Terhesen csónakáztam a város alatt, és nem bántam meg
Tapolca minden kétséget kizáróan az egyik leghangulatosabb magyar kisváros csinos házikóival, a Malom-tóval és a Halas-lépcsővel. A város utcái alatt azonban feltárul egy másik mesebeli világ is. Húsz méterrel a felszín alatt több kilométer hosszú barlangrendszer rejtőzik. Ráadásul Magyarországon egyedülálló módon ennek egy részét csónakkal is bejárhattuk.
Az 1980-as évek legelején a közeli bauxitbányászat karsztvízmentesítő munkálatainak hatására, sajnos a barlangtó vízszintje erősen és tartósan lecsökkent. A karsztvíz szintje csak a bányászat befejezése után, 1998-ban állt helyre, és a tavas-barlang új életre kelt.
Lehet, sokan nem értitek, miért lelkesedem egy ennyire közismert turisztikai célpontért, de a történethez hozzátartozik, hogy én ezelőtt soha nem voltam a tavas-barlangban. Szüleim nem vittek el, mert pont a gyerekkoromra esett az az időszak, amikor csónakázhatatlanul alacsony volt a vízszint, utána pedig úgy hozta az élet, hogy kimaradt ez az élmény. Egészen mostanáig.
A belépő mellé ma már idegenvezetés is jár. A látogatóközpontban először egy interaktív kiállításon kalauzoltak végig bennünket, ahol 3D-s kisfilmek, és installációk segítségével ismerkedhettünk meg a karsztvidékek különleges világával. A gyerekek pedig kúszóbarlangban is kipróbálhatták barlangászképességeiket.
A fogadóépületből nyirkos lépcsősor vezet le a barlanghoz. Itt kezdődött az első kihívás. Természetesen nagyon óvatosan, lassan, két kézzel a korlátba kapaszkodva ereszkedtem lefelé a vizes lépcsőkön. A biztonság kedvéért a férjem ment közvetlenül előttem. Ha megcsúszom, legalább ráessek, de szerencsére semmi ilyesmi nem történt.
Már a lépcsőn megcsapott bennünket a kellemes 18 fokos klíma. Ez a kinti kánikulához képest azért elég hűvös. Bevallom, én nem a csúszós lépcsőtől, és nem is a vízbeborulástól féltem a legjobban, hanem attól, hogy fázni fogok. Ezt megelőzendő, egy réteggel több ruhát vettem magamra. Hosszú nadrágban, zárt cipőben, és kardigánnal pont komfortosan éreztem magam.
A barlang pár tágas termén áthaladva értünk el a vízzel borított járatokig, ahol kis sorban állás után juthattunk csónakhoz. A beszállásban egy ott dolgozó segít a látogatóknak, így ott sem eshetett semmi bajom.
Emlékeztek arra a részre a Harry Potterből, amikor Harry és Dumbledor horcruxot keresnek a sziklabarlang tavában? Hasonló a hangulatot a Tapolcai-tavasbarlang sziklái között is, igaz az élmény azért jóval kellemesebb volt.
A könyv sztorijával ellentétben nem kellett mérgező varázsfolyadékot innunk, és a csónakunkat sem támadták meg a vízben úszkáló hullák és infernusok, sőt a víz nagyon is tiszta volt. Valószínűleg a lábunk is leért volna, ha elbénázzuk a dolgot, illetve a barlang világítása is nyugtatóan hatott.
A csónakkal járható szakasz egyébként egyáltalán nem hosszú, körülbelül 150 méter. Ugyanakkor jóval hosszabbnak tűnik, hiszen nekünk kellett eveznünk, bár ez sem volt megterhelő (pláne nekem, hiszen végig a férjemnél volt az evező). A kihívást inkább az okozta, hogy sok helyen annyira szűk a barlang, hogy csak a falakon kézzel lavírozva, fejünket jól behúzva tudtunk előre haladni. Egy-egy ilyen szakasznál azért eszembe jutott A barlang című film is, amitől a mai napig rémálmaim vannak. De ne aggódjatok, Tapolcán semmi ilyesmi nincs.
Összességében elmondhatom, hogy nagyon jól éreztem magam Tapolcán, még a terhességgel járó kényelmetlenségek és nyavalyák ellenére is. Mindenkinek szívből ajánlom ezt az úti célt, akár nagy pocakkal is.