Itt kóstolhatod meg a keleti húslevest
"Imádom a rament, nem voltak itt jó ramenezők, csináltunk egyet." - Ez lenne Lu Boyin sztorija arról, hogy miként lett a kínai srácból japán étteremtulaj.
Nézd meg a képen azt a rament. Vedd szemügyre, amiket benne látsz. Hát nem csordul ki a nyálad a könnycsatornádon keresztül? Luék csapata nemcsak egy snassz ramenezőt raktak elénk a Kazinczyba, mondván, ott bármi elmegy, hanem bemutatják nekünk pestieknek, hogy néz ki egy igazi szemet gyönyörködtető ramen, ami ráadásul eszméletlenül finom és brutális adag.
Annak ellenére, hogy Lu kínai állampolgár, nem megy bele az évszázados vitába arról, hogy a ramen kínai vagy japán eredetű, és a kísérők között is ugyanúgy találunk japán ételeket (gyoza, japán retek) és kínai tételeket is (kínai uborka saláta. chilis krumplisaláta), tehát végül is egy érdekes fúzióról is beszélhetünk.
Kétféle alappal dolgoznak, a sertéshúslé és egy vegetáriánus, miso levesalappal. Ezután el kell döntenünk, hogy a csirke-, a sertés-, a marha-, vagy a tengeri verziót preferáljuk, és már mehet is a szürcsölés kézzel-lábbal, vagy akár legyűrve a szemben ülőt azzal, hogy te mennyire profi vagy a merőkanál-pálcika kombó használatában.
A ramen eredete tisztázatlan. Egyes feltevések szerint Kínából származik, míg mások szerint a XX. században találták fel Japánban. Nevének eredete is talányos, sokak szerint a ramen a kínai "lamian"-ból jön, ami kézzel gyúrt tésztát jelent. Az 1950-es évekig "sina szoba" (支那そば) néven volt ismert (nagyjából azt jelenti: kínai tésztaétel), azonban ahogy a ramen egyre inkább nemzeti étellé vált, úgy terjedt el az új név. A második világháború után az Egyesült Államok olcsó lisztet importált Japánba, és ez, valamint a frontról hazatérő japán katonák kínai konyhával kapcsolatos tapasztalatai lassan hozzájárultak a ramen népszerűsítéséhez - igaz, eleinte még csak különleges alkalmakor fogyasztották, vendéglőkben.
1958-ban feltalálták az instant tésztát, amely hozzájárult a robbanásszerű elterjedéshez, hiszen gyakorlatilag bárki elkészíthette otthon könnyen és gyorsan az ételt. Ennek köszönhetően hamarosan a rivaldafénybe került, és elkezdtek kialakulni regionális alváltozatai is.
Az alaplé többnyire húsleves, mely csirkéből vagy sertésből készül, többféle fűszer hozzáadásával. Ez lehet kombu (moszat), kacuobusi (szárított tonhaldarabok), nibosi (szárított aprószardínia), marhacsontok, shiitake gomba, illetve hagyma, valamint só, miszó, és szójaszósz.
A ramenka fedőnév takarja a sertéshúsos megoldást, amiben az a császárhús rakoncátlankodik, amit megérdemlünk. Omlósnak halálosan omlós, de nem az a teljesen szétfőtt, íztelen fehérjeforrás, amit egyes helyeken be tud nyalni az ember. Ehhez még párosul a fafülgomba, kínai kel, a házi tészta, babcsíra és ugye a hazainál sokkal karakteresebb alaplé.
Egyszerűen nem lehet gyorsan enni, és erre olyan ritkán jövünk rá, hogy ez milyen jó dolog. Az ember beszélget közben, vagy ha egyedül van elmélázik a környezetén, esetleg rákoncentrál az evésre - teljesen mindegy - lenyugszik. Ez a miliő ott bent bármire jó. Egyszerű, minimál, higgadt tér, tiszta üvegfelületek közé préselve, egy hosszú faasztal, faülőkékkel, és a pult egy bonsai-jal meg egy méretes Maneki - nekó (az a macska, ami minden kínai étteremben ott van, szerencseszimbólum) macsekkal, amelyek együtt hozzák össze Kínát és Japánt a Kazinczy utcában.
Ja! Árpatea. Az fontos, hogy az ember egyszer igyon az életében mugicha-t. Határozottan imádtuk, és egy új szót is tanultunk japánul: mugi - árpa
1075 Budapest, Kazinczy utca 9.
+36 30 834 3381
Ha te is megkóstolnád, nyomj egy lájkot!
