News here

BUDAPEST

Művészethangsúlyos szórakozóhely nagy találkozásokkal – Az Easy Art Space átrajzolja a fővárosi bár-körképet

Létrehoztak egy olyan közösségi teret, ahol találkozhat az underground szcéna minden arca a képzőművészektől kezdve a wakeboardosokon és deszkásokon át a hazai elektronikus zene meghatározó figuráiig.

Link másolása

Nehéz lenne megmondani, hogy a tavaly decemberben nyílt Easy egy kiállítótér, egy elektronikus zenei színtér vagy inkább egy bár, esetleg bisztró – de éppen az a jó benne, hogy ezt nem is kell eldöntenünk. Erre ugyanis a tulajdonosok sem vállalkoznának, hiszen miért is tennék? Pont ez a szép az egészben.

Az viszont biztos, hogy az Easy Art Space-szel létrehoztak egy olyan közösségi teret – talán az angol hub kifejezés még találóbb lenne rá –, ahol találkozhat az alapítók által régóta jól ismert underground szcéna minden arca a képzőművészektől kezdve a wakeboardosokon és deszkásokon át a hazai elektronikus zene meghatározó figuráiig. Ugyanakkor az, hogy van egy törzsréteg, közel sem jelenti azt, hogy ne látnának szívesen mindenki mást is, sőt! Minél többféle embert szeretnének bevonzani, hogy még több mindenkihez eljuthasson az általuk vallott és követett életfilozófia – az Easy ugyanis maga az ars poeticájuk.

A hely tehát tavaly télen nyitotta meg először a kapuit, miután a Pesti elektronikus zenei klub, az Aether és a Citymatiné nevű nappali bulisorozat tulajdonosai úgy gondolták, hogy valami újba kezdenek. Már évek óta szemlézték a piacot, avagy a budapesti klub- és szórakozóhely-körképet, hogy egy valóban értékteremtő és hiánypótló helyet hozhassnak létre. Már a kezdetektől a céljaik között szerepelt az igényteremtés, hogy aztán azt kielégítve létrehozzák a saját közönségüket.

Természetesen a budai helyszín sem véletlen, hiszen ott a klubhiány általános jelenségnek számít – pedig a dombosabb oldal épp a reneszánszát éli. Buda felfutásában nagy szerepet játszhatott a Covid, ami után egy kicsit mindenki békét talált a lassításban, a lokalitásban. De az is közrejátszhatott benne, hogy a budaiaknak évek óta Pestre kellett átevickélniük, ha szórakozni szerettek volna, ahol a hangulat mostanra inkább nemzetközire váltott.

„Egy közösségi teret szerettünk volna itt a Széll Kálmán téren összehozni, ami azon értékek alapján áll össze, amiket mi képviselünk, amiben megjelenik az underground zene és a képzőművészetek is szerepet kapnak.”

A koncepció megalkotásánál egy „művészethangsúlyos szórakozóhely nagy találkozásokkal” lebegett a szemük előtt. Egy törzsközönségnek otthont adó szórakozóhelyet, művészeti teret és bárt szerettek volna létrehozni, egy helyszínt, ahol a művészet fuzionálhat a zenével – ehhez fogható pedig a magyar fővárosban mostanáig nem igazán volt.

„Egy érzés volt bennünk, amit megpróbáltunk megvalósítani, és elég közel járunk hozzá.”

Kezdetben csak magát a belső teret vehette igénybe a közönség, azóta lett terasz, alig egy hónapja a vibráló színekkel operáló, hangulatos kerthelyiség is készen lett, ezen a héten kedden pedig a konyha is újranyitott. Ezzel pedig az Easy funkcióinak nagy részét már ki tudják használni.

Ami az elnevezést illeti, mesélhetnénk valamilyen romantikus anekdotát, de ilyen nem igazán van: a három alapító tag egyike állt elő az Easy-vel nem sokkal azután, hogy többoldalnyi Excel-tábla-sort töltöttek meg lehetséges opciókkal. Itt jött rá ugyanis, hogy ezen egyáltalán nem kellene erőlködniük, ennek könnyedén kellene mennie – és már meg is volt az elnevezés.

„A hellyel is pontosan ezt akarjuk képviselni: a művészet sem feltétlenül egy »kisujjeltartós«, pezsgőt kortyolgató iparág, hanem egy könnyed és egyszerűen befogadható dolog. Akár csak bulizás közben is jó ránézni az alkotásokra, amelyek körbeveszik az ember – ez is ennyire egyszerű.”

De az ember el is merülhet bennük, hiszen a hely kívül-belül tele van festményekkel, graffitikkel, grafikákkal, amelyek kényeztetik a szemet. Ez pedig persze nem véletlen.

„Terveztünk valamennyire, de azért a flow-val mentünk, amikor kialakult az enteriőr.”

Megkérték néhány művészbarátjukat, akik egy-két instrukció után – természetesen a tulajdonosokat ismerve, hiszen évek óta együtt dolgoznak – könnyedén el tudtak indulni és megalkotni a falak díszeit. De itt ne egy-két festményre vagy fújásra gondoljunk: a belterek nagy részét és a teljes kertet övező felületeket elképesztő alkotások borítják. Csak hogy legyen egy kis viszonyítási alap: a kert falain több mint tíz graffitis dolgozott egy teljes héten át.

Nem lehet meglepő, hogy az első kiállításuk is ezen az analógián szerveződött: megkérték néhány képzőművészettel foglalkozó barátjukat, hogy válasszák ki egy-egy darabjukat – legyen az fotó, digitális grafika, festmény vagy bármi –, amire az easy szó kapcsán asszociálnak. Ezekből pedig egy különleges tárlat állt össze. A következőkben is hasonló téren szeretnének mozogni művészileg, de határozott terveik nincsenek.

„Könnyedén vesszük ezt a részét is: ami tetszik nekünk és egy underground, fiatalosabb irányt képvisel, az alapvetően jöhet. De nincs egy szigorú szakmai kuráció.”

A zene kapcsán sem szigorúak, bár mivel elektronikus zenei háttérrel rendelkeznek, általában ehhez a stílushoz nyúlnak vissza. Hétvégente így elektrobulik szoktak lenni, de jazzkoncertnek vagy éppen brazil, csörgődobos zenekaroknak is otthont adtak már. A terveik közé tartozik ugyanakkor, hogy a tánctéren idővel „rendes”, azaz nagyobb koncerteket is tarthassanak, most még ugyanis a hely nem alkalmas erre. Összességében tehát ezt is könnyen veszik: bármilyen stílusban is alkosson valaki zeneileg, nem zárkóznak el tőle.

De a közönséghez is egy kicsit hasonlóképpen állnak hozzá, hiszen mindenkit szívesen látnak, sőt, szeretnének minél többféle embert bevonzani. Azt persze, hogy épp milyen vendégek vannak, megválogatja az aktuálisan játszó DJ, a napszak, de még az is, hogy éppen a hét melyik napján járunk. És bár Budapesten sok olyan hely van, ahol van egy adott jellegzetes vendégtípus, ők nem szeretnék magukat ilyen keretek közé zárni: „Soha nem volt cél az, hogy kiválasszunk egy közönséget, sőt: fontos, hogy minél több emberrel megismertessük ezt.”

Az Easy célja ugyanis tulajdonképpen az, hogy minél szélesebb rétegekhez eljuttassák, mennyire közérthető, mennyire egyszerű is lehet a művészet – és hogy ezzel együtt milyen sokat és milyen változatosan tud hozzátenni az emberhez.

Ezt propagálták az eddigi programjaikkal is, és ez a jövőben sem fog változni, csak egy kicsit még szélesedik. Terveznek filmvetítéseket, filmklubot, hiphop- és breaktánc-őrületeket, workshopokat, standup-műsorokat és miniszínházat is.

A jelenlegi inflációs helyzet ugyanakkor persze őket sem kíméli, és bár egyelőre ennyire rövid távon még nem éreznek durva hatásokat, ezekre is számítanak: a visszaesésük százalékban kifejezve hamarosan két számjegyűre ugorhat. Hiszen az áremelkedés olyan szintű, hogy egyrészt lehetetlen lekövetni, másrészt technikailag is megnehezíti a hely mindennapjait.

Mindenesetre reméljük, hogy a fokozódó válság kevés helyet darál majd be a fővárosban, és ha sajnos mégis így alakul, akkor az Easy nem lesz közöttük. Az ugyanis biztos, hogy egy ilyen sokféle, izgalmas és befogadó biztos pontra már nagy szüksége volt a városnak – és persze arra is, hogy a tulajdonosok easy-mentalitása minél inkább elterjedjen akár Budán, akár Pesten.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
4500-nál kezdődik egy főétel, 1200 egy forralt bor, 1500 a rétes a budapesti karácsonyi vásárokban
November 18-án nyílt meg a Vörösmarty téren, valamint a Szent István Bazilika előtti téren található karácsonyi vásár. Egy négyfős családnak minimum 22 ezer forintot kell kifizetnie, ha itt akar ebédelni.

Link másolása

Már jóval az adventi időszak előtt megnyitották kapuikat a Budapest V. kerületében található adventi vásárok. Az érdeklődőket mindennap 11 órától várják egészen este 9 óráig, pénteken és szombaton pedig meghosszabbított nyitvatartással egészen este 11 óráig.

Az árak viszont itt is az egekbe szöktek. Noha a korábbi vásárok sem az alacsony árakkal csalogatták oda az érdeklődőket, most még mélyebbre kell nyúlnia a zsebében annak, aki meginna egy forralt bort vagy enne is valamit.

Tavaly 900 forintért lehetett kapni 3 dl forralt bort, ez idén viszont már 1200 forintba kerül, azaz bő 30 százalékkal emelkedtek az árak.

Jó hír, hogy idén is van 1500 forintos egytálétel, mivel minden kiállító vendéglátóegységnek vállalnia kellett, hogy a menüsorban lesz egy kedvező árú tétel. A rossz hír viszont az, hogy ez a pénztárcabarát étel nagyjából a rétesben merül ki.

Egy főétel ára 4500 forinttól kezdődik és egészen 8500 forintig terjed.

Ez azt jelenti, hogy egy négyfős családnak a legolcsóbb étellel és gyümölcsteával együtt 22 ezer forintot kell kifizetnie, ha úgy döntenek, itt ebédelnek vagy vacsoráznak.

2022-es árlista a Vörösmarty téren található karácsonyi vásárból

Italárakból néhány:

  • forralt bor: 1200 Ft/3dl
  • gyümölcstea: 1000 Ft/3dl
  • puncs: 1200 Ft/3dl
  • pálinkás és rumos puncs: 2400 Ft/3dl
  • rövid italok: 2300 Ft/4cl

Az ételek árai közül néhány:

  • rétes: 1500 Ft
  • sült gesztenye: 2000 Ft
  • töltött káposzta 4800 Ft
  • malacsültek 6900 Ft


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
Ilyen kalóz éttermet se látott még Budapest: Kraken űzés és lakomázás a Pirate Empire birodalmában
Füstölgő kalóz főzetek, tengeri ételek, prémium pizzák, különleges desszertek, valamint show elemek várnak rád, a lelkes legénység és a páratlan kalózkapitány jóvoltából!

Link másolása

Mintha egy valódi kalózhajó kötött volna ki a Nagymező utcában. A Pirate Empire - A Kalóz Birodalom névre hallgató budapesti kalóz étteremben közel sem mindennapi élményben lehet részed. Az étterem hangulatvilága olyan könnyen rabul ejt téged, mint Feketeszakáll egy francia kereskedőhajót.

Füstölgő kalóz főzetek, tengeri ételek, prémium pizzák, különleges desszertek, valamint show elemek várnak rád, a lelkes legénység és a páratlan kalózkapitány jóvoltából!

Varázspálca után szablya és kovás pisztoly: új étterem a The MAGIC csapatától

Dárdai Gergő és Mokány Mátyás 2019-ben gyakorlatilag minden Harry Potter rajongó gyerekkori álmát váltották valóra a The MAGIC Budapest élményétteremmel. Azóta igencsak széles rajongói tábort vívott ki magának részletes látványvilágával, na meg persze a sok vajsörnek és más tematikus ételeknek köszönhetően.

2022 nyarán újabb tematikus élményéttermet nyitottak meg a The MAGIC tulajdonosai – ezúttal a kalózok világába „hajózhatsz el”. Ahogy betérsz ide, rögtön világos lesz, hogy a részletek iránti elkötelezettség már hagyomány ennél a csapatnál.

