Megújul a Pilisi Parkerdő
Mintegy 1 milliárd forintból újul meg az évente 25 millió látogatót fogadó Pilisi Parkerdő teljes turisztikai infrastruktúrája. A fejlesztést 2018-2020 között valósítja meg az erdőgazdaság. A legtöbb újdonságot várhatóan 2019 folyamán, a Pilisi Parkerdő fennállásának 50 éves évfordulója alkalmából vehetik majd birtokba az erdőjárók.
Többek között felépül három kilátó, megújul a pihenő- és tűzrakó-helyek hálózata és az erdei irányító táblák rendszere, fogadóépület épül a Rám-szakadéknál, valamint erdei fitneszparkokat alakítanak ki.
A program célja, hogy az ország leglátogatottabb erdeit felkereső évi mintegy 25 millió látogató a Pilisi Parkerdő teljes területén 21. századi színvonalú turisztikai berendezésekkel találkozzon.
„A Som-hegyi Turistaház, a Kőhegyi Menedékház, a Boldog Özséb-kilátó vagy éppen a Prédikálószéki-kilátó külön-külön is sikertörténetnek számítanak, működésük visszaigazolta az elképzeléseket, valós igényeket elégítenek ki. Itt az ideje, hogy az ország leglátogatottabb parkerdejeként ennél is eggyel magasabb szintre lépjünk, és kiegészítsük, közben pedig minőségi hálózattá kapcsoljuk össze a turisztikai infrastruktúránk egyes elemeit” – mondta Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója.
A fejlesztés legfontosabb eleme a térséget átszelő mintegy 1000 kilométernyi turistaút-hálózathoz kapcsolódó pihenőhelyek és információs rendszer felújítása. A program részeként nemcsak a már ismert, fél rönkökből álló eszközöket, hanem új arculatú, modern vonalvezetésű és könnyen fenntartható berendezéseket is kihelyeznek.
Mintegy 1000 pad és asztal garnitúra, 32 esőbeálló, közel 100 tűzrakó és pihenőhely újul meg,
továbbá a kerékpáros és gyalogos utak találkozási pontjaira mintegy 30 helyszínen kerékpárosokat kiszolgáló infrastruktúra is kerül. Megújul
az információs és irányító táblarendszer,
több mint 100 információs és indítótábla és közel 400 új irányítótábla segíti majd az erdei tájékozódást.
Három új kilátó is épül,
de közülük csak egy a Pilisben: a Szentendre fölötti Bölcső-hegyen. A másik kettő új régiókat tár fel a természetjárók előtt, kilátó épül ugyanis a Gödöllői-dombságban, a Szada melletti Margita-hegyen, és a Gerecse keleti peremén található Nagy-Gete hegyen.
A Rám-szakadéknál mosdót és pelenkázót is tartalmazó fogadóépület épül,
míg több romos erdei épület a városi lakosok igényeire válaszolva úgynevezett négyévszakos pihenőhelyként újul meg, és várja majd a kirándulókat. Az így kialakított budakeszi Hidegvölgyi Erdészlak, a visegrádi Jenő-kunyhó vagy a sikárosi Magasrakodói-ház elsősorban a családok, baráti társaságok számára kínál időjárásbiztos közösségi teret a természetben. Ezeken a helyszíneken a már ismert erdei berendezések mellett minden olyan felszerelés (például bogrács, konyha, társasjátékok) is megtalálható lesz, ami nélkülözhetetlen egy a természetben eltöltött vidám családi programhoz.
A fejlesztések
több emblematikus, de mára leromlott állapotba kerület kirándulóhelyet is érintenek majd.
Ilyen például a hűvösvölgyi Nagy-rét, ahol a kőzettani bemutató sétány rendezésén túl erdei játszótér épül, vagy a Holdvilág-árok, ahol a szurdok végén lévő létra cseréje mellett mobilapplikációval kiegészített vulkántörténeti tanösvény készül.
Az erdei sportolást is segítik,
8 helyszínen erdei fitneszpark épül,
ami a kor követelményeinek megfelelően biztosít egészséges mozgási lehetőséget a lakosságnak, a városi street workout edzőparkok mintájára, de tájba illő kivitelben.