Kedden érkezett a hír, hogy Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázók a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához. A testvérek nem nevezték meg, hogy melyik ország színeiben folytatnák a pályafutásukat, de nagy valószínűséggel Kínába mennének. Az elmúlt hónapokban a kínai csapattal készültek fel a szezonra, mert mindenképpen a magyar válogatottól távozó Csang Csing Linával szerették volna folytatni a munkát.
Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, egyértelmű volt, hogy a fiúk nagyon ragaszkodnak Csang Csing Linához, vele képzelték el a folytatást. A másik okuk az országváltásra az volt, hogy az édesapjuk kínai, Pekingben él, a harmadik pedig az, hogy azokat a körülményeket, amelyeket a kínaiak meg tudnak teremteni, Magyarországon még nem feltétlenül tudják biztosítani. Kósa szerint majd akkor lesz ez lehetséges, ha felépül a Nemzeti Korcsolyázó Központ. A MOKSZ elnöke azt is elmondta, hogy a Liu fivérek egyértelművé tették, hogy a további fejlődésüket a kínai csapat mellett látják biztosítottnak.
„Többször tárgyaltam velük, mindannyiszor megkérdeztem tőlük, mit tudunk mi tenni annak érdekében, hogy felülvizsgálják a döntésüket. Ők azt felelték erre, hogy semmit. Innentől nemigen volt mozgásterünk”
- mondta.
Beszélt arról is, hogy azt fogja javasolni az elnökségnek, hogy engedjék el a fiúkat, viszont a szövetség részére vissza kell fizetni azokat a költségeket, amelyeket rájuk fordítottak az utolsó három évben.
„Egy hároméves felkészülés nem kevésbe kerül. Azon a szinten, ahol a srácok vannak, kiváltképp igaz ez. Egy ember kapcsán száz-százötven millió forintról van szó”
- árulta el Kósa.
Mint mondta, örök hálával tartozunk Liu Shaolin Sándornak és Liu Shaoangnak, hiszen számtalan sikert köszönhetünk nekik. Ettől függetlenül azonban nem kell temetni a sportágat Magyarországon, ettől még nem lesz vége a korcsolyasportnak a szövetség elnöke szerint.
„Szerencsések vagyunk, hogy a fiúkkal együtt felérhettünk a csúcsra, és nem szabad azért bántani őket, amiért élnek kínai identitásukkal, és egy világhatalom keretein belül próbálnak érvényesülni. Dobjunk követ rájuk azért, mert »használják« a másik énjüket, és meg akarják nézni, hogy mit és mennyit ér a tehetségük egy nagyobb piacon? Nálunk ötven millió forint jár az olimpiai aranyért, s ez egy méltó összeg, ám a kínai Vu Ta-csing a pjongcsangi győzelme után kétmillió dollárt kapott. Az nyolcszáz millió forint, azért más a nagyságrend – akad valaki, aki nem próbálna élni ezzel a lehetőséggel?”
Kósa ugyanakkor azt is mondta, hogy „sohasem tudhatjuk, mit hoz a jövő”. Csang Csing Linához hasonlóan a szövetség a Liu testvéreknek is elmondja majd, hogy az ajtó mindig nyitva áll előttük.
Kedden érkezett a hír, hogy Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázók a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához. A testvérek nem nevezték meg, hogy melyik ország színeiben folytatnák a pályafutásukat, de nagy valószínűséggel Kínába mennének. Az elmúlt hónapokban a kínai csapattal készültek fel a szezonra, mert mindenképpen a magyar válogatottól távozó Csang Csing Linával szerették volna folytatni a munkát.
Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, egyértelmű volt, hogy a fiúk nagyon ragaszkodnak Csang Csing Linához, vele képzelték el a folytatást. A másik okuk az országváltásra az volt, hogy az édesapjuk kínai, Pekingben él, a harmadik pedig az, hogy azokat a körülményeket, amelyeket a kínaiak meg tudnak teremteni, Magyarországon még nem feltétlenül tudják biztosítani. Kósa szerint majd akkor lesz ez lehetséges, ha felépül a Nemzeti Korcsolyázó Központ. A MOKSZ elnöke azt is elmondta, hogy a Liu fivérek egyértelművé tették, hogy a további fejlődésüket a kínai csapat mellett látják biztosítottnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
27 évesen meghalt Soltész Gréta, magyar válogatott atléta
Az első egyetemi éve alatt diagnosztizálták Soltész Grétát, aki hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el. A kezelések alatt szerezte meg jeles diplomáját és dékáni dicséretét, folyamatosan dolgozott.
Huszonhét éves korában elhunyt Soltész Gréta korábbi korosztályos válogatott atléta. A gyászhírt a Magyar Atlétikai Szövetség közölte csütörtökön, volt edzője, Spák József pedig személyes hangú írásban búcsúzott tőle.
„Bocsássatok meg nekem, hogy most egy szokatlanul személyes hangvételű írással állok elő. Megvan rá az okom. De kezdjük az elején…” – írta az edző, aki 2007 környékén egy iskolaudvaron figyelt fel a rendkívül ügyes és bátor kislányra. Másnap már edzésen volt, és hamar kiderült, hogy a távolugrás és a gátfutás lesz a két fő versenyszáma.
Mindössze 12 évesen szerezte meg első országos bajnoki címét távolugrásban, és 60 méteren is dobogóra állhatott.
Abban az évben 5,53 métert ugrott, 8.08 másodpercet futott 60 méteren, és a kötelező mezei futóversenyt is megnyerte. Tehetségét a szakma is elismerte, az edző visszaemlékezése szerint a néhai Ecsedi László egy alkalommal példaként mutatta a fiatal Gréta technikáját. „Gyere kisfiam, nézd meg! Na, így kell gátazni, ahogy ez a kislány!” – mondta akkor.
Az 1998-ban született sportoló a következő években sorra nyerte a bajnoki címeket, korosztályos válogatott lett, és eljutott az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra is. Felnőttként azonban már a tanulásra helyezte a hangsúlyt.
Első egyetemi éve alatt derült ki a betegsége. Hat és fél éven át küzdött, ezalatt körülbelül 120 kemoterápiás kezelést kapott, és több műtéten is átesett.
A betegsége alatt szerezte meg jeles minősítésű diplomáját dékáni dicsérettel, letett két nyelvvizsgát, és elvégzett egy kulturális rendezvényszervezői, egy szépírás-, valamint egy műszempilla-építő tanfolyamot is.
Már súlyos beteg volt, amikor részt vett a Magyar Olimpiai Bizottság Fiatal Sportszervezők Programjában, mindeközben pedig folyamatosan dolgozott rendezvényszervezőként.
Spák József felidézte tanítványa egyik utolsó, édesanyjának egy közös utazásukon mondott mondatát is:
„Látod, anya, az élet nem kegyes, nem könnyű… de látod, milyen szép!?”
Az edző szerint Gréta maximalizmusát és életszeretetét mutatja az a kérdés is, amelyet szerinte most odafentről tenne fel: „Miért, hát ezt így kell! Nem?”
Huszonhét éves korában elhunyt Soltész Gréta korábbi korosztályos válogatott atléta. A gyászhírt a Magyar Atlétikai Szövetség közölte csütörtökön, volt edzője, Spák József pedig személyes hangú írásban búcsúzott tőle.
„Bocsássatok meg nekem, hogy most egy szokatlanul személyes hangvételű írással állok elő. Megvan rá az okom. De kezdjük az elején…” – írta az edző, aki 2007 környékén egy iskolaudvaron figyelt fel a rendkívül ügyes és bátor kislányra. Másnap már edzésen volt, és hamar kiderült, hogy a távolugrás és a gátfutás lesz a két fő versenyszáma.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Cristiano Ronaldo bepöccent Szaúd-Arábiában, meglepő helyen köthet ki a 72 milliárdot kereső világsztár
A portugál klasszis nehezményezi, hogy a rivális Al-Hilal sokkal több pénzt költhetett igazolásokra. A konfliktus miatt újra felerősödtek a pletykák a 2027-ig szóló szerződésének felbontásáról.
Nem sérülés, hanem tudatos döntés állt Cristiano Ronaldo hétfői hiányzása mögött, amikor klubja, az Al-Nassr 1–0-ra legyőzte az Al-Riyadh csapatát. A portugál A Bola című lap írta meg elsőként, hogy az ötszörös aranylabdás nem volt hajlandó pályára lépni, mert elégedetlen azzal, ahogyan a szaúdi liga legfőbb finanszírozója, a Szaúd-arábiai Közberuházási Alap kezeli a klubját a riválisokhoz képest. A helyzetet kiélezi, hogy az alapot a trónörökös, Mohammed bin Szalmán vezeti.
A feszültség a téli átigazolási időszakban vált nyilvánvalóvá. Míg az Al-Nassr mindössze egy 21 éves középpályást szerződtetett, addig a nagy rivális Al-Hilal többek között leigazolta az Arsenal korábbi védőjét, Pablo Marít és a Milan egykori játékosát, Kader Meïtét is. A portugál klasszis nehezményezi, hogy a négy nagy klubot 75%-ban birtokló állami alap aránytalanul támogatja a versenytársakat. Fabrizio Romano átigazolási szakértő is megerősítette a tiltakozás tényét: „Hiánya nem függ össze semmiféle fizikai problémával, terhelésmenedzsmenttel vagy fittségmegőrzéssel.”
Danny Murphy, korábbi angol válogatott labdarúgó élesen bírálta a portugált. „Lehet, hogy Ronaldo adhatna egy kicsit a keresetéből a klubnak, hogy több játékost igazoljanak. Életemben nem hallottam ekkora ostobaságot – öncélú, önkielégítő nonszensz” – mondta a talkSPORT-nak. Ezzel szemben a szaúdi legenda, Számi Al-Dzsáber a külföldi játékosok túlzott befolyására hívta fel a figyelmet. „Néhány világhírű külföldi játékos nemcsak a rivaldafényt vette át, hanem már a klubok döntéseit is irányítani akarja” – nyilatkozta a The Guardiannek.
Ronaldo becsült éves fizetése 200 millió dollár, ami átszámítva körülbelül 72 milliárd forintot jelent, szerződése pedig 2027-ig köti a klubhoz. A brit sajtóban felmerült egy 43 millió fontos (közel 19,8 milliárd forintos) kivásárlási záradék híre is, ami utat nyithatna a nyári távozásához. A portugál a sajtóhírek szerint annál a Manchester Unitednél is kiköthet, ahonnan hatalmas balhé után távozott 2022-ben. A játékos nemrég maga is utalt a visszatérés lehetőségére:
„Nem számít, hol játszom, a Közel-Keleten vagy Európában.”
Egyelőre sem a klub, sem Ronaldo képviselete nem kommentálta hivatalosan az eseményeket.
Nem sérülés, hanem tudatos döntés állt Cristiano Ronaldo hétfői hiányzása mögött, amikor klubja, az Al-Nassr 1–0-ra legyőzte az Al-Riyadh csapatát. A portugál A Bola című lap írta meg elsőként, hogy az ötszörös aranylabdás nem volt hajlandó pályára lépni, mert elégedetlen azzal, ahogyan a szaúdi liga legfőbb finanszírozója, a Szaúd-arábiai Közberuházási Alap kezeli a klubját a riválisokhoz képest. A helyzetet kiélezi, hogy az alapot a trónörökös, Mohammed bin Szalmán vezeti.
A feszültség a téli átigazolási időszakban vált nyilvánvalóvá. Míg az Al-Nassr mindössze egy 21 éves középpályást szerződtetett, addig a nagy rivális Al-Hilal többek között leigazolta az Arsenal korábbi védőjét, Pablo Marít és a Milan egykori játékosát, Kader Meïtét is. A portugál klasszis nehezményezi, hogy a négy nagy klubot 75%-ban birtokló állami alap aránytalanul támogatja a versenytársakat. Fabrizio Romano átigazolási szakértő is megerősítette a tiltakozás tényét: „Hiánya nem függ össze semmiféle fizikai problémával, terhelésmenedzsmenttel vagy fittségmegőrzéssel.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy válogatott meccs is elég az évi 1,2 millió forintos nyugdíj-kiegészítéshez
Olyan nyugdíj-kiegészítést fizet egykori focistáknak a Magyar Labdarúgó-szövetség, amely egy átlagnyugdíjjal számolva szinte egy 18. havi juttatásnak felel meg.
A HVG értesülései szerint az MLSZ az elmúlt években több százmillió forintot fordított erre a célra. Az évi 1,2 millió forintos plusz pénz ugyanis egy 250 ezer forintos átlagnyugdíj mellett olyan, mintha a volt labdarúgók a mindenkinek járó 13. és részleges 14. havi nyugdíj mellé további 4,8 havi juttatást kapnának.
A volt labdarúgóknak életük végéig járhat az extra pénz, ha az úgynevezett szövetségi járadékot igénylik, és megfelelnek a feltételeknek. A juttatásról ugyanis határozatlan idejű szerződést kötnek, a támogatást viszont kérelmezni kell, az nem jár automatikusan, és visszamenőleg sem ítélhető meg.
A szövetségi járadéknak nevezett támogatásra két úton lehet jogosultságot szerezni.
Mérlegelés nélkül, alanyi jogon jár azoknak, akik játékosként legalább egyszer pályára léptek a felnőtt férfi vagy női válogatottban egy hivatalos tétmérkőzésen, vagy szövetségi kapitányként irányították a nemzeti csapatot. Nekik legalább havi 100 ezer forintot utalnak, feltéve, hogy elérték a nyugdíjkorhatárt vagy már nyugellátásban részesülnek.
A másik csoportba azok az 1961 előtt született egykori játékosok tartoznak, akik rászorultsági alapon kaphatják meg a kiegészítést. Ennek feltétele, hogy a férfiak legalább 175 NB I-es meccsen vagy egy olimpiai válogatott mérkőzésen játszottak, a nők pedig legalább 75 élvonalbeli találkozón szerepeltek. Esetükben a járadékot akkor ítélik meg, ha a saját nyugdíjuk nem éri el a nettó minimálbért, ami idén januártól 214 ezer forint. Az MLSZ ilyenkor akkora összeggel egészíti ki a nyugdíjukat, hogy az elérje ezt a szintet.
A szövetség közérdekű adatigénylésre kiadott szerződéslistája szerint 2022 óta több mint 250 ilyen szerződést kötöttek, az MLSZ pénzügyi dokumentumai alapján pedig a 2023 és 2025 közötti időszakra több mint 520 millió forintot terveztek be életjáradék és szövetségi járadék céljára.
A támogatási rendszer hátterében az 1980-as és 1990-es évek rendezetlen viszonyai állnak, amikor a labdarúgók a mostani fizetésekhez képest nagyságrendekkel rosszabbul kerestek. „A labdarúgók ugyan a 80-as, 90-es években is az átlagbér felett kerestek, de a fizetésük nem volt annyira kiemelkedő, mint a mostani első osztályban” – mondta Szabados Gábor sportközgazdász.
A rendszerváltás után a klubok finanszírozása bizonytalanná vált, gyakoriak voltak a kettős szerződések és a zsebbe fizetett, adózatlan juttatások, amelyek rontották a későbbi nyugdíjalapot. „A focisták papíron a 90-es években is az átlag felett kerestek, de az már más kérdés, hogy a gyakorlatban mennyi pénzt kaptak meg” – tette hozzá.
„Szerintem akkoriban nem volt olyan NB I.-es focista, aki mindig minden neki járó pénzt megkapott volna” – fogalmazott a sportközgazdász. Ezt támasztja alá az is, hogy a szabályzat szerint vannak olyan egykori élvonalbeli játékosok, akiknek a nyugdíja ma sem éri el a nettó minimálbért. Szabados Gábor arra is kitért, hogy akkoriban egy súlyosabb sérülés a karrier végét jelenthette, és a táplálkozástudomány sem volt a mai szinten.
A mai játékosoknak – amennyiben nem herdálják el a vagyonukat – már nem lesz szükségük ilyen kiegészítésre. Az első osztályban a becsült átlagfizetés havi 5 millió forint körül mozog, de a jellemzőbb inkább a 2-3 milliós bér.
A HVG értesülései szerint az MLSZ az elmúlt években több százmillió forintot fordított erre a célra. Az évi 1,2 millió forintos plusz pénz ugyanis egy 250 ezer forintos átlagnyugdíj mellett olyan, mintha a volt labdarúgók a mindenkinek járó 13. és részleges 14. havi nyugdíj mellé további 4,8 havi juttatást kapnának.
A volt labdarúgóknak életük végéig járhat az extra pénz, ha az úgynevezett szövetségi járadékot igénylik, és megfelelnek a feltételeknek. A juttatásról ugyanis határozatlan idejű szerződést kötnek, a támogatást viszont kérelmezni kell, az nem jár automatikusan, és visszamenőleg sem ítélhető meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Felháborító és botrányos” – Szijjártó Péter fogadta a magyar teniszezőt, akivel nem akart kezet fogni az ukrán ellenfele
Bondár Anna a háború kitörése után elutazott Oroszországba egy versenyre, ezért nem volt hajlandó kezet fogni vele Olekszandra Olijnikova a kolozsvári WTA-tornán. A külügyminiszter szerint a magyar sportoló lejáratására tett kísérlet és „a náci párhuzamok” emlegetése az ukrán teniszezőt minősíti.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta Bondár Anna teniszeszőt, miután ukrán ellenfele megtagadta vele a kézfogást – írta a Nemzeti Sport.
A magyar teniszező február 3-án, a kolozsvári WTA-torna második fordulójában kapott ki Olekszandra Olijnikovától, aki a találkozó előtti fotózást és az azt követő kézfogást is megtagadta. Az ukrán sportoló ezt azzal indokolta, hogy Bondár még 2022-ben – már az orosz–ukrán háború kirobbanása után – részt vett egy szentpétervári tornán.
Szijjártó Péter felháborítónak és botrányosnak nevezte, ahogyan Olijnikova bánt Bondár Annával. „Ha a sportot rosszindulatú emberek összekeverik a geopolitikával, abból mindig baj lesz és méltatlan helyzetek állnak elő. Egyetlen normális ember sem hiheti a világon, hogy a sportolók felelősek lennének a politikusok döntéseiért.
A Bondár Anna lejáratására tett kísérlet és náci párhuzamok emlegetése leginkább az ukrán »sportolót« minősíti”
– fogalmazott Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette, reméli, hogy Bondár a következő időszakban kiváló eredményekkel szerez majd örömet a magyaroknak, köztük új egyesülete, a Honvéd szurkolóinak is.
Olijnikova a tettét azzal indokolta, hogy Bondár oroszországi részvétele a Gazprom által szponzorált tornán „morálisan ugyanaz”, mintha „1941-ben a náci Németországban játszana és az auschwitzi és treblinkai haláltáborok áldozataitól elrabolt ékszerekkel fizetséget kapna”.
Az ukrán játékos szerint csak akkor lenne hajlandó kezet fogni a jövőben, ha Bondár nyilvánosan bocsánatot kérne az ukrán néptől és egyértelműen elítélné Oroszország agresszióját.
Bondár Anna higgadtan kezelte a helyzetet.
„Készültem rá, hogy ez lesz… ez az ő döntése, amit el kell fogadjak”
– nyilatkozta a magyar játékos.
A nemzetközi sajtó is felkapta az esetet, kiemelve, hogy az ukrán sportolók eddig jellemzően csak orosz és fehérorosz ellenfeleikkel szemben tagadták meg a sportszerű gesztusokat. Több magyar sportoló is kiállt Bondár mellett, a fair play szellemiségét hangsúlyozva.