BUDAPEST
A Rovatból

A Gresham-palota titkai

Nézzetek körül velünk Budapest legimpozánsabb szállodájában!


Jelenleg Budapest legdrágább királyi lakosztálya található abban a világörökség részévé nyilvánított palotában, amely egykor a londoni The Gresham biztosítótársaság székháza volt.

A Gresham története rendkívül szövevényes, kimondottan XX. századi. A nagy gazdasági világválság épp annyira meghatározta az épület sorsát, mint a két világháború, a szocializmus, vagy a rendszerváltás.

IMG_4227_8_9_kl

IMG_4233_4_5_kl

A Gresham életét mondhatni folyamatos küzdelmek kísérték. Az 1800-as évek végén, amikor az angliai társaság kinézte magának a területet, még a Hild József által tervezett Nákó-palota állt ott, amit egy dúsgazdag görög kereskedőcsalád építettet.

A haladás jegyében a klasszicista stílust szecesszióra váltották, és Quittner Zsigmond valamint a Vágó fivérek tervei alapján épült meg az új objektum, melyet 1906-ban adtak át. A kor legkiválóbb alkotóit vonták be a kivitelezésbe.

A szobrokat Telcs Ede, Maróti Géza és Ligeti Miklós alkotta, az üvegablakokat és mozaikokat Róth Miksa, a híres kerámia burkolatot a Zsolnay-gyár készítette, a míves kovácsoltvas elemeket pedig Jungfer Gyula.

IMG_4236_7_8_kl

IMG_4239_40_41_kl

A ház falai között nem a részvényekkel és befektetéssel foglalkoztak a biztosító munkatársai, hanem itt éltek. A múlt század elején a főváros egyik legnagyobb összterületű lakóháza lett a Gresham.

Az összesen 12.000 négyzetméter területű épület három lépcsőháza a hangulatos, üvegfedésű üzletsorból nyílt. A földszinten üzemelt a legendás Gresham Kávéház, amely a húszas évek kiemelkedő művészeinek otthonául szolgált. A Gresham-körhöz olyan neves alkotók tartoztak, mint például Bernáth Aurél, Egry József, Márffy Ödön és Ferenczi Béni.

IMG_4242_3_4_kl

Itt született a kabaré:

A Gresham-palota alagsorában nyílt meg 1921 őszén a Pódium Kabaré. Vezetője Nagy Endre nagyváradi író volt, aki beszédhibájával lett felejthetetlen konferanszié. A kabarét 1923-ban betiltották.

1936 őszén azonban újra kacaj költözött a házba, Pódium Írók Kabaréja néven nyitott új színpadot Mikszáth Kálmán keresztfia: Békeffy László. A társulat tagjai voltak többek között: Emőd Tamás, Kellér Dezső, Kőváry Gyula, Kiss Manyi, Komlós Vilmos, Herczeg Jenő és Pethes Sándor.

Az előadások mindig teleházasok voltak, 320 főt fogadtak egy-egy este. 1940 tavaszán ismét betiltották, majd megint újjá éledt. Több helyszín után volt még pár kísérlet a Greshamben, de 1942-ben megszűntek az előadások.

IMG_4251_2_3_kl

Igaz, hogy a nagy gazdasági válság után a biztosítótársaság kivonult a Magyarországról, még sem ez okozta az épület vesztét. A második világháborúban és az azt követő időszakban kezdődött a tartós romlás.

1948-ban államosították a Greshamet, a lakosztályokból kisebb lakásokat alakítottak ki. Az azt követő negyven évben pedig a Duna-parti komplexum teljesen tönkrement, a Zsolnay burkolatnak mindössze 30 százaléka maradt meg.

IMG_4260_1_2_kl

Az épület utolsó lakója: Turay Ida

A rendszerváltás után 30 lakó élt továbbra is az épületben, akiket sem az önkormányzat, sem egy indiai befektetőcsoport nem tudott meggyőzni a kiköltözésről. A legmakacsabb köztük a húszas, harmincas években naiva szerepeket játszó Turay Ida volt.

A színésznőt többen felkeresték, de mindannyiszor elzárkózott az ajánlatok elől. Végül többszöri próbálkozás és különböző trükkök alkalmazása után egy neves ügyvédnek sikerült meggyőznie, hogy hagyja el a romos palotát.

IMG_4266_7_8_kl

Az 1990-es évek második felében dőlt el a Gresham sorsa máig: mégpedig, hogy Four Seasons hotel lesz az elhanyagolt épületből. Ám a felújítás jóval hosszabb ideig tartott a tervezettnél, végül 2004 nyarára készültek el a korhű rekonstrukcióval.

Nem volt egyszerű feladat, de a 70 százalékban hiányzó Zsolnay-burkolatot is kipótolták, laikusként nem is lehet különbséget tenni az eredeti és az új burkolat között.

IMG_4307_8_9_kl

IMG_4313_4_5_kl

A luxusszállodában 179 szobát alakítottak ki. A két elnöki lakosztályon túl, a 2. emeleten egy 136 négyzetméteres királyi lakosztályt is berendeztek. Az art deco stílusú rezidencia különlegessége többek között a méretes erkély, ahonnan csodás panoráma nyílik a Dunára és a budai oldalra.

A Gresham a Four Seasons szállodaláncnak nem a legdrágább szállodája, magyar viszonylatban mégis itt vannak a legmagasabb árak. A sztenderd szobák 250 eurónál kezdőnek, ellenben az elnöki lakosztályban 3300 euróba kerül egy éjszaka, a királyi lakosztályban pedig ennél is többe, az már meghaladja a 4000 eurót is.

Szinte garantált, hogy a Magyarországra érkező hírességek, üzletemberek és államfők jelentős része itt száll meg. A szálloda személyzete azonban kínosan ügyel arra, hogy a szállóvendégeik kilétét teljes titoktartás övezze.

IMG_4316_7_8_kl

IMG_4319_20_21_kl

A pompás szállodának saját fürdője van, ahol különböző kényeztető szolgáltatásokat is igénybe vehetnek a vendégek. A földszinten üzemel az olasz és magyar ízekre specializálódott Gresham Étterem, valamint a történelmi Páva Udvarban kapott helyet a bár.

A környezet annyira hangulatos, hogy ide szívesen betérnek a városlakók, a szomszédos Magyar Tudományos Akadémia professzorai és a külföldi turisták is egy-egy italra, a jókedvűket a bárzongorista muzsikája fokozza.

Az épület iránt jelentős az érdeklődés, de a szálloda csak limitált mennyiségben tud iskolai csoportokat fogadni.

IMG_4322_3_4_kl


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Malacok között kávézni? Budapesten már ezt is lehet! – a Minipig Caféban jártunk
Megnyílt Európa első malacos kávézója, a Minipig Cafe, ahol tizenhárom apróság társaságában lehet egy kicsit lelassulni. Mi is megnéztük őket.


A Minipig Cafe kávézó kétszintes: az alsó szinten egy hangulatos, dizájnosan kialakított tér fogad, ahol kávékat, üdítőket lehet rendelni, a galérián pedig az állatokkal lehet ismerkedni.

A malacok minnesotai törpemalac és vietnámi csüngőhasú keverékek, és jelenleg tizenhárman vannak.

Már az alsó, kávézó szint is tele van apró malacos utalásokkal, gondosan megkomponált részletekkel. Látszik, hogy nem egy gyorsan összedobott projekt, hanem egy tudatosan felépített élményhelyszín.

A tulajdonos pár egy japán utazás során találkozott hasonló koncepcióval, és mivel Európában sehol sem láttak még ilyet, elhatározták, hogy megcsinálják itthon.

Az ötleten 2023 novembere óta dolgoznak, és most végre megnyitották az ajtókat.

@szeretlekmagyarorszag.hu Mimimalac kávézó nyílt Budapesten! @MiniPig Cafe Budapest ?Paulay Ede utca 2. #budapest #program #minimalac #kavezo #minipig #cafe ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Így juthatsz be te is a malacokhoz

Ahhoz, hogy valaki találkozhasson a malacokkal, először időpontot kell foglalnia. Csak így lehet bejutni, spontán betoppanni nem lehet.

Érkezéskor a vendég először a földszinti kávézótérbe lép, ahol kap egy váltópapucsot, majd kézfertőtlenítés következik, és alá kell írni a házirendet, ami röviden, érthetően összefoglalja a szabályokat. Ezután lehet felmenni a galériára, ahol már várnak a malacok. Egy gondozó végig jelen van és segít eligazodni, megmutatja, hová ülhetsz, és mire figyelj a látogatás során.

Mivel a látogatás ideje alatt minden vendég egy fix helyet kap, a malacok szabadon dönthetnek arról, kivel szeretnének kapcsolatba lépni.

Nem szabad őket felemelni vagy utánuk szaladni. Ők választanak, ők közelednek, amikor kedvük tartja.

A törpemalacok egyébként kifejezetten kíváncsi, barátságos jószágok. Szeretik a simogatást, az emberek közelségét.

A látogatás után visszatérhetsz a kávézótérbe, ahol specialty kávé, teák, sütik és kényelmes fotelek várnak. Itt még jól ki lehet beszélni a fent szerzett élményeket.

Cím: 1061, Paulay Ede u. 2.

Nyitvatartás: hétfőtől vasárnapig 08:00 és 20:00 között

www.minipig.cafe

Fontos szabályok, időpont, jegyárak:

A látogatás csak előzetes online foglalással lehetséges, és előre is kell fizetni.

A jegyárak: felnőtteknek 6.500 Ft/30 perc, gyerekeknek 3.500 Ft/30 perc.

A fenti részre csak to-go pohárban szervírozott italokat lehet felvinni (malacbiztos tetővel).

Fotózni és videózni lehet, de csak vaku nélkül.

A látogatás 30 perces, utána a malacok pihennek mielőtt új csoport érkezik hozzájuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
A legjobb fotók az augusztus 20-i rendezvényekről - kevésbé hivatalos képeken a főváros az ünnepen
Fotósunk Budapesten járt körbe reggeltől, és készített képeket a légi parádétól a Duna-parti forgatagig.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A tűzijáték előtt érdemes végignézni, milyen is volt a mai augusztus 20-a a fővárosban.

Fotósunk Budapesten járt körbe reggeltől, és készített képeket a légi parádétól a Duna-parti forgatagig:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Zebrák, Labubu és égbe szökő panelárak a 25 éves ARC kiállításon
Kilátogattunk a Bikás parkba. Nézd meg velünk a legjobb plakátokat! Mutatjuk a díjnyertes alkotásokat is.


Idén lett 25 éves az ARC közérzeti pályázat és kiállítás sorozata. És hogy mi történt 25 év alatt Magyarországon? A pénteken megnyíló 25. ARC óriásplakát kiállításon szereplő plakátok hol vicces, hol elgondolkodtató módon erre keresik a választ.

Mi is kilátogattunk a Bikás parkba. Nézd meg velünk a legjobb plakátokat!

“25 év alatt rengeteget lehet tanulni, fejlődni, változni. 25 év alatt 25-ször jobbá lehet tenni a világot. De 25 év alatt hova jutott Magyarország? Ez már az, amire 25 évvel ezelőtt gondoltunk? Vagy csak így adta ki? Lehetett volna jobb is, de csak ez sikerült? Többre nem futotta? Ennyike?”

– áll az idei fő pályázati téma, az „Ennyike?” leírásában. Bár most is lehetett szabadon választott témában pályázni, a kiállítás anyaga alapján minden munka jól rímelt a központi kérdésre is. S bár sok pályázó reagált a közelmúlt politikai botrányaira, a palakátok között sétálva nem tudtam volna megmondani, melyik alkotást nem a fő táma ihlette.

A 25 éves évfordulóra a pályázók több szülinapi plakátot is készítettek az ARC-osoknak. Például szülinapi bringót a plakátok idei témáira.

Már a korábbi években is sok plakát szólt az égbe szökő árakról, idén azonban feltűnően sok pályázat foglalkozott a mindennapi megélhetési gondokkal és az inflációval. A kedvencem az volt, ami egy fagyi árát hasonlította össze egy órányi munkabérrel.

Idén is bőven kapott kritikát a MÁV és az állami egészségügy. A plakátok emlékeztettek arra, hogy 25 év semmi sem változott:

Láttunk a vonatok késését parodizáló palátokat és műtőbe siető csótányokat is.

Kapta az ívet a családbarát politika is. A nők hátrányos helyzete mellett pedig idén sem mentek el szó nélkül a pályázók.

A NER-esek kiváltságos helyzetére, és a korrupcióra is sok plakát reagál. Több ezek közül viccesen, anti-hősnek állította be Orbán Viktort és holdudvarát, de Magyar Péter is megjelent a plakátokon.

...Karácsony Gergely pedig a plakátok között, hiszen idén is a főpolgármester nyitotta meg a kiállítást.

A pályázók nagy számban reflektáltak a közelmúlt politikai botrányaira. A plakátokon megjelent Hatvanpuszta és természetesen a Budapest Pride is.

A mesterséges intelligencia is feltűnt a plakátokon: egyesek viccesen ábrázolták, mások viszont a munkájuk elvesztésének félelmét is belevitték.

Díjazott plakátok

A legjobb alkotásnak járó díjat Gázamalac: Hol van Viktor? című alkotása kapta:

Második helyezett Kiss Bence: A pénzváltó és felesége című képe lett:

A harmadik helyezést Arthofer Márk: Beszavazó show című munkájával:

A legkedélyborzolóbb alkotás díját, a Borz díjat pedig Horváth Krisztián: Tudta? című műve kapta:

A Hammer Agency különdíját Pásztor Dániel: This is fine című pályamunkája nyerte el:

Az Ahang különdíjat Ibos Csaba: Mi című alkotása kapta:

Újbuda különdíját és a Civil szívvel díjat is Mátéfy Lili: Az első szabálysértésem című képe nyerte.

Az alkotások díjazása még nem ér véget. A közönségdíjazott alkotásra te is szavazhatsz a kiállítás végéig a képek alatti QR kód segítségével, vagy az ARC weboldalán.

Nekünk ezek voltak a kedvenceink:

A 25. ARC plakátkiállítást október 12-ig éjjel-nappal, ingyenesen nézheted meg a XI. kerületi Bikás parkban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Október elsején búcsúzik a Gellért fürdő
Szeptember 30-ig azonban érdemes még egyszer ellátogatni a fürdőbe, különösen a hétvégi programokra.


A főváros világszerte ismert fürdőinek és ezek építészeti értékeinek megőrzése érdekében a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) több évre szóló fürdőfejlesztési programot dolgozott ki. Ebben kiemelt szerepet kapnak műemléki védettség alatt álló történelmi fürdőink. A komplex felújítási program legmarkánsabb eleme az 1918-ban megnyitott Gellért fürdő.

A rekonstrukció a fürdő teljes bezárásával jár, így a Gellért már csak 2025. szeptember 30-ig fogad vendégeket, majd október 1-jétől ideiglenesen bezárja kapuit.

Miért vált időszerűvé a Gellért rekonstrukciója?

A több mint százéves fürdő legutóbb a hetvenes években esett át teljes felújításon.

Az eltelt ötven év után a leromlott alapinfrastruktúra és a felmerült statikai problémák miatt már elkerülhetetlen az átfogó megújulás, az építészeti, gépészeti és technológiai korszerűsítés.

A Gellért a társaság második legjelentősebb fürdője, így érthető, hogy értékét és jelentőségét tekintve is kiemelkedő a 20 milliárd forintos tervezett beruházási összeg. Ez országos szinten nézve is az egyik legnagyobb fürdőfejlesztésnek számít.

A gyógyfürdők közegéről annyit érdemes megemlíteni, hogy a termálvíz, a gőz, a medencék és terek előírások szerinti tisztítása, ehhez különböző vegyszerek használata igen erős terhelést jelent a berendezésekre, az eszközökre, mindenféle burkolatra és fémtárgyra vagy felületekre, sőt az épületre vagy akár az épület szerkezetére is. Mindezek fel is gyorsítják az állagromlás folyamatát, melyhez hozzájárul a műemléki fürdők iránti élénk érdeklődésből adódó kiemelkedően magas vendégszám is.

A Gellért szerelmesei számára csak az a kérdés, mennyi idő múlva kaphatják vissza kedvenc fürdőjüket

Visszatekintve az 1970-es évekbeli gyakorlatilag teljes felújításra, meglehetősen hosszú időt igényelt a folyamat. 1972-ben a pezsgő- és hullámfürdő hirtelen bezárásával kezdődött, és eltartott egészen 1983-ig, amikor a hullámfürdőt újra élvezhették a vendégek.

A most esedékes felújításhoz az előkészítés már 2023-ban elindult, és lépésről lépésre haladtak előre, míg most ehhez a fontos mérföldkőhöz, a fürdő ideiglenes bezárásához értek. 2025–2026-ban még számos feladat vár rájuk a kivitelezés tényleges megkezdéséig. Ezekhez már a fürdő átmeneti bezárása szükséges.

Meghatározó, sőt talán elsődleges, a történelmi örökség megőrzése érdekében az ikonikus szecessziós fürdő építészeti és művészeti értékeinek restaurálása.

Fenntarthatósági oldalról olyan megoldások szükségesek, melyek lehetővé teszik az energiahatékonyság növelését, a termálvíz és hőhasznosítás modernizálását.

A fókuszban változatlanul a vendégek kiszolgálása áll, és ez a bevétel, az eredményesség alapja is, így kiemelkedő figyelmet kell fordítani a vendégélmény új szintre emelésére új wellness- és élményfunkciók beépítésével, trendkövető (prémium) szolgáltatások bővítésével.

Felmerül a kérdés, mi lesz a Gellért fürdő vendégeivel a munkálatok idején. A hazai és külföldi látogatók jelentős része várhatóan a közelben található Rudas fürdőt választja majd, és bizonyára lesznek, akik a Széchenyi vagy Lukács fürdőt keresik fel.

A beruházás ütemterve alapján a Gellért kivitelezési munkái 2026 utolsó negyedévében kezdődhetnek meg, és várhatóan 2028-ban vehetik újra birtokba a vendégek a megszépült fürdőt.

Szeptember 30-ig azonban érdemes még egyszer ellátogatni a fürdőbe, különösen a hétvégi programokra, és magukkal vinni a Gellért-élményt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk