HÍREK
A Rovatból

Raiffeisen Bank az ukrán pénzszállítókról: Ez évek óta teljesen normális üzlet

Nem csak a jogi képviselőt, de az ukrán nagykövetet sem engedték be a fogvatartottakhoz. A szállítmány a bécsi Raiffeisen Bankból indult útnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 07.



Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, magyar terrorelhárítók csaptak le csütörtökön egy benzinkútnál két, Ausztriából Ukrajnába tartó páncélozott pénzszállítóra. A járművekből 40 millió dollárt, 35 millió eurót és kilenc kilogramm aranyat foglaltak le, az ukrán állami Oschadbank hét munkatársát pedig ideiglenesen őrizetbe vették pénzmosás gyanújával. Az ügy azonnal diplomáciai vihart kavart Budapest és Kijev között, Ukrajna állami terrorizmussal és túszejtéssel vádolta Magyarországot.

Péntek este Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter már arról számolt be, hogy a banki alkalmazottakat szabadon engedték. „Biztonságban vannak, és már az ukrán határon túl” – írta az X-en. Ezzel szemben Kovács Zoltán magyar kormányszóvivő korábban a hét ukrán kiutasítását helyezte kilátásba. Az ukrán külügyminisztérium bekérette a magyar ügyvivőt, és azt tanácsolta állampolgárainak, hogy ne utazzanak Magyarországra.

Szijjártó Péter külügyminiszter azonnali magyarázatot követelt Ukrajnától, és feltette a kérdést, hogy nem az „ukrán háborús maffia” pénzéről van-e szó. Szerinte a szállítmány kísérőinek „egyértelmű kapcsolataik vannak az ukrán titkosszolgálatokkal”. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai szerint január óta összesen 900 millió dollárt, 420 millió eurót és 146 kilogramm aranyrudat szállítottak Magyarországon keresztül Ukrajnába.

Az Oschadbank visszautasította a vádakat, és rutineljárásról beszélt. Közleményük szerint az orosz invázió kezdete óta a devizatartalékokat és a nemesfémeket kizárólag közúton, hetente szállítják. Azt is közölték, hogy a járművek GPS-jelei Budapest belvárosában, egy biztonsági szerv épülete mellett jeleztek. A fogvatartottak magyar ügyvédje, Horváth Lóránt a Reutersnek azt mondta, nem engedték hozzá a védenceihez. „Ez felháborító eljárás” – jelentette ki.

A bécsi Raiffeisen Bank International, amelytől a szállítmány indult, a banktitokra hivatkozva nem erősítette meg az ügyletet, de szóvivőjük közölte, hogy régóta folytatnak bankjegy-kereskedelmet, írja a Kurier.at.

„Folyamatos egyeztetésben állunk a szabályozó hatóságokkal, amelyek részletes információkat kapnak az RBI-től a kereskedett volumenekről, a valutákról és a kiszolgált országokról” – hangsúlyozta. Gerhard Bösch, az ukrán PrivatBank korábbi vezérigazgatója szerint a magyar pénzmosási vádak nevetségesek.

„Az RBI hagyományosan a vezető bankjegy-importőr és -exportőr Kelet-Európában. Ez évek óta teljesen normális üzlet”

– mondta.

A pénzszállítási ügy egybeesik a két ország között az orosz olajszállításokról folyó vitával. Miután a Barátság kőolajvezetéket január végén orosz támadás miatt sérülés érte, a budapesti kormány gyors javítást és a tranzit újraindítását sürgette. Az ukrán fél szerint ez nem lehetséges, amit Magyarországon és Szlovákiában is kétkedéssel fogadnak. A nyomásgyakorlás részeként Magyarország blokkolja egy, az EU által Ukrajnának szánt, létfontosságú hitel folyósítását is. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök erre reagálva burkoltan azzal fenyegette meg Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy katonáit is beveti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Itt nézheted élőben, mit mond Magyar Péter az első parlamenti egyeztetésről
A Tisza Párt elnöke és párttársai a Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk képviselőivel találkoznak a Parlamentben, ahol az új Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről egyeztetnek.


Pénteken megkezdődnek az első egyeztetések az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítésére.

Magyar Péter és a Tisza Párt tagjai a Fidesz–KDNP és a Mi Hazánk képviselőivel találkoznak.

A tárgyalóasztalnál több fontos kérdésről is dönthetnek, például az eskütétel rendjéről, az ülésrend kialakításáról, a házelnökről, a parlamenti bizottságokról és tisztségekről, valamint természetesen a május első hetére tervezett alakuló ülés menetrendjét is megvitatják.

A parlamenti bizottságok felosztásáról, a parlamenti tisztségekről és a májusi alakuló ülés menetrendjéről lesz szó a tervek szerint. Kiderülhet, hogy ki lesz Kövér László utódja az Országgyűlés élén, milyen parlamenti bizottságokat szeretne a Tisza Párt, és mennyire lesz nagyvonalú a leendő ellenzékével.

Magyar Péter a Parlament folyosóján sétálva már élőben bejelentkezett. Azt mondta, ez „a világ legszebb épületel”, és rendkívül nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy a Tisza Párttal most ott lehetnek.

„Ellentétben a 2010 óta tapasztaltakkal, ugyan a Tisza egy óriási, soha nem látott felhatalmazást kapott tőletek, a magyar emberekről, mégis másképpen szeretnénk működni, mint az előző kormánytöbbség”

– mondta.

Emlékeztetett arra, hogy 2022-ben a kormánypártok és az ellenzéki pártok nem tudtak megállapodni a tisztségek kiosztásáról, ezért Kövér László házelnök egyszemélyben hozott döntést arról, hogy kinek hány bizottsági elnöki, alelnöki pozíció lesz. Magyar kijelentette, hogy ők ezt másképp szeretnék intézni, meg akarják hallgatni a többi párt képviselőit, és kompromisszumra törekedni. Azt is elmondta, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökkel arról beszélt még szerdán, hogy várhatóan május 6-án vagy 7-én tarthatják meg az új Országgyűlés alakuló ülését.

Kitért arra is, hogy pénteken és szombaton számolják meg az átjelentkezők és a külképviseleten szavazók voksait, a Tiszánál pedig arra számítanak, hogy akár 3-4 újabb mandátumot szerezhetnek, így pedig akár 140-nél is több képviselőjük lehet a parlamentben.

Az alábbi videóban lehet követni az eseményeket:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A MOL vezetése harmadik negyedéves osztalékkifizetést fog javasolni az igazgatóságnak
A Tisza Párt elnöke ezt azután jelentette be, hogy megbeszélést folytatott Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatóval és a MOL felső vezetésével. A leendő miniszterelnök a találkozó előtt azt közölte, elvárja, hogy a vállalat ne fizesse ki a 25 milliárdos osztalékot a Mathias Corvinus Collegiumnak.


Magyar Péter csütörtökön Kapitány István és Kármán András kíséretében megbeszélést folytatott Hernádi Zsolttal és a MOL felső vezetésével. Este bejelentette, hogy megállapodtak arról, hogy a védett árat mind a gázolaj, mind a benzin esetén fenntartják az új kormány megalakulása után is, és ez a magyar költségvetésre nem fog plusz terhet róni.

Azt is közölte, hogy beszéltek a MOL által az Mathias Corvinus Collegiumnak fizetendő 25 milliárd forintos osztalékról is. Még a találkozó előtt a leendő miniszterelnök azt írta ki Facebook-oldalára, hogy „elvárja, hogy a MOL ne fizesse ki a 25 milliárdos osztalékot az MCC-nek.” A megbeszélés után ezzel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy ismertette a Tisza-kormány terveit e téren Hernádi Zsolttal.

A MOL válaszáról pedig azt írta: „A MOL a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően fog eljárni.” Majd azt is bejelentette:

„A MOL vezetése harmadik negyedéves osztalékkifizetést fog javasolni a vállalat Igazgatóságának.”

Csütörtökön kora este, miután Magyar Péter bejelentette, hogy elvárja, hogy a MOl ne fizesse ki a 25 milliárdos osztalékot az MCC-nek, a vállalat részvényei esni kezdtek: a Portfolio közel 6 százalékos zuhanásról számolt be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Nagy Márton visszavonul a politikától
A nemzetgazdasági miniszter megerősítette, hogy leköszönése után nem vállal politikai szerepet. A hivatalos Facebook-oldala már el is tűnt.


Visszavonul a politikától Nagy Márton – ezt maga a leköszönő nemzetgazdasági miniszter közölte az Index érdeklődésére.

A lap észrevette, hogy péntek reggelre eltűnt a miniszter hivatalos Facebook-oldala, ezért keresték meg a Nemzetgazdasági Minisztérium. Azt a választ kapták, hogy az oldalt törölték.

Nem sokkal később Nagy Márton megerősítette az Indexnek: visszavonul a politikától.

A tárcavezető 2022 májusától gazdaságfejlesztési miniszter volt, jelenlegi tisztségét 2024 óta tölti be.

Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a 24.hu-nak adott interjújában élesen bírálta Nagy Mártont, szerinte a miniszter nulla eredményt tett le az asztalra.

Nem Nagy Márton az egyetlen miniszter, aki úgy döntött, hogy a kormányváltás után elköszön a politikai élettől. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter szintén távozik a közéletből, már az is kiderült, hogy az egyetemi oktatáshoz tér vissza. Az ő miniszteri Facebook-oldala szintén megszűnt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Iratdarálások: Magyar Péter egy weboldalon várja a megsemmisítésre szánt dokumentumokat
A TISZA Párt létrehozott egy online felületet, ahol névtelenül lehet bejelenteni az állami szerveknél zajló állítólagos iratdarálásokat. Magyar Péter arra kéri az embereket, hogy a megsemmisítésre ítélt, közérdekű dokumentumokat töltsék is fel az oldalra.


Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke a Facebookon szólította fel a követőit, hogy „állítsuk meg közösen az Orbán-kormány felelősségét bizonyító dokumentumok megsemmisítését!”. Arra kéri az embereket, hogy jelentsék, ha tudomásuk van iratmegsemmisítésről, és

lehetőség szerint töltsék fel a megsemmisítésre szánt dokumentumokat a magyartisza.hu/stopdaralas oldalra, vagy külüdjék el a [email protected] e-mail címre.

A bejegyzéshez csatolt videóban Magyar Péter azt mondja: „Egyre több minisztériumból, kormányzati háttérintézményből és NER-es cégtől, de még az Országos Bírósági Hivataltól is olyan hírek jutnak el hozzánk, hogy a Tisza elsöprő választási győzelme után maximális fordulatszámra pörgették fel a titkosított és esetlegesen terhelő dokumentumokdarálását és az érzékeny információk megsemmisítését.” A politikus egyúttal figyelmeztetést is megfogalmazott.

„Szeretném itt újra jelezni, hogy aki ilyen bűncselekményben részt vesz, az a törvény szigorával fog szembenézni az új kormány megalakulása után.”

Véleménye szerint a bizonyítékok eltüntetése a magyar állam megkárosítását és a jövőbeli nyomozások akadályozását is jelentheti. Hangsúlyozza, hogy a közpénzből fenntartott állam iratanyaga nem a kormányzati tisztségviselők magántulajdona. „A hivatalos iratok a kormányzat és a közigazgatás tevékenységét dokumentálják. Iktatni kell őket, meg kell őket őrizni, és visszakereshetően kell őket tárolni.”

Magyar Péter szerint „az iratok politikai célú megsemmisítését minden jóérzésű, a hazája iránt elkötelezett állampolgárnak meg kell tagadnia, és lehetőség szerint meg is kell azt akadályoznia.”

Bejelentette, hogy létrehoztak egy felületet a bejelentésekre és a dokumentumok feltöltésére. Azt állítja, a beküldés „névtelenül, biztonságos, lekövethetetlen és beazonosíthatatlan módon” történik. Céljuk ezzel az, hogy a közérdekű dokumentumok ne tűnhessenek el nyomtalanul. Konkrét elérhetőségeket is megadott:

„Ha olyan anyag birtokában vagy, amit meg akarnak semmisíteni, kérlek jelezd ezt, és lehetőség szerint töltsd fel a magyartisza.hu/stopdaralas. Vagy ha gondolod, küld el azt a [email protected] címre.”

Videóját azzal a gondolattal zárta, hogy „Honfitársaim, néhány hónap és a Tisza átveszi a kormányzás felelősségét. Ne féljetek! Közösen, mind együtt fogunk építeni egy működő és emberséges Magyarországot.”

Szijjártó Péter leköszönő külügyminiszter tegnap „óriási baromságnak” nevezte Magyar állításait az iratmegsemmisítésekről, és azt mondta, hogy minden irat megvan elektronikusan is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: