HÍREK
A Rovatból

Járhatatlanná vált a 10-es út a vihar miatt

A rendőrség eltereli a forgalmat, azt javasolják az autósoknak, kerüljék el az útszakaszt.


Elemi erővel csapott le az országra a vihar, amely a közlekedésben is jelentős fennakadásokat okozott. A 10-es főút egy szakasza járhatatlanná vált, miután a heves vihar miatt nagy mennyiségű sár és törmelék került az úttestre, járhatatlanná téve ezzel az utat.

A rendőrök az ürömi, valamint a solymári körforgalomnál lezárták az utat, az arra közlekedőket visszafordítják.

Mindenkit arra kérnek, hogy az érintett szakaszt kerüljék el, és válasszanak másik útvonalat - írják honlapjukon.

A Volánbusz járatait is érinti a lezárás, a 800-as és a 815-ös autóbuszok kerülőútvonalon Csobánka, Pomáz Flórián térig, a 820-as autóbuszok Pilisvörösvár vasútállomásig, a 830-as autóbuszok pedig Solymár vasútállomásig közlekednek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
A miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában ismét úgy fogalmazott, hogy „olajblokád alá vettek minket”. Szerinte az ukránok hazudnak a Barátság kőolajvezeték állapotáról és „állami terrorizmust” követnek el. Ezért Robert Fico szlovák miniszterelnökkel egyeztet a közös fellépésről, hogy kicsikarják az olajszállítás újraindítását.
DKA - szmo.hu
2026. február 27.



„Amíg én vagyok a miniszterelnök, mindenki nyugodtan alhat” – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott péntek reggeli interjújában, amelyben az ukrán–magyar energiavita kapcsán olajblokádról, katonai védelemről és a Tisza Pártot érintő súlyos vádakról is beszélt.

A miniszterelnök az interjú elején arról beszélt, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még mindig nem indította újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és a csütörtökön írt levelére sem kapott személyes választ. Azt is bejelentette, az interjú után Robert Fico szlovák miniszterelnökkel egyeztet a közös fellépésről, hogy kicsikarják Ukrajnától a szállítás újraindítását.

„Megtámadtak bennünket, olajblokád alá vettek” – fogalmazott a kormányfő, aki szerint ha nem érkezik orosz olaj, akkor ezer forint fölé megy a benzin ára, ami gazdasági káoszhoz vezethet.

Az Európai Bizottság Olajkoordinációs Csoportjának közlése szerint ugyanakkor jelenleg nincs azonnali ellátásbiztonsági kockázat, mivel a kieső mennyiség a horvát Adria-vezetéken keresztül pótolható, és a tagállamoknak vannak vésztartalékaik. Kijev a leállást ismétlődő orosz támadásokkal és a javítási munkálatok életveszélyes kockázatával indokolja.

Orbán szerint azonban az ukránok hazudnak a műszaki okokról. „Ha nekünk mond egy ukrán valamit, háromszor ellenőrizzük” – mondta,

hozzátéve, hogy a magyar kormány felajánlotta egy közös tényfeltáró misszió kiküldését, de ezt Kijev elutasította.

„Támadás alatt állunk, ilyenkor védőintézkedéseket kell tenni”

– szögezte le Orbán Viktor, aki emlékeztetett, hogy katonákat vezényelt a kritikus fontosságú energetikai létesítményekhez, leállították a dízelszállítást Ukrajna felé, és meg fogják vétózni a 90 milliárd eurós ukrán uniós hitelt is. Az áramellátást nem korlátozzák, mert a határ túloldalán is élnek magyarok.

A katonai jelenlétet azzal indokolta: „Az ukránok bármire képesek.”

A miniszterelnök azt is kijelentette, hogy az ukránok robbantották fel az Északi áramlatot.

„Állami terrorizmus. Velük állunk szemben”

– tette hozzá. A svéd hatóságok korábban lezárták a robbantással kapcsolatos nyomozásukat, a németek még vizsgálódnak, de végleges, állami szintű felelősségmegállapítás nem született az ügyben.

Az ellenzéki kritikákra, melyek riogatásnak nevezték a katonák kivezénylését, Orbán Viktor név szerint Magyar Péternek üzent, azt tanácsolva neki, hogy „tanulmányozza a tényeket”. Ezt követően a kormányfő kijelentette:

„Amit az ellenzék mond, az mese. Amit a Tisza mond, meg Magyar Péter, azért van, mert az ukránok finanszírozzák őket.”

Hozzátette, „pontos tudásuk van arról”, hogy az ukránok „nyakig benne vannak a Tisza Pártban”, és papírból olvasva azt állította, hogy „nagyon magas értékű informatikai szolgáltatásokat adnak ellenszolgáltatás nélkül a Tiszának, szervezik a kampányukat”.

A miniszterelnök szerint az orosz olajról nem lehetséges leválni, részben a százhalombattai finomító képességei miatt, ezért veszélyesnek tartja a Tisza Párt energiaügyi szakértője, Kapitány István elképzeléseit. A MOL korábban azt közölte, hogy az Adria-vezetéken keresztül a magyar és a pozsonyi finomítók igényének mintegy 80 százalékát képesek lennének fedezni nem orosz kőolajjal, bár magasabb költségek mellett. Orbán a horvát tranzittal kapcsolatban kijelentette, Zágrábnak szerződéses kötelessége az olajat Magyarországra juttatni.

Az orosz–ukrán háborúról szólva a miniszterelnök hangsúlyozta, négy éve tartják az ígéretüket. „Azt mondtam, személyesen is, hogy olyan kormányt fogok alakítani, amely nem engedi, hogy Magyarországot belesodorjuk a háborúba. Eltelt négy év, és tényleg nem engedtük” – mondta.

Szerinte a háborús veszély nőtt, mert az amerikaiak kiszálltak Ukrajna támogatásából, és egy Európai Parlamenti határozatra hivatkozva azt állította, Európa háborúzni akar.

Az interjú végén arról beszélt, a magyarok életszínvonalának emelkedéséhez a háborúból való kimaradás és a munkaalapú gazdaság fenntartása szükséges. Ehhez „pénz kell”, valamint az, hogy a Magyarországon keletkező extraprofitot ne engedjék ki az országból. „Nem szabad engedni, hogy multik, Shellek meg Ersték bekerüljenek a kormányba és kivigyék a magyarok pénzét” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor utasítására katonák vonulnak 60 magyar létesítményhez – drónelhárításra készülnek, forgalmi káosz jöhet
Helikopterek érkeztek az ország keleti részébe, a kritikus energetikai és egyéb infrastruktúrához pedig rendőrök és honvédek tartanak. A kormány az ukrajnai fenyegetéssel és az energiaellátás biztonságának megőrzésével indokolja a rendkívüli lépéseket.


Katonák és rendőrök vonulnak ki Magyarország kritikus energetikai pontjaihoz: drónstop lépett életbe Szabolcs-Szatmár-Beregben, megduplázták a helikopteres készültséget Keleten, és összesen hatvan stratégiai létesítmény kap fokozott védelmet.

A kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítésére Egyeztető Törzs nevű csoportot hoztak létre – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A Magyar Honvédség bevonásával országszerte katonai jelenlétet biztosítanak a kiemelt létesítményeknél, a kormány pedig a lakosság támogatását és megértését kérte az intézkedéshez – írta a Blikk.

Az intézkedések előzménye, hogy a Barátság kőolajvezeték szállításai január 27. óta állnak. A magyar kormány „olajblokádot” emleget, míg ukrán tisztviselők az üzemzavart egy orosz dróntámadással magyarázzák. Orbán Viktor miniszterelnök erre reagálva rendelte el a kritikus energetikai pontoknál a katonai és rendőri jelenlétet.

Az Energiaügyi Minisztérium javaslatára húsz, kiemelten fontos kritikus energetikai végpontot jelöltek ki, amelyek azonnali katonai megerősítést kapnak. Emellett további negyven kritikus pontot is megelőző jelleggel védelem alá vonnak.

A keleti országrészben megduplázták a helikopteres kapacitást. A honvédelmi miniszter szerint „ha a magyar légtérbe lassan és alacsonyan repülő eszközök lépnének be – amelyek elfogására a Gripenek nem alkalmasak –, azokat a helikopterek fogják elhárítani.” Megnövelt mennyiségben osztottak ki elektronikai zavaróeszközöket is.

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében drónrepülési tilalmat rendeltek el, hogy könnyebben észlelhessék az esetleges berepüléseket.

A kormány közlése szerint a rendelet kellemetlenségekkel, forgalmi akadályokkal, kerülőutakkal és lassabb menetidővel is járhat, ezért a lakosság türelmét kérik.

Az ellenzék kifogásolta, hogy az Országgyűlés illetékes bizottságait kihagyták a döntésből. A kormány közölte, hogy tájékoztatták a NATO-t a lépésekről, a Szövetség azonban a sajtó érdeklődésére azt a választ adta, hogy a fenyegetettség részleteiről a magyar hatóságok tudnak tájékoztatást adni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Pintér Sándor: A Szőlő utcai ügyben semmilyen rendőri mulasztást nem derített fel a vizsgálat
A belügyminiszter erről Aszódon tartott lakossági fórumán beszélt. Azt mondta, egyelőre azért nem hozzák nyilvánosságra a jelentésüket, mert az ügyészség is folytat egy vizsgálatot. Korábban arról volt szó, arra keresik a választ, hogy mi történt a 2016-ban tett feljelentéssel.


Pintér Sándor aszódi fórumán újságírói kérdésre arról beszélt, a Szőlő utcai üggyel kapcsolatos belső rendőri vizsgálat befejezés előtt áll.

„Semmilyen rendőri mulasztást nem derített fel ez a vizsgálat”- fogalmazott a belügyminiszter.

Azt mondta, az eredményeket azért nem hozzák még nyilvánosságra, mert az ügyészség különvizsgálatot folytat büntetőeljárás keretében. „Ha az ügyészség valamire rátalál, ami elkerülte a mi figyelmünket, akkor természetesen ezt figyelembe fogjuk venni.”

A Szőlő utcai javítóintézet tavaly letartóztatott igazgatója ellen már 2016-ban született fejelentés, akkor azonban ebből nem lett ügy. Pintér Sándor novemberben a népjóléti bizottság ülésén elismerte, nem biztos, hogy annak elbírálása megfelelően történt. „A rendőröknek, akik abban a vizsgálatban részt vettek, az ellenőrzése, elszámoltatása egy ellenőrzés keretében meg fog történni” - ígérte.

Arról beszélt, a Nemzeti Védelmi Szolgálat fegyelmi eljárás keretében vizsgálja, hogy történt-e mulasztás. Hozzátette, a vizsgálat vége lehet felelősségre vonás, vagy annak megállapítása is, hogy nem történt mulasztás.

„Semmi sem lesz elhallgatva, minden részlet a nyilvánosságra lesz hozva” – fogalmazott a miniszter tavaly novemberben. Azt is hozzátette: „Én mindig vállaltam mindenért a felelősséget.”

A Válasz Online-nak Kuslits Gábor, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) egykori igazgatója beszélt arról, hogy ők már 10 éve a rendőrséghez fordultak a Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatójának gyanús dolgai miatt. „Rendőrt hívtunk, ki is jött egy megnyerő külsejű, szimpatikus fickó. A gyermekvédelmi gyámok elmondták, mi történt a gyámoltjukkal, a rendőr pedig azt mondta, írjunk alá egy titoktartási nyilatkozatot és nyugodjunk meg, tudnak Juhász tevékenységéről, fedett nyomozás folyik ellene, le fogják buktatni.” Utána azonban az egykori igazgató szerint „nem történt semmi.”

Nagy Gábor Bálint legfőbb főügyész az Indexnek februárban azt mondta, „több olyan beadvány, feljelentés érkezett, ami szerint az ügyben eljáró nyomozók már-már bűncselekményt megvalósítva nem végezték korrektül a munkájukat.”

Szerinte kiderülhet, hogy minden szabályosan történt, a rendőrök szakmai hibát vétettek, és az is, hogy valamilyen bűncselekményt elérő mulasztást követtek el.

„Ebből a széles palettából csak az utóbbi tartozik az ügyészség hatáskörébe, a többi büntetőeljáráson kívüli terület” - mondta.

„Annak ugyanis, hogy egy bejelentés nyomán a nyomozó hatóság nem ment tovább, nem lett gyanúsított, nem született eredményes vád, több oka lehet. Az egyik, hogy nem bizonyult valósnak a bejelentés, másik: nem tudtak kellő bizonyítékot szerezni, ami alátámasztotta volna a gyanút” - jelentette ki a lapnak a legfőbb ügyész.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hann Endre: A nyilvánosságra hozott kutatási eredményeinkért a Medián felelősséget vállal
Minden eddiginél nagyobb, 20 pontos Tisza-előnyt mért a Medián februárban. A kormányoldal szerint egy hónappal korábban meghamisították az adatokat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 26.



Korábban nem látott különbséget mért a Tisza és a Fidesz között a Medián, a kormányoldal viszont azzal vádolja a közvélemény-kutatót, hogy meghamisította a saját adatait. A legfrissebb, tegnap publikált felmérés szerint a választani tudó biztos szavazóknál a Tisza Párt 55, a Fidesz 35 százalékon áll, vagyis 20 százalékpontra nőtt az előnye. A teljes népességen belül 11 százalékpont (42–31) a különbség a Tisza javára.

Csütörtök délután Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, kormánypárti véleményvezér azzal állt elő, hogy egy hozzá került dokumentum szerint a Medián meghamisította a januári kutatásait. Deák szerint akkor valójában döntetlen (36-36) volt az állás, a cég mégis 40–33 százalékos Tisza-előnyt publikált a teljes népesség körében.

A kutatást ért vádakra Hann Endre, a Medián vezetője a 24.hu-nak reagált.

„A Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra, és a nyilvánosságra hozott kutatási eredményeinkért a Medián felelősséget vállal”

– közölte a közvélemény-kutató cég vezetője.

A februári, friss mérésre Orbán Viktor miniszterelnök is reagált: „Gratulálunk, ebben a tiszás mezőnyben nem kis teljesítmény! Legjobb humorista: Hann Endre”.

Török Gábor politikai elemző szerint a tegnapi mérés alapján „ha nem téved a Medián, eldőlt a választás”. A politikai elemző nehezen tudja elképzelni, hogy akkorát tévedjen a kutatóintézet, mint amekkora különbséget a legutóbbi mérése mutat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk