Úgy érzik, életük legjobb döntése volt: 3 gyerekkel és egy lakókocsival vágott neki egy magyar család Észak-Amerikának

Egy 30 négyzetméteres lakásnak megfelelő lakókocsiban él tavaly nyár óta az ötfős család és nagytestű kutyájuk.

Az apa, Molnár Attila a sofőr. Két héttel az indulás előtt vizsgázott le a kamionnyi méretű szerelvény vezetéséből. A lakókocsi 3.5 tonna, és egy 2.5 tonnás személykocsi húzza. Korábban otthon csak kisebb lakókocsit próbáltak pár napig.

„Ez egy akkora lakás, mint az első otthonom volt Budapesten. 10 méter hosszú, majdnem három méter széles. Ha állunk, bővíthető az oldala, de utazáshoz vissza kell szűkíteni. A hálószobánkon túl van egy nappali és étkező rész meg egy konyha. Hátul pedig a gyerekeknek van egy emeletes ágyuk, ami igazából négyszemélyes. Van egy fürdőszoba, káddal kézmosóval és vécével – mutatja be Attila átmeneti otthonukat. Frissen elkészült családi házukat inkább kiadták, hogy elutazhassanak.

Zsuzsa ötlete volt a hosszú kempingezés. Gyerekkorában

Férje egyetértett és a cél kiválasztásában sem volt vita. Egyikük az Egyesült Államokra, másikuk Kanadára volt nagyon kíváncsi. Ez lett hát a terv, megtoldva Mexikóval.

A szülők úgy gondolták, gyermekeik most vannak abban a korban, amikor a családdal töltött idő a legfontosabb, és már értékelik is a közös utazásokat.

A két nagyobb kapott egy dobozkát, amibe maguk válogathatták össze, milyen kincseket akarnak magukkal vinni. Került be ujjnyi műanyag figura és összegyűrt nagy plüss is. Pakoltak téli ruhákat is, mert fagypont körüli hőmérsékletre is készülni kellett. Vittek tanszereket, könyveket is. A kempingezéshez azonban kint kellett bevásárolni edényeket, tányérokat, ágyneműket, tisztítószereket. Echo kutya nem utazhatott velük, egy másik légitársaság vitte őt Montrealba pár nap múlva. Akkora vihar volt a landoláskor, hogy a villámlás miatt nem hagyhatta el a gépet.

„Plusz 8 órát várt ott szegény étlen-szomjan a ketrecben. Nagyon fáradt volt utána” – mesélte Zsuzsa.

Echo ma már élvezi a család adta biztonságot, a hosszú kirándulásokat, otthon pedig szívesen asszisztál Ákos játékaihoz.

„Mindent megérnek az élmények, amiket a gyerekekkel együtt szerzünk. Így ők megtapasztalják az alsó tagozatos biológia és földrajz tankönyveket élőben, és mi is sokat tanulunk közben. Jártunk sivatagban, magas hegyeken, őserdőben, láttunk apályt és dagályt, vízesést, rengeteg különleges állatot, megtanultak angolul és mernek is beszélgetni, nyitottabbak lettek. Pár szót tudtak csak, amikor elindultunk, és ma már nagyokat trécselnek a kempingben mindenkivel” – mondja Attila.

Szerinte nem összehasonlítható könyvben olvasni vagy

„Délután úsztak a hajók kikötve a parthoz, 6 óra múlva visszamentünk és mind az oldalukra dőlve volt a földön. Másfél kilométerre volt akkor a tenger a kikötőtől, annyit el lehetett sétálni a száraz homokon. A halászok tudták, hogy három órájuk van, amikor ki tudtak hajózni. Élőben látni ezt felejthetetlen” – meséli az apa.

A Grand Canyon hatalmas méretei és a Niagara vízesés is örök élmény marad mindenkinek.

„A gyerekek megjegyezték, hogy zúdul le az a rengeteg víz. Ha máshol látnak egy folyót, azon gondolkodnak, hogy a Niagarában ennél is több víz folyik ebben a másodpercben is, meg éjjel is. Rácsodálkoznak a nagy természeti jelenségekre. Voltunk nagy városokban is, de mindenki kedvence a természet. Gyakran emlegetik a gyerekek a nemzeti parkokat és hogy

– mondja Attila.

Zsuzsa szerint Ábelre nagy hatással volt a San Franciscó-i Alcatraz is. A már csak turistalátványosságként működő börtön kapcsán sokat beszélgettek a szabadságról, törvényekről és ilyen intézményekről. Kanadába azért mentek, mert kíváncsiak voltak az európaitól eltérő tájra, a hatalmas hegyekre, az óriási távolságokra, a különleges növényzetre.

Kanada nagyon fejlett, a lakókocsizáshoz is jól kiépített a rendszer. Attiláék egy olyan alkalmazást használtak, amivel nemcsak kempingekben, hanem magánterületeken, farmokon, templomokban is meg lehetett állni egy-egy éjszakára. Voltak alpaka- és wagyu marha farmon, lovardában, borászatnál és sörfőzdénél is.

„Mexikóban még csak a kaliforniai félszigeten jártunk. Ez a rész leginkább a rendszerváltás környéki Magyarországra hasonlít. Elég szűkek és helyenként rosszak az utak. Sok mindent kell fejleszteni, kevés a kemping, azokban az áramellátás sem mindig megbízható és a vizet sem lehet inni. Kannákban lehet tisztított vizet venni. A táj itt is nagyon gyönyörű, de teljesen más, mint Kanadában. Sivatagos, kaktuszos, porosabb, szárazabb, de szép a tenger a sziklákkal” – összegzi Attila.

Elmondásuk szerint

Ezzel szemben Mexikóban még a szemétkezelés is problémás, a szelektív hulladékgyűjtés sincs úgy megszervezve, mint Kanadában.

Voltak olyan helyen is, ahol napokig nem volt térerő Mexikóban és Alaszkában is. Utóbbi helyen épp probléma volt a lakókocsival is.

„Egy mögöttünk lévő autó jelezte, hogy füstöl a kerék. Elsőre azt hittem, hogy csak valamit rosszul látnak, a felcsapódó sarat nézik annak” – kezdi a történetet Zsuzsa. Kiderült az egyik kerékben tönkrement egy csapágy, a lakókocsi nem mozdult.

– mondja Attila.

„A tajgán!” – javítja nevetve Zsuzsa.

Nagy szerencséjük volt, mert ugyan csak napi 5 autó jár arra, de abból az egyik sofőrje nyugdíjazása előtt lakókocsi szereléssel foglalkozott. Ő segített leszerelni a rossz alkatrészt és megmondta, merre menjenek újért. Megadta a saját címét is, hogy aludhatnak náluk, ha nem járják meg a boltot egy nap alatt. Ezért csak egy képeslapot kért majd Magyarországról.

Egy kanadai házaspár a kutyájuk miatt hívta meg a családot, mert nekik is ugyanolyan fajtájú kedvencük volt.

„Három éjszakát aludtunk a kertjükben parkolva. Sokat beszélgettünk, minden este együtt főztünk, megtanítottuk őket gulyáslevest főzni, mert nagyon érdekelte őket a magyar konyha. A lovakért rajongó kislányomnak felnyergelte a saját lovát vendéglátónk. Az nagyon nagy élmény volt Borinak” – mesélte Zsuzsa.

Öt éve tervezik a nagy utat, de közben jött a Covid és az infláció miatt a benzin ára többszörösére nőtt Amerikában. Volt, amikor fájt a fejük a pénz rohamos fogyásától. A vártnál magasabb árak és a nem várt kiadások, mint új autóalkatrész és a járművek papírügyei miatti kétezer kilométeres kerülő jobban terhelték a bankszámlájukat, mint tervezték.

Itt most azzal spórolunk, hogy nem utazunk annyit, hosszabb távokat töltünk kempingben. Kis csillagtúrákat csinálunk, pár tíz kilométerre megyünk autóval – magyarázza Zsuzsa.

Amerikában nagyon sokan élnek állandóan lakókocsiban. Távoli munkavégzéssel keresnek pénzt vagy bérbe adják a farmjukat, otthonukat.

– árulja el Attila.

De ahogy igazából a gyerekek miatt vágtak útnak, valószínűleg miattuk is fognak egy helyben maradni.

„Az otthoni barátokkal ma is beszélgetnek időnként, de úgy látjuk, jó lenne nekik hosszabban közösségben lenni vagy akár egy évig nem utazni, költözni. Érezhetően van igényük arra, hogy ne csak pár napos kempingbeli barátságaik legyenek, hanem egy kicsit hosszabb, elmélyültebbek is.”

A család szerint a kempingezés leginkább rugalmasságra tanít, sok minden változik és ahhoz kell igazodni, mindenkinek, a gyerekeknek is. Zsuzsa úgy érzi, ő már gyerekkorában is kapott ebből, de kell még fejlődnie neki is. Szeretne lassulást is tanulni a szerinte higgadt, nyugodt kanadaiaktól.

Mindkét szülő egyéves szabadságot vett ki, a pénzügyi területen dolgozó Zsuzsa minden idejét lefoglalja itt a 3 gyerek. Attilának is csak a a következő diplomájához szükséges plusz tanulás és az online vizsgák fértek bele. A szakdolgozatát veterán hajók felújításához szükséges műhely felszereléséről írta meg, útközben. Annyi mindent csinált már az életében, talán egyszer ezekkel fog foglalkozni.

„Informatikus vagyok eredetileg, dolgoztam nagyvállalatoknál, aztán a Bátor Tábor Alapítványnak voltam az ügyvezetője és önkéntese. Részt vettem a Budapest School egyik iskolájának megalapításában is, ott a vécépucolástól kezdve az ügyvezetésig mindent vállaltunk, hogy a picike szervezet gyorsan fejlődjön” – avat be korábbi életébe Attila.

Szerinte fontos, hogy most a gyerekekkel ennyi időt tölthettek együtt.

Családi futás is indult, Attilának és két nagyobb gyermekének minden másnap 3 kilométer a cél. Zsuzsa pedig a legkisebb után fut egész nap.

„Ákos San Francisco körül tanult meg járni, azóta örökmozgó” - magyarázza apja.

A szülők esténként leírják, mi történt velük. Történeteik olvashatók blogjukon és Facebookon. Májusban pedig kiadják e-könyvüket az egy év kempingezésről, angolul és magyarul is.

Azt még nem döntötték el, mikor utaznak haza. Mexikóból észak felé veszik az irányt és az USA-ban vagy Kanadában ér véget az út. Eladják a felszerelést, aztán kitalálják, hogyan tovább. Úgy érzik, nincs vége az utazásnak, de még kérdés, hogy másképp, máshol vagy máskor folytatódhat-e.

A következő úthoz 8 éves fiúknak már üzleti terve is van. Zsebpénzéből összegyűjtött egy kenyérpirítóra és arról is döntött, milyen szendvicseket fog gyártani a kempingben. Ehhez még angol és spanyol nyelvű menüt is írt.