A Pirate Empire egy olyan élményétterem, ahol néha szívesen ottragadnál

A Pirate Empire nem egy mindennapi vendéglátóhely. Ez egy élményétterem, ahol még felnőttként is szívesen kiszakadnál egy pár órára a mindennapokból.

Minden pincér büszkén viseli kalóz egyenruháját, és kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy korosztálytól függetlenül minden vendég jól érezze magát. A Kraken űzés (a hírhedt tengeri szörny szellemének az elijesztése) egy füstölgő koponyával, egy kovás pisztollyal, és egy Kraken-űző verssel párosul, amit olyan beleéléssel mondanak a pincérek, mintha tényleg a mélybe akarná rántani a hajót egy gigászi polip.

Bőven átlagon felüli a vendéglátás színvonala, amit nem egyszer emeltek már ki a Pirate Empire Google értékelései között a családok, párok, és nagyobb baráti társaságok is:

- „Rég volt részünk ilyen figyelmes kedves felszolgálásban! Köszönjük, hogy szebbé tettétek fiam 6. szülinapját!”

- „Nagyon szép hely. Kedvesek nagyon a felszolgálók és mindig mosolyognak. Meglepték a páromat (és engem is), hogy szülinapja alkalmából kapott egy gyertyás desszertet. Köszönünk mindent!”

- „Először jártam tematikus étteremben. Tegnap voltunk egy nagyobb baráti társasággal és csak ajánlani tudom ezt a helyet mindenkinek. A hangulat és a körítés lenyűgöző. Ami a kiszolgálást illeti, nos bátran ki merem jelenteni, hogy életemben nem találkoztam még olyan közvetlen és barátságos felszolgálókkal, mint itt.”

Ebből is látszik, hogy a Pirate Empire minden korosztálynak szól. A zene is külön említést érdemel, hiszen csakis tengerésznóták szólnak, úgyhogy egy percig sem zökkensz ki a kalózos hangulatból. Ráadásul nem egyszer hallani, hogy a jókedvű legénység is fütyörészi a tengeri csatadalok dallamát.

Tényleg minden részletre figyeltek – Érdemes szétnézni a fedélzeten!

Minden egyes részlet egy rendkívül aprólékos munkáról tanúskodik: az egész hely egy óriási tisztelgés a kalózok világa előtt.

Mindemellett direkt úgy van kialakítva a kalóz étterem, hogy több helyen is lehet fényképezkedni, sőt, a legénység még kellékeket és fegyvereket is biztosít hozzá! Így még haza is viheted magaddal ezt az élményt. Ezenfelül, akár ajándékutalványt is vásárolhatsz, vagy magaddal vihetsz egy 9 decis, papagáj vagy koponya alakú sörös korsót!

FÖLDSZINT: Az egyik falból a türkízkék fiatalság forrása folyik, másik oldalt pedig hordóról hordóra folyik a félelmetes Kraken vére. Az étterem belseje felé haladva láthatod a lehorgonyzott hajót, de mielőtt még a felső szintre mennél, érdemes fényképezkedni egyet a Kraken szoborral (már ha van hozzá bátorságod).

EMELET: Itt található a kapitány szobája és a hajó fedélzete is, ahol szintén Pazar látványban gyönyörködhetsz. Akár a dolgozóasztalhoz is odaülhetsz megcsodálni a kapitány felszerelését! A kabin fényűző hangulatához üvegbe zárt hajómakettek és mesés festmények is hozzájárulnak, amelyek legendás tengeri ütközetekről tanúskodnak.

Egy kalóz sem maradhat éhen! Ilyen étel és ital különlegességekkel várja vendégeit a Pirate Empire

A Pirate Empire csapatának kreativitása az étel és ital kínálatból is látszik, ahol minden fogás különleges elnevezést visel. Kiemelt szerepet kapnak a „Kalóz Birodalom Prémium Pizzái” és a tengeri étkek, vagyis a „Zsákmányok a Kraken Birodalmából”.

- A „Tortugai Kalózok Hírhedt Tésztái” között szerepel a „Szirének Éneke”: egy tejszínes, tengeri gyümölcsös fekete spagetti, ami a nem mindennapi színét a tintahal tintának köszönheti.

- A tengeri finomságok között nem egy különlegességet próbálhatsz ki, mint például a fenséges kardhal steaket („Atlantis Szigonya”), a forró, vajpuha, bundázott tintahalkarikákat garnélával („A Leterített Kraken és Csatlósai”), de a „Halászok Aranyaként” elkeresztelt lazac steak és a Fish and Chips (Smith’s és Gib’s) is szenzációsan finom.

- A könnyed, nápolyi jellegű pizzák között olyan nagy a választék, hogy elsőre nem is olyan egyszerű a választás. Ha nálad is felmerülne a bőség zavara, akkor érdemes a „Hármas Csapást” választanod, így 3 db különböző mini pizzát süt neked a legénység!

A Pirate Empire konyhájának színvonalát szépen összefoglalja a következő értékelés, ahol egy vendéget igazán rabul ejtett „Calypso Ajándéka”, azaz a tengeri gyümölcsös pizza:

- „Végre egy tisztességes tenger gyümölcsei pizza a városban! A feltétek valóban tenger gyümölcsei, tintahallal és polippal, nem csak némi kagyló és surimi, mint sok másik helyen. Mindennek tetejébe még kapribogyó is van rajta, pont ahogyan kell.”

Az itallapon az alkoholmentes „Füstölgő Kalóz Főzeteknek” köszönhetően pedig mind a gyerekek, mind a kocsival érkezők részesülhetnek valami különlegesben.

Végezetül, ha ezek után jut még hely a desszertnek, és kíváncsi vagy arra, hogy milyen lehet egy csokigolyóba zárt Rákóczi-túrós, akkor mindenképp próbáld ki „Davy Jones Ágyúgolyóját”: már csak a látvány miatt is megéri!

Érdemes egyébként bekövetni a kalóz étterem Facebook oldalát is. A Pirate Empire csapata mindig azon agyal, hogy milyen újdonságokkal kedveskedhet még az új és visszatérő vendégeknek!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Kiakadtak a kommentelők a rezsicsökkentett „fényvillamoson” – mi is megnéztük magunknak
Kicsit fakóbb, kicsit kevésbé díszes – nyilván akaratán kívül, de valamelyest visszatükrözi az ország jelenlegi hangulatát.

Link másolása

Az emberek át lettek verve – nagyjából ez érződik a legtöbb kommenten, amit idén a BKV a szokásos adventi karácsonyi villamosok képei alá kapott. A szokásosan csak "fényvillamosnak" hívott, feldíszített járműveket idén is ezzel a névvel hirdették meg több helyen, de ez az elnevezés csalóka.

A több vonalon is közlekedő járműveket idén takarékosság okokból nem díszítették fel fényfüzérrel, csak a belső teret alakították át.

Az így kapott terméket végül a táblákon már "Adventi villamosnak" keresztelték el, de a közösségi média népe érezhetően csalódott volt. Egyesek szerint a belső díszítés veszélyben lehet egy-egy zsúfolt időszakban, míg más azt veti a város szemére, hogy a fényvillamosok a korábbi években némi melegséget csempészhettek azok szívébe is, akik messziről látták elsuhanni, míg most csak azok tudják igazán élvezni, akik fel is szállnak rá.

A legtöbben mégis azt jegyzik meg, hogy a spórolás értelmetlennek tűnik, tekintve azt, hogy mennyit lehet megtakarítani egy LED-es fényfüzérrel.

„Saccolva is a villamos vontatómotorjához képest ezred nagyságrendű lehet a díszkivilágítás energiaigénye!” – írja az egyik kommentelő, míg egy másik megjegyzi: „Látom annyi esze senkinek sem volt, hogy kiszámolja annak a pár nyamvadt LED-nek a fogyasztását, ami elárulom, hogy fillérekben lenne mérhető.”

De szinte minden hozzászólás arról, szól, hogy az utazóközönség nagyon szomorú a fényvillamosok hiánya miatt, sokan külön kiemelik a gyerekeket, akik nagyon várták a különleges járműveket.

A Szeretlek Magyarország fotósa a helyszínen járva hasonló gondolatokat fogalmazott meg az "Adventi villamossal" kapcsolatban. A fények hiánya, és a gyér külső díszítés mintha kissé visszatükrözné az ország jelenlegi pesszimista állapotát és nehéz helyzetét. Ottjártakor az emberek sem voltak felhőtlenül boldogok, a korábbi években a fényvillamosokon szinte minden kattintásra jutott egy boldog vagy csodálkozó arc.

Valószínűleg túl erős lenne a "gagyi" szót használni, de az a kicsik és nagyobbak arcán és a kommentekben is tükröződik, hogy a rezsiválság, az energiakrach, az infláció, a bezárások idején és általában a sötét novemberi-decemberi napokon ennél többnek örült volna igazán Budapest utazóközönsége. Apróságnak tűnhet, mégis beszédes: a villamoson az adventi járatot reklámozó plakáton található QR-kód segítségével az Oltalom Egyesület hajléktalanóvodáját lehet támogatni...

Különösen beszédes a villamos "szegényessége", ha a gyakorlatilag teljes pompában világító Parlament előtt húz el, vagy ha a Dunapartról feltekintve az emberek a sokmilliárból felújított Vár épületeit nézik.

A Facebookon rengetegen szinte követelik vissza a korábbi évek díszes fényvillamosát, így még bízhatunk benne, hogy összeül a városháza kiszámítani, hogy vajon nem éri-e meg kissé felvidítani az utazókat. De a jelenlegi helyzetet figyelembe véve könnyen lehet, hogy idén ez van, ezt kell – megpróbálni – szeretni.

Az Adventi villamosról további információt EZEN A LINKEN találsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Megnyitott a Városligeti Műjégpálya – mutatjuk, mennyibe kerül
Az idén 152 éves Műjégpálya Budapest 149. születésnapján megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt.
Fotó: Pitz Dániel - szmo.hu
2022. november 17.


Link másolása

A jégpálya 1870-ben nyitotta meg kapuit, Rudolf koronaherceg jóvoltából és azóta is hatalmas népszerűségnek örvend. Péntek este a korábbi hagyományoknak megfelelően a Magyar Honvédség Központi Zenekarának zenéje mellett léphettek ismét jégre a korcsolyázni vágyók.

Az viszont kétséges, hogy a Fővárosi Önkormányzat meddig fogja tudni fenntartani a pályát ilyen energiaárak mellett.

A tervek szerint december 31-ig mehetnek a Városligetbe a korcsolyázni vágyók. Jövőre viszont csak akkor nyitják ki, ha lesz elegendő látogató.

Most hétköznapokon 9:00–12:15 és 17:00–20:15 között, szombaton 10:00–13:15 és 16:00–20:15, vasárnap pedig 10:00–13:15 és 16:00–19:15 között várják a sportolni és szórakozni vágyókat

Az árak itt is meglehetősen magasak, különösképpen ha korcsolyát is szeretnénk bérelni. A Budapesti Sportszolgáltató Központ Nonprofit Kft. a Városligeti Műjégpálya jegyárain hat évig nem változtatott, most viszont a rezsiköltségek emelkedése miatt kénytelenek volt emelni.

Egy teljes árú jegy korcsolya bérléssel már 5500 forintba kerül, de az is csak hétköznap. Hétvégén a felnőtt jegy bérléssel már 6500 forint.

Az árak a következőképpen alakulnak:

  • felnőtt jegy (hétköznap) 2500 Ft,
  • nyugdíjas/diák 2000 Ft,
  • családi jegy: 2 felnőtt, 2 gyerek (14 éves korig) 7000 Ft,
  • családi jegy 3 gyermekkel 8000 Ft
  • hétvégén a felnőtt jegy 3500 Ft,
  • hétvégén diák/nyugdíjas 2500 Ft
  • hétvégi család jegy 2 gyerekkel 9 500 Ft
  • hétvégi családi jegy 3 gyerekkel 10 700 Ft

A korcsolya 3000 Ft összegért lehet kölcsönözni, de mellé még 2000 forintot is ki kell fizetni, amit viszont visszakapunk a korcsolya leadásakor. Részletes árlista a Műjégpálya oldalán olvasható.


Link másolása
KÖVESS MINKET: