Szabadon engedik az óbudai macskanyúzás gyanúsítottjait
Az ügyészség nem indítványozta annak a 38 és a 24 éves férfinak az előzetes letartóztatását, akik a gyanú szerint augusztus 1-jén élve nyúztak meg egy macskát Óbudán (erről itt írtunk). A kínzás miatt elpusztult macska gazdája, Bük Jánosné felháborodott a döntés hallatán - számol be az Origo.
A rendelkezésre álló adatok, bizonyítékok között mutatkozó ellentmondások miatt a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelésére nem tett az ügyészség indítványt.
Az ellentmondások tisztázása a további nyomozás feladata. A gyanúsították tagadják a bűncselekmény elkövetését – közölte a Fővárosi Főügyészség.
A halálra nyúzott macska gazdája, Bük Jánosné négy éve fogadta be a macskát, ami sosem szökött ki - nem is érti, most hogyan jutott ki az udvarból. Azon, hogy a két gyanúsítottat szabadon engedik, teljesen fel van háborodva.
- kérdezte kétségbeesetten a Lokálnak tett nyilatkozatában. A tetemet igazságügyi boncolásnak vetik alá: azt is megvizsgálják, mennyire értett a szakszerű nyúzáshoz az elkövető, illetve elkábították-e az állatot a kínzás előtt. Erre azért van esély, mert a macska akkor sem ellenkezett, amikor az életét menteni próbáló állatvédők megpróbálták elfogni.
Címkép: illusztráció, Unsplash