Óriási károkat okozott az Eunice vihar Európa-szerte - számolt be róla a BBC.
Hollandiából négy, Lengyelországból ugyancsak négy halottat jelentettek a héten. Angliából további három áldozatról adtak hírt, míg Németországban és Belgiumban kettő-kettő halottról számoltak be.
A vihar nemcsak fákat csavart ki, de lehetetlenné tette a közlekedést is sok helyen, kamionokat döntött fel, autókat sodort le az útról, házakat rongált meg súlyosan.
Egy Németországba tartó hajó eltűnt, jelenleg is keresik.
Lengyelországban legalább egymillió háztartás van elektromos áram nélkül, míg Németországban a vasúti közlekedést akadályozza, hogy több, mint ezer kilométernyi vasúti pálya rongálódott meg a Deutsche Bahn közlése szerint.
A légiközlekedést is akadályozza a vihar, több száz járatot töröltek, többek között London és Amszterdam nemzetközi repülőterein is.
Óriási károkat okozott az Eunice vihar Európa-szerte - számolt be róla a BBC.
Hollandiából négy, Lengyelországból ugyancsak négy halottat jelentettek a héten. Angliából további három áldozatról adtak hírt, míg Németországban és Belgiumban kettő-kettő halottról számoltak be.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester hajnalban azt közölte: a tűzoltók még mindig oltják a lángokat, a tüzet viszont sikerült lokalizálni.
A Facebookon több videót is megosztottak, melyeken látni, hogy hatalmas lángok csaptak fel az üzemben.
„Az a k.rva, szinte az egész üzem b.zdmeg”
- mondja egy férfi azon a felvételen, amit Kardosné Gyurkó Katalin miniszteri biztos osztott meg a Facebook-oldalán.
Ezen a felvételen azt is látni, hogyan dolgoztam a tűzoltók:
Az egyik Facebook-csoportban megosztott videóból az is kiderül, hogy a városból is jól lehetett látni a tüzet. A lángok vörösre festették az éjszakai eget a házak felett, miközben ijesztő morajlást hallani a felvételen. A videó készítője azt is elmondja, hogy kicsit csíp a szeme, ezért inkább bemegy a lakásba.
Egy éjszaka készült felvételhez is azt írták, hogy bár a nagy tűz már nem látszik,
a füst nagyon erős és zárt kocsiban is csípi az ember szemét.
Cikkünk írásakor, még mindig dolgoznak a tűz oltásán. Azt egyelőre nem tudni, mitől csaptak fel a lángok.
Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester hajnalban azt közölte: a tűzoltók még mindig oltják a lángokat, a tüzet viszont sikerült lokalizálni.
A Facebookon több videót is megosztottak, melyeken látni, hogy hatalmas lángok csaptak fel az üzemben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt Orbán Viktor a MOL kigyulladt olajfinomítójáról: A lehető legszigorúbban kivizsgáljuk az eset körülményeit
A miniszterelnök azután posztolt az ügyről, hogy egyeztetett a MOL vezetőivel és a belügyminiszterrel. A magyarországi üzemanyag-ellátásról is beszélt.
444: Orbán magángéppel ugrott haza két napra a nyaralásáról, amit korábban kezdhetett meg, mint ahogy eddig tudtuk
A lap szerint a miniszterelnök augusztus 19-én egy EU-s vezetőkkel tartott videókonferencia miatt repülhetett vissza Budapestre egy Bombardier Challengerrel. Ennek a gépnek körülbelül 5,4 millió forint lehet az óradíja.
Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor nyári repülős körútjáról. A 444 információi szerint a miniszterelnöknek volt egy olyan útja magánrepülővel, amiről eddig nem tudtunk és amely különbözik az eddig bemutatott repülős útjaitól.
A lap szerint ugyanis
Orbán a korábban ismerteknél hamarabb kezdte az adriai vakációját, majd augusztus 19-én egy EU-s vezetőkkel tartott videókonferencia miatt visszarepült Budapestre egy Bombardier Challengerrel.
A Challenger a 444 szerint a privát jetek felső kategóriájába tartozik.
A gép óradíja körülbelül 5,4 millió forint lehet, így ez az út jóval drágábbra jöhetett ki a korábban emlegetett kisgépes utaknál.
De felső kategória ide vagy oda, a 444 szerint Orbán még így is elkéshetett a videokonferenciáról.
Orbán tehát a lap szerint nem augusztus 21-én kezdte a nyaralását, hanem ekkor utazott vissza a horvátországi Brač-szigetére.
Azt egyelőre nem tudni, hogy akkor pontosan mikor kezdődhetett a miniszterelnök nyaralása, és hogy mivel érkezett először a szigetre.
Korábban az atlatszo.hu lefotózta, amint Orbán több közeli munkatársával egy, Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó kisgépbe száll be Bračon. Magyar Péter, a Tisza párt elnöke jachtozós képeket tett közzé róla. Ezt követően a miniszterelnök Facebook-oldalán arról posztoltak, hogy Horvátországban is „győzelmi terven” dolgoznak Orbán Balázzsal. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón azt mondta, a munkatársak maguk fizették a repülőút árát, a sajtóban megjelent árajánlatok alapján nagyjából 4,5 millió forintot.
Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor nyári repülős körútjáról. A 444 információi szerint a miniszterelnöknek volt egy olyan útja magánrepülővel, amiről eddig nem tudtunk és amely különbözik az eddig bemutatott repülős útjaitól.
A lap szerint ugyanis
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, de a munkálatok még zajlanak.
Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt, így arról sincs pontos információ, hogy milyen következményekkel járhat.
tűz miatt valószínűleg hónapokra kiesik a finomító kapacitásának 40 százaléka.
Hozzátették: a másik két egység évi 4,2 millió tonna kőolajat tud feldolgozni.
Kedd délelőtt a MOL is megszólalt. A vállalat azt közölte, hogy a belföldi üzemanyag-ellátás biztosított, de mérlegelik a stratégiai készlet felhasználását.