CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból

Titkos világ: a hegy remetéi

“Légy okos, mint a kígyó, de maradj szelíd, mint a galamb” - mondja Szabolcs atya, aki a Gellért-hegy oldalában él.

Link másolása

Szabolcs atya a Gellért-hegyi Sziklatemplom és a hegybe épített pálos kolostor vezetője. Jelenleg hárman élnek ebben a zárt világban: a lakhelyek szerények, az ajtókon a lakásszentelés során felírt számok és betűk találhatók.

Évente több százezer turista keresi fel a Gellért-hegy oldalában lévő Sziklatemplomot. A Szent István Bazilika és a Mátyás templom után ez a harmadik leglátogatottabb fővárosi imaház. A budapestiek közül azonban kevesen ismerik ezt a pálos rend kezelésében lévő, különleges hangulatú templomot. Még kevesebben tudják, hogy a Duna felőli oldalon található kolostorban él a rend néhány tagja. Bensőséges viszonyban Istennel és a heggyel.

"Láthatják, milyen meghitt viszonyban vagyunk a heggyel" – mutat mosolyogva a kolostor vezetője a rendház saját kápolnájának egyik sarkába, ahol az érdes mészkőfelület betüremkedik a kolostorba. Ez ennek a csendes világnak is talán a legcsendesebb, legbensőségesebb helyszíne, ide vonulnak vissza a szerzetesek imádkozni. Az életük azonban nem feltétlenül nevezhető visszavonultnak.

"Eredetileg mi egy remeterend vagyunk, de manapság a kolostori élet mintha háttérbe szorulna a papi teendőinkkel szemben" – teszi hozzá Szabolcs atya. Mint mondja, ki kell lépniük az emberek közé. A rend fő feladata lelki vezetés, a lelkipásztori szolgálat: hétköznap naponta három, hétvégén pedig naponta négy szentmisét tartanak a templomban.

Kálló Péter fotói102103

104105106107108109110111
112DSC_6097_exposure114115

Ha tetszettek a képek, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
A legerősebb képek a pénteki gyerekvédelmi tüntetésről - 50 ezren gyűltek össze a Hősök terén
A péntek este tartott eseményen az áldozatokért és a gyerekért tüntettek a Hősök terén. Durván nagy volt a tömeg: az internetadó elleni tiltakozás óta nem tüntetett ennyi ember Magyarországon.

Link másolása

Az áldozatokért és a gyerekért tüntettek péntek este a Hősök terén. Az eseményen teljesen megtelt a tér, a felszólalók között volt többek között Azahriah, Pottyondy Edina és Osváth Zsolt is.

Durván nagy volt a tömeg: az internetadó elleni tiltakozás óta nem tüntetett ennyi ember Magyarországon.

Itt írtunk arról, hogy bántalmazott áldozatok idéztek fel a Hősök terén zajló nagyszabású tüntetésen olyan mondatokat, amik az egész életüket meghatározták.

A tüntetés után nagyjából 200 tiltakozó nekifeszült a rendőröknek a Fidesz székháza előtt.

Itt vannak a legerősebb képek a tüntetésről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
CÍMLAPFOTÓK
Fideszes celebgaléria: így érkeztek Orbán évértékelőjére a közönség tagjai
Fotósunk lencsevégre kapott néhány érkező ismertebb résztvevőt.

Link másolása

A Várkert Bazárban tartotta évértékelőjét Orbán Viktor miniszterelnök. A közönség soraiban szokás szerint a kormány tagjai, a Fidesz képviselői és pártemberei, valamint a párt holdudvarának tagjai foglaltak helyet.

Fotósunk lencsevégre kapott néhány érkező ismertebb résztvevőt:

Demeter Szilárd

Nemcsák Károly

Miklósa Erika

Hidvéghi Balázsék érkeznek

Nagy Feró (a szavai szerint "Fidesz csicska")

Ókovács Szilveszter is megjött

Kálomista Gábor producer érkezik

Huth Gergely


Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Robbanó petárdák és féktelen bulizás: így búcsúztatták az évet Budapest utcáin – fotók
Több ezren búcsúztatták az évet Budapest belvárosában, ami egy hatalmas, szabadtéri bulivá alakult át. A forgatagban mi is ott voltunk, hogy megmutassuk a szilveszter éjszaka leglátványosabb pillanatait.

Link másolása

Idén is féktelen bulival búcsúztatták az évet Budapesten. A belvárosi utcákban több ezren gyűltek össze, robbantak a petárdák és a tüzijátékok, durrantak a pezsgős üvegek.

A Vörösmarty téren egy kordonnal elzárt területre lehetett elhelyezni a petárdákat és a különböző pirotechnikai látványosságokat. Sokan azonban mégis úgy gondolták, jó vicc inkább az emberek között eldobálni ezeket. Itt szemtanúi voltunk egy kisebb szóváltásnak is egy csapat külföldi fiatal, illetve a biztonsági személyzet között, de szerencsére gyorsan lecsillapodtak az indulatok, és békésen oldott meg a helyzet.

Az egész éjszakán át tartó bulizást láthatóan nem mindenki bírta szuflával:

volt, akinek még éjfél előtt, a járda szélén hányva ért véget a szilveszteri parti.

Fotós kollégánk ott volt a vasárnap esti budapesti forgatagban, hogy megörökítse 2023 utolsó pillanatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
Látványos fotókon a telihold a budapesti Duna-partról
Több képen egyszerre látni a budapesti árhullámot és az év utolsó teliholdját.

Link másolása

December 27. nemcsak a hatalmas áradásokat, de az év utolsó teliholdját is elhozta.

Ahány asztrológus, orvos vagy természetgyógyász, annyifélét mondanak erről a jelenségről: sokak alvására rossz hatással van, míg mások ingerlékenységre, szélsőséges érzelmekre panaszkodnak ilyenkor, megint mások szerint különböző csillagjegyű emberekkel különféle dolgok történhetnek az egyszerű égi jelenség hatására.

Ami azonban biztos, hogy 2023 utolsó teliholdja és a felhőmentes égbolt Budapesten egy igazi látványossággal ajándékozott meg bennünket. Olvasóink fotóiból válogattunk.

Saly Noémi fotói:


Link másolása
KÖVESS MINKET: