UTAZZ
A Rovatból

Több évszázados kincseket találsz Szécsényben, a fejedelmi városban

II. Rákóczi Ferenc ide hívta össze 1705-ben az országgyűlést, itt látható Magyarország ferde tornya, és egy valódi tömlöcből kialakított szabadulószoba is.


A Darázsdói-patak mentén fekvő Szécsény Nógrád megyében található, a szlovák határhoz közel, Hollókőtől egy ugrásra. A településhez 1962-től hozzácsatolták Pösténypusztát, 1963-tól pedig az egykori Dolányt, mai nevén Benczúrfalvát.

A hatezres lélekszámú város több látványosságot és programot is kínál, érdemes hát errefelé indulni egy nógrádi kiránduláson.

szecseny_kastely (1)

Szécsény büszke arra, hogy két történelmi emlékhelye is van: szinte egymás mellett található a Forgách-kastély és a ferences kolostor. A hangulatos városban minden megtalálható, régi kastély, retró múzeum, modern kávézó vagy éppen egy régi tömlöcbástyából kialakított, frissen átadott szabadulószoba.

Sétánk során ki sem mozdultunk a város központjából, hiszen itt egymástól pár lépésre találhatóak a régmúlt idők emlékei.

Forgách-kastély

Uralja a Vár teret az itt álló kastély, mely a magyar vidéki barokk építészet egyik fontos emléke.

A kastély előtt egy várkastély állt itt, melyet még a 14. században építettek a Kacsics nemzetségből származó Szécsényi Tamás, vagy fiai. A Forgách család 1753-1763 táján építtette fel jelenlegi formájában. Több tulajdonosa is volt, az utolsó Lipthay Béla egy jelképes összegért adta el az államnak.

szecseny_kastely (7)

Az épület ma a 19. századi politikus, régész, természettudós Kubinyi Ferenc nevét viseli és múzeumként Nógrád megye régészeti, történeti emlékeit gyűjti és mutatja be.

Angolparkját az 1800-as években létesítették, és 1975 óta természetvédelmi terület.

A múzeumban jelenleg több állandó tárlat is látható

A tárgyakba zárt múlt című kiállítás az őskorba kalauzol vissza, berendezett jeleneteken keresztül mutatja meg az ősök életét.

A Rituálék és hitvilág a bronzkorban című kiállításon a temetkezési szokásokat lehet megismerni.

A Vár állott című tárlat a középkori nógrádi várakat mutatja be. Maketten látható például a török hódoltsági időszak is.

szecseny_kastely (2)
Szécsény vára

Egy 15. századi oklevél már említést tett egy itt létesített várról. Az Ipoly-völgy szélén épült erődítmény a ferences templomot és a kolostort is magába foglalta. A gótikus várból néhány falmaradvány és bástya máig megmaradt. A régi vár köveit elhordták, többek között a Forgách-kastély építéséhez is felhasználták.

Látható egy Rákóczi kiállítás és a Szécsényi országgyűlésről szóló tárlat, melyek az 1700-as évek elejét mutatják be. Többek között látható az országgyűlési sátortábor, és terepasztalon pedig a romhányi ütközet is megnézhető.

szecseny_kastely (5)szecseny_kastely (6)

Szécsényi országgyűlés

1705. szeptember 12. - október 3. között a kuruc rendek első magyarországi gyűlését a Rákóczi-szabadságharc idején itt tartották. II. Rákóczi Ferenc szeptember 1-jére, a középkori országgyűlések hagyományos helyszínére, a Rákos mezejére hívta össze az országgyűlést, ám a kedvezőtlen hadi események miatt inkább a Szécsény melletti Borjúpást mezőre tett át a helyszínt.

Néhány szobában a 19. század végi kastélybelsőt rendeztek be, ahol női lakosztályt, olvasószobát, és hálószobát lehet megnézni.

A múzeumot hamarosan felújítják, új kiállítások, látogatóközpont is kerül ide.

Információk ITT

szecseny_kastely (3)szecseny_kastely (4)
Várkert

A Forgách-kastély alatti völgyben található a hangulatos Várkert, amelyben két tó és kellemes hangulatú sétányok találhatók.

A kastélyból kilépve a tér egyik sarkán áll a régi várból megmaradt tömlöcbástya, amelyben májustól meglepő új programot kínálnak. A helyhez nagyon is passzoló játékra érdemes időt szánni.

Tömlöcbástya

A megmaradt 600 éves tömlöcbástya májusban új funkciót kapott. Az országban egyedülálló módon eredeti cellákban rendeztek be több szabadulószobát is. Az egyikben történelmi jellegű, a másikban bűbájhoz kapcsolódó témával kell megbirkózni a kiszabadulni vágyóknak. Mi a nagyobb társaságot befogadó történelmi szobát választottuk. Annyit elárulhatok, hogy bő fél óra alatt jutottunk ki, és igen jól szórakoztunk. Sajnos többet erről nem mondhatok…

szecseny_tomloc (2)

Ha pedig már ott jártok, és elég bátrak vagytok, akkor nézzétek meg a földalatti cellákat is, mert idegborzoló látványokkal várnak. Azt azért jó tudni, hogy itt pincehideg van. A hely szelleme is hátborzongató, hiszen a falak között valóban raboskodtak és szenvedtek emberek a régi időkben.

Információ ITT

szecseny_tomloc (3)

Kézműves bolt

A tömlöcből kiszabadulva utunkat a várkapu másik oldalán egy helyi kézművesek és termelők termékeit árusító boltban folytattuk. A Házi Bolt – Helyi termékek boltjának kínálatában mézeskalácsok, tökmagolajok, lekvárok, szörpök, ékszerek, kézműves ajándéktárgyak is találhatók. Jó itt megpihenni pár percre és persze kipróbálni pár finomságot.

szecseny_tomloc (1)

Sétánkat a Városháza felé folytattuk, ahol az épület mellett áll a város egyik jelképe, amely már messziről is jól látható.

szecseny_varoshaza

Tűztorony

A város jelképe lett a 18. században épült, mára megdőlt, ferde torony. Az első építmény 1718-ban fából készült, majd 1820-ban kőből megépítették az utódját. A mai tűztorony alsó szintjei 1893-ban készültek el.

szecseny_tuztorony (1)

1929-ben megmagasították, egy harmadik emeletet építettek rá, ekkor kapta jelenlegi bádogfedelű sisakját. Bár sokan azt tartják, hogy a 2. világháborúban mellette felrobbant bomba miatt süllyedt meg az egyik oldala, de a hozzáértők szerint valószínűbb, hogy az agyagréteg csúszása okozza, hogy a mai napig évente pár millimétert dől.

A toronyban tűzoltó kiállítást rendeztek be, de jelenleg zárva van.

szecseny_tuztorony

A belváros szélén, pár perc sétával érhető el a régi korok tárgyi emlékeit bemutató érdekes gyűjtemény.

Nosztalgia Múzeum

A kiállítás 2014-ben nyílt meg, az alapját Jászberényi Pál magángyűjteménye adta. A volt telefonszerelő éveken át gyűjtötte saját házában a tárgyakat, és mikor jött a felkérés, hogy mindezt új helyen mutassa be, örömmel rendezte be a most látható kiállítást.

szecseny_nosztalgia (1)szecseny_nosztalgia (2)szecseny_nosztalgia (3)

A múzeumban a 20. század elejétől követhető nyomon a technika, a hétköznapi városi és paraszti élet tárgykultúrája. Láthatók katonai, rendőrségi ruhák, berendezések, kisdobos és úttörő felszerelés, különleges szódásszifon gyűjtemény, kisiparosok szerszámai. Emellett érméket, igazolványokat, okleveleket, cselédkönyveket is megnézhettek.

Különös élmény a még működő régi gramofon, lemezjátszó, a sokféle rádió.

Ha Szécsényben járunk, akkor kihagyhatatlan hely a ferencesek egyik különösen fontos, ma is működő temploma és kolostora.

Ferences templom

A műemlék templomot 1332-ben pápai engedéllyel építették. Több különlegesség is látható a felújítás előtt álló épületben. Ez a legrégebben működő magyar ferences kolostor.

A legenda szerint II. Rákóczi Ferenc is megszállt itt az országgyűlés idején. Nevét ma egy terem őrzi.

szecseny_kolostor (5)szecseny_kolostor (6)

Arról pedig, hogy milyen a kolostor kertje, étkezője, mitől értékes a sekrestyéje, és milyen érdekességeket láttunk még, hamarosan mesélek.

Információ ITT

szecseny_kolostor (1)szecseny_kolostor (3)
A város története

Már az őskorban is lakott volt a hely. Az első írásos említése 1229-ből való, egy oklevélben a Kacsics nemzetség birtokaként említik. 1229-ben a Gertrúd meggyilkolásában való részvételük miatt a birtokot elvették és Pósának adományozták. Ám a család egy cserével visszaszerezte birtokát, majd később megvette Szécsénynek azt a részét, amely a nógrádi várhoz tartozott. Az akkor élő Tamás vajda így nevezte el magát Szécsényinek.

A 14. században Szécsény kiváltságokat kapott, várat építhetett. Az utódok később, a 15. században egy másik várat építettek, és 1453-ban már a vármegye is itt tartotta közgyűléseit.

A törökök miatt az 1546 évi országgyűlés határozata alapján a vár akkori birtokosa és kapitánya, Losonczi István, palánkkal és sáncárokkal is megerősítette Szécsényt. A törökök többször is megtámadták a helyet, végül 1552. szeptember 6-án elfoglalták. Felszabadulásuk után a császári seregektől szenvedett a lakosság.

Miután 1605-ben meghódolt Bocskai Istvánnak, a várat többször is megerősítették. Koháry I. István a török támadások miatt 1663. november 9-én kénytelen volt felgyújtani a várat, majd a romokat az ellenségnek átadta.

Később 1705-ben II. Rákóczi Ferenc itt tartotta meg a szabad ég alatt az országgyűlést, ahol fejedelemmé választották és kimondták Erdély unióját az anyaországgal.

A további harcokban a vár egyre pusztult, végül csak egy kerek torony és egy bástyafal maradt meg.

1770-től birtokos volt itt többek között báró Haller Samu tábornok, gróf Forgách Miklós és János és Kamocsay András, a Losonczy, Szemere és a Vattay családok, később pedig a Pulszkyak, majd a 20. század elején Lászlófalvi Velics Antal és Lajos, Vancsó Béla Krivács Antal és Gross Jenő dr.

Információk a városról ITT


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Aki utazna, most tegye meg – üzente a Wizz Air vezére, aki őszre áremelést jósol
Váradi József szerint a nyári túlkínálat miatt most olcsóbbak a repülőjegyek, de a helyzet hamarosan megváltozhat. A magasabb kerozinárak és a piaci verseny átalakulása miatt ősztől a szektorban érezhető jegyáremelkedésre számít.


Több mint szerencsétlennek nevezte Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatójának a kerozinhiányról szóló nyilatkozatát Váradi József. A Wizz Air vezérigazgatója a 24.hu-nak adott interjúban hangsúlyozta, hogy az iráni háború kirobbanása óta egyetlen járatukat sem érintették üzemanyagproblémák, és garantálja, hogy a légitársaság gépei repülni fognak a nyáron. Váradi szerint a HungaroControlnak a saját feladataira kellene koncentrálnia, miközben a Wizz Air speciális szerződésekkel védekezik a magas kerozinárak ellen.

A cégvezető szerint Turi Ferencnek nem lett volna szabad véleményt formálnia a kérdésben.

„A HungaroControl nem gyárt kerozint, nem szállít kerozint, és nem éget kerozint, tehát egyáltalán nincsen benne a szállítási láncban” – jelentette ki Váradi József, hozzátéve, hogy a Wizz Air napi szinten kezeli a kerozinkérdést, és 200 repülőtérre repülve az elmúlt három hónapban semmilyen fennakadást nem tapasztaltak.

Váradi szerint kerozinválság jelenleg nem Európában, hanem Ázsiában van, és semmi nem utal arra, hogy a helyzet rosszabbodna a kontinensen. „Körülbelül két hónapra előre látunk ezzel kapcsolatban, és nincs semmilyen olyan ügy, ami miatt igazán aggódni kellene” – mondta, kiemelve, hogy a légitársaság különböző alternatívákkal készül egy esetleges fennakadásra, például alternatív szállítókkal vagy a gépek túltankolásával. Azt is garantálta, hogy a Wizz Air járatai fel fognak szállni. „A repülőgépek tudnak repülni, a Wizz Air garantáltan repülni is fog” – szögezte le.

A vezérigazgató kategorikusan cáfolta Turi Ferenc azon állítását is, hogy a diszkont légitársaságok az egyéb szolgáltatások, például a feladott poggyász árának emelésével reagálnának a helyzetre. „Ezt kategorikusan cáfolom. Jelen pillanatban az árak csökkennek a tavalyihoz képest” – mondta. Állítása szerint a makrogazdasági inflációs nyomás miatt a fogyasztók visszafogják a vásárlásaikat, ami a légi közlekedésben is érezteti hatását. Úgy látja, a piacon jelenleg túlkínálat van a kapacitások terén a kereslethez képest, ami lenyomja az árakat.

A kerozinellátásról szóló hírek szerinte kelthetnek bizonytalanságot, de a Wizz Air foglalási számai júliusra és augusztusra két százalékkal magasabbak, mint a tavalyi év azonos időszakában. Éppen ezért gondolja úgy, hogy a spekulációk helyett a realitásokkal kell foglalkozni. Ezzel kapcsolatban ismét kritikát fogalmazott meg a HungaroControllal szemben. „A HungaroControlnak is inkább arra kellene fókuszálnia, hogy a légiforgalmi irányítást minél hatékonyabban megoldja, mert az elmúlt három-négy évben az európai léginavigációs szolgáltatók kapacitáshiánya volt az európai járatkésések legfőbb oka” – jelentette ki.

Váradi József szerint az elmúlt években a késések fő oka a légiforgalmi irányítás kapacitáshiánya volt a csúcsidőszakokban. A Covid-járvány után sok irányítót nyugdíjba küldtek, és az újrainduláskor már nem tudták lefedni az igényeket, egy új szakember kiképzése pedig körülbelül három évig tart. „Az elmúlt három-négy éves időszakban Európában a HungaroControl volt az egyik legrosszabbul teljesítő légiirányító szervezet” – mondta. Hozzátette, bár a cég teljesítménye azóta javult, a feladatuk az utasok zökkenőmentes eljuttatása A-ból B-be. „Én majd mondom a híreket a légitársaság vonatkozásában, mindenki más pedig mondja a saját háza tájáról, ne a másikat próbáljuk kioktatni” – fogalmazott.

A kerozinválság rémképét Váradi a Hormuzi-szoros lezárásával magyarázta, ami a pánikkeltés forrása volt. A kerozin árának megemelkedése után azonban új logisztikai láncok és alternatívák jelentek meg.

„Ez nem úgy működik, hogy a Wizz Air kerozinja ott dekkol a szorosban, és csak arra várunk, hogy végre jöhessen. Ezen az áron, amin most mozog a kerozin, gyalog vagy lóháton is eljön Amerikából” – érzékeltette a helyzetet.

Arra a kérdésre, hogy a drágább kerozin árát miért nem kell áthárítani az utasokra, a vezérigazgató a Wizz Air kockázatkezelési módszerét hozta fel példaként. A légitársaság úgynevezett üzemanyag-fedezeti ügyletekkel vásárolja a kerozin egy részét, ami lehetővé teszi, hogy védekezzenek az áringadozások ellen. „Mi 18 hónapra előre fedezzük az üzemanyag-szállításainkat úgy, hogy a közeljövő erősen lefedett, 80-85 százalékosan” – részletezte. Ennek köszönhetően mélyen a piaci ár alatt vásárolnak.

„720 dollár per metrikus tonna áron vagyunk fedezve, szemben a mostani 1500 dolláros piaci árral. Tehát kevesebb, mint a felét fizetjük az üzemanyagáraknak a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest” – magyarázta.

Elmondása szerint ez egy hosszú távú rendszer, és van, amikor ők fizetnek többet, ha az üzemanyag ára beesik, de strukturálisan a partnerek sem veszítenek ezzel.

A jövőbeli jegyárakkal kapcsolatban Váradi József elmondta, ősztől már érzékelhető áremelkedés jöhet a piacon. A nyári verseny után szerinte „a király sokkal meztelenebbé válik majd”, vagyis jelentősen csökkenhet azoknak a légitársaságoknak a kapacitása, amelyek költségszinten nem bírják a versenyt. Ez megváltoztathatja a kereslet-kínálat dinamikáját. „Én pont azt javasolnám az utazni vágyóknak, hogy inkább most utazzanak, mert az elkövetkező három-négy hónapban a szezonhoz képest olcsóbban lehet utazni, mint esetleg utána” – tanácsolta. A Wizz Air a költségnövekményeket a folyamatos növekedésből és a modernebb, kevesebbet fogyasztó flottából fedezi, így szerinte jobb helyzetben vannak, mint az iparág többi szereplője.

Az interjú végén a budapesti BL-döntő is szóba került. Váradi elmondta, hogy a Wizz Air hetvenhét plusz járatot indít a hétvégén, a ferihegyi menetrenden felüli üzemelés kétharmadát ők adják. Kiemelte az esemény súlyát és a hibázás lehetetlenségét. „Bízom benne, hogy mindenki a helyén van, mert olyan nincs, hogy valaki megveszi az ezereurós meccsjegyet, kifizet újabb ezer eurót a szállásra, és nem tud megérkezni. Ilyen nem fordulhat elő” – mondta. Hozzátette, hogy a Wizz Air tartalékokkal készül a hétvégére, ami szerinte nagyszerű lehetőség az országnak, de komoly szakmai kihívás. „Nem lehet hibázni, mert az megmagyarázhatatlan lenne” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Egyetlen ruhadarab, amit egy világutazó szerint soha ne vegyünk fel a reptérre
Mitch Glass utazási szakértő a sokzsebes cargo nadrágot nevezte meg a leginkább kerülendő ruhadarabnak repülés előtt. Tapasztalatai szerint a flitteres ruhák és a merevítős melltartók mellett ez a nadrágtípus okozza a legtöbb felesleges fennakadást.


Sokan esküsznek rá, hogy a sokzsebes cargo nadrág a tökéletes utazós viselet, hiszen minden fontos irat és a telefon is kéznél van benne. Egy szakértő szerint azonban épp ez a praktikusnak hitt ruhadarab okozhat felesleges perceket és kellemetlen motozást a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen. Mitch Glass, aki Project Untethered néven vezet YouTube-csatornát és eddig több mint negyven országot járt be, pénteken a UNILAD-nek beszélt arról, miért hagyja inkább a szekrényben ezt a nadrágtípust.

A világutazó szerint a vastag anyagú, több rétegben elhelyezett zsebekkel ellátott cargo nadrágok gyakran keltenek gyanút a szkennereknél.

„Sok utazó azt állítja, hogy semmi gondjuk nincs a cargo nadrágokkal, de olyan történeteket is hallottam, hogy aki felveszi az extrán zsebes cargo nadrágját, azt minden alkalommal megállítják” – magyarázta Glass.

A fő probléma szerinte a feledékenység. „Én akkor is inkább kerülöm őket, mert könnyű elfelejteni, hogy mélyen valamelyik zsebben maradt valami, amit ki kellene venni.”

A nőknek azt tanácsolja, legyenek felkészülve arra, hogy a merevítős melltartó is bejelezhet.

Magyarországon is volt már példa abszurd helyzetre, amikor egy veszprémi káplánt arra kényszerítettek a ferihegyi reptéren, hogy igya meg a nála lévő szenteltvizet, mert az üvegen nem volt űrtartalom-jelölés.

Egy másik esetben egy férfi egy csomag jávorszarvas-ürülékkel bukott le, amit állítása szerint politikusoknak szánt ajándékba. A szigorú biztonsági ellenőrzés során tehát a legegyszerűbb, legkevésbé feltűnő öltözékkel és a zsebek teljes kiürítésével spórolhatunk időt és idegeskedést a biztonsági kapuknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
A Wizz Air hatalmasat újít: egy eddigi luxusszolgáltatás érkezik a fapados gépekre
A Wizz Air bejelentette, hogy 2027-től a teljes flottáján elérhetővé teszi a Starlink műholdas internetet. A lépés azt jelenti, hogy a diszkont áron utazók is a legkorszerűbb szolgáltatást kaphatják majd a levegőben.


A Wizz Air 2027-től fokozatosan bevezeti a Starlink műholdas internetet a flottáján, ezzel a diszkont légitársaságok között elsőként teszi elérhetővé a korábban luxusnak számító szolgáltatást – közölte hétfőn a Reuters. A cég közleménye szerint a szolgáltatáshoz szükséges átalakításokat 2027-től kezdik el. Az üzlet pénzügyi feltételeit a felek nem hozták nyilvánosságra.

A Wizz Air kereskedelmi igazgatója, Ian Malin a döntés hátteréről azt mondta, véget vetnek annak a korszaknak, amikor a jó minőségű fedélzeti kapcsolat csak a drága jegyekkel utazók kiváltsága volt. „Utasainknak nem kell választaniuk a megfizethető jegyárak és a megbízható fedélzeti internet között, hogy kapcsolatban maradhassanak a számukra fontos emberekkel, vagy épp a munkájukkal. Büszkék vagyunk arra, hogy a Starlinkkel együttműködve vezető szerepet vállalunk ebben a változásban” – közölte.

A SpaceX képviseletében Jason Fritch, a Starlink vállalati értékesítési alelnöke arról beszélt, hogy a technológiát kifejezetten a repülés közbeni használatra tervezték. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy elhozhatjuk a Starlink szolgáltatást a Wizz Air fedélzetére és ezzel több millió ember utazási élményét tehetjük még jobbá” – tette hozzá.

A cég ezzel az első európai ultra-low-cost légitársaság, amely a Starlinket választja.

A bejelentésből ugyanakkor több fontos részlet nem derült ki: egyelőre nem tudni, hogy a szolgáltatás ingyenes vagy fizetős lesz-e, és a cég a „fokozatos bevezetésen” túl nem közölt részletes ütemtervet sem a flotta átalakításáról.

A Wizz Air döntése azért is figyelemre méltó, mert legfőbb versenytársa, a Ryanair korábban a magas költségekre hivatkozva vetette el a hasonló fejlesztést.

A nagy európai légitársaságok közül a Lufthansa-csoport már idén, 2026 második felétől megkezdi a Starlink telepítését, és 2029-re tervezi a teljes flotta lefedését. Az úttörők közé tartozik az airBaltic is, amely már 2025-ben elindította a Starlink-integrációt az A220-300 flottáján.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Új szabályok az olasz strandokon: erre figyeljen, aki idén nyáron odautazik
A magyarok által is kedvelt Bibionéban és Jesolóban a zsúfoltság csökkentése a cél, ezért megnövelték a napernyők közötti távolságot. A változásokkal párhuzamosan az árak is emelkedtek: egy heti bérlet egy napernyővel és két nyugággyal átlagosan 225 euróba kerül.


Több tenger, kevesebb napernyő: Olaszország északkeleti tengerpartjain a minőségi szolgáltatás erősítése érdekében csökkentették a napernyők számát, ezzel több teret biztosítva a strandolóknak. Veneto tartományban a korábbi háromszor két méteres helyett már négyszer négy méteres területet biztosítanak napernyőnként – jelentette a La Repubblica című napilap kedden, az MTI híre alapján.

A változás Jesolóban a leglátványosabb, ahol a helyi sajtó szerint jelenleg nagyjából 45 ezer napernyő van a parton, de a cél a 30 ezres szám elérése, amint a 4×4 méteres helykiosztás általánossá válik.

A magyar turisták által szintén látogatott Bibionéban az idei jelszó: „kevesebb napernyő, több szolgáltatás”.

Nemcsak északon, hanem Szardínia délkeleti csücskében, a Punta Molentis strandján is korlátozásokat vezettek be. Itt kizárólag gyerekek és hatvanöt év felettiek számára lehet napernyőt kinyitni, és tilos az árnyékoló kendők kifeszítése is. A belépést fizetőssé tették, fejenként tíz eurót kell fizetni. A természetes oázisnak minősített területen – ahol 2025 júliusában tűzvész pusztított – október végéig egyszerre csak 150 személy tartózkodhat a parton.

A közeli parkolóba hetven járművet engednek be. Ha a strandolók hajóval érkeznek, közülük is csak száz főt engednek partra, fejenként legfeljebb egy órára. A jegyek beszedését és a forgalom ellenőrzését az önkormányzat külön cégre bízta.

A drágulás ellen a Genova melletti Chiavariban próbálnak tenni, ahol a városvezetés napi öt euróban szabta meg a nyugágyak, napernyők és strandszékek darabonkénti napi díját, ennél többet nem kérhetnek el értük. Erre szükség is lehet, mivel az Altroconsumo fogyasztóvédő egyesület felmérése szerint az utóbbi öt évben 24 százalékkal drágultak az olaszországi strandok. Tavaly nyárhoz képest hat százalékkal, de van, ahol a 2025-ös árakhoz képest a tizenhat százalékot is elérte az emelés.

Egy hét strandolás, egy napernyővel és két napággyal számolva, átlagosan 225 euróba, vagyis mai árfolyamon 80 ezer forintba kerül.

A fogyasztóvédők szerint Alassio a legdrágábbak között van, míg a magyarok körében is népszerű Lignano Sabbiadoro a legolcsóbbak közé tartozik.

Veneto partjain a 4×4 méteres „helypálcák” bevezetése nem a semmiből érkezett: a helyi lapok tavasz végétől írtak az átállásról. A cél a zsúfoltság mérséklése és a minőségi élmény erősítése a legkeresettebb szakaszokon. A kevesebb napernyő és a több hely egyúttal a szolgáltatások díjainak emelkedését is magával hozta több településen.

A természetvédelmi és közrendészeti megfontolások ugyancsak erősödnek. Szardínián a 2025-ös tűzvész után a Punta Molentis környékén idén nyárra belépődíjjal és szigorú létszámkorlátokkal próbálják óvni a sérülékeny partszakaszt. Liguriában ezzel párhuzamosan a chiavari ársapka a drágulás társadalmi hatásait tompítaná. Az Altroconsumo mérései pedig jelzik, hogy az elmúlt fél évtized tartós áremelkedése után is további drágulás jöhet – mindez együtt magyarázza, miért vált idén kulcskérdéssé a férőhely, az ár és a minőség egyensúlya az olasz tengerpartokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk