HÍREK
A Rovatból

Sírva nyilatkozott a háziorvos, miért döntött úgy, hogy abbahagyja a praktizálást, és inkább németül tanul

„Imádjuk, szeretjük a pácienseinket. Mindenünket odaadjuk értjük és... bocsánat…” - eddig jutott el a mondatban Zsigri Szabolcs. Többek között abból van elege, hogy a betegeinek hónapokat kell várni az ellátásra.

Link másolása

Könnyek között mondta el az RTL Híradónak egy zuglói háziorvos, miért mondta fel a praxisát és kezdett németül tanulni. Zsigri Szabolcsnak elege lett abból, hogy a betegeknek sokszor hónapokat kell várni a megfelelő ellátásra.

Zsigri Szabolcs háziorvos úgy döntött, április végén befejezi a praktizálást és inkább elkezd németül tanulni. A háziorvos a honlapján közzétett nyilatkozatában a távozása okai közé sorolta többek között, hogy

  • az orvosi gyógyító, oktató, kutató munka helyett egyre több felesleges adminisztrációt végeznek,
  • az oktatási, szociális, egészségügyi rendszer hibáit, hiányosságait kell pótolniuk,
  • illetve, hogy a pácienseiknek egyre nehezebb a helyzetük, „megfelelő ellátáshoz, sőt, már időponthoz jutásuk, mind állami, mind magánszolgáltatók esetében”.

    A rendelésüket így április 30-án, vasárnap végleg befejezik.

    Az RTL Híradó ennek kapcsán kereste meg a közkedvelt zuglói háziorvost, és el is kísérték a német nyelviskolába.

    „Imádjuk, szeretjük a pácienseinket. Mindenünket odaadjuk értjük és... bocsánat…” - eddig jutott a mondatban Zsigri Szabolcs, ezen a ponton ugyanis a háziorvos elsírta magát.

    Azt mondta, nehezen hozta meg a döntést. Még nem tudja, mit fog csinálni pontosan, de később valószínűleg német nyelvterületen folytatja az orvosi pályáját.

    Zsigri a honlapján közzétett írásában is jelezte már, hogy a döntésben nem az orvosi fizetés játszott szerepet.

    „Egyre kevésbé jutnak a páciensek további ellátáshoz. Mi bármeddig tudjuk nyújtani a lehetőségeinket. Tudunk sokat dolgozni, de a háziorvos eljut egy pontra, amikor a szakrendelőhöz és a kórházhoz kell folyamodni. Ezen nem tudunk változtatni, mert látjuk, hogy hosszú heteket, hónapokat kell várakozniuk a betegeinknek az ellátásra”

    - fejtette ki a háziorvos.

    A híradónak az egyik beteg elmondta, hogy most keresnek új háziorvost.

    „Az előző szintén felszámolta a praxisát. Akkor próbáltunk körzetileg orvost találni. Nem sikerült, de a doktor úr vállalt, mivel nem találtunk háziorvost” – mondta egy asszony a Híradónak.

    Az összeállításban arra is kitérnek, hogy

    a kormány éppen most szervezi át a háziorvosi ügyeleti rendszert.

    A Magyar Orvosi Kamara azonban legutóbbi küldöttközgyűlésén úgy döntött, felszólítják a háziorvosokat, hogy ne írjanak alá szerződést az új rendszert irányító Országos Mentőszolgálattal, amíg a kormány nem kezd valódi párbeszédet az egészségügyről.

    Svéd Tamás, a MOK titkára korábban lapunknak arról beszélt, hogy az ügyeleti szerződések alá nem írása azzal járhat, hogy az új, megyénként elindítani tervezett ügyeleti rendszer bevezetése csúszik, az ügyeletek pedig az eddigi egyenetlen módon működnek tovább, néhány helyen jól, máshol rosszul.

    Az új ügyeleti rendszer jövő héten Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben már életbe is lép. Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója az Indexnek február 20-i interjújában azt mondta, hogy addig

    a háziorvosok 10-20 százalékával sikerült szerződni.

    Csató azt is hozzátette, hogy egyértelműen érzékelnek „valamiféle megtorpanást” a MOK február eleji felhívása óta.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Fotók: Ilyen volt a tömeg Magyar Péter debreceni nagygyűlésén
    Sokan érkeztek a TISZA Párt alelnöke által meghirdetett vasárnap délutáni eseményre, ahol az EP-képviselőjelöltjeik mellett a színpadra lépett Rost Andrea és L. Ritók Nóra is.
    Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
    2024. május 05.


    Link másolása

    Magyar Péter országjáró útja során vasárnap délután Debrecenbe érkezett. A nagygyűlésre sokan érkeztek, az ország különböző pontjairól és még a határon túlról is.

    Íme a délutáni események képekben:

    Az eseményről mi is beszámoltunk. A TISZA Párt politikusa beszélt többek között az EP-választásokról, az akkumulátorgyárakról, a környezetvédelemről, a gyermeknevelésről is.

    A demonstrációról még több cikket ITT olvashatsz.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar Péter SMS-t írt a mentőszolgálat főigazgatójának az állítólagos öngyilkossági kísérletéről szóló OMSZ-jelentés miatt
    Az ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálódhat, hogy kiderítsék, valós-e a jegyzőkönyv, ki rendelkezhetett vele és hogy jutott el a sajtóhoz.

    Link másolása

    Mi is írtunk róla, hogy nyilvánosságra került egy jegyzőkönyv, amelyet az Országos Mentőszolgálat írt tavaly. A Borsonline szerint Varga Judit ex-igazságügyi miniszter igazat mondott a Hajdú Péternek adott interjújában, ahol arról beszélt, volt férje, Magyar Péter rá akart ijeszteni, és eljátszotta, hogy öngyilkos lett és gyógyszermérgezést szimulált. Mikor a volt feleség meglátta a gyógyszert, kihívta a mentőket.

    A jegyzőkönyv megjelenése után Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő felvetette, hogy egy bulvármagazin hogyan „juthatott hozzá” a mentők jelentéséhez. Szerinte biztos, hogy ezt nem lehetett volna nyilvánosságra hozni. A szakember szerint a mentőszolgálat vezetőségének le kell mondania, ha kiderül, hogy tőlük szivárgott ki a dokumentum.

    A Mentőszolgálat már vizsgálatot indított, Magyar Péter pedig feljelentést tesz az ügyben - írja az RTL.hu.

    Az OMSZ jegyzőkönyve szerint a mentőket nem Varga Judit hívta. A bejelentő nevének helyén az olvasható a vezetéknevet kitakarva az látszik, hogy Dr. Péter. Az esetlapon pedig az olvasható, hogy a mentőket lemondták, mert a „beteg ismeretlen helyre távozott”.

    A mentősök szóvivője az RTL Híradó megkeresésére azt válaszolta, hogy „vizsgálat keretében ellenőrzik” az adatkezelés szabályosságát. „A dokumentáció a mentőellátás után, az EESZT rendszerébe kerül (…) ahol a beteg, a törvényes képviselője, vagy másik egészségügyi ellátó is hozzáférhet”.

    A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke azt mondta, hogy súlyos adatvédelmi kérdéseket kell tisztázni az ügyben. Péterfalvi Attila közölte, hogy mérlegelik, indítanak-e hivatalból eljárást. Az RTL Híradónak elmondta, vizsgálnák, hogy az adatkezelés az EU-s vagy a magyar jogszabályoknak megfelelő-e. Azt is megnéznék, hogy valós-e a jegyzőkönyvi forma, és ki rendelkezhetett vele, illetve hogy juthatott el a sajtóhoz.

    A kiszivárgott jegyzőkönyv miatt Magyar Péter feljelentést. Ezt a mentőszolgálat főigazgatójának is megírta SMS-ben - írja a portál.

    "Remélem, hogy a belső vizsgálatot tényleg elrendelték, hogy ez pontosan mi és hogy az én feljelentésem pedig érkezni fog ellenük is és a sajtótermékek ellen is"

    – mondta az RTL-nek Magyar Péter.

    A politikus azt is kiemelte, hogy szerinte a nyilvánosságra hozott dokumentumok nem igaziak.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    Magyar Péter nem áll meg: Köszönjük Debrecen! Holnap indulunk tovább
    A TISZA Párt politikusa újabb településekre látogat, ahol beszédet mond és kötetlen beszélgetésekre is sor kerül majd. A vasárnapi nagygyűlés után máris elárulta, hol lehet vele találkozni a következő napokban.
    Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
    2024. május 05.


    Link másolása

    Magyar Péter a vasárnapi nagy tömegeket megmozgató debreceni nagygyűlése után máris a következő napra készül. A közösségi oldalán megírta, hogy hol folytatja tovább az országjárást:

    "Köszönjük Debrecen!" - írta a posztban.

    "Holnap indulunk tovább Hajdú-Bihar megye további településeire. Íme a részletes program:

    Hétfő (05.06.):

    9:30: Kaba - Szabadság tér - Beszéd & kötetlen beszélgetések

    11:30: Berettyóújfalu - Berettyó Kulturális Központ - Beszéd & kötetlen beszélgetések

    13:00: Derecske - Templomkert tér 10. - Beszéd & kötetlen beszélgetések

    15:00: Nyírmártonfalva - Lombkoronasétány látogatás

    19:00: Hajdúszoboszló - Művelődési ház előtt - Beszéd & kötetlen beszélgetések

    Kedd (05.07.):

    9:30: Balmazújváros - Művelődési Ház - Beszéd & kötetlen beszélgetések

    11:00: Hajdúböszörmény - Baross Gábor tér 2. - Beszéd & kötetlen beszélgetések

    13:30: Hajdúnánás - Köztársaság tér (Fő tér) - Beszéd & kötetlen beszélgetések

    Mindenkit várunk szeretettel!"

    A vasárnapi rendezvényről készült fotóinkat itt nézheted meg:

    A politikus a debreceni beszédében elmondta, hogy már csak öt hét van hátra a június 9-i választásig, amelynek eredménye, reménye szerint, megindítja majd a változásokat.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    Menczer Tamás baloldalozott, külföldizett és kétszer azt mondta, hogy bumm
    A Fidesz kommunikációs igazgatója sokadszorra is elmondta, amit már eddig is elmondott. Szerinte Magyar Péter ugyanúgy bele fog állni a földbe, mint MZP vagy a Momentum.

    Link másolása

    A Fidesz kommunikációs igazgatója kommentálta Magyar Péterék tevékenységét. Az állami hírügynökség is kimerítően szemlézte Menczer Facebookra feltöltött videóját. Ebben a Fidesz kommunikációs vezetője arról beszélt egy képen kívüli riporternek, hogy amikor volt „az adatkezelési történet, hogy a Bajnai Soros-világhoz kapcsolódó DatAdat áll mögötte”, akkor Magyar Péter azt mondta, hogy ez nem igaz, azt a tájékoztatót csak valakitől kapta.

    Ó, hát igen, ahogy az lenni szokott, csak úgy kaptuk valakitől.

    Amikor meg kiderült, hogy kitől kapták, kiderült, hogy az is a Bajnainak az üzlettársa, és az ember cégéhez van bejegyezve a Magyar Péter egyesülete is” – mondta Menczer.

    Szerinte ugyanebbe a sorba illik, ugyanazok vannak mögötte, akik a Márki-Zay mögött is voltak. Külön megemlítette, hogy „erről a Momentum sokat tudna mesélni, hogy milyen, amikor ezek a külföldi finanszírozók valakit elhajítanak, és beállnak valaki más mögé

    – mondta Menczer.

    Szerinte eddig is ez történt.

    „Külföldi irányítók és baloldali hype. Momentumnál – bumm – beleálltak a földbe. Márki Zay Péternél ugyanaz – bumm – beleállt a földbe. Most épp Magyar Péteren a sor, és jön a következő csalódás

    – mondta Menczer Tamás.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: