál található kis téren láthatók, több helyen kirakva. A terecske térkövébe pedig egy kicsiny, Mátyás királyt ábrázoló érmét ágyazott be Kolodko Mihály szobrászművész.

Az egyszer volt budán kutyavásár Kolodko miniszobor csoport a Batthyány utcában a Széna tér és a Batthyány tér között

Paddington maci

A brit meséből ismert mackó az orosz “Mása és a medve” rajzfilmek maciján ül diadalittas ábrázattal, Budán, a Medve utca és a Vitéz utca találkozásánál.

Kolodko Mihály Paddington miniszobra Budán

A kockásfülű nyúl

Gyermekkorunk egyik kedvenc mesehőse a Sándor palota közelében, a Budavári Sikló végállomása mellett kémleli távcsövével a pesti oldalt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MySecretBudapest (@mysecretbudapest) által megosztott bejegyzés,

Mekk Elek

A kétbalkezes "ezermester" kecske a Széll Kálmán téren található. De ha közelebbről megnézitek, láthatjátok, hogy a kezében lévő táblát is elrontotta, a Moszkva tér felirat, a hely régi neve szerepel rajta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MySecretBudapest (@mysecretbudapest) által megosztott bejegyzés,

Főkukac

A nagy ho-ho-horgász című rajzfilmből ismert mókás kukac a Bem rakparton, a Halász utcától nem messze mosolyog.

Ez volt Kolodko Mihály első budapesti gerillaszobra, a gyerekeivel együtt kereste a helyet a Főkukacnak. Az egyik kedvenc meséje volt ugyanis A nagy ho-ho-horgász.

A bűvös kocka

Rubik Ernő zseniális találmányának emléket állító miniszobor is a Bem rakparton található. Egy hosszabb elemzést írtunk róla, amikor kikerült.

A tank

A "Ruszkik haza!" feliratú harckocsi 2017 áprilisa óta állt a Kossuth hídnak emléket állító kő közelében, és egyszer már ellopták (csakúgy, mint a Mekk Elek szobrot), így amit most láttok, az a második példánya.

Kolodko "felhúzható" Trabant miniszobra

Hol találjátok ezt a gerillaszobrot? A II. kerületben, a Margit híd alatt, a Bem rakparton látható a mellvéden. A 2024-es áradás idején sokan drukkoltak, hogy ne öntse el a Duna a szobrot, és megmaradjon.

@mysecretbudapest #kolodkominis #kolodkomihaly #kolodko #mysecretbudapest #foryoubaszeretnemlatni #nekedbeakaromlatni #nekedbeszeretnémlátni #budapest #budapesthungary #budapestsightseeing ♬ Cars Machine - Andri Irawan

“In vino veritas” - Római légiós miniszobor

Az ittas légiós, kezében borostömlővel a III. kerületben az óbudai katonai Amfiteátrum romján fekszik.

@mysecretbudapest A gerillaszobrász 2022-ben formázta meg az ittas katonát. #mysecretbudapest #budapesthungary #budapest #aquincum #romanempire #roman #antique #tortenelem #történelem #magyar #magyartiktok #magyartiktokker #drunk #kolodko #basszadkinekedbe #basszadbeforyouba #foryoupage❤️❤️ #nekedbeakaromlatni #nekedbelegyen #invinoveritas ♬ In Vino Veritas - The Gentlemen's Anti-Temperance League

 Kolodko-miniszobrok a pesti oldalon

Chuck Norris miniszobra

Még éppen Budapest közigazgatási határain belül, a IV. kerületben, a Megyeri hídon fekszik a szobrocska.

"Üzenet" vagy Orosz hadihajó

A XIII. kerületben, a Moszkva sétány Árpád hídhoz közeli szakaszán áll egy feltartott középső ujj, azon egy hadihajó, amiből Vlagyimir Putyin arca kandikál ki.

Kolodko Mihály üzenet című alkotása, amit az Ukrajna elleni orosz támadás után készített és állított fel a XIII. kerületben

Az öngyilkos mókus

Az 'Ars longa vita brevis' vagyis 'A művészet örök, de az élet rövid' témájú alkotás Maurizio Cattelan olasz művész 1996-os Bidibidobidiboo című installációjára utal. Cattelanra jellemző, hogy meghökkentő, szatirikus műveivel provokálni akar, pl. kitömött állatokat emberi érzelmekkel ruház fel. Ennél a művénél egy szerényen berendezett konyhában egy mókus végső kétségbeesésében a konyhaasztalnál ülve öngyilkosságot követ el.

A szobor a külföldiek számára meghökkentő Columbo szobor mögött található, a Falk Miksa utca elején, így plusz poén, hogy a tévés nyomozó ezen a rejtélyen is törheti a fejét.

Skála kópé

A Nyugati téren látható a Skála áruház egykori reklámfigurája az üzlet (ma irodaház és sportbolt) épülete előtt.

@mysecretbudapest #mysecretbudapest #streetart #visitbudapest #kolodko #kolodkomihaly #kolodkominis #ministatue #minisculpture #budapesthungary ♬ Fun - Ika

Szurikáta miniszobor

A Bókay János utcában, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának kerítésén látható. Az inzulin felfedezésének 100. évfordulójára és az 1-es típusú diabétesz korai felismerésére hívta fel a figyelmet.

Mr. Bean mackója

A Harmincad utca 6. szám alatt álló épületen lóg szomorúan (korábban ez volt a Brit Nagykövetség épülete).

Holdjáró

A holdjárót ábrázoló szobor a Hold utcában, a Belvárosban található. A szobrocska Katie G. fotóján, a Köztérképen:

A holdjárót ábrázoló szobor a Hold utcában, a Belvárosban található.

Breki

A Szabadság tér közepén, a díszkorláton üldögél Breki – az ő hasonmását is megtaláljátok Kárpátalján. (Azt a szobrot Mihajlo Barnik, Vaszil Krivanics Kovács és Fegyir Sándor turisztikai szakember kezdeményezésére készítették, annak emlékére, hogy a XIX. század második felétől a környéken a békacomb felkerült az étlapra.)

Balta vagy Fejsze az Usánka helyén

A Szabadság téren, a szovjet emlékmű közelében egy díszpárnán elhelyezett usánka szobor volt látható pár hétig, majd egy politikus fejszével leverte és a Dunába hajította. Az usánka helyén most egy díszpárnán elhelyezett fejsze látható.

Kolodko usanka miniszobra, majd annak a hűt helye, majd annak a helyén a fejsze díszpárnán

Süsü, a sárkány

A Süsü-jelmezes apró Bodrogi Gyula szobor a Magyar Televízió egykori, Szabadság téri székházának falán volt látható. Ám a szobrot ellopták (vagy leverték).

Süsü a sárkány Kolodko-miniszobor Bodrogi Gyula figurájával a Szabadság téren 2020-ban

Békalábas usánka vagy: Az usánka visszatér

A békatalppal ellátott usánka szobra a Parlamentnél, a pesti rakpart egyik lépcsőfokán áll ugrásra készen.

@mysecretbudapest One of Kolodko's mini-statues, The Ushanka near Parliament Building. #secretbudapest #mysecretbudapest #budapesthungary #budapest #budapesten #basszadbeforyouba #nekedbee #nekedbelegyen #kolodko #kolodkominis #kolodkomihaly #ministatue #statue #statues #ushanka ♬ Powerful songs like action movie music - Tansa

Libidó

Kolodko Mihály erősen korhatáros műve egy amerikai botrányhős és kortárs művész, Jeff Koons egyik munkájára, vagy inkább gegjére utal. Rohovics Ignác szobrának közelében találjátok, a Duna korzó Lánchíd felőli végén.

Herzl Tivadar

A Budapesten született író és politikus, a zsidó állam, a későbbi Izrael megálmodója a Dohány utcai zsinagóga közelében kapott szobrot, a gyalogátkelőnél.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MySecretBudapest (@mysecretbudapest) által megosztott bejegyzés,

Harry Houdini miniszobra

Bár nem köztéri alkotás, a válogatásba beemeltem közkívánatra Harry Houdini szobrocskáját is. Az alkotás a K11 Galéria épületén belül áll, a Király utca 11. szám alatt. Csak a galéria nyitvatartási idejében lehet belépni.

Seress Rezső miniszobra

2019. Szeptember 10-én az Akácfa utcai Kispipa falán jelent meg egy újabb mű, amely Seress Rezsőnek állít emléket. A híres zeneszerző és zongorista, a Szomorú vasárnap című világhírűvé vált dal szerzője ugyanis itt játszott esténként 1958 és 1968 között.

A búvár a New York Kávéház kulcsával

Rögtön szeretnénk eloszlatni egy tévhitet: bár a legenda szerint Molnár Ferenc a Dunába hajította a frissen megnyitott kávéház kulcsát, hogy az többé be se zárhasson, ez csak mese. Ennek ellenére annyira elterjedt a történet, hogy ha valaki meghallja a New York Kávéház nevét, szinte az első, ami beugrik neki róla, ez a kulcsos sztori... Nos, poénnak emiatt tökéletes Kolodko Mihály egyik új szobra a New York mögött, az Osvát és a Dohány utca sarkán.

A 14 karátos autó

Természetesen a Hevesi Sándor téren, a Rejtő Jenő utcánál, a Pesti Magyar Színház előtt.

Felnyitható ajtajú Trabant - Vissza a jövőbe

A Keleti pályaudvarral szemben volt, ám nem sokáig, mert ellopták.

Szenes Hanna miniszobor

A második világháború 23 évesen meggyilkolt magyar zsidó hősnőjének emlékére 2020-ban március 8-ra, nőnapra készült el a szobor. Szenes Hannát (aki ejtőernyős kiképzésben részesült) úgy ábrázolja, mintha éppen készülne kiugrani egy Magyarország alakú felhőből. A VII. kerületben, a mártír tiszteletére elnevezett Szenes Hanna téren találjátok.

Szenes Hanna miniszobor a Szenes Hanna téren a VII. kerületben

Noé bárkája

A sokszínűséget hirdeti a Bethlen Gábor téren. Ha bekukucskálsz, a szivárványt is láthatod a bárka icipici színes ablakai révén. A színes üvegablakokról egyébként nem is olyan nehéz Róth Miksára asszociálni, akinek a közelben áll az emlékháza.

Róth Miksa szobrocskája

Természetesen a Róth Miksa emlékházban látható.

Garfield

Kolodko Mihály Garfieldot ábrázoló szobra a, a VII. kerületben, a Dembinszky utca 4. számú házzal szemben, az Állatorvostudományi Egyetem hátsó kerítésén les a járókelőkre. A szobrot 2023. június 19-én, Garfield 45. születésnapja alkalmából helyezte el a művész.

Kolodko Garfield szobrocskája az állatorvosi egyetem kerítésén

Micimackó miniszobra

Karinthy Frigyes Damjanich utcai szülőházának falára került, mivel az író fordította le – parádésan – Micimackó történetét angolról magyarra.

A szoborról készült fotó a KolodkoArt Facebook-oldalon:

Kolodko Micimackó szobra Budapesten

Piszoár a Városligetben

Marcel Duchampnak állítot emléket a 2018-ban kikerült gerillaszobor. Egy 1917-es művészeti akcióra utalt, és a csónakázó tó mellett, Vajdahunyad várától nem messze volt látható - amíg el nem lopták.

Drakula

A gróf a Városligetben, a Vajdahunyad váránál, a Német torony közelében található, könyvvel a kezében. Hogy miért pont ide tette Kolodko Mihály a Drakula szobrocskát? Azért, mert a közelben, a Vajdahunyad Várának falán helyezett el 2003-ban egy Lugosi Bélát vámpírként ábrázoló mellszobrot Hartmut Zech német szobrászművész – titokban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MySecretBudapest (@mysecretbudapest) által megosztott bejegyzés

Sztálin csizmája by Kolodko

A Sztálin szobor ledöntése után megmaradt csizmákat “lerágott csontként” ábrázoló miniszobor a Városliget szélén, a Dózsa György úton, a Néprajzi Múzeum épülete mellett látható.

A Sztálin szobor ledöntése után megmaradt csizmákat “lerágott csontként” ábrázoló miniszobor a Városliget szélén, a Dózsa György úton, a Néprajzi Múzeum épülete mellett látható.

Ferenc József miniszobor

A mai Szabadság hídon, vagyis a volt Ferenc József hídon hintázik egy függőágyban az uralkodó figurája.

Göröntsér Vera fotója a Köztérképen:

Kolodko Mihály Ferenc Jóska miniszobra a budapesti Szabadság hídon

Lisa Simpson mint Jeanne D'Arc

A Simpson család című amerikai rajzfilmsorozat egyik szereplője eredetileg a Jászai Mari téren, a 2-es villamos megállójának közelében volt. Ám ellopták az oszlopról. 2024-ben újra elkészítette Kolodko Mihály, és a Fővám tér közelében helyezte el.

A Jászai Mari téri Lisa:

A jelenlegi Lisa Simpson és a pontos lelőhelye:

@mysecretbudapest A Simpson család Lisájának gerillaszobrát ismét a 2-es villamos vonalán helyezte ki Kolodko Mihály. #budapest #mysecretbudapest #budapesthungary #kolodko #streetart #streetartist #streetarteverywhere #simpsons #lisasimpson #basszadbeforyouba #basszadkinekedbe #nekedbe #nekedbelegyen #foryou #basszadkiforyouba #magyartiktok #villamos #statue ♬ I Love My Family - Families for Life Council

Kolodko füles miniszobra

A "Füles" néven emlegetett szobor egy bronzból készült fejhallgatót ábrázol. 2023-ban került a Müpa főbejárata előtti főlépcső korlátjára a Művészetek Palotája 18. születésnapjára. ​A kis szobrocskából klasszikus zenei darabok hallatszanak.

A "Füles" néven emlegetett szobor egy bronzból készült fejhallgatót ábrázol. 2023-ban került a Müpa főbejárata előtti főlépcső korlátjára a Művészetek Palotája 18. születésnapjára. ​A kis szobrocskából klasszikus zenei darabok hallatszanak.

Liszt Ferenc

Hát hol is lehetne máshol, mint a róla elnevezett repülőtéren! Egyébként is rengeteget utazott.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kolodko Mihály (@kolodkomini) által megosztott bejegyzés,

Dreher Antal és a söröskocsi

A Kőbányai Sörgyár területén található Dreher Antal szobra, és a gyárépület előtt látható a söröskocsi, amit lovak húznak.

A Kőbányai Sörgyár területén található ez a miniszobor. Söröskocsi: Szintén a Kőbányai Sörgyár területén, a gyárépület előtt helyezkedik el.

Neked Melyik Kolodko-miniszobor a kedvenced?


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
A ruhát, a papírt, a műanyagot, a fémet sem viszi el lomtalanításkor a MOHU, sőt, nem is takarítanak fel a végén
A XIII. kerületi önkormányzat szerint a hulladékgazdálkodást állami megbízásból végző cég közölte, hogy ők nem végeznek ilyen feladatokat.


A korábbi évek gyakorlatával ellentétben a MOHU nem takarítja fel a XIII. kerületi járdákat és utcákat a március 16-án kezdődő és egy héten át tartó lomtalanítás után – írja a Facebook-oldalán a XIII. kerületi Önkormányzat.

A kerületvezetés szerint őket arról tájékoztatták a hulladékgazdálkodást állami megbízásból végző cégtől, hogy

a lomtalanítás után takarítási feladatokat nem végeznek, az az ingatlanok tulajdonosainak, kezelőinek feladata.

A korábbi években mindig úgy végezték a lomtalanítást, hogy utána megtisztították a közterületeket, nem maradt például üveg- és fémtörmelék az aszfalton – írja az önkormányzat.

A takarítás helyett a MOHU tájékoztatójában hosszan sorolja, mi az, amit nem fog elszállítani a lomtalanítás során:

  • papír
  • műanyag
  • fém
  • textil
  • zöldhulladék
  • ruhanemű
  • elektromos hulladék
  • bontási és építési hulladék
  • autógumi.

    A kerületvezetés azt is hozzátette, hogy az ügy kezelésére az önkormányzat keresi a megoldást.

    A Pénzcentrum korábbi gyűjtése szerint a XIII. kerületben március közepétől lesz lomtalanítás. A lomkikészítés időszaka egész pontosan március 16. és 23. között lesz, és a kerületet hét körzetre osztották fel.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    BUDAPEST
    Ilyen még nem volt: már március elején előbukkant a Dunából az Ínség-szikla
    Az idei tél kevesebb csapadékot hozott, így a folyó vízállása alacsonyabb. A feljegyzések kezdete óta most először érte el azt a szintet, hogy a sziklacsúcs előbukkanjon kora tavasszal.


    Megint egy időjárásnak köszönhető rekord. A tél kevés csapadékot hozott, így a Duna vízgyűjtő területeiről nem érkezik a megszokott mennyiségű víz, kevesebb hó hullott a hegyekben, így onnan sem érkezik utánpótlás, és a tartós szárazság miatt a talaj nedvességtartalma is alacsony.

    Mindezek miatt a Duna budapesti szakaszán a folyó vízállása olyan alacsony lett, hogy már előbukkant az Ínség-szikla. A feljegyzések kezdete óta nem volt olyan alacsonyan a Duna márciusban, hogy előbukkanjon a szikla.

    Szombat délután azonban már látni lehetett Budapest legmélyebb pontját. Az előrejelzések szerint további apadás várható, így a hétvégén még jobban láthatóvá válik a képződmény.

    Ürge-Vorsatz Diána szerint a talaj nedvességi szintje is igen alacsony az országban. A szárazság miatt pedig péntek óta hat megyében van tűzgyújtási tilalom.

    VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: