Észre sem vennéd, hogy ez egy tűzfal!
A TűzfalRehab az Erzsébetvárosban 2014 program keretében újította fel a Neopaint csapata Kertész utca 30. szám alatt lévő 125 éves iskolát. "A múlt év sikerei után idén is folytathatjuk a tűzfalfelújító projektet a VII. kerületben" - osztotta meg velünk Jankovits Barnabás, a Neopaint csapat vezetője. "Két általános iskola is bejelentkezett a polgármesternél, hogy szeretnék felújítani a homlokzatukat, mert a falak eléggé ramaty állapotban vannak. Ennek keretében készült el elsőként a Kertész utca 30., de már fel van állványozva a következő épület, a Baross Gábor Általános Iskola is."
A most elkészült iskola tűzfalára szánt terveket az iskolaigazgatóval szorosan együttműködve készítették el. "Az iskola vezetésének volt ez a kérése. Nem akartak kihívó, csilivili festményt készíttetni, úgyhogy már azzal a konkrét kéréssel keresett meg minket az igazgató, hogy folytassuk az eredeti homlokzatot a tűzfalon." A Neopaint csapata aztán akcióba lendült, és olyan jól sikerült a tűzfal, hogy első ránézésre észre sem lehet venni, melyik falról is van szó...
Ilyen volt, ilyen lett:
A Neopaint azonban itt nem áll meg. Már három erzsébetvárosi közteret szemelt ki magának, de tervezik, hogy más kerületekben, sőt más városokban is kezelés alá veszik az elhagyatott tűzfalakat. "Szoros együttműködésben állunk az önkormányzattal. Kijelöljük a falakat, amik szem előtt vannak, és amiket helyre lehet hozni, egyeztetünk a ház közös képviseletével, majd beadjuk az önkormányzatnak a terveket, amiket eddig mind el is fogadtak. A szakmai döntéseket ránk bízzák, de folyamatosan követik az eseményeket, kíváncsiak a visszajelzésekre, és örülnek, hogy a kerület lakóinak is tetszenek a felújított tűzfalak."
A lakók imádják őket. Jóformán már várják a Neopaint csapatát, hiszen tudják, hogy amibe ők belefognak, az csak jó lehet. "A Klauzál téri legelső alkalommal volt értetlenkedés, nem tudták, hogy mi lesz ez, de azóta a kerület lakói már képbe kerültek, és még kávét is hoznak nekünk."
Így készült a Kertész utca 30. tűzfala:
További képekért KATT A NEOPAINT FACEBOOK-OLDALÁRA!
Ha neked is tetszik az újabb tűzfal, nyomj egy lájkot!