Egyetlen év alatt 17 százalékkal zuhant a belföldiek turistaforgalma Magyarországon a KSH friss, márciusról szóló adatai szerint, hangzott el az RTL híradójában.
A Szállodaszövetség a fizetések vásárlóértékének csökkenésével magyarázza a visszaesést. A Pénzcentrum szerint idén egy tengerparti nyaralás is olcsóbb lehet a balatoni üdülésnél. Már most éjszakánként 50 ezer forintot kérhetnek egy hotelszobáért Magyarországon.
Áprilisban egyébként az MTI szerint a turisztikai cégek közel fele jelezte, hogy a következő 3 hónapban várhatóan emelni fogja szolgáltatásának árát, 51 százalékuk nem változtat az árakon, míg csökkentést alig 2 százalék jelzett. A szálláshely-szolgáltatásban az új szezon indulásával 53 százalék az emelést tervezők aránya, miközben a vendéglátásban 52 százalék, az egyéb turisztikai szektorokban 34 százalék tervez emelni.
A kutatás szerint a következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 67 százaléka vár növekedést a vendégéjszakák számában, 28 százalékuk stagnálást, és 4 százalékuk vár visszaesést. A vendéglátásban működők közül 33 százalék vár vendégforgalom növekedést, míg 47 százalék stagnálást, 20 százalék pedig visszaesést vetít előre.
Egyetlen év alatt 17 százalékkal zuhant a belföldiek turistaforgalma Magyarországon a KSH friss, márciusról szóló adatai szerint, hangzott el az RTL híradójában.
A Szállodaszövetség a fizetések vásárlóértékének csökkenésével magyarázza a visszaesést. A Pénzcentrum szerint idén egy tengerparti nyaralás is olcsóbb lehet a balatoni üdülésnél. Már most éjszakánként 50 ezer forintot kérhetnek egy hotelszobáért Magyarországon.
Áprilisban egyébként az MTI szerint a turisztikai cégek közel fele jelezte, hogy a következő 3 hónapban várhatóan emelni fogja szolgáltatásának árát, 51 százalékuk nem változtat az árakon, míg csökkentést alig 2 százalék jelzett. A szálláshely-szolgáltatásban az új szezon indulásával 53 százalék az emelést tervezők aránya, miközben a vendéglátásban 52 százalék, az egyéb turisztikai szektorokban 34 százalék tervez emelni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy Ákos: Befedték az egyik medencét Hatvanpusztán, így a luxi birtokon diszkrétebben pancsolhat a hazudozásban és lopásban megfáradt miniszterelnök
A független országgyűlési képviselő közösségi oldalán arról tájékoztatta követőit, hogy újabb beruházás készült el a hatvanpusztai birtokon.
Április elején írtunk arról, hogy a Gulyáságyú Média ellátogatott Hatvanpusztára, ahol megnézték, hogy áll most az Orbán-rezidencia, és készítettek egy hat perces videót is. A lap Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt kísérte el, a helyszínen több érdekességet és néhány újdonságot is felfedeztek. A lap szerint a birtokon nagy volt a nyüzsgés, emellett felfedeztek egy új építkezést is. A beszámolóból az is kiderült, hogy új pálmaház épül a birtokon. Korábban is volt egy ilyen funkciójú épület a kúria területén, de most egy még impozánsabb és nagyobb épült fel a területen.
Hadházy Ákos most friss hírekről számolt be.
„Befedték az egyik medencét Hatvanpusztán, így a luxi birtokon diszkrétebben pancsolhat ezentúl a hazudozásban és lopásban megfáradt miniszterelnök.
Mert - ahogy legutóbb nyilatkozta - mindenki úgy éljen, ahogy akar és ahogy tud. Épül-szépül az ország, nincs itt semmi válság” – írta Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.
Április elején írtunk arról, hogy a Gulyáságyú Média ellátogatott Hatvanpusztára, ahol megnézték, hogy áll most az Orbán-rezidencia, és készítettek egy hat perces videót is. A lap Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt kísérte el, a helyszínen több érdekességet és néhány újdonságot is felfedeztek. A lap szerint a birtokon nagy volt a nyüzsgés, emellett felfedeztek egy új építkezést is. A beszámolóból az is kiderült, hogy új pálmaház épül a birtokon. Korábban is volt egy ilyen funkciójú épület a kúria területén, de most egy még impozánsabb és nagyobb épült fel a területen.
Hadházy Ákos most friss hírekről számolt be.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.
A konklávé szerda délután kezdődött, a bíborosok ekkor magukra zárták a Sixtus-kápolna ajtaját. A segítő személyzeten kívül mindenkit kiküldtek, így a fotósokat, operatőröket is.
A Vatikán azonban nem sokkal a pápaválasztás után közzétett egy videót, ami Sixtus-kápolnában készült, és az látható rajta, XIV. Leó pápa elhagyja a konklávé helyszínét. A bíborosok eközben tapssal köszöntik őt.
De a videón azt is láthatjuk, hova vezetett az első útja, hogyan imádkozott, és hogyan gratuláltak neki a megválasztásához.
Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.
A konklávé szerda délután kezdődött, a bíborosok ekkor magukra zárták a Sixtus-kápolna ajtaját. A segítő személyzeten kívül mindenkit kiküldtek, így a fotósokat, operatőröket is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ezt egy óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni. Majd ha kapunk bármilyen hivatalos információt, akkor tudunk ezzel foglalkozni - mondta Szijjártó Péter az ATV-nek az ukrán biztonsági szolgálat állításra reagálva, miszerint magyar kémeket lepleztek le Ukrajnában.
„Az elmúlt három évben sajnos bebizonyosodott az, hogy az Ukrajnában zajló háború, részben propaganda háborúból is áll. Tehát a fizikai háború mellett a légtérben, a frontvonalakon zajló fizikai összecsapások mellett zajlik egy propagandaháború” - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.
Arra a kérdésre, hogy kapott-e már diplomáciai csatornákon információt az ügyről, és, hogy mi lesz ennek a következménye azt válaszolta:
„Világos, hogy Ukrajnában gyakran alkalmaznak magyarellenes propagandát. Olyan magyarellenes propagandát, amelyről sok esetben kiderült, hogy semmifajta alapja nincsen”.
Szijjártó Péter ezért azt kéri mindenkitől, hogy „minden ilyen ukrán propagandában megjelenő hírrel szemben tanúsítson óvatosságot”.
„Majd hogyha kapunk bármilyen részletet vagy hivatalos információt, majd akkor tudunk ezzel foglalkozni, mindaddig ezt egy óvatossággal kezelendő propagandának kell minősíteni”
– jelentette ki.
Mint azt mi is megírtuk: az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU pénteken közölte, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, és az SZBU azonosította is őket.
Ezt egy óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni. Majd ha kapunk bármilyen hivatalos információt, akkor tudunk ezzel foglalkozni - mondta Szijjártó Péter az ATV-nek az ukrán biztonsági szolgálat állításra reagálva, miszerint magyar kémeket lepleztek le Ukrajnában.
„Az elmúlt három évben sajnos bebizonyosodott az, hogy az Ukrajnában zajló háború, részben propaganda háborúból is áll. Tehát a fizikai háború mellett a légtérben, a frontvonalakon zajló fizikai összecsapások mellett zajlik egy propagandaháború” - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Orbán Viktornak haladéktalanul meg kell szólalnia az Ukrajnából érkező, a magyar nemzetbiztonságot súlyosan érintő, hírek kapcsán” – írtaMagyar Péter a Facebook-oldalán annak kapcsán, hogy az ukrán biztonsági szolgálat állításaszerint magyar katonai hírszerzéshez tartozó ügynökhálózatot lepleztek le Ukrajnában.
A Tisza Párt elnöke a bejegyzésében azt írta: „a kormánynak nyilván minden információ a rendelkezésére áll”, és hozzátette, „két eset lehetséges”.
„Az első, hogy Orbán Viktor hitelt érdemlően cáfolja az ukránok állításait. A másodikba jobb bele sem gondolni”
– zárult a bejegyzés.
Ahogy már beszámoltunk róla, az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU pénteken közölte, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, az SZBU azonosította őket.
Szijjártó Péter külügyminiszter úgy reagált, hogy ha kapnak bármilyen részletet vagy hivatalos információt, akkor tudnak az üggyel foglalkozni, szerinte „mindaddig egy óvatossággal kezelendő propagandának kell minősíteni” ezt a hírt.