Hosszú évek óta élek kapcsolatban, mit kapcsolatban… egyenesen házasságban! Számtalan mélységet és magasságot megéltünk már együtt. Minden egyes évfordulónkon eszembe jut, vajon mi vezetett odáig, hogy pont ő kötött ki mellettem. Magam sem tudom megfogalmazni pontosan, mit láttam benne és fordítva, de talán kár is morfondírozni rajta.
Aztán szembe jött velem a neten egy viccesen őszinte, találóan megrajzolt sorozat, ami sok mindent megmagyaráz. Az alkotója nem is tudja, milyen sokat...
Szóval, mit szeretek a páromban?
1.
Szereti és megdicséri, amit főzök. Na, jó, ha nem is szereti, de legalább úgy csinál mintha - és nekem ennyi pont elég. Azt is tudja, hogy ha elmarad a dicséret, akkor legközelebb nem főzök...
2.
Nála jobban senki nem ismeri az ízlésemet… csak az anyám, az apám, az anyósom, a szomszéd, a sarki zöldséges vagy bárki az utcánkból...
3.
Amióta együtt vagyunk, soha nem csöpög a csap, nem maradunk áram nélkül, mindig minden tökéletesen működik - nálunk Murphy a sarokba van állítva. Főleg, ha három nap kézzel való mosás után sikerül rábírnom, hogy hívja ki a szerelőt, vagy végső esetben kihívom magam.
4.
Nincs kifogása az ellen, ha megkérem, hogy kísérjen el vásárolni. Tudja, hogy ez még mindig jobb program, mintha egyedül hagynám arra a rövid időre az öt gyerekkel.
A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.
Barbara posztjainak középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekeket nevelni, velük együtt élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.
5.
A közös tivornyák (valamikor a múlt században, mit században! évezredben) és jelenkori pizzázások után közös a bűntudatunk… a fej- és hasfájásunk. Nincs is motiválóbb, mint együtt nyögni.
6.
Közel áll egymáshoz a zenei ízlésünk. Szereti a zenéket, amiket hallgatok, mert azt hallgatom, amit ő, és nincs kérdés. Ja, hogy én csak csendben tudok dolgozni? Azért van a fülhallgató… az én fülemen.
7.
Könnyűszerrel beilleszkedett a családomba, mert alig lehet szavát venni, így nincsenek konfliktusok, hacsak én direkt nem gerjesztek.
8.
A szépségemet egyértelműen neki köszönhetem. Öt gyerek után dúsabb keblek, 40-esre nőtt láb, hulló haj, de legalább szőr nincs a lábamon. Hurrá!
9.
Megengedi, hogy szabadon garázdálkodjak a Facebookon és felvállaljam az érzéseimet az irányába… főleg, hogy ő nincs fent, így nincs miért szégyenkeznie.
10.
Amikor megismerkedtünk magas volt, barna és jóképű… most is az, csak kicsit belém őszült.
Tetszettek a képek? Látogass el Lingistov oldalára, ahol még több vicces karikatúrával találkozhatsz.
Neked miért pont ő a nagy Ő?
Hosszú évek óta élek kapcsolatban, mit kapcsolatban… egyenesen házasságban! Számtalan mélységet és magasságot megéltünk már együtt. Minden egyes évfordulónkon eszembe jut, vajon mi vezetett odáig, hogy pont ő kötött ki mellettem. Magam sem tudom megfogalmazni pontosan, mit láttam benne és fordítva, de talán kár is morfondírozni rajta.
Aztán szembe jött velem a neten egy viccesen őszinte, találóan megrajzolt sorozat, ami sok mindent megmagyaráz. Az alkotója nem is tudja, milyen sokat...
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Öltönyben tárgyalnak, a ringben és a vízen újulnak meg – egészséges életmód 40 felett
Ha az Anantara New York Palace elegáns folyosóin találkoznál velük, eszedbe sem jutna, hogy munka után mindketten kemény edzéseken vezetik le a feszültséget.
Fazekas Tamás, az Anantara New York Palace Hotel igazgatója és Földes Gábor, az Anantara Hotels PR- és marketingigazgatója nap mint nap vezetői döntéseket hoznak, tárgyalnak, szerveznek. Mégis, amikor kilépnek a hotel falai közül, teljesen más arcukat mutatják:
egyikük a vízen, másikuk a ringben találja meg azt a fajta testi-lelki frissességet, ami nélkül nem tudnák ugyanolyan lendülettel végezni a munkájukat.
Most arról meséltek, miért fontos számukra a sport, hogyan fér bele a vezetői lét sűrű napjaiba, és mit tanácsolnak azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni.
Fazekas Tamás és a kenu
Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?
Híve vagyok az „Ép testben ép lélek” mottónak. Gyermekkorom óta hozzá vagyok szokva a rendszeres sportoláshoz, és már akkor érzem rosszul magam, ha nem tudok eleget mozogni. A kenuzást is egészen fiatal korom óta űzöm, és a mai napig, heti több alkalommal jelen van az életemben. És amellett, hogy a hétköznapjaim része, néha még Masters versenyeken is elindulok.
Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?
Általános iskolás voltam, amikor eljöttek az iskolánkba diákokat toborozni, és azonnal a kenuzás bűvkörébe kerültem. Annyira hozzánőtt a mindennapjaimhoz, hogy amikor külföldön dolgoztam, ott is találnom kellett egy klubot, ahova lejárhattam. Úgy gondolom, a szellemi munka szint megkívánja, hogy valamilyen fizikai fáradságban is legyen részem. És bármilyen furcsán is hangzik, végül kifejezetten feltölt.
Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?
Mivel a sport valóban segít megőrizni az egyensúlyt és a koncentrációt, igyekszem mindig időt találni rá. Van, amikor már reggel hétkor vízre szállok, máskor csak munka után fér bele. A lényeg, hogy legyen elég belső motiváció a mozgásra.
Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?
Igazából nincs. Persze igyekszem egészségesen étkezni, de mivel a sport eléggé kimeríti az embert, utána jól esik, azt enni, amit szeretek.
Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?
Úgy gondolom, nem az számít, mennyit edz az ember vagy hányszor egy héten, hanem az, hogy rendszeresen végezze. Legyenek fix napok a héten, amikor akkor is elmegy edzeni, ha esik, ha kánikula van. Ez a rendszeresség vezet a kitartáshoz és ahhoz, hogy az egész mozgás egy életformává váljon.
Földes Gábor és a thai box
Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?
Megmondom őszintén, pár éve tért vissza az életembe az egészséges életmód. Fiatalon jégkorongoztam, akkor napi szinten jégen vagy teremben voltam. Szinte minden magától ment.
Később a karrier egy kicsit elvette ezt tőlem, de cserébe kaptam plusz kilókat, így pár éve újra eldöntöttem, hogy odafigyelek az étkezésre és a mozgásra.
Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?
Húsz év jégkorong után nagyon hiányzott valami sport, de mivel egyre nehezebb volt beépíteni a rendszerességet az életembe, először könnyebb mozgásformát választottam: a teniszt. Nagyon komolyan vettem, heti három alkalommal edzővel edzettem, de még így is éreztem, hogy kell valami, ami fizikailag jobban megdolgoztat. A feleségem ajánlotta a helyi Muay Thai termet, és már az első edzés után tudtam, hogy itt a helyem. Az érzést úgy tudnám leírni, hogy minden edzésen „meghal” az ember, majd utána „feléled”. Kitisztulok, eltűnik a stressz, nyugodt vagyok, és persze nagyon fáradt.
Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?
Nem mindig egyszerű, de tudatos tervezéssel megoldható. Nálam a naptáramban a mozgás ugyanolyan fontos napirendi pont, mint egy tárgyalás. Ha beírom, akkor igyekszem nem kihagyni. Most hetente három alkalommal járok edzésre, szerencsére reggelente, amikor még könnyebben megoldható.
Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?
Imádok enni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy a kenyeret és a cukrot le kell tennem, mert nem tesznek jót nekem. Csak ez a változtatás fél év alatt 16 kilótól szabadított meg (persze a mozgás mellett). Szerencsés vagyok, mert gyerekkorom óta nagyon szeretem a zöldségeket, így nem kell sanyargató diétát követnem. Elég, ha egy kicsit jobban odafigyelek.
Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?
Mindenkit más ösztönöz, ezért szerintem erre nincs univerzális válasz. Nekem az segít, hogy a motivációt megkapom az edzőmtől. Hajlamos vagyok halogatni, és nagy szerencsémre megtaláltam őt, aki képes húzni, és nem fél keményen hajtani.
Golden Muay Thai SE – Edzés minden korosztálynak és szinten
Gábor edzője, Berkes Ádám, a Golden Muay Thai SE vezetőedzője. Ádám 21 éve foglalkozik a Muay Thai sportág oktatásával és népszerűsítésével. Edzői pályafutását Dunaújvárosban kezdte, és azóta számos versenyző felkészítésében vett részt. Jelenleg Veresegyház és Fót városokban kínál lehetőséget a Muay Thai sportág megismerésére és elsajátítására. Célja, hogy a sportágat minden korosztály számára elérhetővé tegye, és hozzájáruljon a helyi közösség fejlődéséhez.
Fazekas Tamás és Földes Gábor példája jól mutatja, hogy a rendszeres mozgás nemcsak a fizikai állóképességet erősíti, hanem a vezetői munka terheit is segít kiegyensúlyozni.
Mindketten más sportágban találták meg a saját útjukat, mégis közös bennük, hogy a sport nem kötelesség számukra, hanem energiaforrás.
Fazekas Tamás, az Anantara New York Palace Hotel igazgatója és Földes Gábor, az Anantara Hotels PR- és marketingigazgatója nap mint nap vezetői döntéseket hoznak, tárgyalnak, szerveznek. Mégis, amikor kilépnek a hotel falai közül, teljesen más arcukat mutatják:
egyikük a vízen, másikuk a ringben találja meg azt a fajta testi-lelki frissességet, ami nélkül nem tudnák ugyanolyan lendülettel végezni a munkájukat.
Most arról meséltek, miért fontos számukra a sport, hogyan fér bele a vezetői lét sűrű napjaiba, és mit tanácsolnak azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.
A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.
A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez
- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy
a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.
A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.
Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.
A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.
A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.
A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.
A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.
Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”
A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.
Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.
A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.
A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.
Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.
Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.
Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.