MÚLT
A Rovatból

Így büntették a nők elleni erőszakot és a házasságtörést a középkorban

A téma aktuálisabb mint valaha, a viták során pedig a régi, középkori joggyakorlatot is felemlegetik néha, mint elrettentő példát. Csakhogy az igazság sokkal bonyolultabb.
Kanyó Ferenc írása a Napi Történelmi Forrás online magazinban - szmo.hu
2018. február 16.



A Napi Történelmi Forrás szerkesztősége történész kutatókból álló progresszív csapat, amely 2015-től napról napra, képekkel illusztrált, idézeteket és visszaemlékezéseket interpretáló cikkeivel kívánja bemutatni a múlt történéseit, megragadni a hátunk mögött hagyott évszázadok hangulatát. Céljuk, a "nem mindennapi történelem" bemutatása.

A nők elleni erőszak ügyében most a magyarországi joggyakorlat egy régi és fontos forrását, a Budai Jogkönyvet idézzük fel, amelynek a látásmódja természetesen messze áll korunk jogfelfogásától, mégis érdemes tisztába tenni azt, hogy mit gondoltak a kérdésről. Tudtad-e például, hogy a nőkkel szembeni bántalmazást, vagy a jó hírnév megsértését a jogkönyv kétszer olyan súlyosnak ítélte meg, mint a férfiak esetében?

A Budai Jogkönyvről röviden

Mielőtt a konkrét jogi szabályozásba belemennénk, érdemes néhány szóval megemlékezni magáról a Budai Jogkönyvről is. A mű a középkori Magyarország egyik legfontosabb jogi gyűjteménye, felnémet nyelven íródott, és nagyban támaszkodik a magdeburgi városjogra, valamint más német joggyűjteményekre, így a Szász tükörre is. Három kézirata maradt fent, amelyek Mollay Károly és Kubinyi András szerint mind másolatok. A három kézirat közül az egyik a pozsonyi evangélikus líceum könyvtárának egy kódexéből került elő, a másik Leonard Cromer kassai polgár tulajdonában volt a 16. században, majd a pesti egyetem jogászprofesszora, Frank József őrizte, a harmadik pedig Bozsernyik Béla gimnáziumi tanár hagyatékából került elő, aki Nagybányán vásárolta meg.

budai1

Két oldal a Budai Jogkönyv líceumi káziratából

A mű nem egységes szerkezetű, a fennmaradt szövegeket több kéz írta. A legkorábbi szövegrész 1403 után keletkezhetett, mivel a jogkönyv hivatkozik Zsigmond királynak ebben az évben adott oklevelére, legkésőbb pedig 1421-ig össze kellett állítani, mert a 404. cikkely beszámol a 1421. november 23-i tanácsülésen hozott határozatokról. A jogkönyv utolsó cikkelye 1503-ból való, vagyis az eredeti szöveghez folyamatosan hozzáírtak a későbbiekben.

A mű szerzőjéről csak annyit tudunk, hogy Jánosnak hívták, és a szövegből világossá válik, hogy jegyzőként dolgozott. Mollay Károly Johannes Siebenlindert nevezte meg, mint lehetséges szerzőt, aki elkezdte a munkát, de később, mikor magasra ívelt a pályája, félbehagyta. Kubinyi András azonban felhívta a figyelmet arra, hogy róla nem tudjuk, hogy dolgozott-e valaha is jegyzőként Budán, így csak annyit állíthatunk, hogy egy János nevű budai jegyző készítette a jogkönyvet, róla pedig tudjuk, hogy 1403 és 1410 között működött. A későbbi betoldások szerzőiről még ennyit sem tudhatunk.

A nők elleni erőszak, és szankciói

A középkori jogfelfogás egyik szép példája következik alább:

"257. Az erőszakról, amelyet valaki asszonyok ellen követ el

Bárki, aki egy asszony gyenge vagy törékeny lényét vagy egy asszonyi teremtést bármilyen módon szavakkal rossz hírbe hoz, vagy tettleg bántalmaz, kétszeresen bűnhődjön ahhoz képest, mintha egy férfival szemben követné el ugyanezt."

A cikkely mögött az a megfontolás áll, amelyet a szerző tulajdonképpen szájbarágósan közöl is: mivel az emberi nemben a nő a gyengébbik fél, ezért fokozottabb védelemre szorul, mint a férfiak. Ebből következően a vonatkozó büntetési tételek is emelkednek női áldozatok esetén.

Az áldozatok szerinti megkülönböztetés természetesen érvényesül a nemi erőszak esetében is:

"284. Egy szűz elleni erőszakról.

Ha valaki egy szüzet erőszakos úton megszöktet, majd hamarosan meggyalázza, és a nő elszökik tőle, majd panaszra szalad összekócolt hajjal és véres ruhában, akkor a férfit a kötélnél kérdezzék ki, és azután ítéljenek a vallomása szerint. Ha azonban a szűz a férfitól való elszabadulása után még a harmadik napon is hallgat, a továbbiakban a vádja legyen semmis, és többé ne hallgassák meg.

285. Az istenfélő és erényes asszonyok elleni erőszakról

Ha egy asszony nyomban panaszt tesz azt követően, hogy erőszakot követtek el tisztessége ellen, és ezt a szomszédokat segítségül hívva megakadályozta, hangos kiáltozással panaszolja el a vele történteket, a bíróság pedig cselekedjen úgy, ahogyan a hajadonokról az előbbiekben írva van.

286. Ha egy nagykorú hajadonnak beleegyezésével veszik el a szüzességét az elkövető emiatt nem büntethető. Ha azonban ez a nő akarata ellenére történik, az elkövető veszítse el a fejét.

291. Aki felszentelt apácát erőszakol meg

Aki felszentelt apácát erőszakol meg, azt fejezzék le, az apácát pedig küldjék vissza a kolostorába."

Mint látható, abban az esetben, ha nemi erőszak történt, a sértettnek meg kellett jelennie a bíróság előtt úgy, hogy a kinézete bizonyosságként szolgáljon arra nézve, hogy elszenvedője volt az esetnek. Az ítélet ezt követően a vétkes fél vallomása alapján történt. Ez a fajta ítélkezés nem igazán áldozatbarát, hiszen nyilvánosság előtt kell megjelennie az erőszak után, ráadásul határidőt is szabott a megjelenésnek. A három nap szigorú szabályozásnak minősül, Bécsben például 14 napja volt erre az áldozatnak. Vélhetően azért került bele a beleegyezésről szóló cikkely a joggyűjteménybe, mert már akkor is ez volt az erőszaktevők egyik legfontosabb érve. (A pozsonyi szabályozás tovább ment: ha bebizonyosodott, hogy az elkövető bírta az áldozat beleegyezését, akkor nemcsak nem lett baja, hanem még össze is házasították őket). Ugyanez természetesen az apácákra nem vonatkozott, ők a fogadalmuknál fogva nem egyezhettek bele a szexuális aktusba.

A budai jogkönyv forrásául szolgáló német joggyűjtemények néhol egészen kiterjedt szankciót is foganatosítottak: a szász tükör rendelkezése szerint azt a házat, ahol az erőszak történt, le kellett rombolni, a sváb tükör pedig az aktusnál jelenlévő embereknek és állatoknak az elpusztítását is megkövetelte.

Házasságtörés és paráznaság

A házasságtörés manapság már nem büntetőjogi kategória, de a középkorban még nagyon is az volt. Azok az asszonyok, akik házas emberrel feküdtek le, nem számíthattak túl sok jóra, a kapcsolatban szereplő házas félnek viszont volt még egy dobása.

"288. Az együttháló asszonyokról, akik házas emberrel élnek együtt

Az együttháló asszonyokat, akiket kitartanak, el kell üldözni a városból, és ha ismét a szeretőjüknél találják őket, aki akár házas és jómódú, akár nőtlen, mindkettejüket tiltsák ki a városból."

Talán egy kicsit meglepő, de azok, akik még nem voltak férjnél, mentesültek a nyilvános megszégyenítés alól, mert a jogalkotó felhívta a figyelmet arra, részben bibliai alapon, hogy azok, akik ilyenkor végignézik az eseményt, azok aligha különbek náluk. A megbánást persze elvárták az így lebukott nőktől is.

289. A titokban szerelmet űző nőkről, ha rajtakapják őket

Ha valakit közülük ténylegesen rajtakapnak, vagy rábizonyítják, hogy bűnbe esett és erkölcstelenkedett, ámde szabad és hajadon, akkor nem tartom dicséretesnek, hogy a történekért a poroszlók vagy az utcalányok velük szemben hatalmaskodjanak, vagy az akaratuk ellenére a városban velük táncoljanak mindazért, ami történt. És ne kényszerítsék őket sárga folt viselésére sem. Ne is vegyék el a ruhájukat, mert elcsüggednek, és szégyentelen, gyakran közönséges utcalányokká válnak, holott egyébként még beláthatnák s megbánhatnák vétkeiket.

hazassagtores

A házasságtörés súlyos bűnnek számított, mint azt alább olvashatjuk, különösen akkor, ha mindkét fél házasságtörő volt.

290. A házasságtörő férfiakról és nőkről.

A házasságtörőket sehol se tűrjék meg, és a bíróság üldözze őket mind titkosan, mind pedig nyíltan megnevezve. Ha a házasságtörő férfi és nő külön-külön házasok, akkor ez nagyon súlyos ügy. Ha már régóta hírben vannak, és bűnnel vádolják, majd azután rajtakapják őket egymással egy szobában, zárt ajtó mögött, az különösen gyanút keltő. Ha az asszonyt nem a szokásos fejékkel és a férfit nem a szokásos ruhájában találják, a bíróság vizsgálja ki az ügyüket, és főképpen pedig, ha nem akarják becsületesen feltárni együttlétük okát, s azt, hogy mi történt, akkor kínzással kell kideríteni az igazságot. Mindkettejük számára ássanak egy sírgödröt az akasztófánál, amibe élve fektessék őket, majd egy botot vagy póznát döfjenek át mindkettejükön."

A büntetés kétségkívül súlyosnak hat, ám azt meg kell jegyeznünk, hogy az írottakkal szemben a gyakorlat kissé másképpen alakult. Ugyan nem budai, hanem debreceni jegyzőkönyvekből ismert, hogy bár a paráznaságot és a házasságtörést halállal büntették, az első lebukás alkalmával csak kisebb büntetést szabtak ki, mint például a megvesszőzést vagy a pellengérre állítást.

hazassagtores2

"Ha már régóta hírben vannak, és bűnnel vádolják, majd azután rajtakapják őket egymással egy szobában, zárt ajtó mögött, az különösen gyanút keltő."

Természetesen a paráznaságra csábító kerítőkre, vagy az erkölcstelenségre nevelő anyára sokkal súlyosabb büntetés várt, mindkét esetben zsákba dobva a Dunában végezték az érintettek.

287. A kerítőnőkről és a lélekkufárokról

Ha a pokol öreg reteszeit, a gonosz asszonyokat tettleg rajtakapják azon, hogy asszonyokat vagy hajadonokat kerítenek és erkölcstelenségre bírnak vagy kényszerítenek, akkor őket mind zsákba kell varrni és a Dunába dobni. Ugyanez legyen a büntetésük az olyan fogadósoknak is, akik mindehhez házakat bocsátanak a rendelkezésükre.

292. Az anyákról, akik a gyerekeiket erkölcstelenségre bírják

Az olyan anyát, aki erkölcstelenségre adja a fiait vagy a lányát, tegyék egy zsákba, majd hajítsák a Dunába, és süllyesszék el, hogy vízbe fulladjon."

A Budai Jogkönyv néhány cikkelyének átolvasása után tanulságul levonhatjuk, hogy az fővesztéssel szankcionálta a nők elleni nemi erőszakot, persze az elkövetőknek kedvezve a feljelentés időhatárának megszabásával. Engedékenynek bizonyul abban az esetben is, amikor egy hajadon paráználkodik, de a házasságtörőkkel szemben ez az engedékenység véget ér, és igen súlyos szankciók vártak a felekre. Legjobb tudomásunk szerint azonban ezek ellenére sem lett kevesebb házasságtörés sem a középkori Budán, sem azokban a magyar városokban, akik átvették a budai jogot.

Az íráshoz felhasznált források listáját ITT TALÁLOD. Ha a tankönyveken kívül is érdekelnek a nem mindennapi történelmi pillanatok, a Napi Történelmi Forrás lesz a legjobb választás.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Elmebetegnek tartotta a családja a 79 éves Prielle Kornéliát, mert szerelmes lett a 45 évvel fiatalabb Rozsnyay Kálmánba
A vagyonát féltő rokonai haragjával nézett szembe. Öccse egyenesen a bíróságra ment, hogy elmegyengeségre hivatkozva gondnokság alá vegyék.


Pontosan 120 éve, február 25-én hunyt el Prielle Kornélia, a 19. század ünnepelt színésznője.

Élete utolsó évében olyan botrányos szerelem főszereplője lett, mint kortársa, Jókai Mór.

Az 1826-ban, Máramarosszigeten született Prielle Antónia 15 évesen lépett először színpadra, és 65 éven át tartó pályája során a magyar színjátszás legendájává vált. Déryné Széppataki Róza tanítványa volt, játszott Budapesten, Pécsett, Debrecenben és Nagyváradon is, mintegy 300 szerepben közel 3000-szer lépett fel.

Prielle Kornélia 1881-ben elsőként kapta meg a Nemzeti Színház örökös tagja címet.

A köztudatba akkor égett be végleg „a nemzet nagymamájaként”, amikor Csiky Gergely kifejezetten neki írta a Nagymama című darabot.

Magánélete is mozgalmasan alakult: a fiatal Petőfi Sándor feleségül kérte, de ő a kor ünnepelt színészét, Szerdahelyi Kálmánt választotta, majd több férje is volt.

Aztán 1894-ben megismerkedett Rozsnyay Kálmán íróval, akivel évekig leveleztek, majd a férfi 1902-es londoni hazatérése után kapcsolatuk elmélyült.

1905 nyarán robbant a bomba: a 79 éves díva és a nála 45 évvel fiatalabb, 34 éves Rozsnyay házasodni készült.

A család azonnal cselekedett.

A rokonok tanácskozást hívtak össze Prielle Vas utcai, hatszobás bérelt lakásába, hogy eltiltsák egymástól a jegyeseket.

A színésznő ugyanis évtizedek óta támogatta őket, többen nála is laktak, így a család féltette az egzisztenciáját – írja a Mr. Foster blog. Unokahúga, Láng Ilona a Pesti Naplónak nyilatkozva próbálta megmagyarázni a helyzetet.

„Azt mondják különben, hogy az eset hasonlít a Jókai házasságához. Talán hasonlít, de Jókainak több oka volt a nősülésre, őt elhanyagolta a rokonsága, mi viszont ápoljuk, gondozzuk, féltő szeretettel őrizzük szegény Kornélia nénit, aki a rémes eset óta valóságos búskomorságba esett.”

 

Nézzük meg más oldalról is a kapcsolatot.

Rozsnyay Kálmán másképp láttatta a helyzetet: „A mi gyönyörű és finom viszonyunkról csak annyit mondhatok önnek, hogy Prielle Kornélia melegséget és szivet csak azóta érez maga körül, amióta engem ismer”

– mondta a Pesti Naplónak.

Maga a színésznő sem rejtette véka alá érzelmeit egy Rozsnyaynak írt levélben.

„Meg kell mondanom azt is, hogy bármely pillanatban kikiáltom a világnak, mennyire szeretem, de vigyáznom kell a nőiességemre — magáért is! Minden szeretettel a magáé. Kornélia.”

A pár nem tágított, ragaszkodott a házasságkötéshez.

Ezért a színésznő öccse, Prielle Péter szeptemberben a törvényszékhez fordult, és elmegyengeségre hivatkozva kérte nővére gondnokság alá helyezését.

A sajtó eközben ízekre szedte a színésznőt. „Prielle Kornélia hetven év óta olvassa, hogy ő örökifjú, tizennyolcéves, maga a tavasz és a bájosság... Csoda-e, hogy végre is elhitte ? Szegény színésznők! Annyi maszlagot nyelnek, hogy még nyolcvanéves korukra se képesek kijózanodni” – írta vitriolba mártott tollal a Pesti Napló egyik szerzője.

A kirendelt orvosszakértők azonban 1905 novemberében egybehangzóan kijelentették, hogy Prielle Kornélia teljesen beszámítható.

„A bizottság konstatálta, hogy Prielle Kornélia olyan friss szellemi erő birtokában van, amely az ő korában ritkaság” – közölte a Pesti Napló. A Budapesti Hírlap szerint pedig „emlékezőtehetségük üdeségét bámulatos módon meg tudták őrizni”.

A támadások közepette kevesen álltak ki mellette, de köztük volt Jászai Mari, aki tíz évig lakott egy házban Priellével.

„Úgy élt fehér musseline függönyei között, mint egy fehér virág. És én most az ő tiszta erkölcsét bizonyítom! Ha úgy ismernék őt, mint én, de megszégyelnék azt az ízléstelen vádat, amivel elborítják” – írta Jászai Mari nyílt levelében.

A jogi eljárás lezárulta után a pár 1905. december 24-én, a színésznő lakásán, szűk körben összeházasodott.

A boldogság azonban nem tartott sokáig. Prielle Kornélia két hónappal később, 1906. február 25-én elhunyt. A Nemzeti Színházban ravatalozták fel, de végül Szabadszálláson helyezték örök nyugalomra.

Via: Mr. Foster blog


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Magyar titkosügynök végzett Barta Tamással? Az LGT legendás zenészének rejtélyes halálára máig nem kaptunk magyarázatot
Barta Tamás korai és titokzatos halála a mai napig megrázza a közvéleményt. Mit tudunk biztosan, és mi az, ami máig kérdőjel?


Barta Tamás a magyar rocktörténet egyik kulcsfigurája volt. A gitáros-énekes-zeneszerző a Hungáriában és a Locomotiv GT-ben is játszott.

A halála azonban ma is rejtélyes ügy.

A 33 éves zenészt 1982. február 16-án Los Angelesben holtan találták, és bár két lövés érte a mellkasát, hivatalos eljárás mégis öngyilkosságként zárta le az ügyet.

A zenész, aki „kinőtte” a korszakot

Barta Tamás gyerekként hegedülni tanult, később autodidakta módon lett gitáros, majd a hatvanas–hetvenes évek fordulóján már a magyar beat/rock élvonalában mozgott.

A Hungária korai időszakában, majd 1971-től az LGT-ben játszott; az LGT első három nagylemezén hallható a játéka, és részt vett a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról felvételein is.

Az 1974-es amerikai LGT-turné után nem tért haza,

az Egyesült Államokban maradt, és Los Angelesben telepedett le.

Két lövés, mégis „öngyilkosság”?

A rejtély kulcspontja éppen a két lövés. Több forrás felidézi, hogy Barta holttestét Los Angeles-i otthonában találták meg, és a sebek alapján két lövés is érte. Ennek ellenére a hatóság öngyilkosságként zárta le az esetet, ami a közvélemény számára eleve nehezen hihető.

A két lövés ellentmondása azóta is a legtöbbet idézett érv azok kezében, akik gyilkosságra gyanakodnak.

A legkeményebb állítás: „maffiaügy” egy állambiztonsági jelentésben

A történet 2022-ben kapott ismét szárnyra, amikor több magyar lap beszámolt egy, a Belügyminisztériumhoz köthető III/II-5C alosztály megjelölésű anyagról.

A dokumentum egy Bornemissza fedőnevű ügynök és Lestány Tibor rendőr hadnagy megbeszélésének leirata, amelyre 1982. február 24-én, vagyis Barta halála után alig több mint egy héttel került sor a Budapest Szállóban.

A sajtóban ismertetett tartalom szerint

a jelentés azt sugallja, hogy Barta Tamás halála összefügghetett a Los Angelesben működő magyar alvilági körökkel,

és konkrétan felmerült, hogy

azért „döntöttek a sorsáról”, mert önállósodni akart, és nem kívánt tovább egy adott kör érdekeltségében dolgozni.

"Barta alapvetően a kommunizmus elől menekült, így a sors keserű fintora, hogy a magyar papír-maffia vezetője Simon Csaba - aki korábbi disszidálása előtt Magyarországon is bűnözésből élt - a kommunista kémelhárításnak jelentett az USA-ból. Barta ennek a kémnek a beosztottja volt, az sem zárható ki, hogy lebuktatta - estleg Bartát is be akarta szervezni felsőbb utasításra - és ő adta ki a parancsot a gyilkosságra" - mondta erről annak idején Mester Sándor, a dokumentumfilm producere.

Fontos, hogy ezek nem bírósági ténymegállapítások, hanem egy nyilvánosságra került (pontosabban sajtó által idézett) dokumentum és annak értelmezései. Ettől még súlya van, mert a korábbi “csak legendák keringenek” állapothoz képest konkrét, dátumozott állításokat tesz egy, a korszakból származó irat.

A Barta Tamásról szóló dokumentumfilm talált a nyomra

A jelentésre a beszámolók szerint a Siess haza, vár a mama! című dokumentumfilm készítői bukkantak rá, miközben anyagot gyűjtöttek Barta történetéhez.

A film maga is azt a feszültséget bontja ki, ami Barta életét és halálát övezi: egy kivételes tehetség kikerült a hazai közegből, kint újrakezdte az életét, majd tragédia vetett véget az életének.

Miért maradt rejtély?

A Barta-ügy sajnos azért „tökéletes” összeesküvés-történet alapanyag, mert több kérdést is felvet, amire senki nem adott még eddig kimerítő magyarázatot.

Ellentmondó a hivatalos narratíva, kevés a nyilvános, elsődleges amerikai irat, a közbeszéd többnyire magyar sajtóra és ismeretterjesztő feldolgozásokra támaszkodik.

Későn kerültek elő a magyar dokumentumok is; a 2022-ben tárgyalt jelentés új keretet adott a kérdéseknek, de nem oldotta meg az ügyet és nem kaptunk válaszokat.

Bár halálának rejtélye rendre elviszi a fókuszt Barta Tamás művészi jelentőségéről, tehetsége önmagában is elég lenne a köré épült kultuszhoz.

Hangszeres játéka és zenei gondolkodása a magyar progresszív rock egyik csúcsteljesítménye, és a hetvenes évek több meghatározó felvételén is „ott hagyta a keze nyomát”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Natascha Kampusch-é lett a ház, ahol 3096 napig fogva tartották: a strasshofi pince titkai 20 év után
A nő nem adta el a házat, hanem mementóként kezeli, hogy ne válhasson "horror-múzeummá".


„Ott álltam a kertkapunál, megszédültem… rájöttem, mennyire gyenge vagyok.” Ezekkel a szavakkal írta le Natascha Kampusch a szabadság első pillanatát, miután 2006. augusztus 23-án kisétált a fogságból, amely tízéves kora óta tartott.

A menekülés napján a tizennyolc éves lány egy új világba lépett ki, miközben a régi összeomlott: elrablója, a híradástechnikai műszerész Wolfgang Priklopil még aznap egy bécsi vonat elé vetette magát.

A történet, amely 1998. március 2-án egy bécsi utcán kezdődött, amikor a tízéves Kampuscht iskolába menet egy fehér furgonba tuszkolták, 3096 nappal később egy új, a nyilvánosság előtt zajló fejezetbe lépett, amelyben a fiatal nő tudatosan vette vissza az irányítást a saját élete felett.

A fogság tere egy precízen megtervezett és kivitelezett rendszer volt. Priklopil a Strasshof an der Nordbahnban álló háza garázsa alatt egy alig hat négyzetméteres, hangszigetelt, ablak nélküli helyiséget alakított ki. Ebbe a földalatti cellába egy nehéz páncélajtóval lezárt csapóajtón keresztül lehetett lejutni. A fogság első hónapjaiban Kampusch egyáltalán nem hagyhatta el ezt a bunkert, később elrablója szoros felügyelet mellett néha felengedte a házba, sőt, ritkán ki is vitte onnan.

A bezártság és az elszigeteltség pszichés terhét a lány saját bevallása szerint úgy próbálta enyhíteni, hogy belső rutinokat alakított ki.

Az első interjúk egyikében elmondta, hogy a klausztrofóbiás rohamok idején vízzel teli palackokat dobált a falhoz, csak hogy érezze, még nem őrült meg. Ebből a zárt rendszerből egyetlen hiba vezetett ki: egy telefonhívás. A szökés napján Kampusch a ház előtt álló autót porszívózta, amikor Priklopilt megzavarta egy bejövő hívás. A férfi pár méterrel arrébb lépett, hogy jobban hallja a vonal túlsó végét, és ez a pillanatnyi figyelmetlenség elég volt. Kampusch eldobta a porszívócsövet, kifutott a nyitott kertkapun, átrohant a szomszédos telkeken, és egy közeli ház lakójától kért segítséget.

A menekülés hírére azonnal rárobbant a világsajtó az osztrák kisvárosra. A történet minden eleme megfelelt egy thriller forgatókönyvének, a média pedig azonnal megkezdte a licitháborút az exkluzív jogokért. Kampusch és tanácsadói stábja azonban a káosz helyett a kontrollált kommunikációt választotta.

Az első, mindent eldöntő televíziós interjút 2006. szeptember 6-án az osztrák közszolgálati televízió, az ORF készítette el. Az adás rekordnézettséget hozott Ausztriában, a nemzetközi értékesítési jogokat pedig szintén az ORF kezelte. A bevételt nem a túlélő kapta meg közvetlenül, hanem egy általa létrehozott alapítványba irányították, amely más áldozatokat segít.

A jogokat több mint száz ország televíziós társasága vette meg, a megkeresések áradatáról pedig Kampusch médiatanácsadója, Dieter Ecker annyit mondott: „Az egyetlen, aki nem jelentkezett, Steven Spielberg.”

A hatalmas érdeklődés azonban egyfajta második fogságot is jelentett, a sajtó folyamatos ostromát, amely elől Kampusch már az első napokban menekülni próbált. „Kérem, hagyjanak egy ideig békén” – üzente a nyilvánosságnak egy pszichológusán keresztül felolvasott közleményben.

Miközben a média a túlélés emberi drámájára fókuszált, a háttérben komoly jogi és politikai vita kezdődött. A közvéleményt leginkább az a kérdés foglalkoztatta, hogy Priklopil valóban egyedül cselekedett-e. Az osztrák ügyészség 2010-ben lezárta a nyomozást ebben az irányban, és hivatalosan is megállapította, hogy nem volt bűntársa. A gyanú árnyéka Priklopil egykori üzlettársára vetült, de a bizonyítékok hiányában a bíróság felmentette a bűnsegédlet vádja alól. A kételyeket azonban ez sem oszlatta el teljesen. 2012-ben egy osztrák parlamenti vizsgálóbizottság elnöke ismét felvetette, hogy nehéz kizárólag egyetlen elkövetőről beszélni, sőt, Priklopil öngyilkosságának körülményeit is vitatták.

A hatósági és közéleti viták közepette Kampusch a saját kezébe vette a története feletti uralmat. 2010-ben megjelent önéletrajzi könyve, a 3096 nap, amely nem pusztán egy memoár, hanem egy tudatos kísérlet a saját értelmezési keretének megalkotására. Három évvel később, 2013-ban a könyvből nemzetközi filmadaptáció is készült a neves német producer, Bernd Eichinger egyik utolsó forgatókönyve alapján, Sherry Hormann rendezésében.

Kampusch a médiában is kipróbálta magát: 2008-ban a PULS 4 osztrák kereskedelmi csatornán saját interjúsorozatot indított „Natascha Kampusch trifft…” (Natascha Kampusch találkozik…) címmel, amelynek első vendége a Forma–1-es legenda, Niki Lauda volt.

A múlt fizikai lenyomata, a strasshofi ház, amely a fogság helyszíne volt, jogilag szintén Kampusch tulajdonába került. A nő sosem akarta, hogy az épületből „horror-múzeum” legyen, de eladni sem kívánta. Időről időre ma is visszatér, hogy ellenőrizze az állapotát, számára az épület egyszerre „átok és áldás”, egy mementó, amely elválaszthatatlan az életétől. A Priklopilhoz fűződő viszonya a mai napig a történet egyik legösszetettebb eleme.

„Teljesen tisztában voltam vele, hogy a szökésem az ő halálos ítéletét is jelenti, mert mindig az öngyilkossággal fenyegetőzött” – mondta az ORF-nek adott első nagyinterjújában. Évekkel később pedig egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy bizonyos értelemben gyászolja elrablóját, hiszen a maga torz módján ő is az élete része volt.

Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
„Ettől lett minden nő néni a Kádár-korban” - a nejlon pokla: az otthonka
A praktikus háziruha egy egész generáció sorsát és nőiességét pecsételte meg. A rendszerváltás után lassan kikopott a városi divatból, és főként a falusi, idősebb generáció viseleteként maradt fenn.


Színes, virágos, lenge és 100% műanyag – az otthonka nem csupán egy háziruha volt, hanem egy egész korszak jelképe, ami sokaknak máig a nagymama illatát és a gyerekkor biztonságát jelenti. A története azonban jóval a szocializmus előtt kezdődött.

Az „otthonka” szót már a 19. században is használták, de akkor még egészen mást jelentett: Gárdonyi Géza és Jókai Mór műveiben nemes anyagokból, selyemből vagy bársonyból készült elegáns otthoni felsőruhát írt le.

Egy budapesti áruház 1938-ban még le is akarta védetni a nevet, de a kereskedők felháborodása miatt a szó végül közkincs maradt – írta a Sokszínű Vidék.

A ruhadarab a Kádár-korszakban született újjá, és forrt össze a szocialista hétköznapokkal. Parti Nagy Lajos író találóan „szaladgálati asszony-ruha” névvel illette, és az „elnéniesedés” egyik jelképének nevezte. Az otthonka a kötény szerepét vette át, de annál jóval többet takart, így önálló viseletként is megállta a helyét.

A jellegzetes trapézszabású, ujjatlan, elöl gombolós fazon hatalmas zsebekkel készült, amikben elfért a zsebkendő, a kulcs vagy akár egy marék vetőmag is. Praktikusságát növelte, hogy színes mintázatán kevésbé látszott meg a kosz, gyorsan száradt, és nem kellett vasalni. Persze a műszálas anyagnak árnyoldala is volt: Bödőcs Tibor humorista nem véletlenül nevezte „az emberi test fóliasátrának”, mivel nyáron könnyű volt beleizzadni, és a vékony anyag gyakran áttetszett.

A nejlonotthonka tömeges elterjedése az 1960-as évek iparpolitikájának köszönhető. A fellendülő magyar műszálgyártás célja az olcsó, könnyen kezelhető tömegtermékek előállítása volt, amire az otthonka tökéletesen megfelelt.

Az áttörést az 1968-as Budapesti Őszi Vásár hozta el, amikor a Kőbányai Textilművek bemutatta az új műszálas háziruhákat.

Hamarosan több gyár, köztük a Habselyem Kötöttárugyár is gyártani kezdte, a szabásminták pedig megjelentek a Nők Lapjában, így sokan maguknak varrták meg a saját darabjukat. A viselet nem volt magyar sajátosság, a szocialista blokk országaiban mindenhol ismerték, sőt Nyugat-Európa egyes részein is felbukkant.

Fénykorát a hetvenes években élte. A korabeli sajtó a praktikum és a rendezettség jelképeként beszélt róla: a „csinos dolgozó nő” otthon is legyen tiszta.

A valóságban a legtöbben munkaruhaként tekintettek rá, ami főzéshez és takarításhoz ideális volt, de vendégeket már nem fogadtak benne. Léteztek hétköznapi, kisvirágos darabok és ünnepibb, „kimenős” vagy „templomba járós” otthonkák is, gyakran absztrakt mintákkal.

A korszak takarékossági szellemében addig hordták, amíg teljesen el nem kopott, és ha kellett, többször megfoltozták.

A rendszerváltás után az otthonka lassan kikopott a városi divatból, és főként a falusi, idősebb generáció viseleteként maradt fenn. Mára azonban erős nosztalgikus jelentéssel telt meg, amit jól mutat, hogy Szatymazon „Első Magyar Nejlonotthonka kiállítást” is rendeztek a tiszteletére.

Forrás Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk