SZTÁRVILÁG

Harry és Meghan szakítását hozta címlapon egy ausztrál bulvárlap pár órával a babahír bejelentése előtt

Ilyen az, amikor egy bulvárlap rendkívül rosszul időzítve próbálja meg felpörgetni a lapeladásokat.

Link másolása

Harry hercegről és Meghan Markle-ről írni hálás téma bármilyen bulváros uborkaszezonban, az ausztrál New Idea magazin pedig éppen most gondolta úgy, hogy egy kétértelmű címlappal húznak le újabb bőrt a párról. Ez vélhetően máskor nem ütött volna akkorát, hiszen jóformán hetente lehozza valamelyik pletykalap a szakítás hírét, most viszont a lehető legrosszabbkor jött a magazin számára:

néhány órával azután, hogy "Mindennek vége!" - mondattal a címlapon hozták Harryék szakításának hírét, a házaspár boldog fotóval jelentette be: második gyereküket várják.

Azt persze a címlapra nem írták ki, milyen szakításról van szó, ám a fotón Harry és felesége látható 2018-as esküvőjükön azzal a tipikus bulvárlapos húzással, amivel azt szokták érzékeltetni, hogy egy pár szakított: mintha kettétépték volna a papírt kettejük közt. Ezt nyomatékosítandó még az is a címlapra került, hogy a palota hivatalos közleményt adott ki az ügyben.

Az erről szóló cikkben aztán persze kiderül,

hogy ugyan tényleg szakításról van szó, ám mégse olyanról: a lap arról találgat, hogy II. Erzsébet mennyire dühös unokájára, amiért körbehaknizza Amerikát, és fontolgatja a sussexi cím visszavételét a pártól.

A szóban forgó címlapképet itt lehet megtekinteni.

A lap egyébként nem először áldozza fel a józan észt egy jó címlap kedvéért: 2008-ban hatalmas botrány kerekedett abból, amikor lehozták, hogy Harry herceg Afganisztánban szolgál katonaként, holott a brit hadsereg titkos megegyezést kötött a sajtóval, hogy a herceg biztonsága érdekében nem írnak a szolgálatáról. A szerződést épp a New Idea szegte meg, ami miatt a herceget azonnal ki kellett menekítani Afganisztánból, a terepre pedig később sem térhetett vissza.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Meghalt Tunyogi Bernadett férje, Soponyai Géza
A Sopi néven ismert üzletember a balatoni vitorlázás szerelmese és ismert alakja, a Magyar Vitorlás Szövetség örökös tiszteletbeli tagja volt.

Link másolása

Hétfő hajnalban meghalt Soponyai Géza „Sopi”, a Balaton és a balatoni vitorlázás ikonja, Tunyogi Bernadett énekesnő-színésznő férje – írja a Blikk.

A család tájékoztatásában az áll:

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Soponyai Géza – vagy ahogy a vitorlázás szerelmesei hívták, Sopi – ma hajnalban örökre elvitorlázott...”

Soponyai Gézát sokan úgy ismerték, mint a balatoni vitorlázás megkerülhetetlen alakja. Hajóépítésben és a sportban is kiemelkedőt nyújtott, ezen kívül az üzleti világban is letette a névjegyét. Ma már nincs a Balatonon olyan vitorlásverseny, ahol a legjobbak, a leggyorsabbak, az elsők között ne lennének a Sopi becenéven ismert üzletember műhelyében tervezett és épített hajók – írja méltatásában a Blikk.

Soponyai Géza Tunyogi Bernadett színésznő-énekesnő férje volt. 2018 szeptemberében házasodtak össze, mindketten a vitorlázás szerelmesei. Egy nőknek rendezett vitorlásversenyen ismerték meg egymást, ahol Sopi is komoly részt vállalt a szervezésben.

Soponyai 1985-ben barátjával közösen építette első vitorláshajóját üvegszálas műanyagból. Hajógyártóként és osztálykapitányként az első igazi nagy sikere a balatoni 50-es cirkáló nagy versenyosztállyá fejlesztése volt, amely a mai napig az egyik legnépesebb, és legaktívabb versenyosztály a Balatonon.

A 2000-ben rendezett Kékszalag futamán az óriási viharban, 5 embert mentett ki csapatával félbehagyva a versenyzést, amiért fair play díjat kapott.

A vitorlás közösség fejlesztésébe fektetett eredményes tevékenysége elismeréseként a Magyar Vitorlás Szövetség örökös tiszteletbeli tagságra jelölte.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szörnyű baleset érte a 23 éves milliárdost, aki nemrég ezreseket dobált a Deák téren
A Mobilfox tulajdonosa, Diller Kevin Hajdú Péter műsorának vendége volt. A fiatal üzletember itt mesélt a durva balesetéről is.

Link másolása

Mindössze 23 évesen lett milliárdos a magyar srác, az egri születésű Diller Kevin, aki még az általános iskolában kezdett el telefontokokat készíteni, és nemrég azzal került be a hírekbe, hogy Budapest belvárosában a társával szétszórt 2000 darab ezrest.

A Blikk emlékeztet rá, hogy a Mobilfox jelenleg is az egyik legnépszerűbb ilyen profilú cég a közösségimédia-platformon, a TikTokon is egymillióan követik, de nemcsak hazánkban, hanem a határon túl is jelentős követőtábort szerzett magának, 12 országban vannak jelen.

A pénteken bemutatásra kerülő műsorban a Mobilfox tulajdonosa kitér majd azokra a balhékra is, amelyek körbevették az utóbbi időben, és egy szörnyű balesetre is, amelynek a mai napig megmaradt rajta a nyoma.

"Tavaly minden nap jártam kondiba, hétfőtől péntekig, és utána történt a sérülésem – még Szilveszterkor egyik barátom nyakon talált egy tűzijátékkal, egy római gyertyával"

– emlékezett vissza a balesetére Diller Kevin.

A Beköltözve Hajdú Péterhez teljes adását pénteken 19 órától lehet majd megtekinteni a Frizbi TV YouTube-csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Istenes Bence indul Molnár Áron helyett az egymillió dolláros boxversenyen
Az ökölvívóversenyen idén 10 ország boxolói négy súlycsoportban és celeb-kategóriában indulhatnak. A győztesek 100 ezer dollárt (35,5 millió forint) kapnak súlycsoportonként.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 07.


Link másolása

Megvannak az 1 millió dollár (355 millió forint) összdíjazású HELL BOXING KINGS nemzetközi bokszverseny celeb kategóriájának magyar résztvevői – írta meg a Blikk.

Brasch Bence, a Sztárbox nehézsúlyú bajnoka, Berki Mazsi, a Sztárbox női bajnoka és Istenes Bence léphetnek idén a szorítóba. A versenyzők felkészülését a HELL ENERGY Promotion Kft. 15-15 millió forinttal segítette, ám

a Sztárboxban győztes Molnár Áronnal nem tudtak megállapodni a szervezők, így végül Istenes Bence képviseli Magyarországot középsúlyban.

A selejtezők júniusban lesznek a DVTK Arénában, azután pedig a negyeddöntőket, és az elődöntőket, meg a döntőt az RTL közvetíti élőben ősszel. A rendezvény fővédnöke, és egyben a döntő sztárvendége minden idők egyik legsikeresebb ökölvívója, Roy Jones JR lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Házasság első látásra: Hilda és Geri sokat sejtető képet posztolt
Ha nem is házas, de talán pár lett két korábbi szereplőből. Csak éppen nem a korábbi, nekik rendelt partnerrel találták meg a boldogságot.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 07.


Link másolása

Miközben a Házasság első látásra Lacija és Hildája az utolsó adásban megbeszélték, hogy bár férjként és feleségként nem folytatják a kapcsolatukat, párként továbbra is együtt maradtak. Végül szakítottak szakítottak, ahogy Geri is szétvált Bogitól.

A Blikk felfedezett egy képet a közösségi médiában, melyen Hilda és Geri együtt vannak, és mindketten szívet mutatnak kezükkel, Gergő pedig sokat sejtetően írta a képhez:

„Nem csak jó barát hanem partner is,”

Ugyan, mire gondoljunk?


Link másolása
KÖVESS MINKET: