Így próbálták eladni Hollywoodnak Az ember tragédiáját
Mindezzel a blogger célja nem más, mint "megmenteni a múltat" és mindezt megmutatni a jelennek, megőrizni a jövőnek.
Könyvet rendeltem a neten. Mentem átvenni a könyvet, és az alábbi párbeszéd zajlott le közöttem és az eladó között.
"G. József névre rendeltem könyvet." – mondtam az eladónak. Ő elkezdte keresni a G betűs polcon.
"Az első kétszáz éve lesz?" – Kérdezett vissza miközben tartotta könyvet.
"Igen, az lesz az" – Mondtam.
"Ezerötszáz forint lesz" – mondta, és beütötte a pénztárgépbe. Én fizettem, és mentem volna el a könyvvel, de még az eladó hölgy megjegyezte:
- Legközelebb, ha jön a második kétszáz évéért, az nem lesz ilyen olcsó!
Így jutottam a következő könyvhöz, amelynek szerzőjének emléktáblájáról írtam. Most néhány Kaján Tibor illusztrációt hozok a könyvből, és egy kis részletet. Hogyan próbálták eladni Hollywoodban az Ember tragédiáját.
Madách tragédiája Hollywoodban
Körülbelül tíz esztendeje annak, hogy Zilahy Lajost szerződtették Hollywoodba szcenáriumírónak. Én az elsők között voltam, aki találkoztam vele Hollywoodon, sőt, neki köszönhetem azt is, hogy heti fizetéses állást kaptam a Paramount Stúdióban. Zilahy természetimádó, és Hollywoodon aztán könnyű imádni a természetet, mert Kalifornia a föld legszebb része, és Hollywood még Kaliforniában is a leggyönyörűbb.
Minden van ott, amit az Isten jókedvében csak kitalálhatott: virággal leöntött hegyoldalak, tenger, tó, völgy, soha nem látott növények, mimózafák, és főleg ott van a narancsvirág is, amelynek olyan földöntúlian jó illata van, hogy nem is lehet elhinni.
Zilahy szenvedélyes halász, és Hollywoodon istenien lehet halászni is.
A filmgyártás akkoriban még nem volt olyan fejlett Amerikában, és különösen fejletlen volt Mike Levy, a Paramount Stúdió akkori főnöke, aki azóta elkallódott és ügynök lett belőle.
Ez a Mike, a főnök, feltűnően buta ember volt, az agilis buták fajtájából, akik tesznek-vesznek, rohannak, telefonálnak, intézkednek, hogy vérfagyasztó butaságukról ideig-óráig eltereljék a figyelmet.
Mike büszkén mesélte önmagáról, hogy soha életében még egyetlen könyvet el nem olvasott, mert "Szerencsére mindig olyan helyzetben voltam, hogy voltak embereim erre a célra."
Zilahyval sokat beszélgettünk róla.
– Látja, itt van ez a Mike – mondta egy nap Zilahy –, ellensége is láthatja rajta, hogy buta ember. Mégis főnök. És az ilyen emberek ellenére is az a helyzet, hogy Amerikában csinálják a legjobb filmeket, és például Charles Chaplin csak Amerikában lehetett a színészek királya. Miért? Mert Chaplin zseni, és az a titka, hogy az egyetemi tanárnak is éppen úgy tetszik, mint a legigénytelenebb embernek. Persze más tetszik Chaplinben az egyetemi tanárnak, és mást lát meg benne a nép legegyszerűbb gyermeke, de a zseni közös nevezőre tudja hozni mindkettőjüket.
– No, mármost – folytatta Zilahy –, én arra gondoltam, hogy meg kellene csinálni angolul és Amerikában Az ember tragédiáját. Azt hiszem, ha elmondanám jól és értelmesen ennek a Mike-nak, ennek az ökörcsordának Madách remekművét, ő nem tudná, hogy remekmű, csak azt érezné, hogy itt van valami, hogy ez tetszik neki; megvenné és megcsinálná a filmet.
Zilahy lelkesedése magával ragadott. Megbeszéltük, hogy majd én fogom elmondani a darab tartalmát a főnöknek, mert jobban tudok angolul és főleg, mert jobban tudok hollywoodul, ami külön nyelv, és Mike csak ezen a nyelven értett igazán.
Példányt nem lehetett szerezni Az ember tragédiájából, ezért Zilahy elmondatta velem a darabot magyarul, segített, javított, ahol zökkenők voltak, szabályos próbát csináltunk, aztán főpróbát, végül Zilahy kijelentette, hogy most már jól tudom a leckét, kihallgatást kérhetünk Mike-től, a siker biztos.
Felhívtuk a stúdióból a főnök titkárnőjét, délután négy órára rendelt be minket. Keveset beszéltünk addig, lámpalázunk volt mind a kettőnknek, sokszor néztük az órát, végül elérkezett a négy óra, és mi bevonultunk a főnök hatalmas irodájába.
A főnök asztalán millió telefon hevert a legnagyobb rendben, és a telefonok fölött volt egy „hangos telefonja”, amelyhez nem járt hallgató, csak egy gombot kellett megnyomni, és karosszékében kényelmesen hátradőlve beszélhetett, a hangerősítőn keresztül pedig hallotta a vonal másik végén levő beszélőt is.
A telefon másodpercenként csilingelt, a főnök nagyon elfoglalt ember volt, ami kicsit idegesített bennünket, de most már nem lehetett visszavonulni.
Belekezdtem.
– Van egy isteni story, Madách Imre írta, és nagyon jó lenne filmre. Szeretném elmondani.
Megcserdült a telefon, és Mike ezt mondta:
– Százezer dollár a végső ár. Többet nem lehet adni – és megnyomta a gombot, hogy a vitát elkerülje.
Rágyújtott, figyelt.
Én belekezdtem Az ember tragédiájába, közben a telefon folyton csilingelt, néha három telefonon beszélt a főnök egyszerre, de látva idegességünket, legyintett.
– Csak folytassa. Én négyfelé is könnyen tudok figyelni.
Folytattam. Ha a sok telefon miatt belesültem, Zilahy súgott. Egyre nagyobb lendülettel meséltem a darabot, voltak pillanatok, amikor már hiába szólt a telefon, Mike kikapcsolta, figyelt, ámuldozott, és én a sikertől felbátorodva, egyre lelkesebben folytattam. Végre elérkeztem odáig, hogy Ádám öngyilkos akar lenni, de Éva közli vele, hogy anyának érzi magát, és az utolsó pillanatban megszólal az Úr hangja: "Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál!"
Megálltam, vártam.
Mike idegesen sürgetett.
– Na és?
– Vége – mondtam. – Ez a darab vége.
Mike vészjóslóan nézett minket, aztán kis szünet után megszólalt, nem törődve a telefonnal.
– Mondjátok, fiúk – szólt egyszerűen –, ez a Medocs, ez itt dolgozik nálunk?
Hallgattunk. De Mike félremagyarázta megdöbbenésünket.
– Nézzétek, gyerekek, teljesen felesleges itt megvédeni a kollégátokat, én percek alatt úgyis kinyomozom, és azonnal kirúgom innen. Ilyen ember nem dolgozhat nálunk! – mondta olyan hangon. hogy nem szerettem volna e pillanatban Madách bőrében lenni.
Nézett minket, válaszra várt. Lehajtottam a fejem.
– Madách Imre nem dogozik a stúdióban. Meghalt.
Mike fellélegzett.
– Nem csoda. Ilyet írni! Megáll az ember esze! Ír egy mesét, amelyből kiderül, hogy a tudóst megcsalja a felesége, ami nem is igaz, mert nincs rá bizonyíték, aztán azt írja, hogy a hadvezérség sem fizetődik ki, az orgia sem jó, szóval ennek a Medocsnak semmi sem jó, csak idegesíti szegény Ádámot és a feleségét. Amikor aztán megmutatja, hogy minden rossz, hogy nem ér az élet semmit, akkor Ádám öngyilkos akar lenni, de úgy akarja kiforszírozni a happy endet, hogy Éva kisbabát vár. Ez egy happy end?
Hát miből fogja eltartani a gyereket és a feleségét? No, most erre jön az Úr szava, hogy csak szenvedjen tovább, bár ennek semmi értelme nem lesz.
Ahelyett, hogy valami állást, vagy pénzt szerezne neki. Borzalmas! Még egyszer szépen kérlek benneteket, mondjátok meg, itt dolgozik-e ez a szerencsétlen szcenáriumíró nálunk, elvégre én nem ismerhetek minden alkalmazottat.
Zilahy az eset után szerződése felbontását kérte, és két hónappal a szerződés lejárta előtt otthagyta Hollywoodot, a virágos hegyeket, a kitűnő halászterületet, és rohant haza, Pestre.
Ennek a kis történetnek az ad aktualitást, hogy levelet kaptam Amerikából, mely szerint az egyik stúdió meg akarja csinálni filmre Az ember tragédiáját.
Szegény Mike! Béke poraira!
