FELFEDEZŐ
A Rovatból

5 meghökkentő túlélési technika az állatvilágból

Működik, akár a legmostohább körülmények között is.


Némely állat szédületes alkalmazkodóképességével még a legádázabb körülmények között is képes az életben maradásra. A svalbard rénszarvas például szükség esetén ultraviolára kapcsolja látását, az aranyvakond pedig szatellit módba a fejét. De ott az orchidea manó is, aki nem csak méretén, de színén is tud változtatni.

A Viasat Nature csatorna február 13-tól A legvadabb túlélés dokumentumsorozatában bemutatja az egyes fajok különleges képességeit, de addig is, íme néhány érdekesség:

1. Kitartás

A hawaii gébek nem kispályások: alig pár centisek, de akár egy százméteres vízesést is képesek megmászni úgy, hogy a hasukon található szívókorongok segítségével a sziklákhoz tapadnak. Mindezt azért, hogy elérjék az odafent található, táplálékban gazdag édesvizet. Vajon mit jelent mindez emberi mértékben? Mintha árral szemben megmásznánk a Mount Everestet – háromszor egymás után.

2. Erő

A ganajtúró bogarak a világ legerősebb állatai közé tartoznak. Hihetetlenül masszív lábaikkal képesek akár a súlyuk tízszeresét megmozgatni – nem ritkán emelkedőn felfele. Ráadásul bitang jó a szaglásuk: néhány száz méterről is megérzik a ganajt, ami táplálékul szolgálhat.

3. Extrém hallás

Lehet, hogy a namíbiai sivatagban élő aranyvakond nem lát túl jól, sőt egyenesen vak, cserébe az egész feje úgy működik, mint egy nagy hallókészülék. Éjszaka vadászik, a fejét bedugja a homokba, így azonnal kiszúrja a közelben szöszmötölő termeszeket. Szatellitként működő fejével még ezek pozícióját és mozgásirányát is fel tudja mérni.

4. Extrém látás

A sarkkörhöz közeli norvég szigeteken él a svalbard rénszarvas, fajának legkisebb példánya, amely az egyméteres magasságot sem éri el. A tél közeledtével, mint a legtöbb telelő állatnak, neki is alaposan fel kell hizlalnia magát a túléléshez, ám a hóban neki sem könnyű élelmet találni. A cél érdekében ez a szarvas képes változtatni a látásán és ultraviolára „kapcsolni”, hogy kiszúrja a nagy fehérségben rejtőző lárvákat, férgeket.

5. Álcázás és gyorsaság

Az orchidea manó egy különleges rovarfajta, amely veszély esetén nem csupán a méretét tudja megváltoztatni, de a színét is. Kikelését követően pedig gyorsan kell cselekednie az életben maradásért, ugyanis a különböző ragadozók mellett saját, szintén frissen kikelt fajtársai is leselkednek rá. Szerencsére az orchiedea manónak mindössze húsz perc elég ahhoz, hogy páncélja megszilárduljon.

További életben maradási praktikákat A legvadabb túlélés című sorozat tíz részből álló második évada mutat be 2020. február 13-tól csütörtökönként 19:00-tól a Viasat Nature-ön.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt a tökszezon! Minden, amit érdemes tudni a tökről + 2 szuper tökös recept
Az egyik legsokoldalúbb zöldség, sütve, párolva, pépesítve vagy reszelve is isteni. Számos jótékony hatása ismert, éppúgy otthonos a salátákban, mint a rakott ételekben, levesekben vagy ragukban. Számtalan okot mondunk, amiért érdemes feltenned az étlapra.


Az október a tökökről szól. Az évnek ebben a szakában rengeteg fajtát találhatsz a piacon, mindegyik gazdag antioxidánsokban és rostokban, alacsony zsír- és kalóriatartalmuk miatt még a diétákba is simán bevetheted őket.

Hogy miért? Mondunk rá néhány okot:

- A tök tele van rosttal. A rostban gazdag étrend pedig

segít az elhízás elleni harcban

és csökkenti a vastag- és végbélrák kockázatát, feltéve, ha sikerül napi 30 grammot bevinned belőle.

- Különösen gazdag bétakarotinban, ahogy azt élénk narancssárga húsa is mutatja. Szervezetünk a karotinoidokat A-vitaminná tudja alakítani, ami

kifejezetten jót tesz a látásodnak és szebbé teszi a bőrödet.

- A nyers tök gazdag E-vitaminban, és szerencsére ez sütéskor csak alig valamit csökken. Az A- és C-vitaminhoz hasonlóan az E-vitamin is

védi a sejtjeidet a káros oxidatív stressztől.

- Ez a vitaminforrás ráadásul gazdag még káliumban is,

ami segít fenntartani a normál vérnyomást.

- Sőt C-vitaminban is, ami pedig segít megküzdeni a fáradtsággal és a kimerüléssel.

- A tökmagban bőségesen van magnézium. A szervezetben betöltött számos szerepe mellett a magnézium

hozzájárul a normál folyadék- és elektrolit-egyensúlyhoz,

valamint az egészséges izomműködéshez.

Rengeteg féle tökkel találkozhatsz a boltokban. Hogy könnyebb legyen a választás, ezt érdemes tudnod róluk:

Japán (Piros hokkaido) sütőtök:

Ennek a hagyma alakú középméretű töknek a húsa ízében és állagában a gesztenyére emlékeztet. Készíthetsz pürét belőle sós ételekhez, vagy használhatod sütikhez is.

Klasszikus sütőtök:

A nagydarab narancssárga sütőtök klasszikus választás a töklámpáshoz. Főzéshez is jó, krémlevesekhez vagy a sütőben sütve.

Fehér héjú kicsi:

Kicsi, lapos, sápadt tök krémsárga hússal, amelyet félbevágva megtölthetsz vagy feldarabolva salátákhoz és pörköltökhöz is fincsi.

Kabocha:

Ennek a japán fajtának a sötét rücskös bőre alatt intenzíven édes hús lakik, amelynek textúráját gyakran hasonlítják az édesburgonyához. Próbáld ki héjastól szeletekben sütve, finom őszi salátákhoz.

Úritök (Nagydobosi):

Nagyszerű, univerzális neon-narancssárga hússal, salátákhoz, pörköltekhez, curryhez, rizottókhoz és tésztaételekhez tökéletes választás. Kékesszürke héja szívós lehet, ezért nagy darabokra vágva süsd, majd kanalazd ki a puha húsát.

Kanadai sütőtök:

Tökéletes levesekhez, tésztaételekhez, saláták, morzsasütik, édes piték és torták alapanyaga.

Ha a klasszikus sütőtökön kívül valami mást is megkóstolnál, íme két hiperegészséges és extra finom étel tökből - nem csak halloweenre:

Kanadai sütőtök-krémleves

Hozzávalók:

1 evőkanál olívaolaj

1 közepes méretű vöröshagyma kockákra vágva

2 közepes méretű kanadai tök

2 közepes alma felkockázva, hámozás nélkül

2 csésze húsleves

1 teáskanál só

1/2 teáskanál őrölt szerecsendió

1/4 teáskanál fekete bors

1/4 teáskanál cayenne-i bors

3/4 csésze kókusztej

A feltéthez :

Pirított tökmag

Apróra vágott friss zsálya

Kókusztejszín vagy görög joghurt

Elkészítés:

Egy edényben melegítsd fel az olívaolajat közepes lángon. Add hozzá a hagymát, és párold meg, körülbelül 5-8 percig, időnként megkeverve. Vedd le a lángot.

Vágd le a tök felső és alsó végét. Egy zöldséghámozóval hámozd meg, vágd hosszában ketté, és kanalazd ki a magokat. Vágd kockákra a tök húsát, tedd a hagymára és kis lángon dinszteld meg.

Keverd hozzá az almát, ha az is megpárolódott, akkor öntsd fel a húslevessel, sózd, borsozd meg, szórd hozzá a szerecsendiót és a cayenne-t. Fedd le, és főzd kislángon amíg a tök és az alma is megpuhul.

Öntsd hozzá a 3/4 csésze kókusztejet. Botmixerrel pürésítsd a levest. Tálald forrón tökmaggal vagy zsályával.

Sütőtökös-gyömbéres sült sajttorta

Ez a felháborítóan finom sütemény különleges ízét az édes sütőtöktől kapja. Egyszerű, és már előző nap is megsütheted. Ha szereted az extra ropogós textúrát, morzsolj a tetejére egy kis gyömbéres kekszet.

Hozzávalók 16 szelethez:

600 g sütőtök kockákra vágva

1 evőkanál olívaolaj

130 g vaj

400 g gyömbéres keksz

650 g zsíros krémsajt

200 g barna cukor

½ teáskanál finom tengeri só

2 evőkanál kukoricaliszt

4 nagy tojás

200 ml tejszín

1 tasak vaníliáscukor

½ teáskanál őrölt gyömbér

Karamell a tetejére

Elkészítés:

Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra. Tedd be a sütőtököt egy nagy tepsibe olajjal, és süsd 1-1,5 órát, amíg megpuhul. Ha kihűlt, a húsát kanalazd robotgépbe, és turmixold le.

Egy 23 cm-es tortaforma belsejét vékonyan kendd ki vajjal, ne kapcsost válassz, olyan kell, amit utána vízbe is állíthatsz és nem megy bele a víz.

Olvaszd fel a vajat, törd porrá a gyömbéres kekszet. Keverd hozzá az olvasztott vajat, és egyenletesen nyomkodd bele a kekszes masszát a tortaformába.

A krémsajtot, a kukoricalisztet és a cukrot egy nagy keverőtálban elektromos habverővel habosítsd fel. A tojásokat, a sütőtökpürét és a tejszínt a vaníliával, a gyömbérrel és a sóval szintén. Keverd össze az egészet, majd öntsd az előkészített tortaformába.

Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra.

Forralj fel egy kanna vizet. A tortaformát tedd egy nagyobb, magas oldalú edénybe, majd óvatosan önts alá annyi forrásban lévő vizet, hogy majdnem félig érje az oldalát - vigyázz, ne kerüljön víz a sajttortába. 1 órát süsd így.

Ellenőrizd az állagát egy nagyon óvatos rázással. Ha túl lötyögős, adj még 5-10 percet neki. Ha kész, kapcsold ki a sütőt, és hagyd a résnyire nyitott ajtó mögött lassan hűlni egy újabb órán át.

Szobahőmérsékletre hűlve tedd be a hűtőbe, hogy teljesen megszilárduljon, lehetőleg egy egész éjszakára. A tálaláshoz melegíts karamellszószt és csorgasd a tetejére.

Néhány egyéb finom felhasználása a töknek:

Sütve

Vágd a tököt egyenletes szeletekre vagy kockákra. Kendd meg egy kis repceolajjal, és tegyél a szeletekre rozmaring ágat. Közepesen forró sütőben legalább 30 percig süsd, ezalatt megpuhul és enyhén megpirul. Tálald melegen köretként, vagy hidegen salátákhoz keverve. Gazdagíthatod lencsével, fetával, pirított magvakkal és egy egyszerű balzsamecetes öntettel.

Pürésítve

Egy másik felhasználási módja, ha megsütöd a fentiek szerint, de rozmaring helyett chilipehellyel szórod meg és enyhén karamellizálod. Félidőben tegyél hozzá néhány gerezd hámozatlan fokhagymát. Amikor elkészült, nyomd ki a puha fokhagymát a héjából, és a tökkel együtt turmixold le, egy kevés extra szűz olívaolajjal együtt.

Nyersen

Reszelj le egyenlő mennyiségű nyers tököt, sárgarépát és céklát (a céklát jobb, ha gumikesztyűben reszeled, különben tiszta vörös lesz a kezed). Tegyél hozzá egy kis apróra vágott vörös káposztát és finomra vágott újhagymát. Keverj a balzsamecetből, extra szűz olívaolajból és dijoni mustárból öntetet. Szórd meg petrezselyemmel, majd keverd a salátához. Grillezett hallal vagy tofuval igazán finom.

Tök curry

Piríts meg egy fej összevágott hagymát egy kanál thai vörös currypasztával. Dobj hozzá néhány marék összekockázott tököt. Öntsd fel kókusztejjel, párold puhára, és a főzés utolsó néhány percében tegyél hozzá egy marék zöldbabot. Frissen facsart lime levével és szója- vagy halszósszal ízesítsd.

A cikk támogatója a Milli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Házasság első látásra: „Mindent felülírtam, amiben hisznek” – kiderült, miért nem ment el Peti családja az esküvőre
Baráti köre szűk, többen külföldön élnek, a szereplés sem mindenkinek fért bele. Az újdonsült férj elegánsan kezelte a helyzetet, hogy Anna se érezze magát rosszul.


A TV2 Házasság első látásra 3. évadában Jagicza Peti és Dudás Anna oltár elé álltak, de a vőlegény oldalán alig akadt vendég. Az esküvőn a vőlegény oldaláról csak Szandi, a legjobb barátja jelent meg – írta a Metropol.

„A szüleim, illetve a teljes család nagyon nehezen fogadta el ezt a döntést. Mondhatni mindennel szembementem, amiben hisznek és amit vallanak”

- mondta Peti, aki szerint a helyzet azóta enyhült. „Azóta valamivel enyhült ez a dolog, és idővel jobban elfogadták, hogy így döntöttem.” A távolmaradásban szerepet játszott a munka is.

„A szüleim mindketten felső pozícióban dolgoznak, ami nem engedi meg ezt a fajta szereplést”

- mesélte.

A baráti kör is szűk és elég szétszórt. „Nekem nagyon szűk a bizalmi és a baráti köröm. Szóval én is csak kapkodtam a fejemet, amikor rájöttem a végén, hogy egyedül maradtam.”

Peti kiemelte azt is, hogy mennyire fontos neki a család.

„Baromi jó családból jövök. Igyekeztem eleganciával és tisztelettel levezényelni ezt úgy, hogy emiatt senki se sérüljön, illetve a kedves feleségem se érezze magát rosszul...”

Szerinte a családi kötelék akkor is erőt ad, ha ők nincsenek ott fizikailag. „Érzem őket, érzem a szeretetüket. Ez egy olyan erő, ami időnként nagyobb támogatást nyújt, mintha fizikailag ott ülnének velem egy időben, egy helyen.”

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Lakner-Ruff: Orbán a fél országról kijelenti, hogy az élet helyett a halált akarja
A két szakember közös nyilatkozatban bírálta, hogy a kormányzati kommunikáció „Háborúpárti Menetként” emlegeti az ellenzéki demonstrációt. Úgy látják, a cél a társadalmi árkok mélyítése és a politikai feszültség fokozása.


Lakner Zoltán politológus és Ruff Bálint poltikai tanácsadó közös nyilatkozattal estek neki a kormányzati retorikának. A politikai szakemberek szerint a miniszterelnök és köre „Háborúpárti Menetnek” bélyegzi az október 23-i ellenzéki megmozdulást – áll a Lakner és Ruff közös posztjában.

„Orbán a fél országról kijelenti, hogy az élet helyett a halált akarja” – írják. Szerintük a cél a feszültség fokozása. „Nem elég már a régi »nóta«: egyre feljebb és feljebb kell tekerni a gyűlölet lángját, még nagyobbat kell ásni az amúgy sem kicsi árkon, hogy senki se gondolja, hogy átléphet rajta, és senki se gondolhassa a másik oldalon lévőről, hogy a hazájáért aggódó, tenni akaró magyar ember.”

Szerintük a „Háborúpárti Menet” elnevezés a Rákosi-korszak propagandáját idézi. Október 23. az 1956-os forradalom 69. évfordulója, a szerzők élesen kifogásolják a megbélyegző címkézést ezen a napon is.

„Orbán, aki saját maga vezeti a Fidesz–kormány–CÖF–DPK–HK nevű konstrukciót, ami valójában egy kampány, most a fél országot azzal vádolja, hogy háborúpárti”

- olvasható a bejegyzésben.

Úgy látják, a miniszterelnök nem az egész országot akarja képviselni.

„Nem arra törekszik, hogy miniszterelnökként képviselje az egész országot, és nem is arra, hogy pártelnökként visszanyerje azok bizalmát, akik csalódtak benne, ehelyett életellenesnek nevez mindenkit, aki október 23-án és azon kívül nem vele tart, hanem azokkal demonstrál vagy egyszerűen csak azokkal rokonszenvezik, akik kritizálják Orbán politikáját” - teszik hozzá.

A két szerző példaként említi a kormányoldalhoz köthető megyei lapokban megjelent AI‑generált képet is, amelyen Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke pórázon vezeti Magyar Pétert. A végén kérdésekkel zárnak. „tényleg október 23-án, tényleg „Háborúpárti Menet”, tényleg a fél országot kiírni a nemzetből? Tényleg ez a közös jövőnk?”

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Bödőcs Tibor: Utolért már bennünket Ausztria? Bevezettük végre a rubelt?
Az ország egyik legnépszerűbb humoristája mindenkit megnyugtat: aki akar, be fog jutni valamelyik fellépésre. Bödőcs turnéjának első állomásaira már elkapkodták a jegyeket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 21.



Rövidesen turnéra indul Bödőcs Tibor. A humorista kedd délelőtti posztjából kiderül, hogy az első helyszínekre már el is kapkodták a jegyeket. Éppen ezért mindenkit megnyugtat a bejegyzésben, hogy „lesz még sok jegy, helyszín, dátum”.

„A turné másfél, két évig szokott tartani. A végén már egész nagy arénákban röpködünk. Remélem, mindenki feljut végül valamelyik gépre!” – olvasható Bödőcs posztjában, aki ezután néhány költői kérdést is feltesz a követőinek.

„Tényleg, ha már itt tartunk: történt valami lényeges az elmúlt tíz hónapban, mióta nem léptem fel? Ki a miniszterelnök a Duna menti, félkész Kánaánban? Utolért már bennünket Ausztria Bevezettük végre a rubelt? Mi a magyar ma?”

Bödőcs Tibor legutóbb a nyár elején jelentkezett új videóval. Ebben a Pride-fesztivál kezdetére bújt Horváth Jürgen bőrébe, és arról kiabált, hogyan lett újra normális:


Link másolása
KÖVESS MINKET: