TUDOMÁNY

Akár hetekre megszűnhet az internet és az áram – a napkitörések nemcsak látványos sarki fényt okozhatnak a csillagász szerint

Szabó Olivér Norton csillagász azt mondja, a kisebb napviharokat átvészelik a rendszereink, de egy igazán nagy ellen védtelenek. Igaz, azok nagyon ritkák. Most viszont épp egy napciklus maximuma jön.

Link másolása

A minap gyönyörű sarki fény kápráztatta el a szerencséseket, akik a szabad ég alatt tartózkodtak, szerte Magyarországon, de az egész régiónkban is. A nálunk szokatlan látványosság az intenzívebb naptevékenységnek tudható be, ami azonban egyáltalán nem veszélytelen, adott esetben komoly üzemzavart okozhat az elektromos hálózatokban. A Nap tevékenysége, aktivitása 11 éves ciklusokat mutat, a mostani ciklus maximumát eredetileg 2025 nyarára várták, de előfordulhat, hogy ennél korábban érkezik el. Ráadásul a a napfoltok száma is szokatlanul nagy. 2019-ben a kutatók úgy gondolták, a 2025. júliusára várt maximumkor 115 napfolt körül lesz a havi adat. Azonban már idén júliusban 159, augusztusban 115 napfoltot regisztráltak.

Szabó Olivér Norton csillagásszal arról beszélgettünk, milyen következményekkel járna egy komolyabb napkitörés, és mekkora esély van rá.

– Féljünk, vagy csak gyönyörködjünk a látványban?

– Lehet probléma belőle, komolyabb. Amikor felismertük, hogy a naptevékenység, az egyáltalán összefüggésben van a sarki fénnyel, az pontosan egy ilyen nagyobb esemény miatt volt. 1859-ben, egy Carrington nevű angol csillagász látott a Napon egy nagy felfénylést, ez néhány percig tartott.

Utána három nappal egyrészt földön látni lehetett sarki fényt, például Kubában is, másrészt pedig a távírók bekapcsoltak, elkezdtek villámokat szórni, felgyújtották a papírt, meg az épületeket.

Carrington rakta össze, hogy ennek a kettőnek valószínűleg köze van egymáshoz. A napkitörésnél a Napból a töltött részecskék elérik a Földet, és a Föld mágneses mezejét összenyomják egy picikét. Azt fizikaórán megtanultuk, hogy a változó mágneses tér elektromosságot indukál a vezetőkben. Tehát ha nekünk vannak vezetékeink, akkor azokban elkezd áram folyni, kiéghetnek áramkörök. Ha ma történik egy ilyen, akkor a távvezetékekben vagy bármilyen elektromos vezetőben ezek megtörténhetnek és túlfeszültség alakulhat ki, emiatt elszállhatnak transzformátorok, eléghetnek vezetékek, tehát ez igenis okozhat problémát. 1989 márciusában Québecben volt is egy ilyen galiba. Itt a földfelszínen ez ellen megoldás lehet, hogy szigetelünk mindent, amennyire csak lehet, de

fel kell készülni arra, hogy esetleg tényleg megtörténhetnek akár hetes kimaradások az internet-, illetve az áramszolgáltatásban emiatt, és akkor igenis analóg módon kell folytatni egy kis ideig.

– Az, hogy szigetelünk, nem úgy értendő, hogy szigetelőszalaggal betekerünk mindent, hanem Faraday-kalitkákra gondol? Azaz inkább árnyékolásra?

– Mind a kettőre gondolok, mert maga az, hogy szigetelőket rakunk a vezetékekre, az is segíthet, de igen, pont a Faraday-kalitkák azok hasznosabb dolgok. A nélkülözhetetlen infrastruktúrákat érdemes úgy megtervezni, hogy azok Faraday-kalitkában legyenek, aminek nyilván megvannak a hátrányai, például nem lehet odabent telefonálni, viszont ilyenkor ez hatalmas előnyt tud jelenteni.

– Most már az internet létfontosságú infrastruktúra, például ha én fizetni akarok, akkor is az internetet használom, ha nem készpénzzel fizetek. Ha leáll az internet akár egyetlen hétre, akkor nem jutok hozzá a pénzemhez sem. Nemcsak én nem, az egész gazdaság megáll. Ezek a létfontosságú infrastruktúrák fel vannak készítve egy napviharra?

– Egy részük igen, viszont azért mindenre nem vagyunk felkészülve. A kisebb napviharokat átvészelik. De még mindig lehet egy olyan nagyobb, amire már nincsen biztosítva a rendszer. Ez benne van a pakliban.

A műholdas rendszereink a legkitettebbek, melyek kint keringenek akár a Földnek mágneses mezején kívül is, ezeket közvetlenül elérik a töltött részecskék, amik egy napvihar során érkezhetnek. Ilyen például a helymeghatározás, a műholdas adatforgalom.

Nyilván fel vannak valamennyire készítve most is a műholdjaink, de megint csak a mérték a kérdés. Az átlagos napviharokat kibírják, de egy olyat, mint a Carrington-esemény, ami egyébként a feljegyzett történelem eddigi legnagyobbika volt, valószínűleg nem bírná ki egyetlenegy rendszerünk sem.

– Hogy mennyi az esélye az ilyesminek, az gyakorlatilag ez prognosztizálhatatlan?

– Igen is, meg nem is. Azt tudjuk, hogy a Napunknak van a 11 éves ciklusa, a maximum idején nagyobb az esély. Amikor már elkezdődik a napciklus, akkor lehet sejteni, hogy a maximum erősebb lesz, vagy csak a szokásos, esetleg gyengébb. Egy ilyen előrejelzéssel, 4-5 évre előre annyit lehet mondani, hogy talán most nagyobb az esély. Tehát ugyanúgy, mint ahogyan a földrengéseknél is, nem azt mondjuk, hogy lesz, hanem azt, hogy nagyobb az esély.

– Hogyan érhetjük el, hogy pontosabbak legyenek az előrejelzések?

– Az első számú törekvésünk jelenleg a Nap megfigyelése. Hogy minél pontosabban értsük meg magát a Napot. Nagyjából értjük azért, hogy miért van egyáltalán maga a napciklus, hogyan változik a Nap mágneses tere, de a pontos működését nem tudjuk még. Minél pontosabban megismerjük, annál használhatóbb jóslatokat tudunk adni. Nem véletlen az például, hogy idén most már nemcsak az amerikaiaknak és az európaiaknak, hanem az indiaiaknak is van napmegfigyelő szondája, aminek kifejezetten az a feladata, hogy folyamatosan vizsgálja a Nap felszínén, a koronában kialakuló jelenségeket.

– Milyen mélyen tudjuk megfigyelni a Napban zajló eseményeket, mert az, ami a Nap felszínén megjelenik, minden bizonnyal sokkal korábban és sokkal mélyebbről indul el. Van erre rálátásunk?

– Erre van a szoláris szeizmológia, tehát a csillagszeizmológiának ez a fontos része. Ugyanúgy, mint ahogyan vannak földrengések, vannak csillagrengések is, a Napunkban is. Meg is lehet figyelni, hogy ezek az apró rengések pontosan hogyan terjednek a csillagunk belsejében. Ez alapján már tudunk arra következtetni, hogy például a konvektív zónában, ahol áramlik a nagy mennyiségű plazma, ami magát a mágneses mezőt alkotja, milyen folyamatok történhetnek. Ez egy viszonylag friss, úgy értem, 30 éves tudományterület, de egyre pontosabbak vagyunk benne, annyira, hogy most már használjuk nemcsak a Napra, hanem más csillagokra is. Ezek a csillagrengések lehetnek azok, amik pontosabb belátást nyújtanak nekünk abban, hogy mi is történik odalent.

– Azt tudhatjuk, hogy hol van ennek a maximuma? A Carrington-eseménynél történhet rosszabb is?

– Azt látjuk, hogy nemcsak a napciklusok vannak, hanem annál nagyobb periódusok is, maximumok és minimumok. Például sokan azt gondolják, hogy a kis jégkorszak a középkorban, egy nagy minimum volt.

Most éppen lezártunk egy maximumot, tehát a következő időben inkább kisebb naptevékenységre számítunk, azzal együtt, hogy a mostani napfoltciklus az valamiért mégiscsak aktívabbnak mutatkozik.

Az elméleti számítások egyébként mondják azt, hogy lehet nagyobb, mint a Carrington-esemény, tehát az elméleti maximum lehet ennél rosszabb, de azért az már nagyon a teteje volt. Nagy történelmi feljegyzésekből olyanokra tudunk támaszkodni, hogy mikor voltak alacsonyabb szélességi körökön nagyobb sarki fények. Ez alapján tudjuk azt, hogy a Carringtonhoz hasonló méretűek, mondjuk az írott történelem során négyszer-ötször ha voltak. Azaz nagyon-nagyon ritkák.

– Az elkövetkezendő hetekben gyönyörködhetünk még sarki fényekben? Mikorra várható most a maximum?

– Eredetileg azt vártuk, hogy 2025-ben lesz, azonban valószínűbb 2024. december környéke. Ez nem egy pontszerű maximum, hanem egy-két hét vagy egy-két hónap, ameddig elnyúlhat, de ‘24 vége, ‘25 eleje lehet a mostani maximum tetőzése. Nem várjuk azt, hogy ez nagyon veszélyes lesz, viszont valószínű, hogy lesz még addig egyszer-kétszer sarki fény Magyarországon is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Látványos csillaghullás lesz vasárnap hajnalban
2046-ig nem lesz hasonló jelenség. A koránkelők csíphetik el a legszebb látványt.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. május 02.


Link másolása

Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményében azt írja, hogy

idénre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló nem valószínű, hogy lesz 2046-ig.

A tájékoztatás szerint a leggazdagabb hullást a koránkelők csíphetik el, hajnal 3 és 4 óra között.

via MTI

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
Megfejtették a négy lábon járó család titkát
Sokáig senki sem értette, hogy a törökországi Ulas család tagjai miért nem tudnak két lábon sétálni. Voltak tudósok, aki evolúciós visszafejlődésre gyanakodtak, ám kiderült, hogy más az ok.

Link másolása

Sikerült megfejteni, hogy a Törökországban élő Ulas család tagjai miért járnak négy lábon – írja a Unilad. A család rejtélye legalább azóta foglalkoztatja a kutatókat, hogy a BBC 2006-ban bemutatta a róluk szóló, A négy lábon járó család (The Family That Walks on All Fours) című dokumentumfilmet.

Az Ulas család 19 tagjából hat testvér csak négy lábon tudott járni.

Török kutatók úgy spekuláltak, hogy evolúciós visszafejlődésről lehet szó, ugyanakkor a család járása eltért attól, ahogy a főemlősök, vagy az előemberek jártak négy lábon: kezükön ugyanis nem az öklükre, hanem a tenyerükre támaszkodnak. Ilyen járást sehol máshol nem figyeltek még meg, ami csak fokozta a rejtélyt.

Végül az Aarhus Egyetem dán tudósainak sikerült bebizonyítania, hogy a család tagjainak életét egy nagyon ritka, örökletes tünetegyüttes nehezíti meg. A kisagyi ataxia, értelmi fogyatékosság és egyensúlyzavar szindróma (Cerebellar Ataxia, Mental Retardation and Dysequilibrium Syndrome, CAMRQ) kiváltó oka egy genetikai elváltozás, ami a szervezet proteinjeit a zsírok megfelelő elosztásában gátolja. Ennek következménye többek között a rossz egyensúly, ami miatt sokáig nem tudtak felegyenesedve járni a családtagok.

A család négy lábon járó gyerekei közül egy elhunyt, a többiek viszont mostanra fizioterápiás segítséggel megtanultak két lábon sétálni, noha az egyensúlyuk továbbra is rossz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
A tudósok megfejtették a rejtélyes halálesetek okát Tutanhamon sírja körül
A régészek 1922-ben felfedezték fel Tutanhamon sírját, és hamarosan elterjedt, hogy egy átok miatt történnek különös, megmagyarázhatatlan dolgok.

Link másolása

Amikor felfedezték Tutanhamon fáraó sírját, talán az egyik legnépszerűbb régészeti leletnek tartották, amit valaha megtaláltak - írja az UNILAD. Azonban nem sokkal később az újságok „múmia átkáról” kezdtek el írni, amire vonatkozóan máig nem tudtak kézenfekvő válasszal szolgálni a tudósok.

A felfedezés Howard Carter régész nevéhez fűződik, aki sokáig tagadta az "átok" létezését. A kutató 64 éves korában hunyt el limfómában. Bár halála nem függ össze az "átok" létezésével, a kutatók mégis érdekesnek ítélték Carter halálának körülményeit.

A kutatók azonban most olyan leleteket hoztak nyilvánosságra, amelyek komoly veszélyre hívják fel a figyelmet. Ugyanis az egyiptomi régészeti kutatóterületen magas előfordulási arányban radioaktív anyagokat találtak.

Ross Fellowes régész szerint "a sírromokban lévő erős sugárzás az alapkőzetekből fakadhat."

Emiatt pedig kockázatos lehet a sírkamrába való belépés az érdeklődők számára, ugyanis a sírban lévő magas sugárzási szint befolyással lehet az emberi szervezetre.

A sírhoz kapcsolódó haláleset Lord Carnarvoné, aki az egyik expedíció pénzügyi támogatója volt: ő 56 éves korában halt meg Kairóban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
Videóban mutatta be a NASA, milyen lehet átmenni egy fekete lyukon
A szimulációban láthatjuk a spagettizálódás folyamatát is. Az is kiderült, hogy inkább a szupermasszív fekete lyukba lenne jobb belezuhanni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 08.


Link másolása

Szimulációt készített az amerikai űrhivatal arról, hogy milyen érzés lehet egyenesen egy fekete lyuk közepébe repülni.

Jeremy Schnittman, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának asztrofizikusának videója azt mutatja be, hogyan nézhet ki, ha valaki átrepül a fekete lyuk eseményhorizontján. Ez az a pont, ahonnan már nincs visszaút, ugyanis a gravitációs vonzás már túl erős ahhoz, hogy menekülni lehessen.

A szimuláció során láthatjuk a spagettizálódás folyamatát is, amikor a fekete lyuk által beszippantott tárgy végtelen hosszúra nyúlik, végül pedig darabjaira hullik.

Schnittman azután döntött a videó elkészítése mellett, hogy rengetegen kérdezték arról, mi történhet a fekete lyukba repüléskor.

„Két különböző forgatókönyvet szimuláltam: az egyikben egy kamera - egy vakmerő űrhajós helyettesítője - épphogy csak elkerüli az eseményhorizontot, és visszacsapódik, a másikban azonban átlépi a határt, megpecsételve ezzel a sorsát”

– mondta a kutató.

A tudós kitért arra is, hogy ha már választani lehetne, akkor inkább a szuerpmasszív fekete lyukba lenne érdemes belezuhanni. Ugyan a túlélésre ebben sem lenne esély, de legalább gyorsabban bekövetkezne a vég.

A lenyűgöző szimulációt itt lehet megnézni:

via Unilad

Link másolása
KÖVESS MINKET: