Kincsek bukkantak elő a Várkert Bazár alól
A Várkert Bazár Ybl Miklós tervei alapján épült neoreneszánsz stílusban. 1883-as átadása óta sok minden történt vele, volt Történeti Arcképcsarnok, nőipari tanműhely, festőiskola. Üzletsorok és műtermek kaptak helyet az árkádjai alatt. A második világháborúban majdnem végzetesen megrongálódott, igazán felújítani azóta sem sikerült.
A legújabb kísérletek nemrég kezdődtek; a munkálatok során meglepő dolgok kerültek elő a föld alól, kihívást jelentve a Budapesti Történeti Múzeum régészeinek és restaurátorainak.
2013 júniusában már folytak a régészeti kutatások. Az ásatási terület legdélebbi részén, a Déli Pavilonnál számos török kori épületrészletet sikerült rekonstruálni. A török kori kövezetfelszín egyik legérdekesebb lelete egy vasrácsos lefolyó volt, amire egy kilyuggatott szűrőt rögzítettek, megakadályozva a nagyobb szennyeződések (például falevelek) csatornába jutását és így az eltömődést. A feltárt középkori (Árpád-kori) gödrökből pedig ép és összetört kerámiák kerültek elő, bizonyítva, hogy már a tatárjárás után is éltek itt emberek.
A török korból fennmaradt tárgyak egyik legszebbje az aranygyűrű, amire az utolsó napokban bukkantak az egyik gödör fenekén – sajnos a kő már hiányzik belőle. Hasonlóan érdekes és értékes az egyik „vezérlelet”, a női arcot formázó bicska, ami csontfaragással készült.
Egy réges-rég bedőlt és semmivé lett ház emlékét őrzi az a zárszerkezet, ami egykor a bejárati ajtóhoz tartozott. Korát tekintve meglepően jó állapotban került elő, a masszív rozsdaréteget leszámítva. Még a beletört kulcsot is megtalálták.
A mindennapi élet számos tartozéka bujkált hosszú évszázadokon át a föld alatt, a Vár oldalában. Üveg karperec, gyertyakoppintó, pipák, kapa, fejsze, csákány, szőlőmetsző kés és olló… Mind-mind egy olyan korból valók, amit már csak muzeális értékű ábrázolásokon láthatunk.
A nagy ütközeteket idézik a patkók, kengyel, mozsár, a mellvért és a hátvért, s egy alattomos kis eszköz: a sulyom. A kicsi, de biztosan borotvaéles és hegyes pengékből álló szerkezetet lovasroham idején vetették be; elszórták szerte a földön, és ha a ló belelépett, megsérült, gyakorlatilag harcképtelenné vált.
A hódoltság korából a jellegzetesen kimunkált edények és míves, gyönyörűen festett porcelánok mellett rengeteg kályhaszem bukkant elő. Különféle formáik és méreteik ellenére közös célt szolgáltak, kályhaelemként biztosították, hogy melegebb legyen. A sima csempefelület ugyanis kevesebb hőt ad, de rájöttek: ha 20-30, befelé öblösödő kályhaszemet tapasztanak a kályhára, nagyobb felületet nyernek, amiből természetesen nagyobb hő is árad.
Bár a Várkert Bazár és az egykori Ifipark területén főleg török kori leleteket találtak, akadt jó néhány középkori mementó is. Vitrinbe állították például Mátyás udvarának majolika padlótégláit, rajtuk jól ismert motívumokkal: cseh oroszlánnal és hollóval. Annak, hogy sok más lelettel (például az Anjou-liliomokkal és koronás sasokkal díszített kályhacsempékkel) együtt többszáz méterrel lejjebb, a Várhegy oldalába „sodródtak”, az idő és a pusztulás az oka.
