UTAZZ
A Rovatból

Nyaralj jurtában az erdő szélén!

A dobogókői Jurtaszálláson közel kerülhettek a természethez anélkül, hogy a pihentető kényelemről le kéne mondanotok.


Mongóliáról vagy Kazahsztánról szóló útifilmekben még ma is feltűnnek ezek a tágas, kupolás, szétszerelhető és szállítható lakóépületek. A jurta a honfoglalás előtti magyarságnak is hagyományos szálláshelye volt, méghozzá mai szemmel meglepően komfortos és kényelmes szállása. A legenda szerint Kun László királyunk például nem volt hajlandó beköltözni kacsalábon forgó palotába, helyette egy egyszerű jurtát kívánt magának lakhelyül. Az ok egyszerű: a nagyméretű, speciális sátor egészségesebb légkört biztosított, mint bármelyik pazar középkori épület.

De mit tehet, aki kedvet kapott hozzá, hogy kipróbálja, milyen lehet jurtában lakni? Ehhez nem kell sok százezer forintért jurtát vásárolni, elég, ha szállást foglaltok a dobogókő határában, részben az erdő szélén, részben az erdőben található Jurtaszálláson.

Négyévszakos, fűthető jurták

1_1200x799

2_1200x800

A Jurtaszálláson négyévszakos, fűthető jurták várják a pihenni vágyókat, különlegességüket az osztatlan, nagy légtér, a természettől el nem választó, könnyű épületszerkezete és az építéséhez felhasznált természetes alapanyagok adják. A jurták egyik legnagyobb előnye, hogy tágasak, és – a sátrakkal ellentétben - nem négykézláb kell bennük közlekedni. Valamint rendes, kényelmes matracokon tölthetitek itt az éjszakát vékony polifoam szivacsok helyett. A jurták rendelkeznek zárható ajtókkal, világítással, áramforrással, és épített, fával fűthető kályhákkal, így egy-egy hűvösebb tavaszi éjszakán sem fogtok fázni, miután elaludtatok a ropogó tűz hangjára. Egyetlen hátránya ennek a szállástípusnak a szállodákhoz és panziókhoz képest, hogy külön van – az amúgy tiszta és rendezett – vizesblokk. Ezt a kis kellemetlenséget feledteti a szálláshely különlegessége és kedvező díjszabása.

A jurták nemcsak kényelmesek, gyönyörűek is. A kör formájú alaprajz eleve harmóniát áraszt, de a szállásadók a részletekre is külön odafigyeltek. A puha és nem utolsósorban (nagyon!) tiszta padlószőnyeg már önmagában barátságossá teszi a belső teret, és a meleg, narancssárgás színvilág is tökéletes atmoszférát ad az ellazuláshoz. Ha sokáig nézegetitek a népi motívumokkal díszített tartógerendákat és léceket, egy szempillantás alatt távol kerülhettek a város és a hétköznapok nyüzsgésétől. És amit egyetlen sokcsillagos szállodai szoba se tud nyújtani: bent is hallhatjátok a fák susogását, érezhetitek a harmatos föld illatát és ágyból fekve nézhetitek a lombok árnyékát a ponyvatetőn átszűrődve.

3_797x1200

Ahol a vendégszeretet fontosabb, mint a profit

A jurtákban megszálló vendégek ellátásáról a Makovecz Zsindelyes épületben működő Zsindelyes Vendéglő gondoskodik. A jurtákat és a vendéglőt is is egy összeszokott lelkes csapat működteti, akiknek nem a profit a lényeg. Azt tűzték ki célul, hogy a természet szeretete és az erdőjárás ne kevesek hobbija, kiváltsága legyen, hanem az emberek életének részévé váljon. Ezért minden általuk nyújtott szolgáltatáson érződik az igyekezet: nem luxusra törekednek, hanem hogy a turisták és vendégek maximálisan elégedettek legyenek a hegyen átélt élményekkel.

Útbaigazítják a turistákat, tanácsokat adnak a kezdő természetjáróknak, sőt tematikus kirándulásokat is szerveznek. Akinek zarándokútlevele van, kedvezményesen kaphat szállást, a fogyasztó vendégek és az Alapítvány rendezvényeire érkezők pedig ingyen parkolhatnak, (mivel a környéken egyébként csak 1000 forintos napidíjért lehetne parkolni). Mindemellett karban tartják a helyi sípályát, rendben tartják a területet, és ha kell, szemetet szednek.

4

5

Házi kacsamájpástétom és hagymaleves cipóban

A legtöbb természetben bográcsozós, szalonnasütős terv azon hiúsul meg, hogy nincs meg hozzá a kellő felszerelés, vagy bonyolult eljuttatni a kijelölt tűzrakóhelyre. De a Zsindelyes Vendégházban olcsón bérelhettek minden szükséges eszközt, sőt még szalonnát, kenyeret, hagymát és kolbászt is biztosítanak. De igény szerint á la carte, fél-, illetve teljes panziós ellátás is kínálnak a szállóvendégeknek. A házi kacsamájpástétomos kenyerük messze földön híres, de a szintén helyben készített tepertő-, csicseriborsó-, és padlizsánkrém is messze felülmúlja a bolti változatot. A főételkínálatot is a házias ízek és a kiadós adagok jellemzik. Ár-érték arányban pedig az elmúlt évek legkorrektebb hagymalevesét cipóban itt sikerült elfogyasztanom.

De azoknak is érdemes ide betérni legalább egy forró gyömbérre, vagy hideg sörre, akik szendvicsekkel felszerelkezve indulnak a hegyre kirándulni. A Makovecz Imre tervezte épület tényleg nagyon szép, kívülről nézegetve is egyedülálló élményt nyújt. Egy derékszög nem sok, annyi sincs ebben az épületben! Tökéletesen beleillik az tájba. Belül pedig a hatalmas, plafonig érő ablakoknak és a ház-a-házban kialakításának köszönhetően úgy érezhetitek magatokat, mint egy erdei pihenőhelyen.

6_1200x900

7

Barangolás hegyen-völgyön

A legfontosabbat a végére hagyva: lenyűgözően szép túraútvonalak tömkelegéből válogathattok dobogókőn. Nem megbántva a Mátra, és a Bükk szerelmeseit, az itteni már-már mesebelien vadregényes tájak szépsége lenyűgöző. A völgyben kanyargó Duna látványa pedig nemcsak a kilátóknál és a híres-neves Prédikálószéknél nyűgözi le az arra járókat, hanem lépten-nyomon előbukkan a lombok között.

Ha igazi kalandra vágytok, érdemes a Rám-szakadékot meglátogatnotok. A Zsindelyestől indulva nagyjából 5 óra alatt lehet körtúraként bejárni ezt a majdnem 14 kilométeres útvonalat. Létrákon, sziklákon és patakokon keresztül, néhol kúszva-mászva a túrázás igazi élmény! Itt biztonságos körülmények között „összemérhetitek az erőtöket” a heggyel. De mielőtt nekivágtok, mindenféleképp tájékozódjatok az ajánlott útvonalról és megközelítési irányról!

8_1200x900

Rám-szakadék

Prédikálószék

10_768x1024

Vadálló-kövek

Ha hagyományosabb, de egyben változatos erdőjárást szeretnétek, akkor érdemes elmenni a már említett Prédikálószékhez, ami a Visegrádi-hegység egyik legmagasabb csúcsa. Innen lélegzetelállító kilátásban lesz részetek a Dunakanyarra. Visszafelé pedig útba ejthetitek a Vadálló-köveket: fentről lefelé haladva Árpád-trónját, Felkiáltójelet, Függőkövet, Bunkót, Szélestornyot és Nagytuskót. Mivel ez egy viszonylag hosszabb (kb. 8 órás) körtúra, délelőttre tervezzétek az indulást, nehogy az erdőben érjen titeket utol az este!

Ha csak egy rövidebb délutáni túrázást terveztek, a Thirring (másnéven Turul) körút, vagy a Zsivány-sziklák felé vezető út a nektek való. A Thirring körút nagyjából másfél óra alatt bejárható, ám itt is részetek lehet sziklamászós kalandban, és lenyűgöző panorámában is. És az erdőben fel-fel bukkanó vulkanikus eredetű – erődítményekre hasonlító- sziklák látványa sem utolsó!

11_1200x900

A Thirring körút – vulkanikus „erődítmények”

A Zsivány-sziklák

A Zsivány-sziklák viszont tényleg a békés elcsendesülésre vágyó turistáknak ajánlottak (2 óra). A célállomás meredek sziklái egy nagyjából 100 méter hosszú, természetes sikátort fognak közre, amelyeket egy ferde hasadék köt össze. Ritka nagy csend fogad majd titeket, ha keresztülsétáltok ezen a „sikátoron”.

A túralehetőségekről részletes leírást, fotókat és térképet ITT TALÁLTOK.

Ha kedvet kaptál kipróbálni a Jurtaszállást, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Ezzel az egyszerű trükkel lehet tiétek egy teljes sor a repülőn
Egy utazási szakértő szerint az ablak és a folyosó melletti helyek lefoglalásával játszhatjuk ki a rendszert. A középső ülés a legkevésbé népszerű, így jó eséllyel üresen marad a járaton.


Egyetlen klikkel két széknyi tér? A gondolat, hogy egy zsúfolt repülőúton extra helyhez juthatunk, a modern utazás Szent Gráljának tűnik.

Miközben a légitársaságok egyre keskenyebb ülésekkel optimalizálják a profitot, egy tapasztalt utazási szakértő szerint létezik egy pofonegyszerű, de annál hatásosabb stratégia, amellyel a párok jó eséllyel biztosíthatják maguknak a teljes üléssort.

A módszer nem garantált, de megfelelő járaton feltűnően gyakran működik, és még a legrosszabb esetben is egy kedvesen felajánlott csere menti meg a helyzetet.

A trükk, amelyet a Private Tours England egyik munkatársa népszerűsített a brit Expressben, a valószínűségen és az emberi pszichológián alapul.

Ha ketten utaznak egy tipikus, háromüléses sorral rendelkező gépen, a foglaláskor ne egymás mellé, hanem ugyanabban a sorban az ablak- és a folyosó melletti helyre kérjék a jegyüket.

A logika szerint a középső ülés a legkevésbé vonzó opció, amit az egyedül utazók a legutoljára hagynak. „Az emberek javarészt igyekszenek elkerülni a középső ülést, ezért ez a hely szinte mindig utolsóként jön szóba foglaláskor” – magyarázta Hamilton.

A taktika hatékonyságát növeli, ha a gép hátsó szekciójában választanak helyet, ahol általában alacsonyabb a foglaltság.

Ünnepi időszakban vagy népszerű útvonalakon a gép valószínűleg teltházas lesz, és a középső ülés is gazdára talál. Kevésbé forgalmas járatokon viszont, különösen, ha a légitársaság rendszere engedi az ülőhelyek indulás előtti módosítását, a módszer aranyat érhet.

A profik az utazás előtti órákban folyamatosan figyelik az üléstérképet, mert egy-egy upgrade vagy lemondás miatt hirtelen felszabadulhat egy teljes sor, ahová azonnal át lehet foglalni.

De mi történik, ha a beszálláskor valaki mégis a két lefoglalt szék közé tart? A helyzet kulcsa a proaktivitás és az udvariasság: a párnak azonnal fel kell ajánlania a választás lehetőségét a középre került utasnak.

Scott Keyes, a Scott’s Cheap Flights alapítója szerint a legtöbben örömmel élnek a lehetőséggel. „Általában az illető lelkes” – mondta a The Washington Postnak.

Ahogy Chelsea Dickenson utazási szakértő fogalmazott: „Még ha be is foglalják a középsőt, megkérheted, hogy az ablak és a folyosó közül válasszon, és így mindenkinek jobb lesz.”

A helyzetet azonban könnyen el lehet rontani. Rich Henderson légiutas-kísérő arról számolt be, hogy a személyzet pontosan felismeri a trükköző párokat. „Úgy bámulnak, mintha a sorsukra várnának” – emlékezett vissza.

Tapasztalt már olyat is, ahol a pár nem volt hajlandó cserét ajánlani, ami rendkívül kellemetlen helyzetet teremtett mindhárom utas számára.

Aki a véletlen helyett a bizonyosságra törekszik, legális úton is vásárolhat magának extra teret.

A Qantas légitársaság például „Neighbour Free”, szomszédmentes opciót kínál bizonyos járatain, ahol felár ellenében garantálják, hogy az utas melletti ülés üres marad.

Ez a szolgáltatás interkontinentális utakon nagyjából 49 ezer forintnak megfelelő dollárnál kezdődik. Más légitársaságoknál az extra lábteret kínáló ülések megvásárlása lehet megoldás, ami szintén több tízezer forintos plusz költséget jelenthet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Berobban a Wizz Air a magyarok kedvenc nyaralóhelyére, akár fillérekért repülhetsz a tengerparti városba
Sokak álma válik valóra azzal, hogy Wizz Air elképesztő jegyárakon indít rendszeres járatot a horvát tenger gyöngyszeméhez.


Nagyot dob idén nyáron a Wizz Air.

A diszkont légitársaság heti háromszor indítja majd járatait Horvátország egyik legkedveltebb városába, így a nyaralók már az érkezés napját is a tengerparton tölthetik.

Június 8-tól ugyanis már Dubrovnikba is repülhetünk Budapestről, a jegyeket pedig 11 990 forintos induló ártól kínálják.

Az új útvonal bejelentéséről elsőként beszámoló AIRportal.hu szerint a gépek hétfőn, szerdán és pénteken, már kora reggel felszállnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A hétfői és pénteki járatok a tervek szerint 6:20-kor indulnak Budapestről és 7:35-kor landolnak, szerdánként pedig már 6:00-kor elhagyják a magyar fővárost, és 7:15-re érkeznek meg a dalmát tengerpartra.

Az útvonalon a légitársaság Airbus A321neo típusú gépei közlekednek majd.

A dubrovniki járat egy nagyobb budapesti kapacitásbővítés része. A Wizz Air májustól már 19 repülőgépét állomásoztatja a bázisán, ezzel párhuzamosan öt új, kizárólag a kínálatában elérhető útvonalat is bejelentett.

A horvát város mellett így már Kefalónia, Kalamata, Menorca, Várna és Krakkó is elérhetővé válik Budapestről.

A dubrovniki útra a jegyeket a légitársaság honlapján és mobilalkalmazásában lehet lefoglalni.

Via AIRportal.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Öt európai város, ahová egyetlen napra is elrepülhetsz Budapestről - Mennyibe kerül és mit nézz meg?
Nem kell vagyonokat költened egy külföldi kalandra, és szabadságot sem kell kivenned. Mutatjuk a trükköt, amivel egy nap alatt megjárhatod külön-külön ezt az öt várost.


Képzeld el, hogy a vasárnapi megszokott lassú reggelit egy milánói eszpresszóban fogyasztod el. Vagy a napot inkább a barcelonai Gótikus negyedben tervezed? Hangulatos vacsora Varsóban vagy Bariban és éjfél körül már a saját ágyában pihesz?

Ez a forgatókönyv nem egy távoli álom, hanem egy megvalósítható egy napos városi kalandozás, ami a Budapestről induló fapados járatokra épül.

A siker kulcsa a stratégiai tervezés:

kora reggeli indulás, késő esti visszaút, gyors reptéri transzferek és egy kompakt, hat-kilenc órába sűríthető városi program.

A közvetlen járatok és a heti sűrűség ellenőrzésének primer forrása a FlightsFrom.com útvonalakra specializálódott oldala.

A kiválasztott öt desztináció közös jellemzője a sűrű, télen is elérhető járatok, a hatvan percen belüli belvárosi transzferidő és az, hogy még

a hidegebb hónapokban is élvezhető programokat kínálnak, az olasz és spanyol helyszínek pedig kellemesen enyhe klímával is csábítanak.

Milánó kínálja a leghosszabb hasznos városi időt, köszönhetően a fapadosok sűrű járatainak, melyekkel akár a két reptér (Malpensa és Bergamo) is kombinálható egy „reggel oda, este vissza” felállásban.

A Malpensa Express vonattal 37-51 perc alatt a központban lehetünk, míg a bergamói busztranszfer 50-60 percet vesz igénybe.

A napba belefér a Dóm tetőterasza, a Galleria Vittorio Emanuele II, a Sforza-kastély, és estére egy hangulatos séta a Navigli csatornanegyedben.

Bár a januári átlaghőmérséklet ott is hűvös, a beltéri kínálat, mint a Pinacoteca di Brera, bőségesen kárpótol.

Aki a hűvös lombardiai tél helyett inkább a Földközi-tenger enyhe fuvallatára vágyik, annak Barcelona a tökéletes választás.

Napi több közvetlen fapados járat is üzemel ezen az uticélon. Az Aerobús 35 perc alatt ér a központi Plaça Catalunyára, ahonnan gyalogosan bejárható a La Boqueria piac, a La Rambla, a Gótikus negyed, és még a Sagrada Família külső megtekintése is belefér.

A 12 Celsius-fok körüli átlagos maximum-hőmérséklet és a téli napsütés ideálissá teszi a várost egy egynapos kiruccanásra.

„Még decemberben is csodás a fény ott” – írta egy felhasználó a Reddit street photography fórumán.

Ha valaki közelebb maradna, de egy teljes értékű nagyvárosi élményt keres, Varsó a leggyorsabb és legkiszámíthatóbb opciók egyike. A repülési idő alig több mint egy óra, a Chopin reptérről pedig az S2-es vagy S3-as elővárosi vonattal 20-25 perc alatt a centrumban lehetünk.

A napba kényelmesen belefér az Óváros és a Királyi út felfedezése, valamint a Kultúra és Tudomány Palotájának kilátójából megcsodálni a városi panorámát.

A tél itt valóban hideg, de a hangulat egyedi. „Ha van hó, gyönyörű és varázslatos… ha nincs, borús és szeles – de nekem tetszik ez a hangulat.” - mondta egy odalátogató.

Visszatérve délre, a tengerparti hangulatot és a villámgyors városba jutást Bari kombinálja a leghatékonyabban.

A fapados járatok ide is hetente több közvetlen járatot indít, a reptérről pedig egy mindössze 17 perces vonatút vezet a központi pályaudvarra.

A program gerincét Bari Vecchia, az óváros szűk utcái, a San Nicola-bazilika és a tengerparti sétány, a Lungomare adhatja, kiegészítve a helyi street food specialitásokkal, mint a focaccia és a sgagliozze.

Aki pedig egy dél-olasz villámlátogatásra vágyik, annak Palermo nyújt felejthetetlen élményt, bár itt a menetrend gondosabb tervezést igényel.

Ide is közvetlen járatok mennek, de a késő esti visszaút nem minden nap opció.

A reptéri transzfer vonattal körülbelül 50 perc. Ezért cserébe a város olyan látnivalókkal kárpótol, mint a Katedrális, a Normann Palota a Palatina-kápolnával és a nyüzsgő Ballarò piac. „Egy tanács: próbáld különválasztani a turistás helyeket az igazán jó street foodtól” – javasolta egy helyi a Reddit Palermo fórumán.

A fapados jegyárak dinamikusan változnak, de a legolcsóbb retúrjegyek csomag nélkül Milánóba és Varsóba már 14-17 ezer forinttól elérhetők, míg Barcelona és Bari 24 ezer forint környékén, a ritkább palermói út pedig 30 ezer forinttól foglalható.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Tömeges leiratkozás a német névjegyzékről – így bukhat el a Fidesz egy biztos parlamenti mandátumot
Január óta naponta átlagosan 30 fő iratkozik le a német nemzetiségi névjegyzékről a Political Capital adatai szerint. A 29 ezer alá csökkent létszám miatt veszélybe került a kedvezményes mandátum.

SZTÁRVILÁG
Felfoghatatlan tragédia – 21 évesen elhunyt a spanyol topmodell, Cristina Pérez Galcenco
Az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez lányát a hatóságok a Málaga tartománybeli otthonában találták holtan. A 14 évesen felfedezett tehetség a világ legrangosabb kifutóin dolgozott.

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Teljesen kifosztottak egy Alza-automatát Tiszaújvárosban
Ismeretlenek törték fel a tiszaújvárosi COOP ABC mellett álló AlzaBoxot péntekre virradó éjszaka. A hatóságok a helyszínen szemléztek, és a nyomozáshoz a lakosok segítségét kérik.

KÉK HÍREK
60 ezerért vette a kocsit, amit egy 5 éves kisfiúval együtt loptak el – ezt állítja a gyanúsított
A bíróság folyosóján még azzal védekezett, hogy a kocsit egy vasútállomáson vette, gyerek nélkül. A bírót nem hatotta meg a mese, egy hónapra rács mögé küldték.

KÉK HÍREK
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.

SZTÁRVILÁG
„Vágytam arra, hogy ismert legyek” - Jákli Mónika titka: ha jól ment az üzlet, hogy lett 15 milliós tartozása?
A tragikusan elhunyt influenszer utolsó interjújában még a precíz könyvelésről beszélt. A szlovák nyilvántartások azonban egészen más képet festenek anyagi helyzetéről.

KÉK HÍREK
Szirénázó mentőautó gázolt el egy 13 éves kislányt a pécsi zebrán
A baleset péntek este történt a Zsolnay Vilmos úton, ahol az elmúlt időszakban több súlyos karambol is volt. A súlyosan megsérült gyereket a mentők stabilizálták, az ügy körülményeit a rendőrség vizsgálja.

HÍREK
„Több biztonsági őr is rámugrott és elvette tőlem” – WC-kefés Lázár-fejet vitt egy résztvevő ajándékba a Lázárinfóra
Az ön humorát ismerve, mosolyogva vette volna át, mondta a 18 éves fiú a váratlan ajándékról a váci Lázárinfón. A miniszter meglepően reagált.

HÍREK
Kísérteties hasonlóság: Trump 17 perc eltéréssel küldte ugyanazt a sablonüzenetet Orbánnak és a japán miniszterelnöknek
Az amerikai elnök a Truth Socialön biztosította támogatásáról Orbán Viktort és Takaicsi Szanaét. A két posztban használt azonos fordulatok és a rövid időkülönbség megkérdőjelezik a dicséret őszinteségét.


UTAZZ
A Rovatból
Újévi feltöltődés Esztergomban: kipróbáltuk a megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomot
Egy újévi kikapcsolódás, ahol a pihenés, a wellness élmények és a családbarát kényelem egyszerre kap főszerepet, ráadásul Esztergom egyik legszebb panorámájával. A megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomban jártunk, ahol a feltöltődés minden korosztály számára garantált.


Egy impozáns wellness hotel kényelmével indítani az Újévet pont olyan jó döntés, mint amilyennek hangzik. Na de hol?

Esztergom városa mindenképpen kirándulásra és pihenésre érdemes desztináció, és számos szálloda közül válogathatunk. Mi most azonban a felújított Portobello Wellness Hotel Esztergomot szemeltük ki egy tesztelésre.

Két éjszakát töltöttünk a megújult szállodában, amely a Prímás-szigeten, a Kis-Duna festői kanyarulatában helyezkedik el, szobánkból pedig közvetlen kilátás nyílt az Esztergomi Bazilikára.

Családbarát kényelem minden szinten

Már szinte érkezéskor egyértelművé vált, hogy a hotel nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a családosak különösen kellemesen tölthessék a szabadidejüket, ugyanis számos szórakoztató és kényelmi funkció elérhető a számukra.

A lobbiban, a recepció környékén, az étterem hátsó részében és a bárban is találhatóak például modern, érintőképernyős játék asztalok, de számos gyereksarok is rendelkezésre áll, sőt, játszóház és gyermekfelügyelet is elérhető.

Stílusos szobák, panorámával fűszerezve

A szálloda összesen 95 elegáns szobával és lakosztállyal várja a vendégeket, így minden család könnyedén megtalálhatja a saját igényeihez illő kényelmet. A felújított szobák letisztult, modern hangulatot árasztanak, míg a tágas, kétlégterű családi lakosztályok akár nagyobb családok számára is praktikus és otthonos környezetet biztosítanak.

A megújult közösségi terek harmonikusan illeszkednek ehhez az összképhez, és még több lehetőséget kínálnak a pihenésre, a találkozásokra és a közös kikapcsolódásra.

A szobák kellemes atmoszféráját az impozáns berendezés és a természet által ihletett színvilág teremti meg, amely harmonikusan illeszkedik a környezethez és minden évszakban nyugodt, kiegyensúlyozott hangulatot áraszt. A kényelmes pihenéshez minden adott: kávéfőző, vízforraló, minibár és okostévé is rendelkezésre áll, így a nap végén egy nyugodt filmezés is könnyedén belefér a programba.

A hotel étterme is meggyőző élményt nyújtott.

A reggeli és a vacsora kínálata egyaránt változatos, külön figyelmet érdemel az alkoholmentes koktél- és üdítőválaszték.

Ha egyet kellene kiemelni, az alkoholmentes mojito küllemében és ízvilágában is tökéletesen hozta a klasszikus kedvenc frissítő hangulatát.

És ha már az esti kikapcsolódás szóba kerül, a környék nyújtotta lehetőségekről sem szabad megfeledkezni: az Esztergomi Bazilika sétatávolságra található a szállodától, így autóba sem kell ülni ahhoz, hogy egy panorámás sétával zárjuk a napot. Az aktívabb vendégek pedig a bőséges étkezések után könnyedén „lemozoghatják” a finom falatokat, hiszen a környék bővelkedik látnivalókban és kellemes sétalehetőségekben.

Wellness élmények kicsiknek és nagyoknak

Sokan persze a vízparton szeretnek koktélt szürcsölgetni, de pánikra itt sincs ok: a szálloda közvetlen összeköttetésben áll a Portobello wellnessrészlegeként is működő Aquasziget Élményfürdővel. A családosokra itt is gondoltak: játszószoba és vizes gyereksziget várja a legkisebbeket, miközben a felnőttek is nyugodtan átadhatják magukat a pihenésnek. Fitnessterem, négyféle szauna, hat különböző beltéri medence és kültéri strand áll rendelkezésre, a teljes ellazulásról pedig a beauty részleg többféle masszázskezelése gondoskodik.

Teljesen érthető, ha egy család számára mindez maga a paradicsom: kényelmes pihenés, miközben a gyerekek is tartalmasan szórakoznak. Év elején ráadásul kivételesen jó áron lehet megszállni a szállodában, és szinte mindig akad egy-egy tematikus csomagajánlat is, amelyet érdemes átböngészni a foglalás előtt – így könnyen összeállítható egy igazán gondtalan pihenés.

A Portobello Wellness Hotel Esztergom jó érzékkel találja el az egyensúlyt a pihenés és az élmények között. Elhelyezkedése és sokoldalú szolgáltatásai miatt nemcsak rövid kiruccanáshoz, hanem hosszabb, családi feltöltődéshez is ideális választás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk