KULT
A Rovatból

5 film, amit látnod kell a Verzió Filmfesztiválon

Talpra állásról, helytállásról és a túlélésért vívott küzdelemről szólnak a versenyprogramba beválogatott magyar dokumentumfilmek.

Link másolása

A Verzió Dokumentumfilm Fesztiválon idén is kiemelkedő szerepet kapnak a magyar alkotások. A november 22. és 29. közé eső fesztivált mi is izgalommal várjuk, hiszen itt mindig olyan lenyűgöző filmekkel találkozhatunk, amelyek mélyen megérintenek és elgondolkodtatnak.

A Magyar versenyprogramban szereplő munkák témái idén a talpra állás, a helytállás, és a túlélés körül forognak, bemutatva az új generáció izgalmas hangjait és történeteit. Megmutatjuk a versenybe beválogatott, legjobban várt magyar alkotásokat.

A Verzió Magyarországon minden évben nemzetközi és magyar dokumentumfilmeken keresztül képviseli az emberi méltóságot és közös társadalmi ügyeinket – idén immár 20. alkalommal. Az idei jubileumi Verzió rendkívül változatos programot kínál, egy virtuális utazást több mint 40 országon keresztül, 80 alkotás segítségével. A Toldi mozi mellett idén új helyszínként kapcsolódik be a Corvin mozi. A Verzió a legújabb díjnyertes filmek mellett kísérleti műveket is elhoz, amelyek megmutatják a nézőnek a dokumentumfilmezésben rejlő műfaji sokrétűséget. Az idei kulcskérdés: Merre tartunk?

Ne hagyd ki az alábbi 5 magyar alkotást az idei Verzió Fesztiválon! A filmek többségét először láthatod Magyarországon.

Fanni kertje

A "Fanni kertje" c. alkotást Magyarországon először a Verzió programjában láthatod. A Szarajevói Nemzetközi Filmfesztivál dokumentumfilmes versenyprogramjának különdíját elnyerő film Somogyvári Gergő rendezésében két, a társadalomból elmenekülő, már-már mesebeli lény mindennapjairól szól. A film főhősei Fanni, a családjából kitaszított 19 éves transz tinédzser és Laci, a hajléktalan egykori gyári munkás. Fanni Laci erdei kunyhójában lel menedékre, és a férfi lassacskán apafigurává válik számára. Nehéz elképzelni egymástól távolabb eső világokat, értékrendeket, ám a film megmutatja, hogy a szeretet, az elfogadás áthidalhat társadalmi szakadékokat. Az intim hangulatú film e különös felnőtté válás történeten keresztül mesél az emberi kapcsolatok fontosságáról.

Keltető

Fuchs Máté a roma gyilkosságokat övező feszültségeket bemutató "Feldolgozatlanul" c. filmjét követően ezúttal egy elszánt autista nő történetét meséli el. A "Keltető" c. film Mariann története, egy 30 éves, magasan funkcionáló autista nőé, aki nagy reményekkel és eltökélten fordul az álma felé: létrehozni egy légylárvafarmot, ahol fenntartható módon lehet fehérjét előállítani. Ha sikerül a vállalkozás, végre elköltözhet otthonról és önállóvá válhat. Azonban sem szűkebb, sem tágabb környezete nem támogatja – őt furcsának, az ötletét lehetetlennek tartja. Meddig tud kitartani, mennyire tud a körülményekkel, az autizmusával megküzdeni? Az új film premierje először a Verzió filmfesztiválon lesz.

Nem halok meg

A "Nem halok meg" Dér Asia új filmje, egy intim portré egy hasnyálmirigyrákkal küzdő férfiról. A film valójában nem csupán a betegséggel való megküzdésről szól, de örökített mintákról, káros berögződésekről, és arról is, hogyan vehetjük kezünkbe saját életünket. Einspach Gábor, – aki galériatulajdonosként, műgyűjtőként a budapesti művészeti elit egyik prominens arca – eldönti, hogy meg fog gyógyulni. Az alkotás érzékenyen és mértéktartóan nyúl ehhez a tanulsággal teli, de gyötrelmes úthoz. Premier előtt többek között a Cinefest Filmfesztiválon találkozhattál a filmmel, a hivatalos bemutató a Verzión lesz.

Szabadító

Hajnal Gergely alkotásában, a "Szabadító"-ban egy egykori drogfüggő bűnöző a börtönben töltött évek utáni újrakezdését láthatjuk, hogyan keresi Istent és a szerelmet. Attilát 18 alkalommal ítélte el a bíróság, több mint 6 évet töltött börtönben. Most a legfontosabb kérdés az életében, hogy szerzetes legyen vagy családot alapítson. Szabadidejében veszélyeztetett fiataloknak és a börtönben lévőknek mondja el, lehetséges új életet kezdeni. Hiszi, hogy élete egyre jobban kiteljesedhet – de ott van-e a visszacsúszás esélye?

Aki még lehetek

"Aki még lehetek" címmel mutatkozik be Lőrinczy Lia felkavaró alkotása. Vikit gyerekkora óta bántalmazták, de élete örökre megváltozott, amikor saját családtagjai 18 évesen eladták, és csak sok év prostitúció után tudott elmenekülni. Új életet kezdett, férjhez ment, négy gyereke lett, de küzdelmei korántsem értek véget. Ez a rövid dokumentumfilm az ő vallomása arról, milyen nehézségekkel szembesült, amikor különleges túlélőként úgy döntött, nem marad többé csendben. Egy rendkívüli anya története, aki mindent túlélt, hogy a gyerekeivel legyen.

A Magyar versenyprogramban idén összesen hét friss alkotást láthatsz. A fentiek mellett megnézheted a Balázs Béla-díjas Dobray György Habiszti - Csak azért is! c. filmjét, illetve Mózes Gergely Mindhalálig c. munkáját.

Emellett további magyar alkotók is szerepelnek a Verzió programjában, Köztük Skovrán Tünde, két dél-afrikai interszex szereplő életét bemutató filmje, az Aki nem vagyok. Láthatod Gyimesi Anna Falling c. filmjét és Fazekas Fanni valamint Hegedűs Péter Vektor VR programban bemutatkozó alkotásait is. Paczolay Zsófia filmje, a Budapest siló a diák/lesőfilmes programban versenyez.

A filmek bemutató vetítéseit követően a rendezőkkel is találkozhatsz. A mozikban Budapesten november 22-29. között nézheted meg a Verzió filmeket a Toldi és a Corvin moziban. Vidéken Szegeden, Szombathelyen, Debrecenben, Kecskeméten, Miskolcon és Pécsett vetítenek válogatásokat a filmekből. Ha nincs lehetőséged eljutni a vetítésekre, akkor a fesztivál online filmtárán, a Verziótékán keresztül november 30. – december 10. között online is megnézheted a filmeket.

Ne maradj le a legjobban várt magyar alkotásokról! Jegyedet már elővételben megveheted online. Részletek a Verzió honlapján.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Azahriah menedzsere: Megcsináltuk, bazmeg! - Tóth Gergő szerint egyáltalán nem volt biztos, hogy nem lesz bukás a Puskás
Tavaly még le akarták beszélni őket az arénakoncertről. A menedzser úgy érzi, végül megmutatták, hogy nekünk, magyaroknak sem kell szégyenkeznünk.

Link másolása

Azahriah menedzsere, Tóth Gergely egy hosszú Facebook-posztban mondott köszönetet a múlt hétvégi, három Puskás-stadiont megtöltő koncertsorozat után.

Tóth szerint hatalmas élmény volt részt venni ebben a projektben és olvasni a rengeteg köszönő üzenetet.

„Rengeteg jó szándékú, tisztességes emberrel dolgoztunk együtt, és nem kellett ügyeskedni, feketézni, mutyizni. Erre nagyon büszke vagyok. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek”

– írta Tóth, de felidézte azt is, amikor komoly akadályba ütköztek.

2023 januárjában Orbán Balázs, a Puskás Aréna programszervezője a stadionkoncert ötletére azt mondta:

„Ezt felejtsétek el.”

Akkoriban a legnépszerűbb hazai zenekarok is csak 20-30 ezer embert vonzottak, és mint Tóth írta:

„Azért beszélt le minket segítőkészen, mert kb. 30-35 ezer embernél van a kiadások nullpontja. Ha csak 5000 emberrel kevesebb vásárol jegyet, az már akkora veszteség, amit nehéz kitermelni.”

Azahriah azonban sorra hódította meg a helyszíneket: a MONYO Landből a Parkba, a Parkból a Szigetre, a Szigetről a Papp Lászlóba menetelt. A Puskás Arénát viszont még mindig nem merték bevállalni, inkább a Groupama Arénát szemelték ki köztes megoldásként. Végül a Broadway szervezői beszélték rá őket a stadionkoncertre.

„Sosem felejtem a gyomorgörcsöt, amikor élesítettük a Puskás Facebook-eseményt. Aztán azt sem, amikor összeomlott a jegyrendszer, és az eufóriát sem, amikor elment az összes jegy az első és a második koncertre is egy-egy nap alatt. A harmadik koncertnél viszont már inkább a felelősségérzet dominált bennem. Éreztem, hogy átléptünk egy határt”

– emlékezett vissza Tóth Gergely.

Hangsúlyozta, hogy magyar előadó soha nem adott el ennyi jegyet korábban.

„Azi és mi is a lehető legnagyobb show-t szerettük volna megcsinálni. Méltók akartunk lenni a történelmi pillanathoz. Szerettük volna, ha ez a fantasztikus közönség büszke lehessen arra, hogy ez egy olyan magyar produkció, amely a nemzetközi színtéren is megállná a helyét.”

Tóth hosszasan köszönetet mondott a produkcióban résztvevőknek:

„Úgy érzem, megmutattuk, hogy nekünk, magyaroknak sem kell szégyenkeznünk. A legtöbb komment világszínvonalúnak nevezte a műsort, és ez az egész csapatnak nagyon jólesik. Ezért dolgoztunk – és nem tudnék olyan embert mondani, aki ne pörgött volna 100%-on.”

Végül külön köszönetet mondott Azahriah-nak:

„Szeretlek. Megcsináltuk, b*zmeg!”

– írta, és külön megköszönte, hogy Azahriah az utolsó napon a koncert végét a Supermanagement nemrég elhunyt társalapítójának, Ferich Balázsnak ajánlotta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Azahriah minden másodpercet kitalált, hónapokkal ezelőtt egy videóban mondta el, mi fog történni a koncertjén, és annak úgy kellett lennie
A koncertnek minden pillanata ki volt számolva. Minden ötlet az énekestől származott.

Link másolása

Azahriah múlt héten töltötte meg háromszor is a Puskás Arénát: péntek, szombat és vasárnap is rengetegen nézték meg élőben a mindössze 22 éves előadót.

A Fókusz stábja a magyar tévék közül egyedüliként követhette végig a sorrendben első, pénteki koncerten az énekest.

A riportból többek között kiderült, hogy

- A koncertnek minden pillanata ki volt számolva.

- Minden ötlet az énekestől származott.

- A két hatalmas kéz és a levegőben úszó, hatalmas búvár is az ő ötlete volt.

- Már hónapokkal a koncert előtt kitalált mindent, van erről egy videó is.

- A hatalmas színpadot 8 napon keresztül építették.

- A munkálatokat a Fradi-Paks kupadöntő után kezdték el.

Íme a Fókusz riportja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Kozsó keményen visszavágott Lovasinak: elfogadnám a kritikát olyantól, aki többet tett le az asztalra!
Lovasi András múlt héten szúrt oda Kozsónak, mondván, a '90-es évek slágergyárosának dalai mára szégyellnivalók. Kozsó nem hagyta szó nélkül a kritikát, szerinte a slágerei kiállták az idő próbáját.
FM - szmo.hu
2024. május 28.


Link másolása

Lovasi András a múlt héten a szeretlekmagyarország.hu-nak adott interjúban kifejtette, hogy szerinte:

„A 2020-as években is születtek már olyan dalok, amik valószínűleg tíz év múlva is hallgathatók és énekelhetők lesznek, és nem kell szégyellni őket, mint mondjuk egy Kozsó-számot.”

Természetesen Kozsó sem maradt adós, és Instagram-oldalán reagált Lovasi szavaira:

„Elfogadnám a kritikát olyan embertől, aki nálam többet tett le az asztalra! Az általa »szégyellt« dalaim számtalan platina- és aranylemezről származnak, 31 dalom lett number one a slágerlistán, 27 sztáregyüttest alkottam eddig. Lássuk majd azokat a 2020-as slágereket 30 év múlva!”

Hozzátette még:

„Amíg az én dalaimat több mint 30 éve több millióan, minden korosztályból ismerik és éneklik, én próbálok emlékezni a 2020-as Év Slágerére, pedig csak 4 éve volt! Neki pedig sok sikert kívánok, remélem, újra összeállnak, és alkotnak annyi arany- és platinalemezt és produkciót, mint én, csinálja utánam a rengeteg fellépésem mellett! 34 év után a pályán, neki is küldöm a legújabb dalomat, a Chinese Love-ot!”

Kozsó végül megjegyezte, hogy csak most volt ideje reagálni, mivel a hétvégi fellépései miatt korábban nem tudott válaszolni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Osváth Zsolt az Azahriah-koncertről: Meghatározó marad számomra, mondhatni, átjárta a siker
Háromszor megtölteni a Puskást nem kis dolog. De gerinccel, minőséggel, színvonallal és tartalommal már jóval nehezebb - mondta az étterem-tulajdonos influenszer.

Link másolása

Baukó Attila, azaz Azahriah a hétvégén három egymást követő napon adott teltházas koncertet a Puskás Arénában. Vasárnap Osváth Zsolt étteremtulajdonos és influenszer is ellátogatott; élményeiről az Instagram-oldalán számolt be.

„Nehéz ezt szavakba foglalni, mert sokféle érzés fog el, amikor a srácokról beszélek. Háromszor megtölteni a Puskást nem kis dolog. De gerinccel, minőséggel, színvonallal és tartalommal már jóval nehezebb. Na jó, de sikerült? – hangozhat a kérdés. Azt gondolom igen!”

– írta Zsolti, köszönetet mondva azért, hogy a show részese lehetett.

„Mindenkinek mást jelent a siker. Van, akinek már beérni a munkahelyére is az, van, aki csak kergeti. És közben elfelejti, hogy már a sikert vágyni is egyfajta siker. Annak a sikere, hogy nem elégszel meg azzal, ami van, és többet, remélhetőleg jobbat akarsz. A tegnapi nap meghatározó marad számomra. Bizony! Mondhatni, átjárta a siker. De nem csak a siker. Szavak, érzelmek, hangok, fények, illatok, pillanatok. Történelmi pillanatok? Sokunknak mindenképp! Felejthető? Aligha. Kell még? Hmm. Kétséget kizáróan! Köszönöm.”

A hétvégi koncerteken részt vett Nagy Ervin, Magyar Péter, de Csonka András is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: