ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Sokkal egyszerűbb leordítani a másik fejét, mint meglátni benne az embert

Jóval több energiát emészt fel a gyűlölködés, mint a konfliktusok értelmes megoldása. Aki erre ráeszmél, sokkal egyszerűbbé teszi a saját és a környezete életét is.


A Használd fel! blog szerzője azt mondja: nem létezik olyan tapasztalat - legyen az pozitív vagy negatív -, amit ne tudnál felhasználni életed jobbá tételére, céljaid elérésére, önmagad valódi kifejezésére.

Ehhez találsz inspirációt és a személyes tapasztalataira épített tanácsokat ezen az oldalon. Pontosan tudja, hogy milyen igazán mélyen lenni, és azt is, hogy hogyan lehet felállni onnan. Mert mindig fel lehet állni. És miután ezt megtetted, már soha többé nem fogsz hinni a lehetetlenben!

Tudod, mi történik akkor, ha valaki nem tud veled mit kezdeni? Utálni fog. Kivéve persze, ha fejlett érzelmi intelligenciával rendelkezik, melynek köszönhetően az elfogadás képességét a gyakorlatban is tudja alkalmazni. És ha ehhez még értelmi intelligencia is társul, akkor megértve téged a közös megoldásra vagy a békés elengedésre törekszik. De az ilyen ember ritka. Nagyon ritka.

A legtöbben ezért inkább háborúznak. Gyűlölködnek, áskálódnak, kiöntik a másikra a saját szemetüket, és megpróbálják vele őt is bemocskolni. Ahhoz, hogy ez ne sikerüljön, fontos megértenünk, hogy nem rossz ember az ilyen, csak gyenge. Vagy nevezhetjük szociálisan alulképzettnek is. Sem a szüleitől, sem az iskolában, sem azóta nem tanulta meg a hatékony konfliktuskezelés alapjait.

Ellenben megtanult félni attól, ami más, megtanult nyílt vagy rejtett agresszióval elnyomni mindent, ami a saját érdekeivel ellentétes (vagy amivel egyszerűen csak nem ért egyet, bár semmi köze az életéhez), és megtanulta szívből gyűlölni azt, akit vagy amit elnyomni nem tud, és kezdeni sem tud mit vele.

Könnyű út csak lefelé vezet

Közülük sokan ilyenek is maradnak, ezt érdemes elfogadnod. Nem azért, mert nem lennének képesek megváltozni (hiszen a legtöbb embernek minden adottsága megvan ehhez), hanem azért, mert nem akarnak. Mert ahhoz bele kéne nézniük a tükörbe, és ez eleinte nagyon fájdalmas tud lenni. Fájdalmas és félelmetes dolog felismerni azt, hogy talán nem is a te utad a helyes.

Ha próbáltad már, akkor pontosan tudod, hogy eleinte rohadt nehéz kérdőjelet tenni oda, ahova eddig pontot tettél (vagy inkább felkiáltójelet).

Sokkal egyszerűbb elkönyvelni, hogy te vagy az abszolút igazság birtokosa, aki tudja és meg is mondja a tutit, és mindenki, aki ellenkezik, bekaphatja.

Sokkal egyszerűbb leordítani a másik fejét, vagy a háta mögött mérgezni őt sunyiban, mint meglátni benne az embert, akivel akár békében is élhetnétek együtt – vagy külön.

Olyan ez, mint amikor pisilned kell a medencében. Nagyobb erőfeszítés kimászni és megkeresni a legközelebbi WC-t, mint simán belehugyozni a vízbe, aztán odébb evickélni picit. Csak az a gond ezzel a stratégiával, hogy minél többször csinálod, a medence annál hugyosabb lesz – ráadásul nemcsak a másik ember úszkál benne, hanem te magad is. Öngól.

Így van ez a gyűlölködő emberekkel is: nemcsak gyűlöletük célpontját mérgezik (ha hagyja), hanem önmagukat is. Ugyanolyan szükségletről van szó, mint a medencébe pisilésnél, csak itt a szükséglet nem fiziológiai, hanem szellemi szinten jelenik meg. A gyűlölködő ember szükséglete a belső lelki béke, amit ironikus módon külső harccal próbál elérni. Valahol felborult a lelki egyensúlya (közel sem az aktuális konfliktus kitörésekor, mert az ilyen ember legtöbbször a gyermekkori lelki sérüléseit cipeli), és mivel más eszköze jelenleg nincsen, ezért agresszív támadással próbálja helyrebillenteni azt. De ahogy a bölcs mondás szól: "háborúzni a békéért olyan, mint szexelni a szüzességért." Nem sok értelme van.

gyulolet1

Persze érthető, miért választják annyian ezt az utat. Ez tűnik könnyebbnek az elején, és alapvető, még az evolúció által is támogatott tulajdonságunk az, hogy minimális energiabefektetésre törekszünk. Ugyan minek gyalogolna fel valaki a lépcsőn, ha ott van mellette a mozgólépcső? És minek fektetne időt és energiát egy konfliktus békés rendezésébe, ha ott van a (látszólagos) egérút: a másik ember erőszakkal történő elnyomása? A gyűlölködés a konfliktuskezelés mozgólépcsője. Csakhogy ez egy olyan mozgólépcső, ami mindig lefelé visz. Kivétel nélkül mindig lefelé.

A gyűlölet már rengeteg problémát okozott a világban, de még egyet sem oldott meg.

Maya Angelou

Ráadásul az energiamegtakarítás gondolata is téveszmére épül. Valójában ugyanis sokkal több energiát emészt fel a gyűlölködés, mint a konfliktusok értelmes megoldása. Eleinte nem, mert a kezdeti szakaszban tényleg több ráfordítást igényel elgondolkodni és valódi megoldást keresni, mint egyszerűen csak ordítani és a másik személyét mocskolni, ez azonban hamar megfordul.

Aki hajlandó elindulni a békés megoldás útján, és megbirkózik azzal a komoly feladattal, amit saját ego-jának elengedése jelent, az utána már nagyságrendekkel kevesebb energiabefektetéssel képes megőrizni ezt a hozzáállását. A gyűlölködő embernek azonban egész hátralévő életében rengeteg idejét és energiáját emészti fel a folyamatos harc, amit látszólag gyűlöletének célpontjával, valójában azonban önmagával vív nap mint nap.

Hosszútávon tehát a gyűlölködés a jóval energiaigényesebb stratégia,

csak a legtöbben mire ezt felismernék, addigra a gyűlölködés már berögzült szokás lett számukra, és annyira terméketlenné vált elméjük táptalaja, hogy semmi más nem terem meg benne, csak a gyűlölet. Hiába szórod el a szeretet, a megértés, az elfogadás, a békesség magjait, nem hajt ki ott belőlük semmi.

A beszűkült gondolkodás egyetlen ellenszere a tudás, de a tudáshoz vezető kapu kulcsa az akarat. Aki nem akar befogadni új nézőpontot vagy ismeretet, azzal csinálhatsz bármit, minden próbálkozásod hiábavaló lesz. Egy gyermeknél még lehet esélyed, egy felnőttnél azonban már jóval kevesebb. Vannak persze kivételek, akik képesek változtatni, de azért nagy összegben szerintem ne fogadj arra, hogy éppen Te futsz bele ilyenbe.

Ebben a játékban nem kell részt venned

Ego ellen ego-val harcolni nem érdemes. Aki nem lát tovább a saját gyűlöleténél, azt jobb, ha csendben magára hagyod. Amint ugyanis elkezdesz harcolni ellene, észre sem veszed, és már le is rántott a saját szintjére. Az ilyen csatában Te csak veszíthetsz. Meggyőzni őt úgysem tudod, és még ha le is győzöd egy agresszív összetűzésben, akkor is vesztes leszel te is: elveszíted a lelki békédet. Ez pedig sokkal nagyobb áldozat, mint hogyha az ego-dat letéve egyszerűen hagyod, hogy a gyűlölködő a saját ideológiájába görcsösen kapaszkodva a lelki szemetével dobálózzon. Ha pedig nincs szükséged arra, amit ad neked, akkor békésen bezárod előtte az ajtót. A házad ajtaját, az életed ajtaját.

gyulolet2

Sokkal könnyebben képes leszel kezelni a gyűlölködő embereket, ha megértesz valamit, aminek komoly jelentősége van: a gyűlölet a gyenge ember utolsó fegyvere. Tényleg az utolsó. Nincs több. A racionális érvelés vizsgáján megbukott (persze üresen hagyott tesztlapra még egy gyenge kettest is nehéz lenne adni), mások különbözőségének elfogadására mindig is képtelen volt, így nem maradt más számára, mint az agresszió és a gyűlölet.

Egy utolsó kétségbeesett próbálkozás, aminek már csak a megnyilvánulási formái változhatnak: van, aki magában puffog, van, aki inkább ordítozik, egyesek a lelki mérgek széles tárházát adagolják vélt ellenfelüknek, mások fizikailag is fegyvert ragadnak. Az indulat gyökere ugyanaz, csak az erkölcsi neveltetés mértéke és az aktuális élethelyzet határozza meg, hogy milyen eszközt választanak. Mert ez is egy döntés, még ha gyakran nem is tudatos.

Ahogy az sem tudatos, hogy az ilyen emberek visszanyúlnak olyan gyermeteg viselkedésmintákhoz, amelyek egyértelműen megmutatják gyengeségüket. Duzzogás, csapkodás (lelkileg vagy fizikailag is), kontrollálatlan dühroham, csakazértisigazamvan mentalitás, és sok esetben még kényszercselekvések is megjelennek. Ezek mind-mind a regresszió jelei – emberünk visszatért a gyermekkorba. Oda, ahol felelősséget nem kell vállalni a tetteinkért, követeléseink azonban bőven vannak, és teljesen meg vagyunk róla győződve, hogy azok jogosak.

gyulolet4

Valami ellen harcolni mindig könnyebb, mint valamiért. Az óvodás is könnyebben széttapossa a másik homokvárát, mintsem hogy felépítsen egy sajátot. Egészen addig, amíg meg nem tanítják erre. És bár homokvárat építeni sok felnőtt is tud már, a konfliktusok építő jellegű megoldása csak keveseknek megy. A legtöbben ilyen téren óvodás szinten maradtak, csak eszköztáruk kibővülésével már nagyobb károkat okoznak másoknak.

Harc nélküli önvédelem

Ahhoz, hogy ne ragadj bele az értelmetlen sárdobálásba, érdemes egészen más síkon védened önmagad, mint ahol a gyűlölködő ember támad Téged. Ő a személyiséged, a teljes lényed és létezésed elleni támadást intéz feléd nyílt elutasításával, mocskolódó szavaival, áskálódásaival, vagy éppen fizikai bántalmazásával. Téged, mint embert utasít el, pedig erre semmilyen valós alapja nincsen, hiszen nem is ismerheti a személyiségedet teljesen. Egy kép alapján ítélkezik, amelynek jelentős részét ő maga festette meg rólad.

Ha szeretnéd megőrizni a lelki békédet, akkor ne ess bele ugyanabba a csapdába, amibe ő:

ne akarj egy teljes személyiségképet látni a másik emberről, mert úgysem fog sikerülni.

Te sem ismerheted őt teljesen. Hiszen hogyan is ismerhetnéd? Nem élted át ugyanazokat az élettapasztalatokat, amiket ő, nem szenvedted el ugyanazokat a gyermekkori sérelmeket, amiket ő, nem ugyanazok a félelmeitek, és nem is biztos, hogy ugyanaz a motivációtok.

Nem, nem azt mondom, hogy sajnáld őt, és szenvedéseinek átérzésére hivatkozva nyomd el önmagad, őt pedig emeld piedesztálra – hiszen az, amit elszenvedünk, nem mindig a mi hibánk, de ha nem kezdünk vele semmit, és ezért mi is ártunk másoknak, az már a saját felelősségünk –, hanem azt, hogy ne pótold ki az élettörténetét a saját feltételezéseiddel, ezáltal hamis személyiségképet felvázolva.

gyulolet3

Én azt javaslom, hogy soha ne a személyt ítéld meg, hanem mindig a cselekedetét. Vannak olyan cselekedetek, amelyek azonnali jelzésként szolgálhatnak számodra, hogy nem közös az utatok, de az a legjobb, ha megfigyeled a mintákat, amiket ismeretségetek alatt tapasztaltál, mert azok a legjobb indikátorok.

Ezek után már elég, ha csak annyit tudsz, hogy miben különböző az értékrendetek, és eldöntöd, hogy akarod-e ezt az embert az életedbe, vagy sem. Ha igen, akkor próbáld segíteni őt, hogy visszataláljon önmagához (nem biztos, hogy sikerülni fog, de ha fontos számodra, akkor érdemes megpróbálnod), ha pedig nem ér ennyit a kapcsolatotok, akkor zárd ki az életedből, mielőtt teljesen megmérgezi azt.

Nem harcolva, hanem békével – de határozottan. Nem személyeskedéssel felelve a személyeskedésre, hanem cselekedetének határozott elutasításával, és a határaid meghúzásával. Nem gyűlölettel válaszolva a gyűlöletre, hanem megmutatva azt az utat, ami valóban előre vezet.

A leghatékonyabb tanítás a személyes példamutatás. Ha szeretetre vágysz, szeress. Ha valakit nem tudsz szeretni, akkor fogadd el őt olyannak, amilyen, és engedd el, hadd járjátok a saját külön utatokat. Ha ez elsőre nem megy, ne intézd el annyival, hogy berakod őt a "seggfej" címkéjű dobozodba, hanem keresd meg a saját hiányosságodat is: ez az ember olyat mutat neked, amivel most még nem tudsz mit kezdeni. Tanulj, fejlődj, válj többé általa – és emlékezz a bölcs mondásra: "Nem lehet mindenki a barátod, de mindenki lehet a tanítód."

Ha békét szeretnél, teremts békét – először is önmagadban. Ha megérted, hogy a gyűlölködő ember félelemben él, már egészen máshogy fogod látni őt és a helyzetet. Mert már tudod, hogy ha az általa választott csatatéren nem vívsz vele csatát, akkor ő máshol képtelen lesz megvívni azt. Már nem gyűlölöd a gyűlölködőt, mert megérted, hogy csak azt tudod gyűlölni, akinek a kezeléséhez kevésnek érzed magad.

De már megértetted őt. Többé váltál tegnapi önmagadnál. Eleinte még szánalmat érzel az ilyen ember iránt, aztán már azt sem, hiszen a sajnálat is egyfajta lenézés. Egyszerűen csak megérted és elfogadod, hogy ez az ő útja, az ő terhe, amivel neki kell megbirkóznia. Szívből kívánod, hogy személyiségfejlődése ezen a téren is beinduljon, és elbúcsúzol tőle békében. Ha szükséges, akkor végleg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A pillanatnyi megkönnyebbülés csapdája: 3 szokás, amivel minden nap ártasz magadnak
A rövid távú hangulatjavítás és a hosszú távú célok közötti ellentét határozza meg a legkárosabb megküzdési mechanizmusokat.


Ha esténként kimerült vagy, de mégis úgy érzed, alig haladtál, és a fontos dolgok újra a másnapi teendőlista élére kerültek, könnyen lehet, hogy három láthatatlan, mégis romboló megküzdési szokás csapdájában élsz. Egy pszichológus szerint a mindennapi stresszre adott ösztönös reakcióinkkal – amelyek rövid távon megkönnyebbülést hoznak – nap mint nap feladjuk a hosszú távú jóllétünk egy darabját. A jó hír az, hogy ezek a minták nem a személyiségünk részei, hanem tanult viselkedések, és kis, azonnal bevethető lépésekkel már ma megtörhetjük a kört.

A Forbes magazinban publikáló Mark Travers pszichológus három gyakori, mégis sokszor alábecsült mintát azonosít, amelyek észrevétlenül mérgezik a hétköznapokat.

Az első a halogatás „önjutalmazással”, a második az érzelmi elzárkózás konfliktushelyzetben, a harmadik pedig a túlzott túlagyalás, vagyis a rumináció.

Ezek a stratégiák azért különösen alattomosak, mert pillanatnyi enyhülést kínálnak: a kellemetlen feladat elodázása, a feszült vita elkerülése vagy a probléma vég nélküli pörgetése átmenetileg csökkenti a stresszt. Hosszú távon azonban a felgyülemlő teendők, a megoldatlan konfliktusok és a mentális kimerültség csak növelik a szorongást.

Az első ilyen méreg

a halogatás, de nem az a fajta, amit a lustasággal azonosítunk. Ez egy sokkal kifinomultabb csapda: az azonnali hangulatjavítás érdekében odázzuk el a nehéz vagy unalmas feladatot. „Megérdemlek egy részt a sorozatból, mielőtt nekikezdek” – mondjuk magunknak, és ezzel pillanatnyi jó érzést vásárolunk, de a feladat súlya és a közeledő határidő miatti bűntudat később sokkal nagyobb árat követel. A szakirodalom ezt a „give in to feel good” (adjuk fel, hogy jobban érezzük magunkat) mechanizmusnak nevezi, ami valójában egy félresiklott érzelemszabályozási kísérlet. „A legtöbb pszichológus az elkerülő viselkedés egyik formájaként tekint a halogatásra, egy félresiklott megküzdési mechanizmusként, amikor ‘azért adjuk fel, hogy jobban érezzük magunkat’” – magyarázza Timothy Pychyl, a Carleton Egyetem halogatás-kutatója.

A hatékony ellenlépés nem az akaraterő megerőszakolása, hanem a rendszer átverése. Az egyik ilyen módszer a kísértés-csomagolás: párosítsuk össze a „kell” feladatot egy „akarom” jutalommal. Például csak akkor engedjük meg magunknak a kedvenc podcastunk hallgatását, ha közben a gyűlölt házimunkát végezzük, vagy csak a futópadon nézhetjük a legújabb sorozatrészt. A másik bevált stratégia a mikro-szokások bevezetése:

ahelyett, hogy a teljes feladatra koncentrálnánk, tűzzünk ki egy mindössze ötperces „indító blokkot” minden nap ugyanabban az időben.

A cél nem a tökéletesség, hanem a kezdeti ellenállás áttörése; a lendület gyakran már önmagát viszi tovább.

A második romboló minta

az elkerülés egy másik formája, ami nem a feladatokra, hanem a kapcsolatainkra irányul: az érzelmi elzárkózás. Amikor egy vita során az egyik fél hirtelen elnémul, elfordul, látszólag kivonul a helyzetből, az nem feltétlenül rosszindulatú játszma. A híres Gottman Intézet kutatásai szerint

ez a viselkedés – amely a válást nagy eséllyel bejósoló „négy lovas” egyike

– gyakran a szervezet vészreakciója. A pulzus megemelkedik, a gondolkodás beszűkül, és a test „lefagyás” üzemmódba kapcsol, mert annyira túlterhelődött érzelmileg, hogy képtelen a konstruktív párbeszédre.

Ilyenkor a leghasznosabb egy előre megbeszélt protokoll alkalmazása. Ahelyett, hogy a falat bámulnánk, jelezzük a partnerünknek, hogy szükségünk van egy 15-20 perces szünetre, hogy megnyugodjunk, de ígérjük meg, hogy utána visszatérünk a beszélgetéshez. Ez a tudatos időkérés nem menekülés, hanem felelős érzelemszabályozás.

A szünet alatt fontos, hogy ne a sérelmeinken rágódjunk, hanem valami teljesen mással foglalkozzunk:

egy rövid séta, pár mély lélegzetvétel vagy zenehallgatás segíthet levinni a pulzust, és visszatérni egy higgadtabb állapotba, ahol már lehetséges a párbeszéd.

A harmadik láthatatlan energiaszivárgás

a túlzott túlagyalás, vagyis a rumináció. Ez az a mentális állapot, amikor egy problémán vagy sérelmen körbe-körbe rágódunk anélkül, hogy megoldást találnánk. Bár a gondolkodás hasznosnak tűnhet, valójában egy negatív spirál, ami rontja a hangulatot, gátolja a kreatív problémamegoldást, és tönkreteszi az alvást. „Olyan, mintha egy végtelen beszélgetésbe ragadnál saját magaddal” – írja le a jelenséget Dr. Jacqueline Olds, a Harvard Egyetemhez kötődő pszichiáter.

Ennek a mentális körforgásnak a megtörésére az egyik leghatékonyabb eszköz a pszichológiai eltávolodás. Ahelyett, hogy azt mondanánk: „szorongok”, fogalmazzunk át: „észreveszem, hogy megjelent a szorongás érzése”. Ez a kis nyelvi csavar segít felismerni, hogy a gondolataink és érzéseink csupán mentális események, amelyek jönnek és mennek, nem pedig mi magunk vagyunk. Erre több azonnali technika is létezik: címkézzük fel a felbukkanó érzést („ez a bizonytalanság”), majd vegyünk öt lassú lélegzetet. Vagy tegyük fel a kérdést:

„Mit mondanék most, ha a saját gyerekem lenne ebben a helyzetben?”

Az eltávolodás segít megtörni a gondolati hurkot és visszanyerni a kontrollt.

Ez a három alternatíva akkor válik igazán hatékonnyá, ha mikro-szokások rendszerébe építjük be őket. Ahelyett, hogy egyszerre akarnánk megváltoztatni mindent, válasszunk egyetlen apró lépést, és azt gyakoroljuk tíz napig. Legyen az napi tíz perc séta ebéd után, óránként öt perc nyújtózkodás az ülőmunka mellett, vagy a nap kezdése egyetlen oldal elolvasásával a régóta halogatott könyvből. Sarah Hays Coomer egészségcoach szerint a „mikroadagolt jóllét” apró, életet tápláló változtatásokkal „állandó megnyugvást és struktúrát csöpögtet a mindennapi káoszba” – mondta a Forbes Health-ben. Ha egy ilyen apró szokás már automatikussá vált, jöhet a következő. Ezzel a módszerrel a nagy, ijesztő változások helyett kicsi, elérhető győzelmek sorozatával építhetjük újra a mindennapjainkat, felszabadítva az eddig láthatatlanul elfolyó energiáinkat.

Via Forbes


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Felejtsd el, amit eddig a csíkos ruhákról hittél: egy új kutatás szerint pont nem az karcsúsít, amire mindenki gondolt
A 241 résztvevős vizsgálat eredménye egy régóta fennálló divattévhitnek mond ellent.


Aki eddig a függőleges csíkokra esküdött a karcsúsítás érdekében, mostantól elfelejtheti a régi divatszabályt: egy friss kutatás szerint ugyanis

éppen a vízszintes ceruzacsíkok teszik a legjobb szolgálatot, ha valaki optikailag nyújtani szeretné az alakját.

A tajvani National Yunlin University of Science and Technology kutatói arra jutottak, hogy a karcsúsító illúziót három tényező együttese határozza meg: a csíkok iránya, típusa és a köztük lévő távolság. A vizsgálatukról – írta a New York Post – 241 egyetemista bevonásával készítettek tanulmányt, amelyben egy női modellről készült fotókat értékeltek, aki különböző mintázatú ruhákat viselt.

A kísérlet során kiderült, hogy a legelőnyösebb hatást általában azok a vízszintes ceruzacsíkok keltették, ahol a csíkok közötti távolság nagyobb, mint maguk a csíkok. A tanulmány szerzői szerint a megállapítás egyértelmű volt.

„A ceruzacsíkos stílus, amelyet vízszintes csíkok jellemeznek, karcsúbbnak láttatja az alakot”

– fogalmaztak. Azonban a hatás nem minden esetben érvényesül. „Ahogy nő a csíkok közötti távolság, a vízszintes csíkok vizuálisan szétszóródnak… és a karcsúsító hatás csökken” – tették hozzá a kutatók, jelezve, hogy a túl ritka mintázat már nem működik.

A kutatás egyúttal azt a tévhitet is eloszlatta, hogy a függőleges csíkokat teljesen el kellene felejteni. Bizonyos esetekben ugyanis ezek is előnyösek lehetnek, különösen, ha sűrű, egyenlő távolságú mintáról van szó.

„Az egyenlő távolságú, függőleges csíkokkal készült minta szintén karcsúbbnak láttatja az alakot”

- áll a tanulmányban. A ruhák és a testkép kapcsolata régóta foglalkoztatja az embereket, sokan tudatosan alakítják öltözködésüket a koruk vagy a testalkatuk szerint, hogy a legelőnyösebb oldalukat mutassák. A mostani kutatás gyakorlati tanácsokkal is szolgál: ha valaki karcsúsító hatású ruhadarabot keres, érdemes a sűrű, vízszintes ceruzacsíkokat előnyben részesítenie, de nem kell automatikusan kizárnia a sűrű függőleges mintákat sem.

A téma aktualitását az is adja, hogy a divatvilágban a csíkos minták ismét reneszánszukat élik.

A csíkok optikai hatásának kérdése egyébként nem új, már 1867-ben a német tudós, Hermann von Helmholtz is leírta

az úgynevezett Helmholtz-illúziót, amely a minták észlelt méretre gyakorolt hatásával foglalkozott. Az elmúlt évtizedekben több, egymásnak ellentmondó kutatás is született, de a mostani tajvani vizsgálat az eddigieknél pontosabban határozta meg, milyen feltételek mellett működik a karcsúsító optikai csalódás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Elfelejthetjük az orrspray-t? Új terápiás eszközök jönnek a szénanátha ellen
Új orvostechnikai eszközök célozzák az allergiás nátha helyi kezelését, kiegészítve a gyógyszeres terápiákat. A fototerápiás és idegi stimulációs módszerek a gyulladást csökkentik.


A tavaszi szél nemcsak vizet áraszt, hanem egy láthatatlan pollentengert is, ami milliók számára változtatja a megkönnyebbülést hozó jó időt egy hetekig tartó, tüsszögéssel, orrdugulással és viszketéssel teli küzdelemmé. Az allergiás nátha, vagy közismertebb nevén a szénanátha egy olyan civilizációs teher, amelyre a gyógyszeripar milliárdokat költ, a betegek pedig évről évre keresik a hatékonyabb, kevesebb mellékhatással járó megoldásokat. A standard terápia – az orrspray-k és antihisztaminok – sokakon segít, de egyre többen vannak, akiknél a tünetek makacsul fennmaradnak, vagy egyszerűen csak csökkenteni szeretnék a gyógyszerek terhelését. Ebben a helyzetben

egy új technológiai hullám van felemelkedőben, amely nem tablettákkal vagy folyadékokkal, hanem célzott fizikai behatásokkal, fénnyel, hővel és mikrostimulációval igyekszik megzabolázni az orrnyálkahártya túlpörgött immunválaszát.

Az alapötlet az, hogy ha a probléma helyben, az orrban keletkezik, akkor a megoldást is ott kell keresni. Amikor az ártalmatlan pollen, poratka vagy állati szőr bejut az orrüregbe, az immunsejtek téves riadót fújnak, és hisztamint, valamint más gyulladáskeltő anyagokat szabadítanak fel. Ez okozza a jól ismert tünetegyüttest: a sorozatos tüsszögést, az eldugult vagy éppen csorgó orrot és a kínzó viszketést. Az új orvostechnikai eszközök pontosan ebbe a folyamatba avatkoznak be. Ahelyett, hogy az egész szervezetet érintő gyógyszert juttatnának a rendszerbe, lokálisan, közvetlenül a nyálkahártyán fejtik ki hatásukat, hogy lenyugtassák az immunsejteket és csökkentsék a gyulladást. A paletta meglepően széles, a napi néhány perces otthoni kezelésektől az egyszeri, rendelői beavatkozásokig terjed.

Az egyik leginkább kutatott terület az intranazális fototerápia, vagyis a fényterápia.

Ennek létezik otthoni, alacsony energiájú vörös és infravörös LED-fényt használó változata, amely napi kétszer-háromszor néhány perces használatot igényel, és létezik rendelői, kúraszerűen alkalmazott, kevert ultraibolya és látható fényt használó kezelés is. A tudományos bizonyítékok egyre gyűlnek: egy friss szisztematikus áttekintő tanulmány és metaanalízis, amely a témában elérhető kutatásokat összegezte, arra jutott, hogy

a fényterápia szignifikánsan csökkentheti az allergiás nátha összes fő tünetét, beleértve az orrfolyást, a dugulást, a viszketést és a tüsszögést is.

Bár a vizsgálatok módszertana még nem teljesen egységes, az irány egyértelműen ígéretes.

Egy másik,

ennél jóval invazívabb, de hosszabb távú megoldást kínáló irány a krónikus orrfolyásért és dugulásért felelős idegek célzott kezelése. Az orrban található hátsó orrideg (posterior nasal nerve) túlműködése jelentősen hozzájárul a tünetekhez. Ezt az idegi aktivitást ma már képesek csillapítani temperált rádiófrekvenciás kezeléssel, krioablációval (fagyasztással), vagy a legújabb, többpontos rádiófrekvenciás rendszerekkel.

Ezeket az eljárásokat helyi érzéstelenítésben, rendelői körülmények között végzik, és a céljuk az, hogy egyetlen beavatkozással hónapokra, sőt, évekre enyhítsék a panaszokat.

A RhinAer nevű rádiófrekvenciás eljárás klinikai vizsgálatai például hároméves utánkövetés során is tartós tünetcsökkenést és életminőség-javulást mutattak ki súlyos mellékhatások nélkül.

„Több, következetes, hároméves eredményeket bemutató tanulmánnyal a hátunk mögött a RhinAer továbbra is mércét állít a tartós, végleges és átfogó krónikus rhinitis eljárások terén”

– nyilatkozta Matt Brokaw, az eljárást fejlesztő Aerin Medical elnök-vezérigazgatója egy céges közleményben. Hasonlóan jó eredményekről számolnak be a ClariFix nevű fagyasztásos technológiával is, amely egy kontrollcsoportos vizsgálatban bizonyította hatékonyságát.

A legújabb generációt

a NEUROMARK rendszer képviseli, amely egy ülésben, precízen képes kezelni az ideg több ágát. „Épp most zártunk egy rendkívül sikeres kereskedelmi validációs fázist, amellyel a NEUROMARK rendszert a krónikus rhinitis ellátásának élvonalába pozícionáltuk” – mondta Brian Shields, a Neurent Medical vezérigazgatója a BioSpace portálnak. Ezek mellett léteznek kevésbé invazív, mechanikai elven működő eszközök is, mint például az akusztikus rezgést és a kilégzés közbeni pozitív nyomást kombináló készülékek. Kisebb vizsgálatokban ezek is javították az orri légáramlást és a tüneti pontszámokat, de a széles körű alkalmazásukhoz még további, nagy esetszámú kutatásokra van szükség.

Fontos hangsúlyozni, hogy a szakmai irányelvek szerint ezek az eszközök jelenleg nem helyettesítik, hanem kiegészítik a hagyományos kezeléseket.

Elsősorban azoknak a betegeknek jelenthetnek alternatívát, akiknek a panaszai a standard gyógyszerek mellett is fennállnak, akik a mellékhatások miatt szeretnének kevesebb gyógyszert szedni, vagy egyszerűen nyitottak a nem gyógyszeres megoldásokra. A biztonsági profiljuk általában kedvező: a fényterápiánál leggyakrabban enyhe orrszárazságot, az idegi beavatkozásoknál pedig átmeneti fájdalmat vagy diszkomfortérzést jelentettek.

A gyakorlati megvalósítás és a költségek terén jelentős a szórás.

Egy otthoni, LED-fényes fototerápiás eszköz ára 87 euró, vagyis körülbelül 33 ezer forint körül mozog, cserébe napi szintű, percekben mérhető elköteleződést igényel.

Ezzel szemben az egyszeri, rendelőben végzett idegmodulációs eljárások ára külföldön akár a több ezer dollárt is elérheti; egy friss betegbeszámoló 3000 dolláros, azaz nagyjából 1 millió forintos önköltségről számolt be. Bár a bizonyítékok egyre erősebbek, a technológia jövőjét a hosszú távú, nagy esetszámú vizsgálatok fogják eldönteni, amelyek tisztázzák, hogy a betegek mely alcsoportjai profitálhatnak a legtöbbet ezekből az innovatív, célzott kezelésekből.

Via Karger/PMC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
„A rendrakás nem veleszületett képesség” – íme a tuti módszer, hogy a gyerek rendet tegyen maga után
A szakértők szerint a szülőknek kell megtanítaniuk a rend fogalmát, amihez a legfontosabb eszköz a türelem és a következetesség. A kudarc oka gyakran az, hogy a felnőttek azonnali tökéletességet várnak el, pedig a szokás kialakítása apró lépésekben történik.


A „Rakj végre rendet!” felszólítás helyett léteznek sokkal hatékonyabb módszerek, amelyekkel a szülők rávehetik a gyerekeiket a pakolásra. A gyermekpszichológusok szerint a kiabálás és a büntetés helyett több egyszerű, a mindennapokban is alkalmazható módszerrel könnyebb lehet kezelni a rendetlenséget, és a gyerekek akár élvezhetik is a feladatot.

A rendrakás nem veleszületett képesség, hanem tanult viselkedés írja a Blikk.

A legtöbb család számára ismerős a helyzet: a játékok szanaszét hevernek, a ruhák kupacokban állnak, a rendrakás pedig állandó konfliktusforrás. A pszichológusok szerint a megoldás kulcsa a szülői példamutatásban rejlik: ha a gyerek azt látja, hogy a felnőttek természetes napi tevékenységként kezelik a rendrakást, nagyobb eséllyel sajátítja el ő is ezt a szokást.

A szakértők szerint a rendrakás a gyerekek számára gyakran unalmas, ezért érdemes játékosan kezelni. Például rendezhetünk egy versenyt, hogy ki tudja gyorsabban elpakolni a játékokat, vagy kitalálhatunk egy történetet, amelyben a gyerek a „szuperhős”, aki megmenti a szobát a káosztól.

A játékosság mellett a környezet kialakítása is fontos. A színes tárolók és dobozok segítenek abban, hogy minden tárgynak meglegyen a maga helye, így a gyerekek könnyebben megtanulják, hova kell visszatenni a dolgaikat.

A pozitív megerősítés sokkal hatásosabb, mint a büntetés. A dicséret akkor a leghatékonyabb, ha konkrét és őszinte. Egy általános elismerés helyett érdemes kiemelni a részleteket.

„Nagyon tetszik, hogy a könyveidet szépen sorba rendezted a polcon!”

A következetesség az egyik legfontosabb tényező. Ha a szülők egyszer elvárják a rendrakást, máskor viszont nem, a gyerek összezavarodhat.

Érdemes világos szabályokat bevezetni, például: „Minden este lefekvés előtt elpakoljuk a játékokat.”

A rendrakás akkor működik a legjobban, ha rutinná válik, például ha a nap végén mindig szánnak 5-10 percet a közös pakolásra.

Fontos, hogy a szülők ne várjanak azonnali tökéletességet. A túlzott elvárások frusztrációhoz vezetnek, és elvehetik a gyerek kedvét. A cél nem a hibátlan szoba, hanem egy olyan szokás kialakítása, amely hosszú távon megkönnyíti a gyerek életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk