3 hely a Balatonhoz közel, ahol talán még sohasem jártál
A magyar tenger környéke a turisták által leginkább látogatott és felfedezett vidékek közé tartozik, még úgy is, hogy a sokan nem is nagyon mennek tovább a déli parton Zamárdinál, az északin pedig Tihanynál. Adunk most néhány tippet, hogy mit keress fel, ha egy kicsit távolabb is elmerészkednél a strandoktól déli irányban.
A somogyvámosi Pusztatorony
A misztikus, különleges hangulatú helyek kedvelőinek kihagyhatatlan látnivaló a somogyvámosi Pusztatorony. A templom minden szögből fényképezve nagyon látványos! A XII. században épült torony már messziről kiemelkedik a környező gabonatáblák közül. A település mindössze fél óra autóútra található a Balaton déli partjától. A középkorban a mai Somogyvámos határában egy Csopak nevű falu terült el, amely 1237-ben részben a szentmártoni apátság birtoka volt.
És ha már ott járunk, akkor ne hagyjuk ki az Európában egyedülálló Krisna-völgyet sem!
Információ ide kattintva!
Nikla és a Berzsenyi-kúria
A Fonyódtól 30 kilométerre található településről sokan talán még nem is hallottak, pedig ez a költő Berzsenyi Dániel egykori faluja. Az 1811-ben épült, egykori lakóházában 1954-ben alakították ki a Berzsenyi Emlékmúzeumot. Termeiben a költő személyes tárgyait és levelezésének dokumentumait vehetjük szemügyre. Megtalálhatók itt Berzsenyi költőtársaihoz írott levelei, költeményeinek kéziratai és nyomtatott változatai is. Pipái, tollai és népi hangszerei a vidéki nemes életére emlékeztetnek. A ház előtti virágok között a költő mellszobra fogadja a látogatót. A kertben még ma is áll a Berzsenyi Dániel által 1814-ben ültetett szelídgesztenyefa. Csakhogy az emlékház sajnos jelenleg zárva van felújítás miatt, de a védelem alatt álló kertet így is érdemes megnézni. Azt csak remélni lehet, hogy a következő nyárra elkészül és újra fogadnak majd látogatókat.
További információ ide kattintva!
Egy igazi igali fürdőzés
Magyarország egyik legjobb, leghatékonyabb gyógyvize fakad Igalon, a Somogy megyei kistelepülésen, ami körülbelül 40 percnyi autóútra található Szántódtól. A helyi gyógyfürdő népszerű ugyan, de azt azért nem lehet mondani, hogy egy tűt sem lehetne leejteni. Az árak jóval mérsékeltebbek, mint a déli-parton, szóval, ha unnánk a balatoni hekket, akkor ugorjunk le ide egy napra!
Bővebb információ ide kattintva!
A Balaton dél oldalán készült AZ ÉV HOTELE legutóbbi epizódja is, melyben Galler András Indián videókliprendező és jóbarátja, a „Házasodna a gazda” és a „Survivor” című műsorból ismert Brindzik Zsolt voltak a tesztelők.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Indián és Zsolt nagyon örültek, amikor felkérést kaptak, hogy legyen ők AZ ÉV HOTELE verseny egyik epizódjának szálláshelytesztelői, mivel mostanában kevesebb alkalmuk volt találkozni.

Ha kíváncsi vagy, hogy mi minden történt Indiánnal és Zsolttal az utazásuk során, vagy szeretnéd újra megnézni AZ ÉV HOTELE legutóbbi adását, akkor nincs más dolgod, mint az RTL+-on a lejátszásra kattintani.
A két vagány fickó háromnapos hétvégéjüket a Zalakaroson, egy wellnesshotelben kezdték meg.
Hotel Vital****, Zalakaros
A négycsillagos wellnesshotel a népszerű zalakarosi üdülőváros csendesebb részén, a híres gyógy- és élményfürdőtől körülbelül 10 perces sétára található. Zalakaros autóval az M7-es autópályán, de tömegközlekedéssel is kiválóan megközelíthető az ország bármely részéről érkező vendégek számára. A vendégek általában a családias hangulat, az udvarias kiszolgálás, a barátságos személyzet és a mérsékelt árak miatt választják ezt a szállodát. A hotel 18 standard- és 4 superior szobával valamint 4 családi- és 4 superior aparmannal rendelkezik. A szálloda közel 600 nm-es alapterületű wellnessrészlege kellemes kikapcsolódást nyújthat annak, aki szaunázni, úszkálni szeretne, de az sem fog csalódni, aki az élménymedence masszázsfunkcióit használná. A szobák félpanziós ellátással foglalhatóak, de a szálloda nívós éttermében ebédelni is lehet.
További információ ide kattintva!

WOW Apartments, Nikla-Hódoshát
Ez a Balaton déli partjától körülbelül 30 kilométerre található szálláshely igazi kuriózum, nemcsak AZ ÉV HOTELE idei mezőnyében, hanem a teljes hazai szálláskínálatban. A WOW Apartments vendégei telepített luxus konténerházakban és egy extra gazdagon felszerelt lakókocsiban szállhatnak meg, pár lépésre egy erdőtől. A különleges koncepció része az erdei wellness is, az egyik konténerben például egy tágas szaunát találhatnak a vendégek, a luxus lakókocsi mellett pedig jacuzzi található, így a vendégek valóban a természet lágy ölén lazíthatnak. A nyári időszakban egy 17 köbméteres medence is található a kertben. A szálláshely része egy rendezvényterem is, ahol családi összejöveteleket is lehet tartani. A vendégek számára kerékpárokat is biztosítanak. Az apartmanok ellátás nélkül foglalhatók.
További információ ide kattintva!

Szavazz és nyerj szállodai ajándékutálványt minden héten!
Szavazatodat AZ ÉV HOTELE Facebook-oldalán adhatod le, az adásban bemutatott szálláshelyek valamelyikére, vasárnap délelőtt 11 óráig.
Ha voksolsz, nyerhetsz is egy-egy szállodai ajándékutalványt oda, ahová a szavazatodat leadtad. Ha hétről-hétre megteszed ezt, akkor nő az esélyed arra, hogy elvidd a havi majd pedig az év végi főnyereményt, ami egy teljes hetet jelent AZ ÉV HOTELÉBEN!
Jövő héten vasárnap egy összefoglaló adással AZ ÉV HOTELE idei évada! A következő epizódban újra megmutatjuk az összes szálláshelyet a Dél-Dunántúl régióból.
Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!
Az RTL-en futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben.
A szavazatokat a műsor facebook oldalán lehet leadni.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.