BUDAPEST
A Rovatból

Megnéztük a luxushotellé alakuló Párisi-udvart: kész a homlokzat, télen kezdődik a tesztüzem

A gyönyörű, patinás és hatalmas épület hosszú ideig állt kihasználatlanul, hamarosan azonban újra megtelhet azzal a pezsgéssel, ami fénykorában jellemezte.


A Ferenciek terén jó ideje nagyszabású felújítás folyik: a Párisi-udvart renoválják és alakítják át ötcsillagos hotellé. A homlokzat már szinte teljes egészében elkészült, az állványok zöme eltűnt (már csak egy hatméteres szakaszon vannak felállítva), és az egyik fő jellegzetességet, a kristálykupolát is megtisztították. Az épület belsejében járva megnéztük, hogy haladnak a munkálatok, sőt a legtetejére is felmentünk, ahonnan csodás panoráma nyílik a városra.

A renoválás már két és fél éve tart. Úgy tűnik, most végre eljött az ideje, hogy a neves művészek által fémjelzett kerámiadíszítésű homlokzat láthatóvá váljon, az épületen ugyanis csodával határos módon többnyire megmaradtak a Zsolnay-kerámiák, a Róth Miksa műhelyéből származó üvegablakok és az egykori pénztárcsarnok fajanszmunkáit és a passzázs padlóburkolatát legyártó Villeroy and Boch-féle mettlachik (azaz mintás, színes, jellegzetesen a századfordulón népszerű cementlap) is.

A hatalmas, díszes és patinás épület helyén eredetileg báró Brudern József palotája állt, amelyet Pollack Mihály tervezett 1817-ben. Majdnem egy évszázaddal később, az 1900-as évek elején a Belvárosi Takarékpénztár vásárolta meg a telket, amelyről előzőleg a századvégi nagy városrendezések során szinte teljes egészében lebontották a Brudern-házat. Ez az épület volt az ország egyik első, modern értelemben vett üzletháza. A közbeszéd úgy tartja, Pollack a párizsi Passage des Panoramas mintájára alakította ki az üzletsori folyosót, a passzázst, a köznyelvben emiatt hamarosan Párisi-ház néven terjedt el.

A Takarékpénztár székházának tervezője, Schmahl Henrik számolt azzal, hogy a lebontott épület helyén több mint 90 évig egy üzletház állt. Ezt a szerepet a földszint vitte tovább Párisi-udvar néven, amely funkcióját tekintve ugyanolyan passzázs lett, mint elődje volt. Az első és második emeletekre kerültek a pénzintézet irodái, a felsőbb szinteken bérlakásokat alakítottak ki. 1911-ben már liftek is jártak a házban.

A mór és gót stílust keverő historizáló eklektikus iroda- bér-, és üzletház a második világháború során nem sérült meg komolyabban, viszont a szocialista rendszer 1949-ben államosította és saját elképzelései szerint alakította át belső tereit, így a lakásokat is. Az egykori pénztárterem eredeti pompáját szinte teljesen felszámolták, eltüntetve a Spiegel Frigyes tervei nyomán készült szecessziós enteriőrt. 1960 tavaszán az IBUSZ vette birtokba, nem véletlenül emlegették sokáig IBUSZ-palotaként. A földszintre üzleteket költöztettek be, köztük az 1952-ben megnyitott Jégbüfét is, ami még mindig működik, csak épp néhány méterrel távolabb, a Petőfi Sándor utcában.

Az 1960-as és 80-as években is tatarozták az épületet, amelyet 1976-ban műemlékké is nyilvánítottak. Az átalakítások része volt többek között, hogy lebontották a bevásárlóudvart bevilágító, üvegkupolán kívülre rejtett lámpákat és a lépcsőházi csillárok üvegezését, ezen kívül lemeszelték a lépcsőházak díszítményeit, a réz kapaszkodókat pedig feketére festették. Mire jött a rendszerváltás, a bevásárlóudvar szinte teljesen üresen állt és nem is volt túl jó állapotban.

A szecessziós műemléképület felújítását a Market Építő Zrt. végzi. A műemlékvédelmi projektvezető, Tóth András elmondta: a kerámia restaurátori munkái közel 70 ezer órába teltek, a legintenzívebb munkafázisokban 41-en dolgoztak rajta. A restaurált homlokzati felület 3000 négyzetméter, az épület legmagasabb pontja 41 méter (ez a méret egy 13 emeletes panelháznak felel meg).

Közel 10 ezer új elemet kellett beépíteni, ugyanis az elmúlt évtizedek alatt jó néhány darab menthetetlenül tönkrement. Ezeket többnyire új gyártású Zsolnay-kerámiákkal pótolták, kisebb részük pedig az épületen fellelt eredeti kerámiákból áll. A homlokzaton nagyjából 250 ezer elem van (érdekesség, hogy a legkisebb mindössze 20 dekás, a legnagyobb 65 kilós), ezek mellett van még rajta egy 500 négyzetméteres díszműbádog szerkezet, amelyen szintén restaurátorok dolgoztak, hogy megmaradjon az épület természetes patinája.

A felújítási munkálatokban összesen 41 szakrestaurátor vesz részt. A szakemberek munkájának köszönhetően a kristálykupola több mint százéves szennyeződésétől tisztult meg, ráadásul hamarosan az ólomüvegek is a helyükre kerülnek.

A hosszú ideje teljesen kihasználatlanul álló Párisi-udvar remélhetőleg újra megtelik azzal a pezsgéssel, ami fénykorában volt rá jellemző: az ígértek szerint télen már teljesen elkészül, akkor kezdődik majd a próbaüzem. A luxushotel a Mellow Mood Hotels legújabb, The Unbound Collection by Hyatt szállodalánc része lesz és a Párisi Udvar Hotel Budapest névre fog hallgatni. Fazekas Tamás szállodaigazgató elmondta, a kivitelezési munkálatok java részét már maguk mögött tudhatják, de magának a szállodának az elindítása is komoly feladat. Jelenleg a személyzeti stratégia kialakítására koncentrálnak. Maga a beruházás összköltsége 13,1 milliárd forint.

A tervek szerint a földszinten és a félemeleten üzletek, éttermek, kávézók lesznek majd, az első szinten spa, wellness és fitnesz-szolgáltatások várják a vendégeket. A hatalmas épületben ezek mellett öt szinten vendégszobákat (110 szobát és 18 lakosztályt), a tetőtérben pedig ötszáz négyzetméteren két tetőkertes, körpanorámás luxuslakosztályt alakítanak ki.

A séta végén az is kiderült, hogy a következő építési fázisban már a belső munkálatokon lesz a hangsúly, így a Ferenciek terének rendje és forgalma valószínűleg hamarosan visszaáll a régi kerékvágásba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
25 zseniális hely Budapesten, ahol teljesen ellazulhatsz
Itt garantáltan kiszállhatsz a pörgésből, és végre pihenhetsz. Olvasós helyeket is tettünk a listára.
Szegedi Éva - szmo.hu
2025. július 07.



Nagy sikert aratott annak idején a 20 hely Budapesten, ahol lassíthatsz és lazíthatsz című cikkünk, többen is megírtátok kommentben vagy levélben, hogy ti mit tennétek a listára, hol töltődtök fel.

Az azóta eltelt évek alatt Budapest folyamatosan változott, (például a Margitutcakilenc 2017 márciusában bezárt, mindannyiunk nagy bánatára), új helyek születtek. Úgy gondoltuk, összegyűjtünk számotokra még 25 zseniális helyet a fővárosban, és írunk belőlük új listát, amit a változásokra reagálva 2025-ben is frissítettünk. Továbbra is várjuk kommentben a ti kedvenceiteket!

1. Római-part

Budapest egyik legtoleránsabb, legromantikusabb, legvidámabb, legérdekesebb területe, ahol boldog békességeben férnek meg egymás mellett a különféle korú, meggyőződésű, habitusú, életmódú emberek.

A part, ahová muszáj kinézni évről évre, ahol muszáj minden évben legalább egyszer hekkezni, sörözni, lángost enni, fröccsöt inni. Ahol olyan egyedülálló szórakozóhelyeket találtok egy csomóban, mint amilyen a Két Rombusz, a Nap bácsi vagy a Fellini Kultúrbisztró. Ahol lehet szörnyülködni emblematikus szellemházakon, mint amilyen az elhagyott Postás Üdülő. És amit a legtöbben mobilgát és lebetonozott part nélkül, fákkal együtt szeretünk.

A Római part Budapest egyik legjobb és legtoleránsabb helye számos büfével és az ellenállhatatlan DunaparttalA Római part ikonikus helyei a Két Rombusz, a Fellini Kultúrbisztró és a Nap bácsi

2. A Kiscelli kastély és környéke

Az 1914 januárjában brutálisan meggyilkolt Mágnás Elza sueretőjének (kitartójának) köszönheti Budapest ezt a gyönyörű helyet. Schmidt Miksa újíttatta fel, majd végrendeletében a városra hagyta. Ma múzeumként üzemel, itt láthatjátok többek között az október elejéig tartó Moszkva tér című kiállítást is. Az alábbi légifelvétel pár éve készült.

A régi trinitárius kolostort Schmidt Miksa újíttatta fel, majd végrendeletében a városra hagyta. Ma múzeumként üzemelA régi trinitárius kolostort Schmidt Miksa újíttatta fel, majd végrendeletében a városra hagyta. Ma múzeumként üzemel.

3. Az a kis pihenő a Marczibányi tér fölött

A Marczibányi térnél, a Felvinci út-Aranka utca-Ribáry utca kereszteződésében található ez a pici "tér", paddal. Ha csendes szemlélődésre vágytok, itt nyugodtan pihenhettek. Itt tényleg láttam olyan embert, aki olvasgatott a padon ülve, szóval kipróbált hely.

A Marczibányi térnél, a Felvinci út-Aranka utca-Ribáry utca kereszteződésében található ez a pici "tér", paddal. Ha csendes szemlélődésre vágytok, itt nyugodtan pihenhettek.

4. A Margit tér

Talán nem is tudtál róla, milyen kedves, parkos tér található a Margit körút fölött, a Margit utca és a Rómer Flóris utca találkozásánál. A bejáratnál szökőkút fogad, Beck Ö. Fülöp szobra díszíti. Kicsit elhanyagolt kert, ami talán annak is köszönhető, hogy kiesik a forgalomból és legutóbb, amikor ott jártunk, úgy tűnt, hogy a játszóteret is ritkán használhatják.

kedves, parkos tér található a Margit körút fölött, a Margit utca és a Rómer Flóris utca találkozásánál

5. Feneketlen-tó

Sokak kedvenc randihelye évtizedek óta. És a róla szóló - meglehetősen vérfagyasztó - legenda sem riaszt el senkit.

Update: a cikk írásakor még nem volt meg a Törőcsik Mari emlékhely, amit 2025 júniusában adtak át.

6. Bikás park

Pár éve gyönyörűen felújították, azóta mi is imádunk ide járni. A gyerekek kedvence a Bikás-domb, amire elképesztő energiával másznak fel újra és újra, illetve a kis halastó - legszívesebben órákig bámulnák a halakat, és ha tehetnék, bemásznának a vízbe...

@mysecretbudapest A Bikás parkot az 1970-es években hozták létre, és a 4-es metró megállójának építésekor a parkot felújították. #budapest #mysecretbudapest #budapesthungary #park #kert #kelenföld #nature #neked #nekedbelegyen #basszadbeforyouba #basszadkinekedbe #basszadkiforyouba #magyartiktok #sunshine #summer #summervibes ♬ Sunrise - Official Sound Studio

7. Kopaszi-gát

Sajnáltuk, amikor a régi, eredeti West-Balkánt annak idején kisöpörték innen. Az átalakított, parkosított terület azonban egy csapásra meghódította a budapestiek szívét. Ha csak egy pléddel és egy kis elemózsiával érkeztek, akkor is órákat tölthettek itt, úgy, hogy nem unatkoztok.

Íme, egy drónvideó a Kopaszi-gátról

8. Budafok-Tétény: Péter-Pál utca

A nemrég felújított Stáció lépcső is szerepel az általatok ajánlott helyek között. De az egész Péter-Pál utca felkerülhet a listára, varázslatos hely.

Miért érdekes? A Stáció lépcső és környéke a XVIII. században kialakult városközpont része, amely megőrizte eredeti hangulatát. A jellegzetes, kétszintes házakkal szegélyezett Péter-Pál utca volt egykor a főutca. A romantikus lépcsők közül a legismertebb a Stáció. Az utca elején, a kápolnától indult az eredeti 14 stáció - 1762-ben szentelték fel -, amely a kálváriahegyre vezet. 1831-ben készült a régi helyett újabb stáció, ma is ezt láthatjátok.

VIDEÓ: Ilyen volt a Péter-Pál utca ősszel:

9. Corvin tér

A budai oldal egyik legszebb tere a Corvin tér - mai formája a 18. század végén alakult ki, lakóházainak alapja középkori, tatárjárás utáni, török uralom előtti.

@mysecretbudapest Corvin Square. #mysecretbudapest #budapest #citylife #budapesthungary #water #fountain #fontana #springvibes ♬ Sound of flowing water (ASMR) 3D sound(938614) - MN Field Record

10. Japánkert a Margitszigeten

Mondhatnánk, hogy még az Isten is randihelynek vagy olvasós helynek teremtette, de Magyar György, a Margitsziget főkertésze alakította ki a 19. században. A kis tóban a karcsú hölgy pedig Csikász Imre szobrász alkotása.

Tökéletes pihenőhely a Japánkert a Margitszigeten

11. A Múzeumkert a Nemzeti Múzeumnál

Már régóta ráfért a ráncfelvarrás a budapestiek egyik kedvenc parkjára, a Muzira, vagyis a Múzeumkertre. 2019 szeptemberére készült el a kert átalakítása, és mára kellemes és népszerű hellyé vált. Gyakran látunk itt turistákat üldögélni, környékbelieket pihenni. Van, aki csak azért ül le, hogy kényelmes elfogyassza a kávéját, mások ide járnak ebédszünetben a környező irodákból.

A Nemzeti Múzeum parkja, a Múzeumkert tökéletes hely olvasgatáshoz, zenehallgatáshoz, kávézáshoz, vagy arra, hogy itt kapd be az ebédedet egy padon ülve

12. Zsivago, Paulay Ede utca

Szolid eleganciájával bűvölt el bennünket is, amikor ott jártunk. Itt nyugodtan lehet beszélgetni, érdemes ide szervezni a baráti találkozókat, ha nem hangos bulizásra vágytok. Egy korábbi összeállításunkba ezért került be, mert amikor egy szórakozóhelyen téli randihelykről kérdeztük a vendégeket, a Zsivagót is ajánlották.

Még mindig imádni való hely a Café Zsivago Budapesten

13. Az egykori török temető környéke a Várkert Bazár fölött

A Várbazár - anyukámnak örökké csak Ifipark - felett, a Buzogány torony alatt, a Várhegy oldalában található a mára csak pár négyzetméteressé zsugorodott régi török temető a turbános kopjafákkal. A régi képeken még több kopjafa volt, és az utóbbi évtizedekben volt, amit megrongáltak, letörtek, éppen ezért védik most kerítéssel azt a keveset, ami megmaradt.

Különleges hely, ahol lelassíthatjátok az időt. Ha éppen nincsen buli a Várkert Bazárnál, akkor csend van. Üldögélhettek a padon vagy a füvön, teljesen mindegy. Ide hallani a város zaját, a hajókürtöt, a környék zörejeit. Ha pénteken jöttök, belfuthattok egy.egy esküvői fotózásban is. Mivel kiesik a legforgalmasabb turistaútvonalakról, rendszerint kevesen tévednek erre, nem fognak benneteket tömegek zavarni a pihenésben.

14. A gellérthegyi rózsakert

Cikkünk 2025-ös frissítésekor vettük fel a listára ezt a lenyűgöző helyet. A Citadella mögött, a Jubileumi park fölött Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára készült el, és 2025-ben tovább bővítették. Több mint 50 rózsafajt és több ezer rózsatövet láthattok, valamint egy csapadékvíz megőrzésére kialakított esőkertet,

@mysecretbudapest Több ezer tő virágot ültettek Buda, Pest és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára a gellérthegyi Jubileumi parkba. Így jött létre a Rózsakert. #mysecretbudapest #budapest #budapesthungary #hiddengem #rose #rosegarden #rozsa #rózsa #magyar #magyartiktok #magyartiktokker #parks ♬ Roses - Mr. Hong

15. A magyar irodalom tere a Jókai téren

Szintén újabb hely Budapesten: 2022-ben hoztak létre a Jókai-szobor mögött. Itt-ott irodalmi utalások, idézetek díszítik. Bent asztalokat, padokat találsz az étkezéshez.

@mysecretbudapest A magyar irodalom terét 2022-ben hozták létre a Jókai téren. Itt-ott irodalmi utalások, idézetek díszítik. Bent asztalokat, padokat is találsz az étkezéshez. #mysecretbudapest #budapest #budapesthungary #magyartiktokker #magyar #budapesti #magyartiktok #park #pov #povs #irodalom #irodalomtok #kultúra #kultura ♬ Literature - Ember

16. Rengeteg Romcafé, Tűzoltó utca

Budapesten talán itt található a legtöbb játékmackó, tele van velük a kávézó. Kiváló kávézós, teázós, csokizós hely, néhány éve írtunk róla.

17. Wekerle-telep

Az 1900-as évek elején döntötték el a lakónegyed felépítését, ám csak 1926-ra készült el. 48-féle háztípust láthattok a sugaras elrendezésű Wekerlén. Többségük mesebeli házikónak tűnik. A kor egyik legkorszerűbb "lakótelepe" volt, vízvezetékhálózattal, 1926-től villanyvilágítással. A főtér Kós Károly munkája, ezért viseli most a nevét.

Bár az eltelt évtizedek alatt változott is a 19. kerületnek ez a része, és a házakon is átalakításokat hajtottak végre a lakók (mert már nem él a régi, igen szigorú házirend), érdemes itt sétálgatni, egészen más dimenzióba kerültök.

Elbűvölő házikóival még mindig az egyik legszebb városrész a kispesti Wekerletelep

18. A Czakó-kert

A Naphely közelében találjátok a régi, elpusztított Tabán egyik megmaradt épületét, a Czakó utca elején, a sarkon. A XVIII. század végén épült házat pár éve vásárolták meg és alakították át az udvarral együtt, így hozták létre ezt a tündéri helyet. Itt nem csak pihenni lehet, szombatonként piac működik az udvaron.

19. Millenáris Széllkapu

Néhány éve készült el a park a Millenáris testvéreként, Közép-Európa legnagyobb, háromdimenziós függőkertjével, cseresznyefa-ligettel, halastóval, látványos design-napelemekkel, és egy olyan szökőkúttal, és kötélpályás játszótérrel, ahol egész nyáron játszanak a gyerekek.

20. Napos Oldal Vegetáriánus Étterem

21. Az I. kerületi lépcsők

A hepehupás, meredek Gül Baba utcához hasonlóan lelassítanak és megnyugtatnak.

22. A Budai Arborétum

A Móricz Zsigmond körtértől egy nem túl megerőltető sétával juthatsz ebbe a lenyűgöző kertbe. A budai oldal füvészkertje egyetemi campus és természetvédelmi terület is. Ezen a helyen alapított a Bach-korszak idején kertészképző iskolát dr. Entz Ferenc, az 1848-as szabadságharc orvosa. Az arborétum jelenlegi növényanyaga csaknem 2000 fásszárú dísznövény fajt és fajtát, több száz hagymás virágot és csaknem 250-féle egyéb évelő dísznövényt foglal magában.

Két részre oszlik, a Felső-kertre és az Alsó-kertre. Iskolai időben, hétköznap minkét kert nyitva tart, a belépés pedig ingyenes. A legszebb tavasszal és ősszel.

23. Rombusz Terasz a Ráday utcán

A kaviccsal felszórt udvarról a Kultiplex kertje jutott eszünkbe, az is ezen a környéken volt, sokáig gyászoltuk. A Rombusz talán még a változatos programokkal idézi a Kulti szellemét. Italokban és ételekben is elég jók, ezért is ajánljuk. Kérjetek hamburgert vagy nachost.

24. Dunaparty Megálló a 11. kerületben

Különös hely, majdhogynem bizarr, éppen ezért került fel a listára. Valahogy így indult egyébként annak idején a Zöld Pardon is: egy lakókocsi a semmi közepén, néhány asztal székkel, napernyő, Duna, és kész.

A Dunapartyban rendelni egy Londonból leselejtezett piros busznál tudtok. A választék és a zene is a retróra épül, ha hekket, palacsintát és lángost akartok, akkor nem kell a Rómaira menni érte.

dunaparti

25. Bálint Galéria Kávézó

Decens budai hely egy második kerületi villában és annak kertjében. Pazar látvány, nyugalom. Eredetileg bárpulttal felszerelt műhely volt, bútorkereskedésnek indult, aztán hála Istennek és a lassan ideszokó vendégeknek gazdag gyűjteménnyel rendelkező izgalmas és stílusos kávéház lett belőle. Ilyen egészen biztosan nincsen még egy Budapesten.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
Malacok között kávézni? Budapesten már ezt is lehet! – a Minipig Caféban jártunk
Megnyílt Európa első malacos kávézója, a Minipig Cafe, ahol tizenhárom apróság társaságában lehet egy kicsit lelassulni. Mi is megnéztük őket.


A Minipig Cafe kávézó kétszintes: az alsó szinten egy hangulatos, dizájnosan kialakított tér fogad, ahol kávékat, üdítőket lehet rendelni, a galérián pedig az állatokkal lehet ismerkedni.

A malacok minnesotai törpemalac és vietnámi csüngőhasú keverékek, és jelenleg tizenhárman vannak.

Már az alsó, kávézó szint is tele van apró malacos utalásokkal, gondosan megkomponált részletekkel. Látszik, hogy nem egy gyorsan összedobott projekt, hanem egy tudatosan felépített élményhelyszín.

A tulajdonos pár egy japán utazás során találkozott hasonló koncepcióval, és mivel Európában sehol sem láttak még ilyet, elhatározták, hogy megcsinálják itthon.

Az ötleten 2023 novembere óta dolgoznak, és most végre megnyitották az ajtókat.

@szeretlekmagyarorszag.hu Mimimalac kávézó nyílt Budapesten! @MiniPig Cafe Budapest ?Paulay Ede utca 2. #budapest #program #minimalac #kavezo #minipig #cafe ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Így juthatsz be te is a malacokhoz

Ahhoz, hogy valaki találkozhasson a malacokkal, először időpontot kell foglalnia. Csak így lehet bejutni, spontán betoppanni nem lehet.

Érkezéskor a vendég először a földszinti kávézótérbe lép, ahol kap egy váltópapucsot, majd kézfertőtlenítés következik, és alá kell írni a házirendet, ami röviden, érthetően összefoglalja a szabályokat. Ezután lehet felmenni a galériára, ahol már várnak a malacok. Egy gondozó végig jelen van és segít eligazodni, megmutatja, hová ülhetsz, és mire figyelj a látogatás során.

Mivel a látogatás ideje alatt minden vendég egy fix helyet kap, a malacok szabadon dönthetnek arról, kivel szeretnének kapcsolatba lépni.

Nem szabad őket felemelni vagy utánuk szaladni. Ők választanak, ők közelednek, amikor kedvük tartja.

A törpemalacok egyébként kifejezetten kíváncsi, barátságos jószágok. Szeretik a simogatást, az emberek közelségét.

A látogatás után visszatérhetsz a kávézótérbe, ahol specialty kávé, teák, sütik és kényelmes fotelek várnak. Itt még jól ki lehet beszélni a fent szerzett élményeket.

Cím: 1061, Paulay Ede u. 2.

Nyitvatartás: hétfőtől vasárnapig 08:00 és 20:00 között

www.minipig.cafe

Fontos szabályok, időpont, jegyárak:

A látogatás csak előzetes online foglalással lehetséges, és előre is kell fizetni.

A jegyárak: felnőtteknek 6.500 Ft/30 perc, gyerekeknek 3.500 Ft/30 perc.

A fenti részre csak to-go pohárban szervírozott italokat lehet felvinni (malacbiztos tetővel).

Fotózni és videózni lehet, de csak vaku nélkül.

A látogatás 30 perces, utána a malacok pihennek mielőtt új csoport érkezik hozzájuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Ilyen volt, amikor dél előtt leállt tíz percre a tömegközlekedés Budapesten - videón, amikor megáll az élet egy kicsit a fővárosban
„Van, aki szerint sok a 10 perc, mások szerint kevés, de a valóság az, hogy ha a város sarcolása folytatódik, akkor a leállás legközelebb nem 10 perces, hanem 10 órás, 10 napos vagy 10 hetes lesz” - mondta a főpolgármester.


Pénteken 11 óra 50 perc és déli 12 óra között tíz percre leálltak a BKK járatai Budapesten. A főpolgármester, illetve a főváros vezetése a leállást figyelmeztetésnek szánta, mert a kormány a szolidaritási adó növelésével és egyéb lépésekkel nehéz helyzetbe hozta az önkormányzatot. Karácsony Gergely kifejezetten úgy fogalmazott, hogy ellehetetlenítik a működést.

@szeretlekmagyarorszag.hu #budapest #bkk #karácsonygergely #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

„A pénteki leállást nevezzük első figyelmeztetésnek. Figyelmeztetés a kormánynak, hogy Budapestet nem lehet legyűrni, és jelzés a budapestieknek, hogy mi is a tét: a város működése, a hétköznapjaink nyugalma, a budapestieknek járó közszolgáltatások biztosítása” – mondta a HVG-nek adott interjújában Karácsony Gergely.

„Van, aki szerint sok a 10 perc, mások szerint kevés, de a valóság az, hogy ha a város sarcolása folytatódik, akkor a leállás legközelebb nem 10 perces, hanem 10 órás, 10 napos vagy 10 hetes lesz”

- tette hozzá a főpolgármester, aki azt is kijelentette, hogy erkölcsi és politikai kötelessége megvédeni Budapestet, és ehhez minden jogi és politikai eszközt felhasznál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
A legjobb fotók az augusztus 20-i rendezvényekről - kevésbé hivatalos képeken a főváros az ünnepen
Fotósunk Budapesten járt körbe reggeltől, és készített képeket a légi parádétól a Duna-parti forgatagig.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A tűzijáték előtt érdemes végignézni, milyen is volt a mai augusztus 20-a a fővárosban.

Fotósunk Budapesten járt körbe reggeltől, és készített képeket a légi parádétól a Duna-parti forgatagig:


Link másolása
KÖVESS MINKET: