HÍREK
A Rovatból

„A kormány vírusgócokat teremt” – kiborultak a tanárok az érettségi időpontján

Az oktatók szerint felgyorsulhat a járvány terjedése. Nehezen tartják elképzelhetőnek, hogy egy érettségi vizsgaszituációban megoldható legyen a szociális távolságtartás, de más gondok is felmerülnek.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. április 16.



A csütörtöki kormányinfón régóta várt válasz érkezett az érettségi lebonyolításával kapcsolatos kérdésre. Gulyás Gergely elmondta, az írásbeli vizsgákat az előzetes tervek szerinti, május 4-i időpontban megkezdik. (A szóbeli vizsgák, a korábban bejelentetteknek megfelelően idén elmaradnak.)

A lapunk által megkérdezett tanárok közül sokan értetlenül állnak a döntés előtt. A legtöbben azt nehezményezik, hogy az időpont túlságosan közeli, jó eséllyel tartani fog még az országos kijárási korlátozás. (Különösen azt figyelembe véve, hogy Gulyás a kormányinfón e hét szombati egy hetes hosszabbítást jelentett be, azaz papíron április 25-ig egészen biztosan nem javasolt a kijárás.)

Mások szerint teljesen érthetetlen, hogy miért kellett a döntéssel, vagy legalábbis annak bejelentésével két és fél héttel az érettségi előttig várni.

Egyesek szerint, ha már úgyis csak az érettségi egyik (írásbeli) felét tartják meg, azzal nyugodtan lehetett volna várni legalább a vizsgaidőszak szóbeli felének időpontjáig (azaz június közepéig).

Iskolák szerint változó persze, hogy hányan érettségiznek, ahogyan a rendelkezésre álló épületek nagysága és a termek száma sem egyforma az intézményekben. Akadnak olyan, jellemzően kisebb iskolák, ahol a tantermek csekély száma, az alacsonyabb létszámú tanári kar (így kevesebb potenciális felügyelő pedagógus) miatt nehezen vagy sehogy sem megoldható a vizsgázás. Sokan vannak, akik szerint ha még sikerül is megoldani a tantermenkénti maximum 10 főt és a minimálisan másfél méteres távolságot,

azt nehéz lesz megakadályozni, hogy a vizsgák megkezdése előtt, azok szünetében vagy utána ne legyenek csoportokban a diákok.

Nem beszélve az utazásról: egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek megoldott a gépkocsival vagy kerékpárral való utazás (ez utóbbi elegáns ruhában nem is túl praktikus), a diákok tömeges közösségi közlekedéssel való utazása azonban minden bizonnyal növeli a járvány kockázatát.

Többen megjegyzik, hogy néhány diák most is karanténban van, és sokaknál előfordulhat, hogy a vizsga idején sem hagyhatja el otthonát - nem beszélve arról, hogy az érettségiző generáció tagjai között is van, aki más egészségügyi problémája miatt a veszélyeztetett csoportba tartozik. Még többen aggódnak ugyanakkor a tanárok miatt, akik között még magasabb azoknak a száma, akik szintén a vírus által kitettebbek közé tartoznak. Az említett csoportokról egyelőre külön nem rendelkezett a kormányzat.

Egy budapesti középiskola matematika-fizika szakos tanára tételesen összeszedte saját és kollégái aggodalmát a közösségi médiában, ahogy fogalmaz

„ennél bármelyik oktatáspolitikai szereplő, sőt bármelyik érettségiző diák átgondoltabb, részletesebb, logikusabb tervet tett le az asztalra”.

Ő néhány fenti aggodalmon túl felveti azt is, hogy nem szólnak arról a hírek, hogy a termenkénti diákszám meghatározásán és a távolság szabályozásán túl milyen biztonsági intézkedésekkel akarják még biztosítani az érettségit, illetve hogyan szállítják ki biztonságosan az iskoláknak (illetve az iskolákból el) a feladatlapokat.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán Viktor alatt élő adásban rogyott össze egy papírdoboz
A miniszterelnök beköszönt a Patrióta élő adásába, de nem számítottak rá. Hellyel kínálták, de ő visszautasította, és mást választott. Hiba volt.


Nem sokkal az előtt, hogy Orbán Viktor beszédet tartott Kötcsén, a jobboldal szokásos Polgári Piknikjén, váratlanul beugrott a Patrióta YouTube-csatorna élő adásába, ahol többek között Deák Dániel és G. Fodor Gábor közvetítette az eseményeket.

Egy ideig mögöttük, mintegy bekönyökölve beszélt a műsorban – ahol láthatóan nem voltak felkészülve az érkezésére –, majd a miniszterelnök úgy döntött, hogy mégis keres magának egy ülőalkalmatosságot.

Pechére ez egy Patrióta feliratú kartondoboz volt, ami aztán össze is rogyott alatta.

Később adtak neki egy széket, amit vagányul megfordított, és onnan folytatta a beszélgetést.

Nem ez volt az egyetlen szokatlan momentum Orbán Viktortól. Ahogy arról korábban írtunk, beszédében többek között megfenyegette sajátjait arra az esetre, ha nem kellő mértékben teszik oda magukat a kampányban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Érdemes lesz nézni, hogy az elszabadult Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai
A TISZA Párt vezetője szerint a miniszterelnök nem érti az emberek gondjait, és nem is akar velük foglalkozni. Úgy véli, Orbán saját hívei is érzik a gyengeséget.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter programpontjainak és új szereplőinek bejelentése után Orbán Viktor is felszólalt Kötcsén. A miniszterelnök a szokásos Polgári Piknik keretében hosszú világpolitikai elemzést adott, majd arról beszélt, hogy a Fidesz vezeti a közvéleménykutatásokat, ők az esélyesek, és hosszan sorolta, szerinte milyen borzalmas következménnyel járna egy Tisza-kormány.

A miniszterelnöki beszédre nem sokkal később már reagált is Magyar Péter a Facebookon: a Tisza Párt vezetője élesen bírálta a miniszterelnököt, és úgy fogalmazott: „A remegő, fenyegetőző császár a mai lázálmaival hivatalosan is lezárta az Orbán–Gyurcsány korszakot.”

Magyar szerint beszédes volt a helyszín is. „Érdekes volt nézni a kordonokkal és TEK-esek százaival védett sátorban ülő janicsárok döbbent arckifejezését. Ők is pontosan érezték, hogy ez ma itt a vég kezdete.” Úgy látja, a miniszterelnök „ma bebizonyította, hogy nem érti a magyar emberek problémáit és nem is akar azokkal foglalkozni”.

A politikus posztjában arról is írt, hogy

„a megélhetési tapsolók reggel talán még bíztak abban, hogy tényleg létezik a győzelmi terv, vagy valami orbáni V-2-es csodafegyver, de egy óra után belátták, hogy ez a jacht elment”.

Hozzátette: „Nem véletlenül zárta a török császár a világmegfejtését a sajátjainak szánt leplezetlen fenyegetéssel.”

Magyar Péter szerint érdemes lesz figyelni, hogy

„az elszabadult Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai, vagy inkább magára hagyják a bukott basát”.

Azt írta, a Tisza Párt közösségének mostantól még nagyobb a felelőssége, mert szerinte ez az egyetlen politikai erő, amely képes kormányozni, visszarántani az országot „a szakadék széléről” és egy működő, emberséges Magyarországot építeni.

Posztja végén úgy fogalmazott: „Munkára fel! Zászlókat a magasba, fel győzelemre!” A bejegyzést azzal zárta, hogy gratulált Orbán Viktornak és feleségének 39. házassági évfordulójukhoz, és hozzátette: „A negyvenediket már egy Tisza-kormány alatt tudják ünnepelni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Orbán Viktor a világpolitikáról: Lesz-e orosz katonai győzelem? Lett. Felosztják-e Ukrajnát? Igen.
A miniszterelnök szerint a teljesen új amerikai politika lényege az, hogy szembenéznek a tényekkel, amik nem túl vidám pontok.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 07.



Orbán Viktor a 2025-ös kötcsei beszédében részletesen szólt a világpolitika fejleményeiről is.

„Tavaly számos kérdést hagytunk nyitva. Idén szinte mindegyikre megkaptuk a választ. Lesz-e új amerikai elnök és politika? Lett. Lesz-e új német kormány? Lett. Kikászálódik-e Franciaország a kormányválságokból? Nem? Visszatérhet-e újra a V4? Igen. Lesz-e orosz katonai győzelem? Lett. Felosztják-e Ukrajnát? Igen. Sikerül-e megoldania az uniónak az alapdilemmáját, amit az euró testesít meg? Nem. Ezek voltak a kérdések, ezeket a válaszokat kaptuk” – mondta a miniszterelnök, majd hozzátette: nemcsak új amerikai elnök van, de új geostratégiai politika is van.

Orbán úgy gondolja: ha ez a globális kereskedelmi rend fennmarad, az USA riválisai jobban kerülnek ki ebből, mint maga az Államok. A teljesen új amerikai politika lényege az, hogy szembenéznek a tényekkel, amik nem túl vidám pontok.

„Az első ilyen az, hogy Kínának behozhatatlan demográfiai, technológiai és tőkeelőnye van, kínai beszállító nélkül nem működik az amerikai gazdaság és a kínaiak végül hitelezőkké válnak. Szembenéztek azzal a ténnyel is, hogy Oroszország a háborút megnyerte.

Csapatok küldése nélkül az orosz győzelem elkerülhetetlen, viszont csapatokat nem küldenek. A következő években Oroszországot Kínáról nem lehet leválasztani” – mondta a miniszterelnök.

Orbán szerint Kína katonai beavatkozás nélkül be fogja integrálni a délkelet-ázsiai országokat a gazdaságába, az Egyesült Államok pedig – Orbán olvasatában – azt is belátta, hogy Európa gyenge.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor a sajátjainak üzente: Semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve
Azt üzente, hogy mindenki tegyen meg mindent, mert mindent alá kell rendelni a győzelmüknek. Kötcsén tartott előadást a miniszterelnök.


Orbán Viktor hosszú, helyenként előadásszerű beszédet tartott Kötcsén, ahol egyaránt beszélt a világ aktuális helyzetéről és a választásokig Magyarországra váró időszakról, illetve a szavazás tétjéről.

A beszédből több redditező és Török Gábor is felfigyelt egy érdekes mondatra. Ez így hangzott:

„Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud, mert, ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”

– a miniszterelnök ezt a kampány alatt az "övéire" váró feladatok kapcsán mondta.

…és az ostoba csinovnyikok megtapsolják. Teljesen beteg.
byu/Green-Bullfrog-6858 inhungary

Korábban már volt olyan, hogy a miniszterelnök elszámoltatással és nagytakarítással ijesztgette ellenfeleit, de az most fordult elő először, hogy saját híveinek, "harcosainak" üzent fenyegető hangnemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: