KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Egy pályafutás vége: vidáman ünnepelte 31 év után utolsó munkanapját Robi, a BKV-s buszsofőr

A 32-es járat utasai egy-egy fordulóra megtapasztalhatták, hogy milyen az, amikor egy átlagos utazás igazi közösségi élménnyé válik. Még rögtönzött koncert is volt.


Ritkán gondolunk úgy egy budapesti buszozásra mint kellemes, barátságos, közösségi élményre. Január 9-én délután 3 körül viszont az Örs vezér tere és a Göncz Árpád városközpont között közlekedő 32-es autóbuszon ilyesmiben lehetett része a szerencsés utazóknak.

Gergely Róbert 1990 tavaszán került a BKV-hoz buszvezetőként. Eleinte a Moszkva tér, később a Margitsziget, majd sokáig a Batthyány tér vonzáskörzetében dolgozott, számtalan járaton. Több millió megtett fővárosi kilométer után a fent említett vasárnapi napon indult nyugdíjazása előtti utolsó körére, amit igyekezett minél emlékezetesebbé tenni. A Facebookon is meghirdetett eseménynek köszönhetően sikerült is.

Nem árulok zsákbamacskát, én szegről-végről korábbról is ismerem Robit, de ha nem így lenne, facebookos eseménymeghívásába akkor is belebotolhattam volna, mert azt számtalan helyen megosztották. Egyfelől azért, mert ritka egy ilyen megható és egyben vidám búcsú egy szakmától, másrészt mert Robi nem egy átlagos buszsofőr, aki csak a kilométereket pipálgatja ki a BKV monstrumain. Gyakorta találkozni vele közösségi eseményeken, koncerteken, szabad idejében számos civil tevékenyésgben részt vesz, vagy éppen rövid irodalmi szösszeneteket ír, és ennek is köszönhetően rendkívül széles baráti körrel rendelkezik.

Gergely Róbert:

Rendhagyó óda a szorgos, fáradhatatlanul tevékeny és agilis nyugdíjasokhoz

A nyugdíjas seregek nem tudnak pihenni nyugiban.

Szombaton reggel már fél hétkor

„Szemeresőben” támadják

Banyatankjaikkal a Bosnyák téri piacot.

A sikeres attak bőséges eredményével,

Hadizsákmánnyal buszoznak

Betonbunker bázisukra

Az ím: potens piacozó „panelprolik”.

Látványos légvédelmi karotta Katyusákkal,

Krumpli- és karaláb kézigránátokkal,

Tekintélyes tehéntőgy-tarackokkal,

Tányérnyi tarja taposóaknákkal

És egy jégcsapretek jégcsákánnyal

Gazdagították armadájuk arzenálját.

Na meg gondolatban két oldalashevedert is

Válluk köré kanyarítottak e veteránok a Vaterán.

Brokkoli kötegek,

Cseresznye lövegek.

A hüvelyesek?

De helyesek!

A Róbert Károly körút következik. –

Keményen köpi

A kimondott ká kezdőbetűket

Kézibeszélőjébe a kurvára kimerült

(sok B-s)

Büdös, bunkó, buzi

És borzasztóan buta,

Bizonyíthatóan bolhás, de békés

Békávés buszvezető.

Budapest, 2012. július 21.

Így nem is meglepő, hogy a napokban 61. életévét betöltő sofőr búcsúztatása végül több napon át tartott, és az utolsó napján is sok, apróbb-nagyobb meglepetést rejtett. Utolsó műszakja alkalmából édességet kaptak a járatra felszállók, az utolsó járat utasai egyenként aláírták 2022 januári beosztását, de a búcsúnapon még élő zene is fogadta a Robival utazókat:

Boros Levente és Sabák Péter adott rögtönzött koncertet a 32-es járaton.

A Mercedes Conecto ablakában pedig külön tábla hívta fel a figyelmet a jeles alkalomra.

A pályafutását lezáró napon alig volt olyan forduló, ahol kollégák, barátok ne búcsúzkodtak volna a „visszavonuló” járművezetőtől, de az utasok közül is sokan kívántak leszálláskor mosolyogva boldog és egészséges nyugdíjas éveket. Sőt, BKV-s kollégái egy külön meglepetéssel is készültek.

„[Az NNE-57-es rendszámú] busz volt utoljára a nevemen, és kértem, hogyha lehet, akkor az éjszakás, akit reggel ott a Göncz Árpád városközpont végállomáson váltottam, ezt hozza ki. Este be is telefonáltam emiatt a diszpécsereknek, és kolléganőm azt mondta, hogy valami akadályoztatás miatt nem tudják kiadni a kocsimat a 23:02-kor kezdő éjszakásnak. Direkt becsapott, gondolom azért, hogy reggel meglepődjek és örüljek. A reggel 7 után leváltott Pali kollégám mondta, hogy még ki is takarították ebből az alkalomból a buszt”

– meséli az utolsó nap egyik kedves meglepetését Robi.

Az utolsó érkezés

Az emlékek felidézése közben rengeteg dolog eszébe jut: régi, ma már nem létező járatok, egykori kedvelt és kevésbé kedvelt buszok, és megannyi szép emlék övezte a 31 és fél évet, amit a BKV kötelékében töltött el. Megtudhatjuk például, hogy volt olyan járat, a Rózsadombon közlekedő 11-es, amit egy sofőr sem szeretett igazán. Hosszú időn át ezen a vonalon eléggé feszített menetrend volt hatályban, amit a sofőrök, hogy meglegyen az a kis végállomási pihenőidejük, igyekeztek mihamarabb teljesíteni, emiatt a kanyargós hegyi utakon lefelé is "csapatták" néha a buszt. Ilyenkor Robi sem lett volna utas azon a buszon, amit ő vezetett, főleg nem idős ember, vagy kisgyerekes anyuka. Néhány évvel ezelőtt úgy alakult a büdzsé, hogy kaptak a vonalra plusz autóbuszt, vagy autóbuszokat, és így nyugodtabbá vált ezen a Rózsadombi vonalon is a buszos közlekedés. Egyszerű, mezei BKV-felhasználókként talán nem is mindig gondolunk bele, hogy egy-egy kényelmetlenebb utazásért nem feltétlenül csak a sofőr a felelős... De megtudhattuk azt is, hogy a végül elmaradt, 1996-os Expóra tervezett, végül a BKV által "megörökölt" buszokon miért érezték bizonytalanul magukat olykor a buszvezetők is.

Az utolsó átadás

Persze szép emlék is akad bőven. Mint említettük, Robi több évig járt a Margitszigetre buszaival, ahol egyes kilátogatók az évek alatt jó ismerősei lettek. Sőt akadtak olyan, a szigetre sportolni járó gyerekek is, akiket az évek során nap mint nap látott felcseperedni, komoly, felnőtt sportolóvá válni.

Az önfeledt nyugdíjas ünneplés

Arra, hogy mit fog csinálni nyugdíjas éveiben, Gergely Róbertnek nincs még határozott válasza. Egyelőre mindenképp kiélvezi a szabad pillanatokat, de aki kicsit is ismeri őt, nem hiszem, hogy a céltalanságtól vagy az elkényelmesedéstől féltené. Csak egy példa az aktivitására: beszélgetésünk egy pontján arról elmélkedett, hogy így, 61 évesen már kicsit nehezebben bírta a szilveszteri/újévi 4(!) napos bulizást – amit aztán három napi szabadsággal pihent ki, mielőtt nekivágott volna utolsó munkanapjainak...

Robi külön kérése volt, hogy szerepeljen az írásban, hogy ezt a több mint három évtizedet nem sikerült saját hibás balesetek nélkül megúsznia, de egy miatt most tényleg nagy megkönnyebbülést érez: hogy sikerült elkerülnie azt, amitől minden ilyen, veszélyes üzemben dolgozó tömegközlekedési járművezető tart, a halálos kimenetelű, tömeges közúti közlekedési balesetet, vagy akár csak egy ember halálával járó balesetet. Ennek a felelősségnek és a további elvárásoknak, szabályoknak, előírásoknak való megfelelés terhe most lekerült a válláról, és többek közt emiatt sem tervezi nyugdíjasként ezt a hivatást folytatni – bár már most sejti, hogy hiányozni fog neki ez az a számára olyannyira szeretett tevékenység.

Január 9-én tehát egy olyan ember hosszú pályafutása ért véget, aki nap mint nap nemcsak felelősségtudattal, de kifejezetten nagy örömmel és boldogan szolgálta a budapesti utazóközönséget.

Robi egy kicsit részletesebben beszélt munkájáról és gondolatairól kedvenc adója, a Tilos Rádió műsorában, amit EZEN A LINKEN (48:37-től) tudtok meghallgatni.

További videók Robi utolsó útjairól ITT és ITT találhatók.

Tisztelgés a zenész barát, Balázsovics Mihály "Tink", a Slow Village és a Mulató Aztékok rappere előtt, aki személyesen nem tudott ott lenni Robi utolsó buszútján
Robi 2022 januári beosztási lapja, rajta utolsó utasainak aláírásaival
Robi utolsó munkanapjának különleges uniformisa

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Bár nem lát, de nagyon tud kötődni” – a rakparti varjúsimogatóban kiderült, hogy ezek a madarak nemcsak okosak, de szerethetők is
Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. Az edukációs állatvédő programsorozat célja, hogy lerombolja a tévhiteket, és közelebb hozza az emberekhez ezeket az okos madarakat.
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. július 13.



A látvány olyan volt, akár egy inverz boszorkányos népmese: a feketeruhás, hosszú fekete hajú hölgy szeretettel puszilgatta és kézből etette a kezén ülő, rendkívül szelíd dolmányos varjút, Vaculát, aki ugyan nem tudott hálásan nézni rá, mert szegényke látássérültként született, de az egész lényéből áradt a szeretet gazdája felé. Vacula is egy azon befogadottak közül, amelyek nem életképesek segítség nélkül, de a másik simogatható cukiság is pórul járt a hajlott csőrével, amely önálló evésre alkalmatlan. Viszont lelkesen nyelte be a szájába tett hűsítő dinnyét a nagy melegben.

A Varjúsimogató nevű rendezvénysorozat egyik állomásán jártam, amelyet ezúttal a rakparton, a Viadukt bisztró előtti sétányon rendeztek meg. Voltak, akik előre eltervezetten érkeztek – gyerekkel is –, és olyanok is akadtak, akik arra andalogva pillantották meg a standot, és spontán közelebb merészkedtek.

Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. A fiókaként hozzá kerülő madarakat felnevelés és elvadítás után szabadon engedi – ez dolmányos varjak esetében egyéves korukban történik, addig fajtársaiktól tanulják el a varjúélet csínját-bínját.

A számos elütött, meglőtt, ragadozó által megfogott sérült madár teljes gyógyulás után szintén újra szabad lesz. Azokról, akik születési rendellenességgel élnek vagy tartós sérülést szenvedtek, Dóri életük végéig gondoskodik.

A simogató ötlete onnan eredeztethető, hogy két éve csapdákat tettek ki a varjaknak Budapest 13. kerületében, ugyanis a helyiek azt gondolták egy varjútámadás miatt, hogy ezek a madarak bántják az embereket. Holott csak áprilistól augusztus közepéig fészkelnek, ilyenkor nevelik a fiókákat a beilleszkedésre és élelemszerzésre, azaz ilyenkor védik a szülők a kisvarjakat – akár a vélt támadástól is –, amíg nem tanulnak meg repülni.

Mivel ezeknek az állatoknak akkoriban nagyon rossz volt a sajtója, Dóriék petíciót indítottak, és végül sikerült is 1000 aláírást gyűjteniünk, amelynek következtében az önkormányzat beszedte a csapdákat.

Utána jött a varjúsimogató ötlete: tavaly 15 ilyen eseményt tartottak – voltak iskolában, nyári táborban és fesztiválon egyaránt –, de idén is folytatják tavasztól ősz végéig.

A koncepció lényege, hogy bárkinek a karjára boldogan ráülnek ezek a kedves menhelylakók, de a kevésbé bátrak végigsimíthatják a tollukat, vagy csak közelről nézhetik őket – közben pedig Dóri mesél a varjakról, és válaszol a kérdésekre. Hiszen rengeteg a tévhit körülöttük: eleve feketék, sokan félnek tőlük, és olyan alaptalan vádak terjedtek el róluk, miszerint megeszik a többi madarat, illetve hogy miattuk nincs énekesmadár.

Én is itt tudtam meg, hogy a varjak olyannyira intelligensek, hogy 5-7 éves embereknek felelnek meg. Képesek eszközöket használni és készíteni, saját területük van, valamint ügyesen raktároznak élelmet. Megjegyzik az arcokat, erősen kötődnek, és pontosan tudják, ha valaki bántotta őket.

A hangos rikácsolás általában azt üzeni részükről, hogy hagyják békén a fiókáikat, hiszen ők kifejezetten gondoskodó szülők, évekig a gyermekeikkel maradnak. Ami még gyakran felmerülő hiedelem, hogy az éjszaka történt támadásokat az ő számlájukra írják, pedig a varjak nappali állatok, azaz éjjel egyáltalán nem támadnak.

Nagy sikerélmény Dóriéknak, amikor azt látják, hogy valaki fenntartásokkal érkezik a varjúsimogatóra, majd miután megismerkedik velük, rájön, hogy mégsem annyira gonoszak. Mindig van náluk szórólap is a tennivalókról és tanácsokról.

Elhangzott még az is, hogy

amennyiben bárki fiókát szeretne menteni, rögtön tegye egy sötét dobozba az állatot, és fecskendővel soha ne itassa, mert megfulladhat vagy sérülhet a légcsöve, a vizet csak eléjük kell tenni kis tálkában.

Utána nyugodtan fel lehet keresni a ReCrowery kertes házban kialakított menhelyét, valamint aki úgy érzi, utalhat is a madármenhelynek PayPalon keresztül EZEN a linken – én például Revoluton utaltam a standon kihelyezett QR-kódot beolvasva. Továbbá Dóri varjas rajzaiból készülő ajándéktárgyait is meg tudod vásárolni ITT. A madarak etetése és ellátása ugyanis egyre nagyobb pénzbeli terhet jelent, és a varjúmenhely fenntartása, a madarak etetése, gondozása egyetlen ember, Biborné Veres Dorottya önkéntes munkáján alapul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam” - elmesélte a 8 éves Hanna, hogyan mentette meg anyukája életét
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Hanna, a nyolcéves békéscsabai kislány különleges okból érkezett rendőrautóval a helyi kapitányságra. A rendőrök kézen fogva kísérték be az épületbe, hogy megköszönjék: életet mentett – mégpedig az édesanyjáét, számolt be róla az RTL Híradó.

Az édesanya július közepén lett rosszul, jelenleg is kórházban kezelik. Hanna most a nagymamájánál lakik.

„Tüdőembóliám volt a hajnali órákban. Az utolsó pillanatban tudtam szólni a nyolcéves kislányomnak, hogy hívja a mentőket, és ez így is történt” – mesélte az édesanya. Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét, így Hanna maradt mellette, és követte a segélyhívó utasításait.

A kislány bevallotta, hogy nagyon megijedt.

„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam, nagyon nem értettek szerintem semmit”

– mondta. A kislány végig kitartott az anyukája mellett, amíg a segítség megérkezett.

„Mondták, hogy mit kell csinálni, hogy rázzam meg anyának a vállát, meg hogy a fejét fordítsam úgy, mert ugye előre volt esve, hogy úgy oldalra. Nem bírtam, mert olyan, mintha úgy feszítette volna” – idézte fel Hanna.

Az édesanya már óvodás korában megtanította neki, mit kell tenni, ha baj van.

„Egy pár évvel ezelőtt átvettük, hogyha bármi történik velem vagy bárki mással, esetleg az utcán is lehetősége van rá, akkor mit kell, hogy tegyen, hívni kell a segélyhívót, be kell mutatkozni, el kell mondani, hogy mi a probléma, vagy ő mit lát, és nagyon ügyesen helytállt ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta.

Szemenyei Kamilla őrmester ért elsőként a helyszínre.

„Igazából megmentette az édesanyja életét a telefonhívásával, ehhez nagyon nagy lélekjelenlét kellett. Ezt szerintem ott ő akkor nem fogta fel, emiatt is gondoltam, hogy óriási nagy trauma lehet ez számára...” – mondta a rendőr.

Az RTL teljes riportját a békéscsabai életmentésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Összeütközött a tornaórán egy osztálytársával, összeesett és leállt a szíve Dávidnak – a járástól a beszédig mindent újra kellett tanulnia
A fiatal fiú szíve a tornateremben állt le, életéért hetekig küzdöttek az orvosok. Most a család Miskolcra költözne, hogy Dávid folytathassa a gyógyulást – segítséget kérnek.


Két évvel ezelőtt egy salgótarjáni általános iskolás fiú, Dávid, tornaóra közben ütközött össze egyik osztálytársával. A baleset után összeesett, leállt a szíve, és újra kellett éleszteni.

„A mentők kiérkezéséig egyik kollégánk azonnal és szakszerűen eljárva nyújtott segítséget és így hozzájárult a gyermek életének megmentéséhez” – mondta Tőzsér Katalin, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium intézményvezető-helyettese.

Dávid ezután kórházba került, ahol többször újra kellett éleszteni. Hosszú ideig altatásban tartották, lélegeztetőgépre került, majd kanült és szondát kapott.

Édesanyja így emlékezett vissza azokra a napokra: „Annyit tudtak mondani, hogy a kanülön keresztül fog lélegezni, ezen keresztül fog enni, és nem sok remény volt arra, hogy újra a régi lesz.”

Hónapokkal később Dávid hazamehetett, de sem írni, sem olvasni, sem közlekedni nem tudott. „Minden képessége elment, úgy jöttünk haza, hogy se írni, se olvasni, semmit nem tudott, közlekedni sem” – mondta az édesanya.

Azóta Dávid állapota sokat javult. A család most Miskolcra költözne, hogy a megyei kórházban speciális fejlesztésekhez és gyógytornához juthasson. Kevés pénzük van, ezért Dávid édesanyja a közösségi oldalon kért segítséget, hogy a költözés megvalósulhasson.

Az apa azt szeretné, ha fiuk a tanulásra koncentrálhatna. „Nagyon jó képességű gyerek volt, nagyon jól ment neki a suli” – mondta a Híradónak.

Dávid még mindig nehezen beszél, de elárulta: „Csatár voltam és gólszerző...” Ma is nagyon szereti a focit, de arról sem tett le, hogy felnőttként orvos vagy rendőr legyen.

Az RTL Híradó riportja Dávidról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: