hirdetés

BUDAPEST

2020 után a Keletiből is járhat vonat a reptérre

A pályaudvart kéthetes felújítás után május 27-én adták vissza a a forgalomnak. Jövőre új utascentrum épül, a távolabbi jövő egyik fő célja pedig, hogy a Keletiből is el lehessen jutni Ferihegyre.
Forrás:Indóház közlekedési portál, Fotók: Vörös Attila - szmo.hu
2019. május 29.


Link másolása

hirdetés

Véget ért a pályaudvar kéthetes teljes lezárása és újra járnak a vonatok, kivéve persze azokat, amelyek a Rákos és Hatvan közötti teljes vágányzáras pályarekonstrukció miatt még nélkülözni kell június 2-áig.

Amíg a Keleti nem fogad és indít vonatokat, a járatokat át kellett csoportosítani. A kényszer szülte egyik ilyen megoldás

a Pécel és Piliscsaba közötti közvetlen összeköttetés, amely akár egy újabb S-Bahn-viszonylat próbájának is tekinthető.

Mint megtudtuk, az utasoktól pozitív visszajelzések érkeztek a szűk két hétig működő járatról, a MÁV pedig elvileg pártolja, hogy a körvasúton át városi és elővárosi átmérős járatok induljanak. Öt éve van így összekötve Kelenföld és Kőbánya-Kispest, az igazi áttöréshez azonban nagyobb beruházásokra lenne szükség, például megállókra a metrók, HÉV-ek, fontos villamos- és busztengelyek keresztezésénél.

Pécel–Piliscsaba Flirt halad megállás nélkül Rákosszentmihályon. Még peron sincs itt, nem lehet utasforgalomról szó, egyelőre.

hirdetés

A pályoldali munkákkal is végeztek 2 hét alatt

A falak tatarozásával még nem végeztek, de ez a vonatforgalmat már nem befolyásolja

Utolsó simítások

Az elnök-vezérigazgató ráncfelvarrásnak nevezte a mostani munkálatokat a Keletiben,

az egész csarnokban újraaszfaltozzák az utasforgalmi területeket, javították a pályát, csaknem ötszáz talpfát, 3850 betonaljat, 2,5 kilométer sínt, 1210 méternyi ágyazatot, 131 kitérőalkatrészt cseréltek. Elvégezték a felsővezetéki hálózaton is a szükséges beavatkozásokat, lebontottak néhány bódét, megújították a világítást, padokat, szemeteseket. Új a nagy kijelzőfal tartalma is.

A következő bejelentett változás éves időtávban értelmezendő, a MÁV tervei szerint

2020 végére készülhet el az aluljárószinten az új utascentrum a jelenlegi belföldi pénztárak és az előttük lévő tér kihasználásával. Innen mozgólépcső és lift is felvisz majd a vonatokhoz. Egy helyre kerülnek a belföldi és nemzetközi pénztárak, az ügyfélszolgálat, az információ.

Több lesz az automata (14 helyett 26), sőt, egy önkiszolgáló nemzetközijegy-vásárló pontot is kialakítanak. A milliárdos beruházást az EU-pénzek átcsoportosításából kívánják fedezni. Megújítják a mosdókat is.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
BUDAPEST

Madame Tussauds nyílik Budapesten, a belvárosban 2022-ben

Ez lesz a világ első teljesen franchise-rendszerben működő Madame Tussauds panoptikuma.

Link másolása

hirdetés

Madame Tussauds nyílik várhatóan 2022 első negyedévében Budapesten, a belvárosi Dorottya utcában - írja a Telex.

A budapesti hely lesz a világ első teljesen franchise-rendszerben működő Madame Tussauds-ja.

Az összes eddigi panoptikum ugyanis a központi jogtulajdonos, a Merlin Entertainments beruházásban valósult meg, illetve jelenleg is a tulajdonában áll, a fővárosi helyszínnek viszont magyar tulajdonosai lesznek, akik franchise-díjat fizetnek a jog használatáért.

A hazai szervező cég a Dorottya Experience Kft., amelynek a legnagyobb tulajdonosa Kreinbacher József építőipari vállalkozó és pezsgőgyáros, az egyik leggazdagabb magyar üzletember. Három vezető munkatársa Kacsóh Gábor magyar származású luxemburgi nemzetközi jogász, Köncz Miklós, Kreinbacher József régi partnere, a projekt gazdasági és pénzügyi vezetője és Unger Zsolt, az egyik legismertebb magyar márkaépítő szakember, a projekt kreatív vezetője lesz.

Kacsóh Gábor a Telexnek azt mondta, élete egyik legnagyobb üzleti sikerének tartja, hogy Budapest nyert a komplex pályázaton sok más világvárossal szemben.

Köncz Miklós pedig elárulta, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Kisfaludy programból önmagában 3,1 milliárd forinttal támogatta a projektet. A Telex szerint azonban ez a támogatás a teljes projekt értékének felét sem teszi ki, amely

hirdetés
akár tízmilliárd forintba is kerülhet.

Egyelőre még nem lehet tudni, hogy kik lesznek a figurák, mennyibe fog kerülni a belépő és hány látogatóval terveznek évente. Csak annyit árultak el, hogy a nyugat-londoni Actonban, az egyetlen működő figura-manufaktúrában 50 bábu készül Budapestnek.

Címképünkön: Az intézmény munkatársai Harry brit királyi herceg és menyasszonya, Meghan Markle amerikai színésznő viaszszobra mellett a leleplezési ünnepségen Madame Tussauds londoni panoptikumában 2018. május 9-én.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
BUDAPEST

Lánchíd-pótló hajóval lehet átjutni a Duna másik oldalára a felújítás idején

Az átkelőhajón munkanapokon, hétfőtől péntekig a BKK havi bérleteivel, vagy az egy hónapnál hosszabb érvényességű termékeivel lehet utazni.

Link másolása

hirdetés

A Lánchíd lezárásával egyidőben, június 16-tól, szerdától 250 fő befogadására alkalmas személyhajó biztosítja a gyors átjutást a Duna két partja között. Budapest legfrekventáltabb területén, a pesti belváros és a Várnegyed között a BKK és a MAHART együttműködésében a meglévő infrastruktúrát felhasználva indul átkelőjárat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

A járat hétfőtől vasárnapig reggel 7 órától indul a Jégverem utcából, és félóránként közlekedik. Az utolsó hajó 20:15-kor indul vissza a pesti oldalra az Akadémia 1. kikötőből. A menetrend ide kattintva érhető el.

Az átkelőhajón munkanapokon, hétfőtől péntekig a BKK havi bérleteivel, vagy az egy hónapnál hosszabb érvényességű termékeivel lehet utazni.

A meghatározott BKK-bérletekkel nem rendelkező utasoknak, továbbá szombaton és vasárnap, illetve ünnepnapokon a MAHART-nál 500 forintos jegy vásárolható 2 éves kor felett. Az átkelőhajón kutya és kerékpár szállítására is lehetőség van jegy váltása mellett.

A jegy egy utazásra érvényes, amelyet személyesen a MAHART jegypénztáraiban, illetve a hajón is meg lehet venni.

A MAHART és a BKK júliusban egyezteti majd a járattal kapcsolatos első tapasztalatokat.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BUDAPEST

Ébredő Budapest: varázslatos felvételek készültek a fővárosról a Budapesti Vonósok első klipjéhez

A kamarazenekar Vivaldi egyik csodálatos művét dolgozta át, a videóban pedig a főváros hasonlóan szép helyszínei jelennek meg.

Link másolása

hirdetés

Megjelent az "Ébredő Budapest", a Budapesti Vonósok első videoklipje. A kamarazenekar Vivaldi egyik csodálatos művét dolgozta át. A videóban pedig Budapest varázslatos helyszínei jelennek meg.

"Több szempontból is egyedülálló ez a klip, hiszen Vivaldi csodálatos művét Vizeli Máté dolgozta át, gondolta újra, kifejezetten ehhez a videóhoz. Szintén a filmhez készült el a ruha is, amit maga a táncos, Balázsfi Alexandra tervezett és valósított meg.

A Bekker Films stábja több napon keresztül forgatott pirkadattól Budapest legszebb helyszínein, hogy egy olyan videó készülhessen, ami nem csupán a komolyzenét népszerűsíti, hanem a csodálatos fővárosunkat, Budapestet is egy kicsit talán másképpen, mint ahogyan azt megszokhattuk".

- írják a videó leírásában.

Videó: ÉBREDŐ BUDAPEST - "Sinfonia RV 112" - Vivaldi-Vizeli

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BUDAPEST

Teljesen lezárták a Lánchidat hajnalban, másfél évig senki nem használhatja

A közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják vissza a hídpályát, a járdák azonban a munkák 2023-as befejezéséig lezárva maradnak.

Link másolása

hirdetés

Ma hajnali 4 órakor teljesen lezárják a Lánchidat és környezetét a gyalogos és a közúti forgalom elől a felújítás idejére, várhatóan másfél évre.

A lezárás idején a közösségi közlekedés járművei sem hajthatnak át a hídon, ezért megváltozik a 16-os, a 105-ös, a 916-os, és a 990-es busz útvonala. A hiányzó szakaszok pótlásával összefüggő buszsávot alakítanak ki a Hegyalja úton, és új gyorsbuszjárat indul 110E jelzéssel az Apor Vilmos tértől a Bosnyák térig.

A Lánchíd rekonstrukciója során újjáépítik a közúti pályalemezt és a járdákat, javítják az acélszerkezeteket, felújítják a műemléki korlátokat, átépítik a hídfők lépcsőit, új közvilágítást és változtatható színképű díszvilágítást szerelnek fel, kiváltják a hídon lévő közműveket. Emellett restaurálják a kőoroszlánokat és visszaépítik a hiányzó műemléki elemeket.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi tájékoztatása szerint a közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják vissza a hídpályát, a járdák azonban a munkák 2023-as befejezéséig lezárva maradnak. A kivitelezési munkákat előreláthatóan 2023 augusztusában fejezik be.

A BKK közlése szerint az építkezés kiszolgálására a pesti és a budai oldalon is egy-egy toronydarut használ a kivitelező, a helyszínre érkező alapanyagokat, valamint hídelemeket ezekkel mozgatja. A pesti oldalon május közepén vetették be az alapozáshoz a cölöpözőgépet, június 8-án és 9-én pedig felállították és összeszerelték a 12 tonna teherbírású toronydarut - idézték fel.

Hozzátették: a budai oldalra szerda éjszaka érkezik meg a cölöpöző, amely - az összeszerelés előtt - több mint 19 méter hosszú, és csak külön engedéllyel, fokozott óvintézkedések mellett juthat el a Lánchídhoz. A gép szállítása miatt június 16-án, szerda este előreláthatólag 22 órától másnap reggel 6 óráig lezárják a Budai alsó rakpartot a Halász utca és a Döbrentei tér között, majd az elszállítás idején - péntek este 22 órától reggel hatig - ismét forgalomzárásra kell számítani az útszakaszon. A budai oldali toronydarut várhatóan július elején állítják fel a helyszínen - közölték.

hirdetés

A BKK felidézte azt is, hogy a kivitelező A-Híd Zrt. április 16-án vette át a teljes munkaterületet, ezzel egy időben a pesti oldalon lezárta a gyalogos-aluljárót, a budait pedig szerdáig nyitva tartotta.

Május közepén kezdődött a Duna fém- és lőszermentesítése, majd a szakemberek a pesti oldalon felállított toronydaru alapozásán dolgoztak, elkezdték átépíteni a Clark Ádám teret, közben pedig elkészült a Lánchíd függesztett állványzata - írták.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: