VIDEÓK
A Rovatból

Ingyenlemezzel és trash videóval jön a Manaky

Eredeti jamaikai reggae lüktetés soul, funk és hip hop elemek, friss hangzás és társadalomkritikus szövegek.


Eredeti jamaikai reggae lüktetés soul, funk és hip hop elemekkel, friss hangzással és társadalomkritikus szövegekkel – ezt kínálja első nagylemezén a Manaky. A zenekar a nevét viselő bemutatkozó albumát ingyenesen letölthetővé tette, és elkészítette harmadik klipjét, egy vicces trash videót.

A 2014-ben alakult csapat neve patois, vagyis jamaikai angol nyelven monarchiát jelent, ami arra utal, hogy a fiúk Európa-szerte egyedülálló módon játsszák a 70-es, 80-as évek autentikus reggae zenéjét, amit friss és újító soul, hip-hop és funk elemekkel ötvöznek. A Cseh Tamás Program által támogatott zenekar alapító tagjai Krecsmáry Zsolt (ének, dob), Koroknay András (basszusgitár) és Kálmán András (billentyűs hangszerek), akiket a Folkfree, a Bijou, a Knotty Headz, a Soulclap és a Ladánybene 27 zenekarokból ismerhetitek.

A Manaky harmadik videóklipje egészen más hangulatú, kifejezetten vicces lett. "A Punch című dalunkhoz egy trash videót készítettünk egy shaolin film képeivel. A 80-as évekbeli film igazán borzasztó, viszont ettől és a német hangalámondástól kifejezetten szórakoztató is. Rengeteget röhögtünk rajta, és bár a dalhoz nincs köze, tulajdonképpen innen jött az ötlet, hogy használjuk fel. A Punch klipjének végén hallani is lehet az eredeti szinkront" – mesélte Kálmán András, a Manaky alapítótagja.

A Manaky az első lemezét – melyet nagyrészt ők rögzítettek és utómunkáztak - digitális formában ingyenesen letölthetővé tette a manaky.bandcamp.com oldalon, ahol a rajongók kisebb-nagyobb összegekkel akár támogathatják is az együttest. Ugyanitt lehet megrendelni a Manaky bemutatkozó anyagát cd-n is, ugyanis a lemez limitált példányszámban fizikai formátumban is megjelenik. Az első 300 cd különlegessége, hogy a tokjaik egyedileg szitázott textilszövetből készültek a zenészek tervei alapján. A Manaky tavasszal tartja a lemezbemutató koncertjét.

Ha tetszik a zenéjük, oszd meg másokkal is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


VIDEÓK
Holdbéli táj - ennyi maradt a Vekeri-tóból
A Tisza vizével próbálják megmenteni a tavat. Sok Vekeri-tó lesz még - mondja a szakember.


Idén nyárra megint teljesen kiszáradt a Debrecen mellett található Vekeri-tó. Az egykori kedvelt üdülőhelyként szolgáló vízfelület az Erdőspusztai tórendeszer egyik utolsó túlélője volt. Az idei súlyos aszály azonban minden vizet kivitt a tóból, amit már csak egy jelentős beruházással lehet megmenteni.

A jövőben ráadásul

nagyon sok hasonló tragédia játszódhat majd le a szemünk előtt Magyarországon.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
VIDEÓK
Videón, ahogy mintegy 200 szarvas dübörög keresztül az erdőn
A Komárom-Esztergom megyei szomódi erdő a hatalmas szarvasrudli vonulásától zengett, a nem mindennapi látványról felvétel is készült.


Hatalmas szarvasrudli vonulásától morajlott a szomódi erdő, amikor mintegy 200 szarvas csörtetett keresztül rajta a napokban – írja a Komárom-Esztergom megyei hírportál.

A szarvasok vonulásáról videó is készült:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

VIDEÓK
Videó: különleges felvétel a teljes augusztus 27-i tűzijátékról
Aki lemaradt róla, most szokatlan perspektívából nézheti meg az egész show-t.


Szombaton, a bizonytalan időjárási viszonyok miatt egy hét késéssel pótolták be az augusztus 20-i ünnepségek fő attrakcióját, a látványos tűzijátékot és fényshow-t.

Kollégánk különleges helyről, a szokásostól eltérő perspektívából rögzítette a nagyszabású eseményt, így azt most az is meg tudja tekinteni, aki valamilyen okból lemaradt róla.

Az elhalasztott augusztus 20-i tűzijáték teljes hosszában

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

VIDEÓK
Videó: „A V2-es hangja gyógyít” – így ünnepelték Budapesten a Harley-Davidson 120. születésnapját
Motoros fesztivállal ünepelték a hétvégén a legendás márka születésnapját. A dübörgő gépcsodák elárasztották Budapestet, voltak köztük igazán különleges darabok is.


Motorosok lepték el a hétvégén Budapestet, itt tartották ugyanis a Harley-Davidson 120 éves fennállására szervezett összejövetelt.

A június 22-től 25-ig tartó rendezvény programjainak jelentős része a Papp László Budapest Sportarénában, illetve a Puskás Ferenc Stadion környékén zajlott, de

az elmúlt a napokban a város minden pontján lehetett találkozni a csillogó, berregő gépcsodákkal.

A városlakók közül persze talán nem mindenki rajongott a zajos felvonulásért, de a legendás márka egyik rajongója szerint a „V2-es hangja gyógyít”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk